Bevezetés 

Meg kellene oldani a Mindszenty-kérdést!

A történet, amely az Országos Levéltár dokumentumaiból kikerekedik drámai színház repertoárjában is megállná a helyét. A politika cinizmusáról szól, arról, hogy miként győri maga alá a diplomácia gépezete az embereket és az eszméket. A főszereplőnek, Mindszenty József bíboros érseknek, Magyarország hercegprímásának tragédiájáról szól, ami abban teljesedik ki, ahogy lépésről lépésre bukott politikussá, saját történetének mellékszereplőjévé fokozódik le. A további szereplők Alfred Puhan amerikai nagykövet, VI. Pál pápa, Péter János külügyminiszter, diplomaták, elvtársak. Amikor felgördül a függöny 1970. június 2-át írunk és a nagykövet ad vacsorát Szilágyi Béla külügyminisztériumi osztályvezető számára.

Meg kellene oldani a Mindszenty-kérdést!"

Szilágyi a vacsoráról írott jelentésében arról számolt be, hogy vacsora után a nagykövet félrevonta és felvetette, hogy "meg kellene oldani a Mindszenty-kérdést", mert mindaddig, amíg az ügyében nem történik pozitív lépés, a koronaékszereket nem tudják visszaadni.

A forradalom óta az amerikai követségen tartózkodó hercegprímás ügyében ez volt az első komoly kezdeményezés. Mindszenty politikai súlya jelentõsen csökkent az elmúlt másfél évtizedben. Az idős hercegprímás kezdett mindenki számára teherré válni, személyét a két ország közötti tárgyalások során gondosan kerülték és különös óvatossággal, valóságos tabuként kezelték. De vajon mire gondolhatott az amerikai diplomata amikor a korona és Mindszenty ügyét összekapcsolta? És vajon volt-e bármilyen megoldás, ami a korona kiadását leginkább ellenző Mindszenty számára is elfogadható lehetett? Hiszen az érsek tisztában volt azzal, hogy rehabilitációt aligha várhat a fennálló rendszertől. Az amnesztia Mindszenty számára is elfogadhatatlan közbülsõ megoldás volt, tehát egyedül arról lehetett szó, hogy a magyar kormány emigrációba engedi a nyolcvanadik évéhez immár közel járó érseket. Vajon ezért a magyar fél számára is egyre kívánatosabb megoldásért cserébe ajánlotta volna Nixon a korona visszaadását?

Ez 1970. június 2-án Szilágyi számára sem volt egészen tiszta, ezért - biztos, ami biztos - azonnal elzárkózott azelõl, hogy a korona és Mindszenty ügyét összekapcsolják. A magyar álláspont évtizedeken át az volt, hogy a korona a magyar nemzet tulajdona - ezt az amerikai kormány is többször elismerte - annak visszajuttatása Budapestre pedig nem lehet semmilyen külpolitikai alku tárgya.

Ami a koronázási ékszereket illeti, Puhan látta, hogy ettől a tehertől kormánya nem szabadulhat meg Mindszenty kihozatalával. Ekkor egy újabb megbeszélésen elővette a State Department egy régi ötletét, amely egy csapásra megoldotta volna a kétoldalú kapcsolatok javításában érdekelt, de a "nagyhangú magyar emigránsok" által gerjesztett belpolitikai feszültség szorításában vergődő amerikai diplomácia problémáját. A Fort Knox-ban őrzött Szent Korona Vatikánnak történő átadásával, annak szakrális jellege miatt nem érhette volna vád az Egyesült Államokat, ugyanakkor megszabadul a kétoldalú kapcsolatokat terhelő kolonctól.

A korona ügye és a Mindszenty-kérdés ezzel egy időre elváltak egymástól, a felek pedig a júniusi megbeszélés értelmében kezdtek el tovább dolgozni: Amennyiben Nixon képes elérni a pápánál, hogy a Vatikán teljesítse a magyar fél feltételeit, Mindszenty távozhat az országból. Az Egyesült Államok nagykövetének optimista jóslata, nevezetesen, hogy a kérdést akár egy éven belül nyugvópontra lehet juttatni valószínűleg ezen az utóbbi kijelentésen alapult.

