Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
A Marczibányi Alapítványtól az ORFI kialakulásáig
Az érdemes Irgalmasrend kezelése alatt álló budai Császár fürdő hévforrásainak páratlan vízbősége, általánosan elismert gyógyhatása, a legszélesebb körben elterjedt régi jó hírneve folytán hazánk egyik legértékesebb gyógykincsét képezi. […] Ma úgy az építmények, mint a belső berendezések annyira megrongált állapotban vannak, hogy nem csak hogy a hozzájuk fűzött kívánalmaknak nem felelnek meg, hanem már-már a zavartalan üzem folytatását is veszélyeztetik és az épület állagának további pusztulását vonhatják maguk után.
Feljegyzés a Lukács- és Császár fürdők szállodai részének és a Török utcai Heine-Medin osztálynak Országos központi rheuma kórházzá egyesítéséről, 1949.
Feljegyzés
A Lukács- és Császár fürdők szállodai részének és a Török utcai Heine-Medin osztálynak Országos központi rheuma kórházzá egyesítése tárgyában
Rheumás betegeink kórházban való elhelyezése elegendő kórházi rheuma ágy hiányában akadályokba ütközik. Gyógyfürdőinkhez kapcsolt szanatóriumaink, osztályaink (pl. Hévíz, Lukács fürdő stb.) inkább szállodai, mint gyógyintézeti elhelyezést nyújtanak a betegeknek. Ennek következtében a férőhelyeknek csak egy részét veszik igénybe betegek, másik részét szállodaként egészséges szállóvendégek foglalják el (pl. Gellért, Császár fürdő). Ahhoz, hogy a rheumás betegek kórházi elhelyezését meg tudjuk oldani, a gyógyfürdőkhöz kapcsolt úgynevezett szállodai részek volnának kórházi célokra igénybe veendők.
Az állami tulajdonban lévő Lukács- és Császár fürdő kiválóan alkalmas lenne erre a célra, annál is inkább, mert a két intézmény egymás szomszédságában van és így könnyen összekapcsolható volna egy közös betegellátó intézménnyé, továbbá azért, mert a Lukács fürdőben van elhelyezve a Rheumakutató Intézet, tehát a kutató intézet és a kórház szoros együttműködése könnyen megoldható volna.
A Lukács fürdő 170 ágyas helyreállított része volna az intézet magva. Ehhez kapcsolódnék a Császár fürdő szálloda része, mely jelenleg 16 helyreállított és berendezett szobával működik. A kevésbé sérült szobák helyreállításával és berendezésével az igénybe vehető szobák száma 35-re növelhető. Ezekbe a szobákba mintegy 90 ágyat lehetne elhelyezni. A Császár fürdő nagyobb fokú rongálódást szenvedett szálloda részlegének helyreállításával további 50 ágy elhelyezésére van lehetőség. Ugyancsak további ágyszaporítási lehetőséget jelent a Lukács fürdő romos részének helyreállítása, melynek folytán még 130 ágy elhelyezése volna biztosítható. Mindezek figyelembevételével a Császár-Lukács komplexum 440 ágy befogadására lenne alkalmas.
Ehhez az intézményhez volna kapcsolandó a Török utcai Heine-Medin osztályunk, mely 45 ággyal rendelkezik. Elhelyezésénél fogva ez az osztály nem bővíthető, pedig az igények illetve a szükséglet kielégítésére legalább 90 ágyra kellene bővíteni. Ez az osztály elhelyezhető volna a Császár fürdőben, hol a 90 ágyra való felbővítése is azonnal lehetségessé válna, s a Török utcai kórházba rheumás betegeket helyezhetnénk el.
A tervezett intézmény tehát magába foglalná a kibővített 90 ágyas Heine-Medin osztályt, valamint 395 rheuma ágyat. Ebből azonnal működni tudna a Heine-Medin osztály 90 ággyal a Császár fürdőben, 215 ággyal a Lukács fürdőben és a Török utcai osztályon. 180 ágyhely helyreállatása pedig az ötéves terv első évében volna megvalósítható (50 a Császár fürdőben és 130 a Lukács fürdőben).
A gyógyfürdők fürdőüzeme továbbra is Nemzeti Vállalatként működne. A gyógyfürdőt igénybe venni kívánó járóbeteg anyag a Rheumakutató Intézet járóbeteg rendelőjét felkeresve, a rendelőintézet utasításainak megfelelően és orvosainak ellenőrzése mellett használná a gyógyfürdőt. A kórházban ápolt betegek pedig a kórház által a Nemzeti Vállalatnak térített fürdőhasználati díj ellenében a kórházi orvosok felügyelete mellett és előírásai szerint használnák a fürdőt. A kórházi dolgozók az állami kórház alkalmazottjai lennének, míg a fürdő alkalmazottjait a Nemzeti Vállalat alkalmazza.
[...]
A jelenleg azonnal működtethető ágyak száma, figyelemmel a Császár fürdőben végeztetendő kisfokú javításokat: 305 ágy.
[...]
1949. május 23.
[aláírás nélkül]
MOL XIX-C-1-f-3412-BRe-1-1949. (Magyar Országos Levéltár - Népjóléti Minisztérium - Kórházi osztály
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő