Moszkvában aláírják a fegyverszüneti megállapodást a szövetséges hatalmak és a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány között.Tovább
Nyílt levél a a Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetéséhez
„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”
Bevezetés
Az itt közölt dokumentum a nyílt levél szerzőinek szándékával ellentétben a feledés homályába veszett, és eddigi ismereteink/információink alapján nincs nyoma annak, hogy Nyugaton nagyobb publicitást, visszhangot, nyilvánosságot kapott volna. A benne megfogalmazott aggodalmak, kételyek, gondolatok azonban olyan kényes kérdések és válaszok kimondásához/újragondolásához is elvezethetnek, amelyek a kelet-közép-európai politikai-gazdasági változások „forgatókönyvének", az átalakulások morális tartalmának, minőségének eredőire utalhatnak. Az aláírók a német szociáldemokrata párton belül egy - zömmel időskorú pártagokból álló - marginális csoportot jelentettek, ennek ellenére fellépésük tartalma, erkölcsi tartása, indokolttá teszi 21 év után is a szélesebb nyilvánosságot.
Az aláírók a „névtelenségből" előbújva tartottak tükröt nem csak az akkori döntéshozók elé, hanem a mai demokrácia építők számára is mércét állítanak.
Az MSZMP KB Külügyi Osztálya iratai között talált levél, mint arra a dokumentum szerzői is utalnak, valóban eljutott a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségére, ezt igazolja a nagykövetség munkatársának kézzel írott pár soros feljegyzése is.
Az 1970-es évek ún. enyhülési politikájának tengelyében az USA-Szovjetunió kapcsolatok szerződéses együttműködése (SALT-I, SALT-II) mellett Európában az NSZK-ban1969-ben hatalomra került Willy Brandt-Walter Scheel szociálliberális kormány „keleti politikája" állt.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a kelet-nyugati együttműködésben bekövetkezett megtorpanás a „kis-hidegháború" évei után a nyolcvanas évek közepétől a Szovjetunió politikájában történt személyi és szemléleti változások eredményeként is új lendületet kapott a két politikai-társadalmi rendszerhez tartozó államok, ill. katonai, gazdasági szövetségek együttműködése.
A hatvanas-hetvenes évektől eltérően az NSZK kormányzati (konzervatív) ill. ellenzéki (szociáldemokrata) tényezői között a nyolcvanas évek közepén már egyetértés mutatkozott abban, hogy a keleti blokk államaival, pártjaival kialakult gazdasági-politikai kapcsolatok felhasználhatók az ideológiai lazítás céljára a gorbacsovi peresztrojka és glaznoszty hátszelében. A különlegesen kezelt belnémet kapcsolatok esetében mind a CDU-CSU (Christlich Demokratische Union-Christlich-Sozialistische Union), mind az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) döntéshozói felismerték, hogy az NSZK-nak nem érdeke egy gazdaságilag lepusztult, ideológiailag merev , elzárkózó rezsim létezése az NDK-ban. (Ennek egyik leglátványosabb mozzanata volt a sokáig „héjának" tartott keresztényszocialista bajor miniszterelnök Franz Josef Strauss látogatása és tárgyalásai a SED (Sozialistische Einheitspartei Deutschlands) vezetéssel a nyolcvanas évek második felében, egy nagy összegű pénzügyi segítség látványos kísérőjeként).
A nyolcvanas évek leszerelési, fegyverzetellenőrzési békeharca a politikai felfogásbeli különbségek ellenére lehetővé tette a történelmi baloldal és a kommunista „munkáspártok" szorosabb együttműködését. Például a dokumentum keletkezésének évében kezdte meg tevékenységét a marxista-leninista ideológiájú MSZMP és a nyugati demokrácia értékei mellett elkötelezett „demokratikus szocializmust" képviselő SPD közös parlamenti munkacsoportja, a kelet-nyugati gazdasági együttműködés irányelveinek kidolgozására. Az SPD 1986-os Elvi Programnyilatkozata is hangsúlyozta, hogy az enyhülés újjáélesztése érdekében az NSZK-nak valamennyi állammal - függetlenül annak társadalmi, politikai berendezkedésétől - békés-társas viszonyra kell törekednie. A Nyilatkozat szerint ez nem jelentheti az értékek elvek társas viszonyát az alapvető emberi jogok és a demokrácia kérdéseiben, a „Kurt Schumacher Kreis" levelének szerzői szerint mégis fennállhat annak a veszélye, hogy egyrészt valamilyen formában „legalizálja" az elnyomó antidemokratikus bolsevik ideológia által működtetett kelet-német rezsimet, másrészt erodálhatja azt a morális tőkét, amelyet a szociáldemokrácia felmutathatott az antidemokratikus szélsőjobb ill. szélsőbaloldali diktatúrákkal szemben.
Ez a morális, etikai hozzáállás a levél írói részéről nem illett abba a folyamatba, amelyben a realitásokból kiinduló, pragmatikus, óvatos megközelítés, konfliktuskezelés került előtérbe. Nem hallgatható természetesen az sem, hogy a levél írói - elismerve emberi tisztességüket - felléptek ugyan az NDK-beli demokratikus szabadságjogok szükségessége mellett, de konkrétan csak az üldözött szociáldemokratákért emelték fel szavukat. Ismeretes, az NDK-ban sok más csoportosuláshoz, eszméhez tartozó embert tartóztattak le, vagy egyszerűen lőttek le a berlini fal mentén, így hát a nyílt levél néhány veterán némileg pártnacionalista nézeteit is sugallja.
A keleti radikális változásoktól való félelem szülte óvatosság (féltve Gorbacsov reformpolitikájának sorsát) téves helyzetfelismerésig is elvezette az akkori SPD vezetőket, akik még 1989 őszén is hittek az NDK megreformálhatóságában és további fennmaradásában.
Jelzet: Magyar Országos Levéltár, jelzete: M-KS-288. f. 32. cs. 1986. 492. doboz, 95. ő. e. (MSZMP KB Külügyi Osztálya)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 20.
1945
1945
Moszkvában a magyar delegáció aláírta a fegyverszüneti szerződést. Ennek 15. pontja értelmében az ideiglenes nemzeti kormány 2529/1945. M....Tovább
1969
A Nemzeti Múzeum kertjében a 17 éves Bauer Sándor tanuló benzinnel lelocsolta magát és két kezében nemzeti zászlókat lengetve, élő...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia
A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.
Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.
A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.
Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.
Budapest, 2020. december 16.
A szerkesztők