Közös teher

Puhan optimizmusát az is táplálta, hogy a megelőző néhány évben a magyar-amerikai kapcsolatokban pozitív fordulat állt be. 1969. augusztus 14-én lezajlott levélváltással, magyar kezdeményezésre megindultak a tárgyalások, és néhány könnyen rendezhetõ kérdésben megállapodás is született. Számos probléma maradt azonban napirenden. Ezek is elsõsorban kereskedelmi, légügyi és a külképviseletekkel összefüggo témák voltak, nem érintették a szorosan vett politikai jellegű kérdéseket.

A vietnami háború végére az amerikai belpolitikai élet polarizálódott. A Demokrata Párt balratolódására válaszul a Nixon adminisztráció agresszívebb külpolitikát kezdett folytatni. A szocialista országokkal szemben ez azt jelentette, hogy erősödött a kommunista blokk megosztását, fellazítását célzó szelektív külpolitika. Ebben a tekintetben a State Department a leglátványosabb eredményt Jugoszláviában és Romániában érte el, s miközben már egy igazán nagy falattal, Kínával próbálkozott, a kelet-európai kis államok térségében Magyarország volt a következo célpont. Magyarországot erre a szerepre az új mechanizmus, az 1968-as gazdasági liberalizáció kedvezo tengerentúli megítélése predesztinálta.

Mindszenty követségi jelenléte ekkorra már mindhárom érdekelt állam számára teherré vált. Az öreg fõpap 1960 és 1965 között sokat betegeskedett, de elõrehaladott kora is aggodalmat keltett a diplomatákban az esetleges váratlan eseményeket illetõen. Mi lesz, ha állapota kórházi ellátást igényel, esetleg meghal? Mindkét esetben el kell hagynia a követség épületét, és olyan területre kerül, ahol bűnözőnek számít, ahol akár életében akár halálában biztos megaláztatásnak lenne kitéve. Ez pedig elsősorban az amerikai diplomáciára ütött volna vissza. Ezért már 1965-ös betegsége idején a követség akkori vezetője már igyekezett rávenni, hogy önként vonuljon kórházba. Az érsek maga is tisztában volt azonban azzal, hogy nem elsosorban kora és betegsége miatt kezd nemkívánatos személlyé válni a követségen, hanem amiatt, hogy útjában áll az enyhülési politikának.

Mindennél élesebb fényt vetett erre az 1966-67-es diplomáciai bonyodalom, amikor a két állam megállapodása alapján Hillebrand nagykövet elfoglalni készült a betöltetlenül álló nagyköveti posztot. Mindszenty azzal fenyegetett, hogy ha az USA nagykövetet küld Budapestre, kisétál a követség kapuján. Erre végül nem került sor, 1967. október 30-án Hillebrand átadta megbízólevelét, Mindszenty maradt, az eset azonban alaposan megtépázta Egyesült Államok-béli tekintélyét, politikai súlyát jelentõsen csökkentve.

Mindezt már az is mutatta, hogy amerikai kezdeményezésre került napirendre a kérdés. A követség azonban a tárgyalások elorehaladtával sokkal nyíltabb formában is kifejezte nemtetszését. "Elvben nem akadálya a kétoldalú kapcsolatoknak, de mégis kellemetlen" - mondta a nagykövet az Egyesült Államokból való visszatérését követően.

A Vatikán sem csak az amerikai nyomás hatására vett részt a tárgyalásokban. Kommunista államok felé irányuló külpolitikája a hatvanas évektől kezdve egyre kevésbé volt konfrontatív. 1963-ban a két állam felvette a diplomáciai kapcsolatokat, a következő évben a Vatikán a szocialista országok közül elsőként elismerte Magyarországot. Az új keleti politika célja a Szentszék részéről nyilvánvalóan az volt, hogy békülékenyebb megközelítéssel nagyobb befolyásra tegyen szert a szocialista országokban. Mindszenty harciassága szemben állt Casaroli bíborosnak ezzel az irányvonalával és sok mindent lerombolhatott, amit a Vatikán vezető diplomatája nagy nehezen elért. VI. Pál nem titkolta, hogy Mindszentyt a történelem áldozatának tekinti, aki helyzetével nagy nehézségeket okoz a Vatikánnak is. Mivel a vatikáni külügyi anyag legkorábban 2041-ben lesz hozzáférhető, csupán közvetett forrásból ugyan, de tudjuk, hogy a pápa és Casaroli bíboros egyaránt elvesztette már a türelmét és drasztikus eszköz bevetését fontolgatta.

A magyar vezetésnek éppúgy az Egyesült Államok mint a Vatikán viszonylatában is terhére volt a Mindszenty-ügy. Az amnesztia teljessé tételének pozitív nemzetközi és hazai visszhangján felül az állam és egyház viszonyának rendezésében is elõrelépést hozhatott Mindszenty távozása. Hogy ez mennyire így volt, azt tanúsítja a bíboros betegsége és halála esetére kidolgozott akcióprogram, amely egyetlen cél körül összpontosult: csendben, botrányok nélkül lebonyolítani minden egyes lépést, akár még azt is lehetővé téve, hogy az érsek az esztergomi bazilikában nyugodjék.

A távozás diplomáciai előkészítése

Az év elején Péter János külügyminiszter a Vatikánba látogatott. Ezeknek a tárgyalásoknak is titkos az iratanyaga. Az amerikai iratokból azonban itt is következtethetünk a történtekre. Május 13-án, egy nappal amerikai útja előtt, Puhan felkereste Péter külügyminisztert, és burkoltan rákérdezett a római eredményekre. Péter elmondta, hogy Magyarország abból indul ki, hogy Mindszenty követségi tartózkodása törvénytelen, és ha nem is elvi akadálya, de gyakorlati problémája a kétoldalú kapcsolatok javításának. A magyar feltételek két kérdés körül csoportosultak, egyrészt Mindszenty távozása nem ronthatja az állam és az egyház viszonyát, másrészt nem szolgálhat hidegháborús célokat. Puhan számára ezzel világossá vált, hogy a magyar kormány nem fog akadályt gördíteni Mindszenty távozása elé. Már csak Mindszenty makacssága jelenthetett problémát. Péter János nem kertelt: az USA gyakoroljon nyomást a Vatikánra Mindszenty pápai meghívásának nyomatékossá tételében.

A nagykövet távolléte miatt június 21-én Meehan követségi ügyvivő tájékoztatta Barthát, hogy a következő héten vatikáni követség érkezik Mindszentyhez. Meehan elmondta, hogy a követség a látogatást nem fogja kommentálni, de ha a sajtó rákérdez, tényét nem hallgatja el. Bartha biztosította Meehant, hogy "magyar részről nem várható a kérdésben sajtó érdeklődés." Meehan ekkor még úgy tudta, hogy a delegáció háromtagú lesz, amelyben "König képviseli a rangot, a szintet, szakértelmet viszont Chelly és Zágon."

Mindszenty minderről még semmit sem sejtett, a delegáció érkezése csak két nappal később jutott tudomására. Emlékirataiban leírja, hogy június 23-án König bécsi érsek útján kapott értesítést arról, hogy Zágon József és Giovanni Cheli a pápa személyes küldötteként felkeresi őt. Zágon "június 25-én de. 10 óra tájban jelent meg nálam Mgr. Giovanni Chelivel együtt. Cheli átadta nekem a pápa ajándékaként az új breviárium elso kötetét és miután tolmácsolta a bíboros államtitkár üdvözletét, távozott lakosztályomból." Zágon József mindent beleadott, hogy rábeszélje Mindszentyt a követség és így az ország elhagyására. A követség beszámolója szerint valóságos élethivatásának tekintette a Mindszenty-ügy rendezését. Az amerikai nagykövet július 21-én úgy tájékoztatta a magyar külügyminisztert, hogy Zágon négy ízben tárgyalt Mindszentyvel és "hosszú és nehéz tárgyalás volt mindegyik".

Magukról a tárgyalásokról is egyelőre az egyetlen hozzáférhető forrás a hercegprímás emlékirata. Ebben Mindszenty arról számol be, hogy - nem részletezett okok miatt - a pápa a követség elhagyását ajánlja, olyan benyomást keltve, hogy a kezdeményezés az Egyesült Államok kormányától származik. Mindszenty magatartása kezdetben elzárkózó volt, távozását nehezen teljesíthetõ feltételekhez kötötte. Zágon - nyilvánvalóan Péter külügyminiszter vatikáni tárgyalásainak eredményeként - négy pontban kívánt eredményt elérni.

1. Érintetlen marad érseki és prímási minõsége, az abból folyó jogok magyarországi gyakorlását azonban felfüggeszti.

2. A távozást csendben történik, Mindszenty nem ad ki nyilatkozatot vagy körlevelet.

3. Mindszenty ne tegyen olyan nyilatkozatokat, amelyek a Vatikán és a Magyar Népköztársaság viszonyát megzavarhatja, vagy a Magyar kormányt és a népköztársaságot sérti.

4.  Emlékiratait ne publikálja, azt végrendeletileg hagyja a Szentszékre.

A Zágon által készített jegyzõkönyvet Mindszenty nem írta alá, különösen az utolsó két pontot sérelmezte. Döntéséhez mindazonáltal gondolkodási idõt kért.

A tárgyalások eredményérõl nyilván a Vatikán is értesítette a külügyminisztériumot. Az azonban biztos, hogy amerikai szálon a hír visszajutott Péter Jánoshoz, mert az egyik feljegyzés szerint az NSZK követségének koktélpartiján Puhan a Zágon misszió eredményességérõl tájékoztatta Barthát.

Zágon elutazása után Mindszenty biztosra vette, hogy a kezdeményezés az amerikaiaktól ered, ezért egyenesen Nixonnak írt. Levelében azt kérte, hogy a követségen maradhasson. Az amerikai szándék határozottságáról szól, hogy "Meglepõ gyorsasággal érkezett vissza válasza, amelyben azt ajánlotta, hogy törõdjem bele nehéz sorsomba. Az udvarias hangú elnöki válaszból megértettem, hogy nem voltam többé szívesen látott vendég a követségen.". Mindszenty elõtt ezzel egy út bezárult, és már csak a között választhatott, hogy feladja magát, vagy önkéntes számuzetésbe vonul. A döntés nehéz volt, mert az ország elhagyása az érsek számára addig következetesen képviselt elveinek teljes feladását jelentette.

A Vatikánban már ekkor úgy tekintették, hogy döntött és szándéka határozott. Július 10-én megkapta VI. Pál levelét is, amelyben a pápa tudomásul veszi döntését. Az érsek ezzel teljesen elbizonytalanodott. Július közepén a nagykövet arról számolt be, hogy Mindszenty rendkívül lehangolt és zavart állapotban van. "Egyrészrõl hajlik is arra, hogy elhagyja az országot, másrészrõl viszont harcol ez ellen." A kérdés azonban már eldőlt. A július 14. és 18. között ismét Budapestre ékező Zágon már azért jött, hogy a távozás részleteit elrendezze.

Kivonulás a Szabadság-térre

A követség elhagyását szeptember közepére tervezték oly módon, hogy az érsek Giovanni Chelly és Zágon József kíséretében vatikáni diplomáciai útlevéllel hagyja el az országot.

Augusztusban a követség arról tájékoztatta a minisztériumot, hogy Mindszenty egyre idegesebb, ahogy közeledik a kijelölt időpont. Még két héttel távozása elõtt is bonyodalmakkal kellett számolni. Puhan a belga követség egy fogadásán szeptember közepén elmondta, hogy "személy szerint õ, de a nagykövetség többi tagjai is egyre türelmetlenebbül figyelik Mindszenty makacskodását. Ahogy közeledik az esetleges távozásának idõpontja, egyre kiszámíthatatlanabbá kezd válni. Véleményét, álláspontját naponta változtatja. Itt viccesen megjegyezte, hogy néha úgy tűnik, mintha érezné, hogy viselkedése nem tetszik az amerikai nagykövetségnek és ugratni akarja õket."

Végül 1971. szeptember 20-án VI. Pál pápának írott levelében Mindszenty hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja a budapesti amerikai követséget. "Magamra vállalom életem talán legsúlyosabb keresztjét is: kész vagyok elhagyni hazámat, hogy száműzetésben folytassam vezeklésemet Egyházamért és népemért."

Nyolc nap múlva, Mindszenty tizenöt évi követségi tartózkodás után kilépett a budapesti utcára. A követség lépcsõházában "a tisztviselõk és tisztviselõnõk sorfala között jöttem le fél kilenckor az elsõ emeletrõl a földszintre s a kapun Puhan nagykövettel együtt léptünk ki a Szabadság-térre. Kezet fogtam vele: utána kiterjesztett kezekkel megáldottam a fõvárost és az egész országot." - írja emlékirataiban. A két kocsit államvédelmi rendõrök autói kísérték Hegyeshalomig, ahol Mindszenty átlépte az osztrák-magyar határt.

Az elszabadult szellem

A magyar diplomácia az ügy rendezését saját sikereként könyvelte el. "elvi politikánk megnehezítette az amerikai kormány számára, hogy újabb konfliktusokkal terhelje kétoldalú kapcsolatainkat. Sõt az amerikai kormány arra kényszerült, hogy a számára terhessé vált Mindszenty-kérdésben a mi elképzeléseinknek kedvezõ magatartást tanúsítson." - állt a beszámolóban.

A problémák azonban rögtön az elején jelentkeztek. VI. Pál miután Rómában szívélyesen fogadta Mindszentyt a bécsi Pazmaneumba küldte, hogy ott emlékiratain dolgozzon. A magyar diplomácia rögtön felkapta a fejét, hiszen az Emlékiratok visszatartása a magyarok egyik feltétele volt. A helyszín kijelölése pedig nemcsak azért volt aggályos, mert közel volt a magyar határhoz, de a Pazmaneum prímási alapítású intézményként könnyen azt a látszatot kelthette, hogy Mindszenty továbbra is az érsekség egyik központjából kormányozza híveit. Az Egyesült Államok ugyan sietett megnyugtatni a külügyet, Mindszenty azonban ettõl kezdve, a szétszóródott magyarság egyházi vezetõjének tekintette magát, és az Egyesült Államoktól Új-Zélandig és dél-Amerikáig keresztül-kasul beutazta a világot újabb aggodalomra adva okot úgy a magyar, mint a vatikáni diplomáciának - többek között határozottan fellépve a koronaékszerek kiadása ellen. Egy évvel az érsek távozását követõen a minisztériumban még mindig napirenden volt az ügy. "A Mindszenty ügyet egyelõre lezárni nem lehet. Jóformán minden hét szolgáltat valamit hozzá. Az emigrációs jobboldal tizenhat esztendeje vár valakire, aki összetartója és vezére lehet, most úgy hiszi, megkapta. Ugyanakkor a Vatikán - más kérdés, hogy mennyiben saját jószántából és mennyiben megfelelõ emlékeztetõ után - igyekszik az elszabadult szellemet visszagyömöszölni a palackba."

A magyar diplomácia a bíboros nyugdíjazását kezdte sürgetni.