Nyílt levél a a Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetéséhez

„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”

Bevezetés  

Az itt közölt dokumentum a nyílt levél szerzőinek szándékával ellentétben a feledés homályába veszett, és eddigi ismereteink/információink alapján nincs nyoma annak, hogy Nyugaton nagyobb publicitást, visszhangot, nyilvánosságot kapott volna. A benne megfogalmazott aggodalmak, kételyek, gondolatok azonban olyan kényes kérdések és válaszok kimondásához/újragondolásához is elvezethetnek, amelyek a kelet-közép-európai politikai-gazdasági változások „forgatókönyvének", az átalakulások morális tartalmának, minőségének eredőire utalhatnak. Az aláírók a német szociáldemokrata párton belül egy - zömmel időskorú pártagokból álló - marginális csoportot jelentettek, ennek ellenére fellépésük tartalma, erkölcsi tartása, indokolttá teszi 21 év után is a szélesebb nyilvánosságot.
Az aláírók a „névtelenségből" előbújva tartottak tükröt nem csak az akkori döntéshozók elé, hanem a mai demokrácia építők számára is mércét állítanak.
Az MSZMP KB Külügyi Osztálya iratai között talált levél, mint arra a dokumentum szerzői is utalnak, valóban eljutott a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségére, ezt igazolja a nagykövetség munkatársának kézzel írott pár soros feljegyzése is.
Az 1970-es évek ún. enyhülési politikájának tengelyében az USA-Szovjetunió kapcsolatok szerződéses együttműködése (SALT-I, SALT-II) mellett Európában az NSZK-ban1969-ben hatalomra került Willy Brandt-Walter Scheel szociálliberális kormány „keleti politikája" állt.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a kelet-nyugati együttműködésben bekövetkezett megtorpanás a „kis-hidegháború" évei után a nyolcvanas évek közepétől a Szovjetunió politikájában történt személyi és szemléleti változások eredményeként is új lendületet kapott a két politikai-társadalmi rendszerhez tartozó államok, ill. katonai, gazdasági szövetségek együttműködése.
A hatvanas-hetvenes évektől eltérően az NSZK kormányzati (konzervatív) ill. ellenzéki (szociáldemokrata) tényezői között a nyolcvanas évek közepén már egyetértés mutatkozott abban, hogy a keleti blokk államaival, pártjaival kialakult gazdasági-politikai kapcsolatok felhasználhatók az ideológiai lazítás céljára a gorbacsovi peresztrojka és glaznoszty hátszelében. A különlegesen kezelt belnémet kapcsolatok esetében mind a CDU-CSU (Christlich Demokratische Union-Christlich-Sozialistische Union), mind az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) döntéshozói felismerték, hogy az NSZK-nak nem érdeke egy gazdaságilag lepusztult, ideológiailag merev , elzárkózó rezsim létezése az NDK-ban. (Ennek egyik leglátványosabb mozzanata volt a sokáig „héjának" tartott keresztényszocialista bajor miniszterelnök Franz Josef Strauss látogatása és tárgyalásai a SED (Sozialistische Einheitspartei Deutschlands) vezetéssel a nyolcvanas évek második felében, egy nagy összegű pénzügyi segítség látványos kísérőjeként).
A nyolcvanas évek leszerelési, fegyverzetellenőrzési békeharca a politikai felfogásbeli különbségek ellenére lehetővé tette a történelmi baloldal és a kommunista „munkáspártok" szorosabb együttműködését. Például a dokumentum keletkezésének évében kezdte meg tevékenységét a marxista-leninista ideológiájú MSZMP és a nyugati demokrácia értékei mellett elkötelezett „demokratikus szocializmust" képviselő SPD közös parlamenti munkacsoportja, a kelet-nyugati gazdasági együttműködés irányelveinek kidolgozására. Az SPD 1986-os Elvi Programnyilatkozata is hangsúlyozta, hogy az enyhülés újjáélesztése érdekében az NSZK-nak valamennyi állammal - függetlenül annak társadalmi, politikai berendezkedésétől - békés-társas viszonyra kell törekednie. A Nyilatkozat szerint ez nem jelentheti az értékek elvek társas viszonyát az alapvető emberi jogok és a demokrácia kérdéseiben, a „Kurt Schumacher Kreis" levelének szerzői szerint mégis fennállhat annak a veszélye, hogy egyrészt valamilyen formában „legalizálja" az elnyomó antidemokratikus bolsevik ideológia által működtetett kelet-német rezsimet, másrészt erodálhatja azt a morális tőkét, amelyet a szociáldemokrácia felmutathatott az antidemokratikus szélsőjobb ill. szélsőbaloldali diktatúrákkal szemben.
Ez a morális, etikai hozzáállás a levél írói részéről nem illett abba a folyamatba, amelyben a realitásokból kiinduló, pragmatikus, óvatos megközelítés, konfliktuskezelés került előtérbe. Nem hallgatható természetesen az sem, hogy a levél írói - elismerve emberi tisztességüket - felléptek ugyan az NDK-beli demokratikus szabadságjogok szükségessége mellett, de konkrétan csak az üldözött szociáldemokratákért emelték fel szavukat. Ismeretes, az NDK-ban sok más csoportosuláshoz, eszméhez tartozó embert tartóztattak le, vagy egyszerűen lőttek le a berlini fal mentén, így hát a nyílt levél néhány veterán némileg pártnacionalista nézeteit is sugallja.

A keleti radikális változásoktól való félelem szülte óvatosság (féltve Gorbacsov reformpolitikájának sorsát) téves helyzetfelismerésig is elvezette az akkori SPD vezetőket, akik még 1989 őszén is hittek az NDK megreformálhatóságában és további fennmaradásában.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, jelzete: M-KS-288. f. 32. cs. 1986. 492. doboz, 95. ő. e. (MSZMP KB Külügyi Osztálya)

Ezen a napon történt október 19.

1904

Megjelent Az Ifjúmunkás című lap, amelynek szervezése Bana Sándor nevéhez fűződik. Az újság, megjelenésétől fogva szocialista orgá-numnak...Tovább

1941

A német hadsereg közeledése miatt Moszkvában kihirdetik az ostromállapotot.Tovább

1956

Moszkvában elrendelik a harckészültséget a Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtestnél és a Baltikumi Katonai Körzetbe tartozó...Tovább

1960

Az Amerikai Egyesült Államok Kubával szemben teljes kereskedelmi embargót léptet életbe.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő