Tervezet a rendőrség 1945-ös újjászervezéséhez

„A régi rendszer a rendőrséget is, meg a csendőrséget is határozottan népellenes szellemben nevelte. Föltétlen meggyőződésévé tette, mind a tiszteknek, mind a legénységnek, hogy a nép felforgató hajlamú tömeg, amelyet kíméletlenül féken kell tartani, ha meg akarjuk védeni az állami és társadalmi rendet. […] Demokratikus államban ennek gyökeresen meg kell változni. Hazafias, demokratikus nevelést kell adni a rendőrség tagjainak, és állandó felvilágosítással a demokrácia és a népérdekeinek a védelmét kell szolgálatuk alapjává tenni.”

Bevezetés 

„...államhatalmilag is nekünk, kommunistáknak kell 
megszabnunk, kiket tartunk a nép ellenségének"

Vas Zoltán

Az alábbiakban szöveghűen közölt feljegyzés a Debrecenben székelő Ideiglenes Kormánypénzügyminisztériumi iratai között található. A forrás nemcsak tartalma, hanem lelőhelye és keletkezésének dátuma miatt is figyelemre méltó. A rendőrséget általában a Belügyminisztériumhoz kötik, nem pedig a Pénzügyminisztériumhoz. Azonban ne feledjük, hogy ebben az esetben, egy romjaiban lévő, még háború sújtotta frontországról beszélünk. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a meg-, ill. újjászervezendő országban (is) mindennek voltak pénzügyi vonatkozásai. Ugyancsak fontos, hogy a debreceni kormány nem a választásokon megfogalmazódó népakaratot, hanem sokkal inkább az egyes pártok kapcsolatrendszerének erősségét fejezte ki. Vagyis a kiváló szovjet kapcsolatokkal rendelkező Magyar Kommunista Párt erősen felülreprezentált volt mind az ideiglenes nemzetgyűlésben, mind az ideiglenes kormányban, eltérően például a későbbi választást megnyerő kisgazdáktól. Az iraton szereplő dátum - 1945. január 13. - pedig azért is figyelemre méltó, mert abban az időpontban még javában folytak a hadműveletek a Dunántúlon, sőt Budapesten a pesti oldal egy része még a német Wehrmacht és a velük szövetséges magyar csapatok kezében volt. Ebben az időszakban a debreceni kormányban még a kisgazda jobbszárnyhoz sorolható Vásáry István volt a pénzügyminiszter, a belügy élén azonban a hivatalosan a Nemzeti Parasztpárthoz tartozó Erdei Ferenc állt, államtitkára pedig a kommunista 

 volt.

Ugyanakkor az irat keletkezési dátuma több mindenre rávilágít. Egyrészt, hogy a közrend biztosítása, ha úgy tetszik az emberek nyugalmának biztosítása fontos ügy volt. Ennek fontosságát, főleg a Budapest ostroma utáni hónapok kaotikus viszonyai

 Másrészt, a debreceni kormány tisztán látta, hogy a valós hatalom gyakorlásához nem elégséges rendeleteket kiadni, azokat valakikkel végre kell hajtatni. A kommunistákat vélelmezhetően az a gondolat is vezérelhette, hogy - a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hathatós támogatása mellett - egy erős és felügyeletük alatt álló rendőrséggel még könnyebben megszerezhetik a totális hatalmat.

Mi adja forrásunk érdekességét, különösen ismerve az 1945 után ujjászervezett rendőrség felépítését? Az, hogy 1945 januárjában az első tervezetek gyakorlatilag a „régi", vagyis Horthy kori rendőrségi szervezeti és felépítési

 Hasonlóan elmondható mindez a rendőrség alapvető feladatainak meghatározásáról, valamint az alá-fölérendeltségi viszonyrendszerről is. (A rendőrségnek egyfelől a demokratikus államrend védelmét és megszilárdítását kell szolgálnia, másfelől pedig a rendet és a közbiztonságot biztosítania a közönséges bűncselekményekkel szemben.)

Mivel magyarázható ez? A magyar politikai elit egy jelentékeny része azt gondolta, hogy ha a hatalmi struktúra, ill. a pártrendszer alapjaiban meg is változik, az ország hagyományos közigazgatási berendezkedési struktúrája változatlan marad; hasonlóan az első világháború utáni időszakhoz. Látnunk kell azt is, hogy az irat keletkezésekor még az igazolóbizottsági és népbírósági eljárások előtt állt az ország.

A szervezeti felépítés kapcsán talán érdemes még néhány megjegyzést tenni. Egyrészt, hogy hivatalosan deklarálták, hogy a rendőrség hagyományos feladat, vagyis a közrend biztosítása mellett immár az új, demokratikus államrendet is védenie kell. Ez a tervezet is hangsúlyozza, és a későbbiekben végig érvényes lesz, hogy a rendőrségen belül a bűnügyi és a politikai osztályok párhuzamosan működnek. Ennek a struktúrának a visszaütése volt az 1945 tavaszán megszervezett két Politikai Osztály működése. A budapesti élén Péter Gábor, míg a vidéki élén Tömpe András állt. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy

 Formálisan - és elméletileg - a rendőrség a belügyminiszteren keresztül a kormány alá tartozott. A civil-kormányzat erősített - legalábbis formálisan - azzal, hogy külön Rendőrségi Főosztály létesült a Belügyminisztérium keretében, amelynek élén a kommunista  állt. Szintén a „horthysta" örökségnek nevezhetjük, hogy a vidéki és budapesti kapitányság külön futott, a feljegyzés szerint nem volt egy olyan országos főkapitány, akinek joghatósága az ország teljes területére kiterjedt volna. Kis túlzással, ez a szerep 1945 nyarán Szebenyinek jutott.

A feljegyzésben nem véletlenül kap hangsúlyos helyet, hogy „egységes államrendőrség" szervezése a cél. Magyarországon - hasonlóan számos európai országhoz - a rendőrség sokáig az önkormányzatoknak volt alárendelve, és éppen a „vidéki" rendfenntartás indokolta többek között az egységes csendőrség megszervezését. Már a két világháború közötti időszakban is történtek kísérletek a különböző közrendvédelmi szervek hatásköreinek korábbinál pontosabb elhatárolására, majd pedig valamiféle egységes szervezeti rendszerbe való betagolásába. Utóbbira hozták létre 1942-ben az Államvédelmi Központot (ÁVK). Azonban az ÁVK messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg a magyar közrendvédelmi szervek egységesítésének gondolata nem merült teljesen a feledés homályába; s ezért ebben az iratban is visszaköszön. Másrészt az egységes, az egész ország területére kiterjedő rendőrségi szervezet feleslegessé tette a csendőrséget. Azt a szervezetet, amely mint már utaltunk rá, vidéken tartotta fenn a rendet. A csendőrség megítélése ugyanakkor - finoman fogalmazva is - vegyes volt. A legendás csendőrpofon mellett a rendszer politikai ellenfeleinek üldözése, 1944-ben a zsidó deportálások idején a bevagonírozásában való részvétel sokak szemében gyűlölté tette a szervezetet. Ugyanakkor jelzés értékű a dokumentumra kézzel írt számsor, ahol a csendőrség tiszti és legénységi létszámát is feltüntették. Vagyis feltételezhetjük, hogy a politikailag megbízható csendőrökre már 1945. januárjában számított az

 Sokat mondóak a feljegyzés vidéki rendfenntartással, ill. a csendőrséggel kapcsolatos utolsó mondatai is: „Az államrendőrség körvonalazott szervezetében minden lehetősége meg van annak, hogy a községi és külterületi rendőrségi szervek hibátlanul ellássák azt a karhatalmi szolgálatot, amelyet korábban a csendőrség végzett el. Természetesen a csendőrség helyén működő rendőrszervezeteket különleges felszereléssel és kiképzéssel kell megszervezni, és e vonatkozásban föl lehet használni a csendőrség tapasztalatait."

Szintén a szervezet létszámának feltöltésének módjára adalék, hogy: „Szigorú felülvizsgálással a régi rendőrtisztek megbízható elemeiből kell kiegészíteni a rendőrtiszti állományt és ezen felül szükséges új tisztek alkalmazása is." Vagyis az elismerten jó szakmai színvonalú magyar rendőrség legjobb, és háborús bűncselekményt nem elkövető tagjait átvette az új rendőrség. A statisztikák szerint a háború előtt szolgáló rendőrtisztek, altisztek és legénység fele jelentkezett szolgálattételre a harcok befejeztével. Az igazoló bizottsági eljárások mintegy kétharmaduknak tette lehetővé a továbbszolgálást. Ezeket az embereket egészen 1948-1949-ig tartotta állományában a rendőrség. A feljegyzés nem tesz róla említést, de 1945-ben számos, egykor Ludovikát végzett katonatiszt is csatlakozott a rendőrséghez. Igaz: többségük rendőrségi pályafutása

A feljegyzésben felmerült az az igény is, hogy a

. Az ideológiai nevelés, mint a kiképzés része, nóvum volt a korábbi korszakok rendőrtisztképzési rendszeréhez képest. Korábban egyszerűen nem volt a felkészítésnek célirányosan ideológiai része. Ugyanakkor a „rendőrség demokratikus nevelés" címszó értelmezése meglehetősen tágan értelmezhető. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunisták és a kisgazdák ezen a kifejezésen teljesen mást értettek.

Az alábbiakban olvasható tervezetet tehát egyfajta köztes állapotnak tekinthetjük a rendőrség megszervezésével kapcsolatos különböző vélemények özönében. Fellelhető benne a praktikum, vagyis a rendőrség szervezeti felépítésének az ország közigazgatási rendszerét kell követnie. A Horthy kori rendőrök kiszorítására még csak homályos utalások, míg a csendőrség felszámolására már ebben az iratban is konkrét tervek olvashatók. Ugyanakkor a feljegyzésben szereplő utalások az ideológiai oktatásra és az államvédelem fontosságára, valamint a tény, hogy a Belügyminisztérium kulcspozícióiban kommunisták voltak, előre vetítették a szomorú jövőt.

Az egységes államrendőrség felállításáról szóló rendelet végül 1945. május 10-én jelent meg 1700/1945 sz. ME alatt, három hónappal a 

 [popup title="létrejötte után." format="Default click" activate="click" close text="Kozáry [1997], 81."]

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő