Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Forrás

Baranyi Ádám rendőrfogalmazó levele

Kegyelmes Uram!

Méltóztassék megengedni, hogy Miniszter Úrhoz forduljak, és tisztelettel kérjem, szíveskedjék meghallgatni az alábbiakat. A Független Kisgazdapártot érintő ügyről van szó.

Gaál Gaszton személyes híve voltam és azóta a Független Kisgazdapárt tagja. 1944. október 15-éig - Horthy kormányzó úr ismeretes proklamációja napjáig - állami tisztviselő voltam, egyben mint hírlapíró, különböző lapokba is dolgoztam. A Szálasi-uralom kitörése napján egy németellenes kéziratom miatt - amelyben az emigrációban lévő Eckhardt Tiborról mint Magyarország megmentőjéről szóltam - haditörvényszéki letartóztatásba kerültem és a statáriális kivégzést csak úgy kerülhettem el, hogy egy becsempészett pengével mindkét csuklómon az ereket felvágtam. Több heti szörnyű rabság után, betegen szabadultam a katonai fogházból, de perújrafelvétel folytán még további két hónapig kellett bujkálnom a Nemzeti Számonkérőszék pribékjei elől. Ezen idő alatt sem tétlenkedtem, hanem németellenes röpiratokat írtam, amelyeket a Magyar Front röpirataival együtt terjesztettem, magyar barátaimmal együtt.

A felszabadulás után a Magyar Államrendőrséghez való áthelyezésemet kértem, és ezen kérelmemet özv. Bajcsi-Zsilinszkyné nemzetgyűlési képviselő és éppen Kegyelmes Urampártfogolta, aki a Kisgazdapárt Károlyi-utcai épületében látta el ajánlósorokkal ezirányú kérvényemet, és szóbelileg Kovács államtitkár úrhoz utasított. Sikerült is a rendőrséghez bekerülnöm és 1945. június 15-én elfoglaltam beosztásomat a nagykanizsai rendőrség politikai osztályán mint rendőrfogalmazó.

Most nagyon kérem a Miniszter Urat, méltóztassék figyelni az alább következőkre. Amint beosztásomat elfoglaltam, rögtön azt vettem észre, hogy nekem egyszerűen el kell hallgatnom azt, hogy a Független Kisgazdapárt tagja vagyok. Osztályvezetőm a bemutatkozáskor felmutatta kommunista párti igazolványát és kérte az enyémet is. Én meglepetésemben csak dadogni tudtam, hogy nem vagyok a Kommunista Párt tagja, ellenben a nemzet érdekében kifejtett tevékenységemért halálra voltam ítélve a nyilas uralom idején. Pár nap múlva egyik régi rendőrkapitánynak beszélgetés közben említettem - nem ismervén politikai nézetét - hogy a Kisgazda Párt tagja vagyok, mire az illető kapitány nevetni kezdett, egyszerűen viccnek hitte a kijelentésemet. Nem tudta elképzelni, hogy a mai rendőrségnek kisgazdapárti tagja is lehessen. Így pár hét alatt meggyőződtem arról, hogy a rendőrségnél csak kommunisták, esetleg parasztpártiak vagy szociáldemokraták lehetnek.

Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát - s rendőrségi állásom nekem is kenyeret jelentett - én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre és Kegyelmes Úrnak szerettem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba. Én - becsületemre mondom - inkább hajlandó lettem volna a rendőrséget otthagyni és kenyeremet elveszíteni, de hű maradni a Kisgazda Párthoz. Dr. Vargha képviselő úr titkára, Eszterház[y] dr. is meggyőzött arról, hogy nyugodt lelkiismerettel beléphetek a kommunistákhoz, a kisgazdák tudni fogják, hogy csak kényszerűségből tettem. Tanácsot kértem Krátky István nyugalmazott polgármestertől is, valamint Rozman Alajos homokkomáromi plébánostól - aki a nyilas üldözés alatt Dr. Vargha képviselő urat rejtegette - ők ketten tudják, hogy én mit igyekeztem megtenni a Kisgazda Pártnak és mindazoknak, akik jó magyarok voltak. Mindketten megnyugtattak, lépjek be, ha ma ezt kívánják a rendőrség tagjaitól.

A helybeli Kommunista Párt augusztus 7-én kiállította ideiglenes igazolványomat és többször áttelefonált, miért nem megyek átvenni. Én nagy elfoglaltságomra hivatkoztam - amint volt is - de végül egy hónap múlva, szeptember 6-án felmentem a pártba és ott átvettem ideiglenes igazolványomat. Mint a párt tagja, azonban továbbra sem foglalkoztam egyoldalú pártpolitikával, sőt több ízben, három ízben is hivatalosan átírtam a pártvezetőséghez azért, mert a Kommunista Párt vezetőségi tagjai jogtalanul bele akartak avatkozni rendőrségi ügyekbe. Ez ellen tiltakoztam és szóról szóra azt közöltem velük, hogy a magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség. Egy párttitkárt egy alkalommal erélyesen leszidtam azért, mert két volt nyilas községvezetőt - akik időközben a pártba beléptek - kiszabadított a rendőrségi őrizetből, vagyis elvont az igazságszolgáltatás elől. Mindez fájt nekik. Legjobban pedig az fájt, hogy tudomásukra adtam azt, hogy sajnos éppen kommunista párti rendőrtisztviselők követtek el különféle szabálytalanságokat, anyagi előnyök szerzése végett.

Kifogásolták végül azt is, hogy „kisgazdapárti személyekkel? tartok fenn társadalmi összeköttetést. Mint nagykanizsai rendőrtiszt, én a társadalmi formákat betartva minden olyan emberrel érintkeztem és érintkezem, akiket tisztes egyéniségüknél fogva erre méltónak találok. Egy vacsora után lakásomra feljött egy társaság, amelyben néhány kisgazdapárti egyetemi hallgató is volt. Osztályvezetőm másnap figyelmeztetett, hogy ne érintkezzek ilyen „gyanús elemekkel?. Én kijelentettem, hogy nem párthoztartozás szerint kell az embereket megítélni és véletlenül éppen ezek, akiket ő gyanús elemeknek nevez, igazi úriemberek.

Kegyelmes Uram! Ellenem való áskálódásuk most, abból az alkalomból hágott tetőfokra, amikor október hó 21-én Dr. Vargha Béla nemzetgyűlési képviselő úr itt Nagykanizsán szólt a lakossághoz. Vargha képviselő úr beszéde közben egy kommunista párttag gyalázó kifejezést használt a papi rendre és a kisgazdákra is. Én - úgyis mint intézkedő rendőrtisztviselő - a közbeszólót a tömegből kiemeltem és bevitettem egy kapu alá s mivel ott a Kisgazda Pártot tovább gyalázta és Vargha Bélát sértette, erélyes kioktatás után igazoltattam. Dr. Vargha képviselő úrral is váltottam néhány szót - mivel beteg volt, hogyléte iránt érdeklődtem - és a plébániából kikísértem az emelvényig. Ezt is szörnyű bűnömül rótták fel. A Kommunista Párt jegyzőkönyveket vétetett fel fellépésemről és másnap, október 22-én felhívattak a párthelyiségbe. Szememre hányták mindazt, amit ők vétkemül rónak fel. Ismét hangsúlyoztam, hogy a rendőrség nem pártrendőrség, s én mint a politikai osztály helyettes vezetője, semmiféle pártszempontokat nem vehetek figyelembe, csupán a jog és igazság szempontjait. Végül is felszólítottak, hogy adjam vissza ideiglenes pártigazolványomat. Ennek eleget is tettem, ám kijelentettem, hogy nem így kell szolgálni a demokráciát, hanem éppen ellenkezőleg, közös összefogással. Kioktattak, hogy ez lehet az én egyéni véleményem, de nem a Kommunista Párté, amely reakciósokkal nem egyezik.

Kegyelmes Uram! Magyar ember vagyok, aki mindig megtettem kötelességemet és soha nem az egyéni érdekemet, hanem a köz érdekét tekintettem. Én bátran kiálltam akkor, amikor halálra kerestek, kiálltam most is, amikor pedig megalkuvással mindent elérhettem volna. Az itteni Vármegyei Főkapitány a nagykanizsai politikai osztály vezetésével bízott meg akkor, amikor a vezetőt el kellett volna mozdítani. Én nem vállaltam, mert tudtam, hogy ez az állás - legalább is itt Nagykanizsán - megalkuvó és könnyebb lelkiismeretű embernek való. Maradtam helyettes vezető és ebben az állásomban igyekeztem ellensúlyozni a túlkapásokat. Dolgoztam és dolgoztam, vasárnapokon is bejártam hivatalomba, de szívesen elvégeztem még annak a munkáját is, aki ezt képtelen elvégezni, egyszerűen azért, mivel nincs meg a hozzávaló felkészültsége, de mint pártember, vezetőállásba került.

Mindezzel nem törődnék, mert ilyen emberek áskálódására nem sokat adok. Csupán azt találtam sérelmesnek, hogy ezeknek az embereknek kényétől-kedvétől függhet az, aki magyar kötelességgel dolgozik a magyar célokért. Elképzelhető, hogyan minősítettek engem a történtek után. Engem, aki eddigi állásomban és itt a rendőrségnél is, a legjobb minősítésű tisztviselők között szerepeltem. Dr. Szimon István altábornagy úr, vidéki rendőrfőkapitány személyesen ismer engem, és tudja, hogy mindig a becsület és rend mellett dolgoztam és itt a rendőrségen is a rendet szerettem volna rendszeresíteni. Dr. Téglásy Géza tüzérszázados a Honvédelmi Minisztériumban két éven keresztül volt közvetlen parancsnokom, bizonyíthatja, hogy a munka és áldozatvállalás terén egyaránt megtettem kötelességemet.

Kegyelmes Uram! Alázatosan kérem további szíves pártfogását és fentírt, a Független Kisgazdapárttal összefüggő események szíves tudomásulvételét.

Vagyok Miniszter Úrnak

leghívebb tisztelője:

Baranyi Ádám [kézzel írt aláírás]
rendőrfogalmazó,

Budapesti címem: IX. Üllői-út 109./c.

Kelt Nagykanizsán, 1945. évi október hó 30-án.

Jelzet: MOL XIX-D-1-c 1. d. 117-119. oldal. Magyar Országos Levéltár - Újjáépítési Minisztérium - Nagy Ferenc miniszter levelezése. 

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő