Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Bevezetés 

„Az egész válságban a rendőrség ügye központi jelentőségű, mert a kommunistáktól és a proletárdiktatúrától való félelem konkrét okait - a megszállás nehézségeitől eltekintve - elsősorban a rendőrség 

1945 őszén a Valóság első évfolyamában jelent meg először Bibó István ma már klasszikusnak tekinthető írása, A magyar demokrácia válsága. Bibó korai megállapítását, mely szerint a demokratikus átalakulás már 1945-ben válságba került, mert a félelem mechanizmusai uralkodtak el a társadalomban, a következő évek (évtizedek) eseményei tragikusan igazolták. A népi demokrácia diktatórikus rendszere a Nagy Imre kormányában néhány napig államminiszteri pozíciót betöltő Bibót 1956 után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amely alól az 1963. évi amnesztiával szabadult.

Bibó cikke szókimondásával már megjelenésekor nagy vitát keltett. Az alábbiakban közölt, Baranyi Ádám rendőrfogalmazó ezzel egy időben írt leveléből konkrét példákon keresztül kapunk képet arról, amit Bibó A magyar demokrácia válságában általánosan így fogalmaz meg: „ami ma a rendőrségi és egyéb önkény terén folyik, [...] be kell ismernünk, hogy igenis össze lehet mérni a Szálasi és Sztójay előtti ellenforradalmi kormányzásnak, a bethleni és keresztes-fischeri politikának a munkásmozgalmakkal és egyáltalán mindenféle ellenállással szemben gyakorolt internálási, vallatási és elnyomási módszereivel. Ha a felszabadulás első esztendejének hasonló visszaéléseit számba vesszük, akkor kereshetünk és találhatunk eltéréseket, de egészben ezt az összehasonlítást el kell 

 A rendőrség politikai beágyazottságának (kommunista irányításának), túlkapásainak, az internálások igazságtalanságainak nem mindennapi bátor kritikáját a proletárdiktatúra ideológiai vezérei -Révai József, Lukács György - nem hagyhatták szó nélkül, a tanulmány megjelenése után éles támadásokat intéztek Bibó ellen.

Az alábbiakban közölt levél egy időben született Bibó István híres tanulmányával. A leveletBaranyi Ádám rendőrfogalmazó írta Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek 1945 októberében. A levélíró a rendőrségen belül tapasztalt visszásságokra, elsősorban a kommunista irányítás alatt létrehozott újjáalakuló rendőrség működésének súlyos politikai elfogultságára panaszkodik. „A magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség" - fakad ki több alkalommal Baranyi az erőteljesen átpolitizált atmoszférával szemben. Ezzel egy időben Bibó így fogalmaz: „A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit év eleji magyarországi "pozíció"-jából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott "pozíciói"-hoz ragaszkodott."

Baranyi Ádám, mint a levélből kiderül, a Kisgazda Párt régi elkötelezett híve, aki őszinte meggyőződésből ír Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek, a későbbi - 1946. február 4. és 1947. június 1. közötti - miniszterelnöknek. A kisgazda politikus válasza sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy a levélben közöltek nem jelentettek számára újdonságot.

Baranyi levelében aláhúzva közli azoknak a - elsősorban kisgazdapárti prominens politikusoknak - a nevét, akikkel korábban jó viszonyt ápolt, ill. ajánlólevéllel szolgáltak számára. Elsőként Gaál Gasztonra, majd Eckhardt Tiborra hivatkozik. Személyes pártfogójaként említi özv. Bajcsy-Zsilinszkynét, ill. utal arra, hogy a Magyar Államrendőrséghez írt felvetéli kérelméhez özv. Bajcsy-Zsilinszkyné és Nagy Ferenc írt ajánló levelet. Baranyi többek között emiatt döntött úgy, hogy a későbbi miniszterelnökhöz fordul.

A Baranyi által hivatkozott személyekről néhány mondat erejéig szükséges megemlékezni. Gaál Gaszton magyar nagybirtokos, politikus. 1926-ban megalakította az Agrárpártot, amely 1930 decemberében összeolvadt az Egységes Pártból kiváló, újonnan létrejövő Független Kisgazdapárttal, melynek 1931-ben első elnökévé választották. Rövid betegeskedés után azonban 1932-ben meghalt.

Eckhardt Tibor máig megosztó alakja a magyar politikai történetnek. 1930-tól a Független Kisgazdapárt tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932-1940). 1940-ben lemondott a FKgP elnökségéről, majd Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök felkérésére az USA-ba ment, hogy a német orientációval szemben Magyarország angolszász kapcsolatait építse. Magyarországra soha nem tért vissza, 1945 után a magyar emigráció egyik vezéralakja.

Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus. 1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot, amely 1938-ban belépett a FKgP-ba. A német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni fegyveres szervezkedés miatt 1944 december 24-én Sopronkőhidán felakasztották. Özvegye a Kisgazda Párt egyik meghatározó alakja volt.

Varga (Baranyi levelében Vargha) Béla katolikus pap, kisgazdapárti politikus, 1946. február 7. és 1947. július 3. között a Nemzetgyűlés elnöke (tisztségéről soha nem mondott le). 1947. június 2-án Svájcba emigrált, majd Eckhardt Tiborhoz hasonlóan az USA-ban telepedett le. 1995-ben hunyt el Budapesten, temetésén Göncz Árpád köztársasági elnök búcsúztatta.

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők