Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

A kórházak átköltöztetése  

a)

A koreai magyar követség 1953. augusztus 10-én kelt jelentése  

SZIGORÚAN TITKOS !

Másolat
Tárgy: Kórházak áthelyezésének kérdése

Jelentem, hogy augusztus 10-én déli 14 órakor Nam Ir külügyminiszter elvtárs magához hívatta a szovjet ügyvivőt, román nagykövetet, engem, valamint a cseh és lengyel ügyvivőket. Nam Ir elvtárs a következőket mondotta:

Azért hívattam az elvtársakat, hogy Kim Ir Szen elvtárs megbízásából a következőket adjam át Önöknek.

A baráti országok egészségügyi csoportjai, kórházai a háború folyamán igen komoly segítséget nyújtottak a koreai népnek. A baráti országok segítsége nélkül nem érhettük volna el a győzelmet az ellenség felett. Nagyon hálásak vagyunk ezért a segítségért. Most, hogy a háború befejeztével az egész ország romokban hever, valamint azért, hogy sem elegendő egészségügyi kádereink, sem kórházaink nincsenek, a koreai kormánynak az a kívánsága, hogy a kórházaink az újjáépítési időszakban is maradjanak itt Koreában. Nam Ir elvtárs arra kérte a jelenlévőket, hogy ezen kérésüket adjuk át kormányainknak. Majd így folytatta: a jelenleg Hicson környékére centralizált kórházakat tartományok szerint decentralizálni kívánják, ahol egyben a polgári lakosságnak is segítséget tudnak nyújtani. A szovjet kórházat Phenjanba, lengyelt Hamhinba, csehekét Szejenbe, miénket Kangeba vagy Szorivonba, a románokét pedig - mivel azt az utóbbi időben kiválóan felépítették - csak későbbiek folyamán helyezik át Dél-Phenjan tartományba. Kórházainkat egyenként 400-400 férőhelyre tervezik. Nam Ir elvtárs néhány szakterületet sorolt fel azzal, hogy a jövőben ilyen orvosokra feltétlen szükségük van, amelyet közvetlen ott nem egészen értettem. Ezt a legközelebb jelezni fogom. Ezután megkérdeztem, hogy mikorra tervezik a kórházak áthelyezését. Ez azért érdekel - mondottam -, hogy kórházunk a jelenlegi helyén nagyon nehéz körülmények között dolgozik. Majd arra kértem őt, hogy jelöljék meg mindjárt pontosan, hogy hol lesz a mi kórházunk újabb elhelyezési körlete, mert meg kell azt azonnal szemlélnünk. Nam Ir elvtárs azt válaszolta, hogy ha meglesz a magyar és egyéb kormányok hozzájárulása, akkor a pontos helyét is megjelölik azonnal. Egyébként felhívta a figyelmünket, hogy az újonnan megjelölt helyeken semmiféle épületek nincsenek.

A cseh ügyvivő elvtárs nyomban közölte a külügyminiszterrel, hogy a kórház tovább marad az újjáépítés időszakára is. Ezután a lengyel ügyvivő megkérdezte, hogy mégis mennyi időre számítanak kórházaink továbbmaradására. Nam Ir elvtárs azt felelte, hogy ez mitőlünk függ. Mentől tovább, annál jobb - mondotta.

Ezután a román nagykövet azt mondotta, hogy részünkről máris meg lehet kezdeni az építkezést az új helyen, mert tíz vagon épületanyag, főleg deszka áll rendelkezésünkre, amit ezek szerint már nem a régi, hanem az új helyen fognak felállítani. Hét szakemberünk is a rendelkezésükre áll, akik az épületeket felállítják - mondotta. Ugyanilyen jó helyzetben vannak a cseh elvtársak is. Ezért a cseh ügyvivő is kifejezte ez irányú készségét, mondván, hogy mielőbb ők is megkezdik az építkezést. Több vagon anyag áll rendelkezésükre, amelyet a jelenlegi helyen akartak felállítani.

Nam Ir elvtárs nagyon örült, hogy a román és cseh elvtársak máris rendelkeznek épületanyaggal, és azt mondotta, hogy még a tél előtt szeretnék áthelyezni a kórházakat. Így tehát máris elérkezett az idő, hogy cselekedjünk e kérdésben. Nam Ir elvtárs szavaiból kiérezni azt, hogy ők nem tudnak egyelőre segíteni. Ezért kérem alaposan megvizsgálni, és a legrövidebb időn belül kedvezően dönteni a kérdésben. Helyes lesz, ha még napokat sem mulasztunk, annál is inkább, mert kórházunkat végre rendbe kell hozni az építkezés terén. Még így is - bármennyire is sietni fogunk - a többiek ismét mérföldekkel megelőznek bennünket. Kérem, hogy illetékesek megfelelő szakemberekkel mielőbb tárgyalják meg, hogy a 400 férőhelyes kórházhoz, milyen méretű és hány fabarakkra van szükség. Ezeket azonnal meg kell rendelni. Kérem figyelemmel lenni úgy az épületek számát, mint különböző felszerelését illetően, hogy azok tágasak és minden szempontból kényelmesek legyenek. Erre vonatkozólag a legközelebbi napokban mi is megtesszük a javaslatainkat. Az épületanyagokat úgy kell beszerezni, hogy azok legkésőbb október közepére kiérkezzenek, hogy a komolyabb hidegek beköszöntése előtt még felállíthassuk azokat. A fabarakkok összeállításához értő szakembereket is kérek feltétlen küldeni.

                                                                       Pásztor Károly s.k.
                                                                       rk. követ

MOL XIX-C-2-y-00231/8-1953. 3. doboz. (Magyar Országos Levéltár Egészségügyi Minisztérium Visszaminősített TÜK iratok.) Eredeti, géppel írt másolat.

b)

Távol-keleti osztály                                          SZIGORÚAN TITKOS
Bakai Teréz előadó                                         Készült 3 pld.
                                                                            Berei min.h.et.           

Tárgy: A Rákosi-kórház ügye

Nam Ir elvtárs augusztus 10-én Kim Ir Szen elvtárs nevében kérte, hogy a kórházat az újjáépítési időszakban is hagyjuk Koreában. A kórházat 400 főre tervezik. A kórházakat decentralizálják. Kérte, hogy a kórházakat lássák el belgyógyásszal, tüdőgyógyásszal vagy tüdősebésszel, bőr- és nemi szakorvossal, orr, fül, gége és torok szakorvossal, valamint gyermek szakorvossal.

Szeptember 13-án az egészségügyi miniszter közölte Pásztor elvtárssal, hogy a kórházat októberben költöztetik át egyenlőre két helyre, kb. 200-220 férőhellyel. A miniszter 2000 m2 üveget, 2000 m2 kátránypapírt, egy tonna szöget és 90 kályhát kért. Ezt Kínában szerzik be itthoni engedély alapján. Akkor a költözködésre és az említett anyagok beszerzésére 200 millió juant kértek, amit itthoni szervek engedélyeztek is.

Szeptember 23-án Pásztor et. megtekintette a kórház helyét az egészségügyi miniszterrel. Abban állapodtak meg, hogy egyelőre egy helyre költöztetik a kórházat, ahol házak is vannak. Az új csoportnak a szorivoni kórházat állítják be. A követség kieszközölte, hogy a kórház csak egy helyen fog dolgozni és az alapanyagot is elvihetik.

Ezzel egy időben közölte Pásztor elvtárs, hogy a miniszter két kórház építésében kér jelenleg segítséget, hivatkozva arra, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia már felajánlották, hogy egy-egy új kórházat is építenek és berendeznek. Pásztor elvtárs arra következtet, hogy ezt tőlünk is elvárják.

Követ Elvtárs azt is közölte, hogy a kórháznak az új helyen október végén már dolgoznia kell, ezért nélkülözhetetlen anyagokra szükséges 400 millió, újjáépítésre újabb 200 millió juan. A többi kórházak így is felülmúltak bennünket.

A kórház személyi állományának feltöltéséhez azonnal kérnek tizenhat egészségügyi dolgozót (orvosok, ápolók stb.).

Meg kell jegyezni, hogy a rejtjeltáviratokban Pásztor elvtárs nem indokolja meg, milyen kérés alapján és milyen célból szükségesek bizonyos anyagok. Az sem világos, hogy a nyílt táviratban kért dolgok miért szükségesek. Valószínű, hogy bővíteni akarják a kórházat egyes osztályokkal. Ehhez azonban tudomásom szerint hozzájárulás még nem ment ki.

Javasolom más úton közölni Pásztor elvtárssal, hogy tájékoztasson pontosan bennünket, hogy a kórház átköltöztetésének kérdése hogy áll, milyen tervek vannak koreai részről, a kért újabb 600 millió juan mire szükséges, és hogy a táviratban kért dolgokat minek alapján és mire kérik. Javasolom még egyszer közölni a kórház áthelyezésével kapcsolatos álláspontunkat is. (Nem ismerem pontosan az utasítást.)

Megjegyzem, hogy a távirati kéréseket az Egészségügyi Minisztériumnak továbbítottuk. (A követségi táviratok sokszor zavarosak.)

Mell.: 1 db

Budapest, 1953. szeptember 28.

MOL XIX-J-1-j-Korea-001637-13/g-1953. 9. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok Korea.) Eredeti, géppel írt másolat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 03.

1997

Aláírják a Fidesz és az MDF választási szövetségét.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő