Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Forrás

Baranyi Ádám rendőrfogalmazó levele

Kegyelmes Uram!

Méltóztassék megengedni, hogy Miniszter Úrhoz forduljak, és tisztelettel kérjem, szíveskedjék meghallgatni az alábbiakat. A Független Kisgazdapártot érintő ügyről van szó.

Gaál Gaszton személyes híve voltam és azóta a Független Kisgazdapárt tagja. 1944. október 15-éig - Horthy kormányzó úr ismeretes proklamációja napjáig - állami tisztviselő voltam, egyben mint hírlapíró, különböző lapokba is dolgoztam. A Szálasi-uralom kitörése napján egy németellenes kéziratom miatt - amelyben az emigrációban lévő Eckhardt Tiborról mint Magyarország megmentőjéről szóltam - haditörvényszéki letartóztatásba kerültem és a statáriális kivégzést csak úgy kerülhettem el, hogy egy becsempészett pengével mindkét csuklómon az ereket felvágtam. Több heti szörnyű rabság után, betegen szabadultam a katonai fogházból, de perújrafelvétel folytán még további két hónapig kellett bujkálnom a Nemzeti Számonkérőszék pribékjei elől. Ezen idő alatt sem tétlenkedtem, hanem németellenes röpiratokat írtam, amelyeket a Magyar Front röpirataival együtt terjesztettem, magyar barátaimmal együtt.

A felszabadulás után a Magyar Államrendőrséghez való áthelyezésemet kértem, és ezen kérelmemet özv. Bajcsi-Zsilinszkyné nemzetgyűlési képviselő és éppen Kegyelmes Urampártfogolta, aki a Kisgazdapárt Károlyi-utcai épületében látta el ajánlósorokkal ezirányú kérvényemet, és szóbelileg Kovács államtitkár úrhoz utasított. Sikerült is a rendőrséghez bekerülnöm és 1945. június 15-én elfoglaltam beosztásomat a nagykanizsai rendőrség politikai osztályán mint rendőrfogalmazó.

Most nagyon kérem a Miniszter Urat, méltóztassék figyelni az alább következőkre. Amint beosztásomat elfoglaltam, rögtön azt vettem észre, hogy nekem egyszerűen el kell hallgatnom azt, hogy a Független Kisgazdapárt tagja vagyok. Osztályvezetőm a bemutatkozáskor felmutatta kommunista párti igazolványát és kérte az enyémet is. Én meglepetésemben csak dadogni tudtam, hogy nem vagyok a Kommunista Párt tagja, ellenben a nemzet érdekében kifejtett tevékenységemért halálra voltam ítélve a nyilas uralom idején. Pár nap múlva egyik régi rendőrkapitánynak beszélgetés közben említettem - nem ismervén politikai nézetét - hogy a Kisgazda Párt tagja vagyok, mire az illető kapitány nevetni kezdett, egyszerűen viccnek hitte a kijelentésemet. Nem tudta elképzelni, hogy a mai rendőrségnek kisgazdapárti tagja is lehessen. Így pár hét alatt meggyőződtem arról, hogy a rendőrségnél csak kommunisták, esetleg parasztpártiak vagy szociáldemokraták lehetnek.

Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát - s rendőrségi állásom nekem is kenyeret jelentett - én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre és Kegyelmes Úrnak szerettem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba. Én - becsületemre mondom - inkább hajlandó lettem volna a rendőrséget otthagyni és kenyeremet elveszíteni, de hű maradni a Kisgazda Párthoz. Dr. Vargha képviselő úr titkára, Eszterház[y] dr. is meggyőzött arról, hogy nyugodt lelkiismerettel beléphetek a kommunistákhoz, a kisgazdák tudni fogják, hogy csak kényszerűségből tettem. Tanácsot kértem Krátky István nyugalmazott polgármestertől is, valamint Rozman Alajos homokkomáromi plébánostól - aki a nyilas üldözés alatt Dr. Vargha képviselő urat rejtegette - ők ketten tudják, hogy én mit igyekeztem megtenni a Kisgazda Pártnak és mindazoknak, akik jó magyarok voltak. Mindketten megnyugtattak, lépjek be, ha ma ezt kívánják a rendőrség tagjaitól.

A helybeli Kommunista Párt augusztus 7-én kiállította ideiglenes igazolványomat és többször áttelefonált, miért nem megyek átvenni. Én nagy elfoglaltságomra hivatkoztam - amint volt is - de végül egy hónap múlva, szeptember 6-án felmentem a pártba és ott átvettem ideiglenes igazolványomat. Mint a párt tagja, azonban továbbra sem foglalkoztam egyoldalú pártpolitikával, sőt több ízben, három ízben is hivatalosan átírtam a pártvezetőséghez azért, mert a Kommunista Párt vezetőségi tagjai jogtalanul bele akartak avatkozni rendőrségi ügyekbe. Ez ellen tiltakoztam és szóról szóra azt közöltem velük, hogy a magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség. Egy párttitkárt egy alkalommal erélyesen leszidtam azért, mert két volt nyilas községvezetőt - akik időközben a pártba beléptek - kiszabadított a rendőrségi őrizetből, vagyis elvont az igazságszolgáltatás elől. Mindez fájt nekik. Legjobban pedig az fájt, hogy tudomásukra adtam azt, hogy sajnos éppen kommunista párti rendőrtisztviselők követtek el különféle szabálytalanságokat, anyagi előnyök szerzése végett.

Kifogásolták végül azt is, hogy „kisgazdapárti személyekkel? tartok fenn társadalmi összeköttetést. Mint nagykanizsai rendőrtiszt, én a társadalmi formákat betartva minden olyan emberrel érintkeztem és érintkezem, akiket tisztes egyéniségüknél fogva erre méltónak találok. Egy vacsora után lakásomra feljött egy társaság, amelyben néhány kisgazdapárti egyetemi hallgató is volt. Osztályvezetőm másnap figyelmeztetett, hogy ne érintkezzek ilyen „gyanús elemekkel?. Én kijelentettem, hogy nem párthoztartozás szerint kell az embereket megítélni és véletlenül éppen ezek, akiket ő gyanús elemeknek nevez, igazi úriemberek.

Kegyelmes Uram! Ellenem való áskálódásuk most, abból az alkalomból hágott tetőfokra, amikor október hó 21-én Dr. Vargha Béla nemzetgyűlési képviselő úr itt Nagykanizsán szólt a lakossághoz. Vargha képviselő úr beszéde közben egy kommunista párttag gyalázó kifejezést használt a papi rendre és a kisgazdákra is. Én - úgyis mint intézkedő rendőrtisztviselő - a közbeszólót a tömegből kiemeltem és bevitettem egy kapu alá s mivel ott a Kisgazda Pártot tovább gyalázta és Vargha Bélát sértette, erélyes kioktatás után igazoltattam. Dr. Vargha képviselő úrral is váltottam néhány szót - mivel beteg volt, hogyléte iránt érdeklődtem - és a plébániából kikísértem az emelvényig. Ezt is szörnyű bűnömül rótták fel. A Kommunista Párt jegyzőkönyveket vétetett fel fellépésemről és másnap, október 22-én felhívattak a párthelyiségbe. Szememre hányták mindazt, amit ők vétkemül rónak fel. Ismét hangsúlyoztam, hogy a rendőrség nem pártrendőrség, s én mint a politikai osztály helyettes vezetője, semmiféle pártszempontokat nem vehetek figyelembe, csupán a jog és igazság szempontjait. Végül is felszólítottak, hogy adjam vissza ideiglenes pártigazolványomat. Ennek eleget is tettem, ám kijelentettem, hogy nem így kell szolgálni a demokráciát, hanem éppen ellenkezőleg, közös összefogással. Kioktattak, hogy ez lehet az én egyéni véleményem, de nem a Kommunista Párté, amely reakciósokkal nem egyezik.

Kegyelmes Uram! Magyar ember vagyok, aki mindig megtettem kötelességemet és soha nem az egyéni érdekemet, hanem a köz érdekét tekintettem. Én bátran kiálltam akkor, amikor halálra kerestek, kiálltam most is, amikor pedig megalkuvással mindent elérhettem volna. Az itteni Vármegyei Főkapitány a nagykanizsai politikai osztály vezetésével bízott meg akkor, amikor a vezetőt el kellett volna mozdítani. Én nem vállaltam, mert tudtam, hogy ez az állás - legalább is itt Nagykanizsán - megalkuvó és könnyebb lelkiismeretű embernek való. Maradtam helyettes vezető és ebben az állásomban igyekeztem ellensúlyozni a túlkapásokat. Dolgoztam és dolgoztam, vasárnapokon is bejártam hivatalomba, de szívesen elvégeztem még annak a munkáját is, aki ezt képtelen elvégezni, egyszerűen azért, mivel nincs meg a hozzávaló felkészültsége, de mint pártember, vezetőállásba került.

Mindezzel nem törődnék, mert ilyen emberek áskálódására nem sokat adok. Csupán azt találtam sérelmesnek, hogy ezeknek az embereknek kényétől-kedvétől függhet az, aki magyar kötelességgel dolgozik a magyar célokért. Elképzelhető, hogyan minősítettek engem a történtek után. Engem, aki eddigi állásomban és itt a rendőrségnél is, a legjobb minősítésű tisztviselők között szerepeltem. Dr. Szimon István altábornagy úr, vidéki rendőrfőkapitány személyesen ismer engem, és tudja, hogy mindig a becsület és rend mellett dolgoztam és itt a rendőrségen is a rendet szerettem volna rendszeresíteni. Dr. Téglásy Géza tüzérszázados a Honvédelmi Minisztériumban két éven keresztül volt közvetlen parancsnokom, bizonyíthatja, hogy a munka és áldozatvállalás terén egyaránt megtettem kötelességemet.

Kegyelmes Uram! Alázatosan kérem további szíves pártfogását és fentírt, a Független Kisgazdapárttal összefüggő események szíves tudomásulvételét.

Vagyok Miniszter Úrnak

leghívebb tisztelője:

Baranyi Ádám [kézzel írt aláírás]
rendőrfogalmazó,

Budapesti címem: IX. Üllői-út 109./c.

Kelt Nagykanizsán, 1945. évi október hó 30-án.

Jelzet: MOL XIX-D-1-c 1. d. 117-119. oldal. Magyar Országos Levéltár - Újjáépítési Minisztérium - Nagy Ferenc miniszter levelezése. 

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők