Nyílt levél a a Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetéséhez

„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”

Bevezetés  

Az itt közölt dokumentum a nyílt levél szerzőinek szándékával ellentétben a feledés homályába veszett, és eddigi ismereteink/információink alapján nincs nyoma annak, hogy Nyugaton nagyobb publicitást, visszhangot, nyilvánosságot kapott volna. A benne megfogalmazott aggodalmak, kételyek, gondolatok azonban olyan kényes kérdések és válaszok kimondásához/újragondolásához is elvezethetnek, amelyek a kelet-közép-európai politikai-gazdasági változások „forgatókönyvének", az átalakulások morális tartalmának, minőségének eredőire utalhatnak. Az aláírók a német szociáldemokrata párton belül egy - zömmel időskorú pártagokból álló - marginális csoportot jelentettek, ennek ellenére fellépésük tartalma, erkölcsi tartása, indokolttá teszi 21 év után is a szélesebb nyilvánosságot.
Az aláírók a „névtelenségből" előbújva tartottak tükröt nem csak az akkori döntéshozók elé, hanem a mai demokrácia építők számára is mércét állítanak.
Az MSZMP KB Külügyi Osztálya iratai között talált levél, mint arra a dokumentum szerzői is utalnak, valóban eljutott a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségére, ezt igazolja a nagykövetség munkatársának kézzel írott pár soros feljegyzése is.
Az 1970-es évek ún. enyhülési politikájának tengelyében az USA-Szovjetunió kapcsolatok szerződéses együttműködése (SALT-I, SALT-II) mellett Európában az NSZK-ban1969-ben hatalomra került Willy Brandt-Walter Scheel szociálliberális kormány „keleti politikája" állt.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a kelet-nyugati együttműködésben bekövetkezett megtorpanás a „kis-hidegháború" évei után a nyolcvanas évek közepétől a Szovjetunió politikájában történt személyi és szemléleti változások eredményeként is új lendületet kapott a két politikai-társadalmi rendszerhez tartozó államok, ill. katonai, gazdasági szövetségek együttműködése.
A hatvanas-hetvenes évektől eltérően az NSZK kormányzati (konzervatív) ill. ellenzéki (szociáldemokrata) tényezői között a nyolcvanas évek közepén már egyetértés mutatkozott abban, hogy a keleti blokk államaival, pártjaival kialakult gazdasági-politikai kapcsolatok felhasználhatók az ideológiai lazítás céljára a gorbacsovi peresztrojka és glaznoszty hátszelében. A különlegesen kezelt belnémet kapcsolatok esetében mind a CDU-CSU (Christlich Demokratische Union-Christlich-Sozialistische Union), mind az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) döntéshozói felismerték, hogy az NSZK-nak nem érdeke egy gazdaságilag lepusztult, ideológiailag merev , elzárkózó rezsim létezése az NDK-ban. (Ennek egyik leglátványosabb mozzanata volt a sokáig „héjának" tartott keresztényszocialista bajor miniszterelnök Franz Josef Strauss látogatása és tárgyalásai a SED (Sozialistische Einheitspartei Deutschlands) vezetéssel a nyolcvanas évek második felében, egy nagy összegű pénzügyi segítség látványos kísérőjeként).
A nyolcvanas évek leszerelési, fegyverzetellenőrzési békeharca a politikai felfogásbeli különbségek ellenére lehetővé tette a történelmi baloldal és a kommunista „munkáspártok" szorosabb együttműködését. Például a dokumentum keletkezésének évében kezdte meg tevékenységét a marxista-leninista ideológiájú MSZMP és a nyugati demokrácia értékei mellett elkötelezett „demokratikus szocializmust" képviselő SPD közös parlamenti munkacsoportja, a kelet-nyugati gazdasági együttműködés irányelveinek kidolgozására. Az SPD 1986-os Elvi Programnyilatkozata is hangsúlyozta, hogy az enyhülés újjáélesztése érdekében az NSZK-nak valamennyi állammal - függetlenül annak társadalmi, politikai berendezkedésétől - békés-társas viszonyra kell törekednie. A Nyilatkozat szerint ez nem jelentheti az értékek elvek társas viszonyát az alapvető emberi jogok és a demokrácia kérdéseiben, a „Kurt Schumacher Kreis" levelének szerzői szerint mégis fennállhat annak a veszélye, hogy egyrészt valamilyen formában „legalizálja" az elnyomó antidemokratikus bolsevik ideológia által működtetett kelet-német rezsimet, másrészt erodálhatja azt a morális tőkét, amelyet a szociáldemokrácia felmutathatott az antidemokratikus szélsőjobb ill. szélsőbaloldali diktatúrákkal szemben.
Ez a morális, etikai hozzáállás a levél írói részéről nem illett abba a folyamatba, amelyben a realitásokból kiinduló, pragmatikus, óvatos megközelítés, konfliktuskezelés került előtérbe. Nem hallgatható természetesen az sem, hogy a levél írói - elismerve emberi tisztességüket - felléptek ugyan az NDK-beli demokratikus szabadságjogok szükségessége mellett, de konkrétan csak az üldözött szociáldemokratákért emelték fel szavukat. Ismeretes, az NDK-ban sok más csoportosuláshoz, eszméhez tartozó embert tartóztattak le, vagy egyszerűen lőttek le a berlini fal mentén, így hát a nyílt levél néhány veterán némileg pártnacionalista nézeteit is sugallja.

A keleti radikális változásoktól való félelem szülte óvatosság (féltve Gorbacsov reformpolitikájának sorsát) téves helyzetfelismerésig is elvezette az akkori SPD vezetőket, akik még 1989 őszén is hittek az NDK megreformálhatóságában és további fennmaradásában.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, jelzete: M-KS-288. f. 32. cs. 1986. 492. doboz, 95. ő. e. (MSZMP KB Külügyi Osztálya)

Ezen a napon történt május 11.

1904

Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább

1915

Gorlicei áttörés.Tovább

1931

A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább

1945

A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább

1948

Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők