Képgaléria megtekintéseMegjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Magyar igazságügyi küldöttség az 1968-as Csehszlovákiában
Testvéri tanácsok a megszállás előtt
„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”
Egy hónappal a Varsói Szerződés öt tagállama által végrehajtott „testvéri segítségnyújtás" előtt Korom Mihály miniszter kéttagú küldöttség „élén" Bohuslav Kucera csehszlovák igazságügyi miniszter meghívására látogatást tett a szomszédos országban. A tapasztalatairól szóló - pártközpontba eljuttatott - jelentés tartalmi és hangulati elemei jól érzékeltetik azokat az aggodalmakat, elvárásokat, amelyeket a reformok mélységével, tartalmával szemben bizalmatlan „szocialista" országok vezetői, de esetenként a CSKP KB reformerői megfogalmaztak ezekben a hetekben. Június-július eseményei, megnyilvánulásai egyre karakteresebbé tették azokat az elválasztó vonalakat, amelyek áthidalhatatlan akadályokat jelentettek a kompromisszumos megoldás számára.
A dokumentumból is kiviláglik, hogy Kádár reformok iránti elfogadóbb felfogása egyre szűkebb ösvényen érvényesülhetett, és július közepére már az MSZMP állásfoglalásaiban is a „szocialista erők" térvesztése és a szocializmus ellenes tendenciák felerősödése, térnyerése feletti aggodalom került előtérbe. A KB Külügyi Osztálya által készített és Politikai Bizottságijúnius 11-ei ülésen elfogadott tájékoztató még úgy fogalmazott, hogy „nincs közvetlen ellenforradalmi helyzet", a CSKP vezetése kezében tartja a megkezdett reformfolyamat irányítását, egyúttal támogatásáról biztosította Alexander Dubcek első titkár politikáját. A július 20-ai jelentésben már „bizonyos aggodalomról" és az ellenforradalmi erők elleni határozott fellépés szükségességéről olvashatunk: „a szocializmus elleni erők támadásainak a visszaverését nem tartjuk kielégítőnek és aggodalommal figyeljük a jobboldal térnyerését".
A dokumentum keletkeztetésének időpontja esetében nem hagyható figyelmen kívül két fontos mozzanat:
Az egyik a magyar párt- és kormányküldöttség moszkvai tárgyalásai június 27. és július 4-e között. Az erről készített beszámoló jelentés már a jugoszláv politikai-gazdasági válságra utalva figyelmeztet arra, hogy „szocializmust csak központosított vezetéssel nem pedig az anarchia kiszélesítésével lehet építeni". Sokat sejtető az a megfogalmazás is, amely szerint „közös mérlegelés és megoldás keresés" szükséges az MSZMP, ill. az SZKP részéről annak érdekében, hogy erősödjenek a „szocializmus pozíciói" Csehszlovákiában.
Természetesen a kádári vezetés már ismerhette a SZKP KB július 4-én kelt, a CSKP KB Elnökségéhez intézett levél tartalmát, ami újabb mozzanat volt a magyar párt felfogásának változásában. Ebben a figyelmeztető - „elvtársias nyíltsággal, őszinteséggel" megfogalmazott - levélben már megjelenik, hangsúlyozottabbá válik az egész Prágai Tavaszkezelését döntően meghatározó realitás: a Varsói Szerződés egységének kérdése. Moszkva szocializmus modellje, ill. hegemóniájának biztosítása szempontjából a „jugoszlávosodás" vagy a „szociáldemokratizálódás" elfogadhatatlan volt, a „Brezsnyev-doktrína" még rövid távon sem tette lehetővé a különutas elképzelések megvalósítását.
Az emberarcú szocializmus - ma már idealistának, naívnak tekinthető - dubceki értelmezése olyan tabukat döntött meg, olyan folyamatok előtt nyitotta meg a zsilipeket, amelyek jóval túlmutattak mind a jugoszláv, mind a kádári „gulyás-kommunizmus" keretein. Olyan társadalom-lélektani alapra kívánta helyezni a párt által vezetett szocialista típusú demokráciát, amely alulról építkezve, társadalmi aktivitásra és pluralizmusra támaszkodva, legitim alapokon tartja meg a CSKP (vezető) szerepét. A társadalom önkéntes támogatásával egy népfront jellegű összefogás mögött a nemzeti önállóság karakteresebb érvényesítése is megjelent ezekben a hetekben csehszlovák politikában.
A jelentés elkészülte előtti napokban, július 18-án hozták nyilvánosságra a CSKP KB Elnökségének állásfoglalását, amelyben a Varsói Szerződés július 14-15-ei (varsói egyeztetésen elfogadott) levelében megfogalmazottakra reagált. Az öt kelet-európai kommunista párt (SZKP, MSZMP, NSZEP, BKP, LEMP) komoly aggodalmának adott hangot, hogy a „ külső és belső reakció letéríti a szocializmus útjáról" Csehszlovákiát. „Ez már nem csak Csehszlovákia belügye, hanem veszélyezteti az egész szocialista közösség érdekeit" - fogalmazott félreérthetetlenül a pártvezetők levele. „A szocializmus hívei [...] számíthatnak a szocialista országok támogatására" kijelentés akár egy kódolt üzenettel is felért, és beleilleszkedett a kommunista internacionalizmus, a „testvéri segítségnyújtás" korábbi (Magyarország - 1956.) és későbbi (Afganisztán - 1979.) gyakorlatába. A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása nyílt szembenállásként volt értelmezhető, mert megvédte a reformok tartalmát. Kitért a múlt hibáitól való hiteles elhatárolódás és a felelősök felelősségre vonásának igényére, sőt az internáltak esetében jóval túllépett a kommunista áldozatok kártérítésén. (Ezekre a Korom-jelentés is utal.) A CSKP állásfoglalás megerősítette: a „társadalom lelki megnyerésével" kívánja a szocializmus „csehszlovák útját" kiépíteni.
A pluralizmusra, liberalizmusra épülő új szocializmus kísérlet megelőzte korát, és 1989 előtt az eurokommunizmus-vitával, majd a gorbacsovi reformokkal kapott más megvilágítást és bizonyos fokú elfogadottságot a keleti és a nyugati kommunista mezőben.
Az irat jelzete: M-KS 288. f. 31/1968. 11. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, Közigazgatási és Adminisztratív Osztály
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő