N. Lajos és társai, köztük 1956-os forradalmárok is, „Igazságot Magyarországnak”, „A nemzeti függetlenségért küzd a...Tovább
Káderlap az ötvenes évekből
„Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”
Véleményezés
Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalat
Személyzeti osztálya
/B. elvtársnő részére/
B u d a p e s t
IX. Közraktár u. 32. sz.
Hivatkozással f[olyó] hó 8-án - alkalmazottjuk dr. Ó.Z.-val kapcsolatban - történt beszélgetésünkre véleményemet az alábbiakban teszem meg:
Nevezettel 1942. októberében együtt vonultunk be az I. honvéd felderítő zászlóaljhoz. Ez idő óta ismerem Őt. Katonai szolgálati idő alatti magatartását a komoly, egyenes határozottság jellemezte. Bajtársias volt, úgy a vele együtt bevonult katonatársai, mint pedig a később hozzá beosztásra kerülő újoncok is szerették Őt. Azon felvetett kérdésekre, hogy beosztottjait, újoncait fára másztatta, kifordított menetöltözetben sorakoztatta, békaügetést rendelt el, stb. fegyelmező módszereket alkalmazott a következő a megjegyzésem:
A felszabadulás előtti újonc kiképző időszakban a katonai kiképzéshez, illetve a fegyelmezés eszközeihez tartozott a békaügetés, bukfenc teljes menet öltözetben történő ebédelés, fára mászás, stb. Ezekkel a hosszú idő óta szokásos módszerekkel minden kiképző élt, illetve élnie kellett, hogy a szükséges fegyelmet meg tudja tartani, ami abban az időben természetes is volt. Ezek a fegyelmező módszerek azonban nem jelentettek különösebb büntetést senki számára, és nem sértették az egyén személyi érzelmeit. Sajnos voltak kiképzők, akik ezeken a szokásos általános fegyelmezési módszeren túlmenően túlkapásokkal éltek, dr. Ó. Z. azonban legjobb tudomásom szerint nem tartozott az ilyen kiképzők közé. Tagadhatatlan, hogy ezek a köznyelven forgó úgynevezett "általános kitolások" ill. állóképességet növelő fegyelmezési módszerek nem voltak helyesek és kívánatosak az újoncok számára, de erre az időszakra már a bevonulás előtt mindenki fel volt készülve. Ez alól az újonc kiképzés és annak kedvezőtlen következményei alól egyébként senki nem tudta kihúzni magát, bármilyen jó felkészültségű katona, ill. fegyelmezett, edzett sportember volt az illető.
Arról nem tudok, hogy dr. Ó. Z.-nak valakivel is lett volna személyi ellentéte.
Azzal a mintegy 2 évvel ezelőtt kelt állítólagos véleménnyel - ami nyilvánvalóan akkori véleményem félreértése, vagy annak fogalmazási hiányossága folytán kerülhetett a személyzeti osztály feljegyzései közé - hogy dr. Ó. Z. támogatta volna a baloldali elemeket nem értek egyet, és azt nem tartom egészen helytállónak.
Az igaz, hogy Ó. Z. beosztottjainak érdekeit mint jó parancsnok a legmesszebbmenően védte, különösen az összeomlás előtti időkben, ügyes húzásokkal hadászati feladatok megoldása alól, ezek azonban nem mondhatók kifejezetten baloldali elemek támogatásának. Tudomása volt pl. arról, hogy 1944. év vége felé beosztottjai már hosszabb idő óta civil ruhát hordtak maguknál, illetve katona ruhájuk alatt, ami abban az időben a legsúlyosabban büntetendő katonai cselekmények közé tartozott. Erről a kérdésről gyakran beszélgettünk vele, annál is inkább, mert nálam, ill. a javítóműhely gépkocsijain is igen sok személyi tulajdont képező bőrönd volt, amelyek mind civil ruhákkal voltak tele.
Fentiek alapján az a véleményem, hogy dr. Ó. Z. katonai szolgálati ideje alatt bajtársiasan viselkedett, és legjobb tudomásom szerint nem voltak olyan cselekedetei, vagy intézkedései, amelyek valakit személyi önérzetében is megsértettek volna. A tárgyilagosság kedvéért azonban szükségesnek tartanám ezzel kapcsolatosan még más véleményét is meghallgatni, akik velünk együtt szolgálták katona idejüket. Ezen személyek nevei a következők:
U. L. hajtó, Szefu V. /szül. 1921. lak[ik]: Újpest, Jókai u. 4. sz,/
B. J. esztergályos /Landler Jenő V. /MÁV/ Bp. Gorove u. 2./
B. J. postafelügyelő Telefon: 342-548
P. T. hentes Telefon: 269-461
K. Gy. öntő /címe U.L-nál/
Budapest, 1955. március 11.
Cs. Z. főmérnök Közlekedési és Postaügyi Minisztérium |
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/5-6.
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.
Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.
Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.
Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.
Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.
Budapest, 2024. december 18.
Miklós Dániel
főszerkesztő