Magyar igazságügyi küldöttség az 1968-as Csehszlovákiában

Testvéri tanácsok a megszállás előtt

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

Egy hónappal a Varsói Szerződés öt tagállama által végrehajtott „testvéri segítségnyújtás" előtt Korom Mihály miniszter kéttagú küldöttség „élén" Bohuslav Kucera csehszlovák igazságügyi miniszter meghívására látogatást tett a szomszédos országban. A tapasztalatairól szóló - pártközpontba eljuttatott - jelentés tartalmi és hangulati elemei jól érzékeltetik azokat az aggodalmakat, elvárásokat, amelyeket a reformok mélységével, tartalmával szemben bizalmatlan „szocialista" országok vezetői, de esetenként a CSKP KB reformerői megfogalmaztak ezekben a hetekben. Június-július eseményei, megnyilvánulásai egyre karakteresebbé tették azokat az elválasztó vonalakat, amelyek áthidalhatatlan akadályokat jelentettek a kompromisszumos megoldás számára.

A dokumentumból is kiviláglik, hogy Kádár reformok iránti elfogadóbb felfogása egyre szűkebb ösvényen érvényesülhetett, és július közepére már az MSZMP állásfoglalásaiban is a „szocialista erők" térvesztése és a szocializmus ellenes tendenciák felerősödése, térnyerése feletti aggodalom került előtérbe. A KB Külügyi Osztálya által készített és Politikai Bizottságijúnius 11-ei ülésen elfogadott tájékoztató még úgy fogalmazott, hogy „nincs közvetlen ellenforradalmi helyzet", a CSKP vezetése kezében tartja a megkezdett reformfolyamat irányítását, egyúttal támogatásáról biztosította Alexander Dubcek első titkár politikáját. A július 20-ai jelentésben már „bizonyos aggodalomról" és az ellenforradalmi erők elleni határozott fellépés szükségességéről olvashatunk: „a szocializmus elleni erők támadásainak a visszaverését nem tartjuk kielégítőnek és aggodalommal figyeljük a jobboldal térnyerését".

A dokumentum keletkeztetésének időpontja esetében nem hagyható figyelmen kívül két fontos mozzanat:
Az egyik a magyar párt- és kormányküldöttség moszkvai tárgyalásai június 27. és július 4-e között. Az erről készített beszámoló jelentés már a jugoszláv politikai-gazdasági válságra utalva figyelmeztet arra, hogy „szocializmust csak központosított vezetéssel nem pedig az anarchia kiszélesítésével lehet építeni". Sokat sejtető az a megfogalmazás is, amely szerint „közös mérlegelés és megoldás keresés" szükséges az MSZMP, ill. az SZKP részéről annak érdekében, hogy erősödjenek a „szocializmus pozíciói" Csehszlovákiában.

Természetesen a kádári vezetés már ismerhette a SZKP KB július 4-én kelt, a CSKP KB Elnökségéhez intézett levél tartalmát, ami újabb mozzanat volt a magyar párt felfogásának változásában. Ebben a figyelmeztető - „elvtársias nyíltsággal, őszinteséggel" megfogalmazott - levélben már megjelenik, hangsúlyozottabbá válik az egész Prágai Tavaszkezelését döntően meghatározó realitás: a Varsói Szerződés egységének kérdése. Moszkva szocializmus modellje, ill. hegemóniájának biztosítása szempontjából a „jugoszlávosodás" vagy a „szociáldemokratizálódás" elfogadhatatlan volt, a „Brezsnyev-doktrína" még rövid távon sem tette lehetővé a különutas elképzelések megvalósítását.

Az emberarcú szocializmus - ma már idealistának, naívnak tekinthető - dubceki értelmezése olyan tabukat döntött meg, olyan folyamatok előtt nyitotta meg a zsilipeket, amelyek jóval túlmutattak mind a jugoszláv, mind a kádári „gulyás-kommunizmus" keretein. Olyan társadalom-lélektani alapra kívánta helyezni a párt által vezetett szocialista típusú demokráciát, amely alulról építkezve, társadalmi aktivitásra és pluralizmusra támaszkodva, legitim alapokon tartja meg a CSKP (vezető) szerepét. A társadalom önkéntes támogatásával egy népfront jellegű összefogás mögött a nemzeti önállóság karakteresebb érvényesítése is megjelent ezekben a hetekben csehszlovák politikában.

A jelentés elkészülte előtti napokban, július 18-án hozták nyilvánosságra a CSKP KB Elnökségének állásfoglalását, amelyben a Varsói Szerződés július 14-15-ei (varsói egyeztetésen elfogadott) levelében megfogalmazottakra reagált. Az öt kelet-európai kommunista párt (SZKP, MSZMP, NSZEP, BKP, LEMP) komoly aggodalmának adott hangot, hogy a „ külső és belső reakció letéríti a szocializmus útjáról" Csehszlovákiát. „Ez már nem csak Csehszlovákia belügye, hanem veszélyezteti az egész szocialista közösség érdekeit" - fogalmazott félreérthetetlenül a pártvezetők levele. „A szocializmus hívei [...] számíthatnak a szocialista országok támogatására" kijelentés akár egy kódolt üzenettel is felért, és beleilleszkedett a kommunista internacionalizmus, a „testvéri segítségnyújtás" korábbi (Magyarország - 1956.) és későbbi (Afganisztán - 1979.) gyakorlatába. A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása nyílt szembenállásként volt értelmezhető, mert megvédte a reformok tartalmát. Kitért a múlt hibáitól való hiteles elhatárolódás és a felelősök felelősségre vonásának igényére, sőt az internáltak esetében jóval túllépett a kommunista áldozatok kártérítésén. (Ezekre a Korom-jelentés is utal.) A CSKP állásfoglalás megerősítette: a „társadalom lelki megnyerésével" kívánja a szocializmus „csehszlovák útját" kiépíteni.

A pluralizmusra, liberalizmusra épülő új szocializmus kísérlet megelőzte korát, és 1989 előtt az eurokommunizmus-vitával, majd a gorbacsovi reformokkal kapott más megvilágítást és bizonyos fokú elfogadottságot a keleti és a nyugati kommunista mezőben.

Az irat jelzete: M-KS 288. f. 31/1968. 11. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, Közigazgatási és Adminisztratív Osztály

Ezen a napon történt július 11.

1950

Az ÁVH-sok, országszerte – egyházi visszaemlékezések szerint – egy időpontban, éjjel, megrohanták a rendházakat – néhányat később – és a...Tovább

1958

Az Ifjú Gárda megalakulása. 1956-ban, a forradalom után megalakult ifjúsági csoportok kapták ezt a nevet.
Az Ifjú Gárda a KISZ...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők