Prostitúció a ’70-es évek Budapestjén

A rendőrség szemüvegén keresztül

„Az üzletszerű kéjelgést – csupán tapasztalati tények alapján megállapítva – leggyakrabban találkahelyeken, szállodákban, az utóbbi időkben IBUSZ lakásokon követik el. Az utóbbi időben gyakran taxi, valamint magángépkocsikban („porcelánfuvar”) bonyolítják le a nemi aktust. A prostituáltak legzüllöttebb része – amennyiben ezt az időjárás lehetővé teszi – a szabadban, parkban stb. közösülnek, sokszor másokat megbotránkoztató módon.”

Bevezető 

Míg a második világháború utáni magyarországi prostitúciótörténetre vonatkozóan viszonylag sok információnk van a történeti irodalomban az

, a szociográfiákban és a dokumentumfilmekben az , az 1960-as-1970-es évekről eddig alig született feldolgozás. Az - alább közölt - ORFK forrásanyagában talált jelentés az 1966-1970 közötti időszakot vizsgálja, és bízom benne, a szöveg olvasása kedvet csinál a további kutatásokhoz. Akárcsak a szocialista tömb más országaiban, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként bűncselekménynek . Az üzletszerű kéjelgést alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, s csak 1993-ban szüntették meg, mint bűncselekményt. Úgy tűnik, e forrás keletkezésekor a prostitúció átalakulásának is tanúi lehetünk, mert az 1960-as évekbeli idegenforgalmi nyitás ekkor kezdte éreztetni hatását ebben az „iparágban".

A Nők Lapjában időről-időre tudósítottak „rossz útra tért" lányokról, akiket üzletszerű kéjelgésért ítéltek el. Az egyik cikk újságírója

, hogy a büntetőtárgyaláson hónapok óta börtönben ülő lányok jelentek meg, akik már nem tudtak már megfelelni a nőkel kapcsolatos szépségelvárásoknak. „Tavasszal még svéd-szőke volt a hajuk. A „hydrogéntől világos rész alatt" tenyérnyire kinőtt az eredeti, hamvasszőke szín. Arcukról hiányzik a smink, ruhájuk eleganciája megfakult, a tűsarkú cipők orra felgörbült".

Ezek a cikkek gyakran firtatták azt a kérdést, miért buktak el ezek a lányok. Hogyan lettek tisztességes munkavállalókból rossznak tartott nők? Az újságírók sokszor azzal érveltek, hogy a „kétes jóbarátok", vagy egy „gaz csábító" és a könnyű élet, szórakozás, a jó ruhák, szép külső utáni vágy együtt hatott úgy rájuk, hogy foglalkozást váltsanak: testüket bocsássák áruba, esetleg a szolgáltatásaikat igénybevevőket ki is rabolják". N. Mária útját a züllésbe így ábrázolta a fent idézett

: „Eleinte rendesen dolgoztam, aztán egyik nap társaságba keveredtem, egész éjszaka szórakoztunk, másnap nem tudtam munkába menni, mert fáradt voltam [...] Igazolatlan mulasztásnak vették. [...] Könnyen befolyásolható vagyok [...] Amikor megint szórakozni hívtak, elmentem. [... ] Az igazolatlan mulasztásokat bizonyos idő múlva elbocsátás követte. Aztán felmondott a lakásadó. Mert ki tűr meg a lakásában olyat, aki nem dolgozik? Aztán jöttek a kétes jóbarátok, néhány hónapig egyik, aztán a másik, s ha kitelt az esztendő, két megoldás között választhatott: vagy hazamegy a falujába, vagy új férfit keres, akinél megszállhat. Így kötött ki az éjszakai mulatókban. Így ismerkedett meg azzal a férfival, aki miatt most megint itt ül (a vádlottak padján). A férfi külföldről jött, gavallér volt a bár zenészeihez. Ennek láttán N. Mária szeme felcsillant: nyilván őhozzá sem lesz szűkmarkú. [...] N. Mária úgy ügyeskedett, hogy újdonsült ismerőse alaposan leigya magát. Szándéka sikerrel járt"

Az újságíró a cikk végén azzal indokolta témaválasztását, hogy úgy érezte: ezzel az írással hathat a falusi szülőkre. Az apák így tudják figyelmeztetni tapasztalatlan, fiatal lányaikat arra, hogy a városban könnyű elindulni a züllés útján. Ha tovább nyújtózkodnának, mint ameddig a takarójuk ér, esetleg több ruhát akarnának vásárolni, mint amennyire a fizetésükből telik, és meggondolatlanul pénzt kérnek kölcsön, amit nem tudnak visszafizetni, akkor ezt a gyengeséget követi a többi. A zárómondat szerint a cikkben szereplők is „rendes munkáslányok"-ként kezdték.

Majdnem tíz évvel később, 1970-ben, egy hasonló témájú cikk hasonló életutat bejárt fiatal lányokat mutatott be, és azt a kérdést feszegette ismét: miért válnak ezek a lányok prostituálttá. Az újságíró az egyik okot abban látta, hogy úgy vélték, könnyebb lesz pénzt keresni. Tehát e megközelítés szerint alternatív munkalehetőségnek fogták fel, akárcsak a két világháború közötti cselédek

. Az újságíró szerint, ezeknek a lányoknak az életében káosz uralkodik, amelynek gyökere gyermekkoruk rendezetlen családi viszonyaiban és az emiatt kialakult szeretetéhségükben . Tehát azt tartotta értékesnek, a sikeres társadalmi integráció egyik feltételének, ha a gyerekek teljes családban nőnek fel.

Az alábbi forrásban a prostitúció értelemszerűen rendészeti és egészségügyi kérdésként jelenik meg. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsnak ábrázolják a rendőrök. A rendőrök a kor hivatalos beszédmódjának megfelelően szembeállították a felszabadulás előtti és utáni világot. Eszerint a Horthy-korban megélhetési okokból váltak a nők kurvákká, míg a szocialista társadalomban azok, akik nem akartak dolgozni, de fényűzően, luxus körülmények között élni, igen. Ez a megközelítésmód a prostitúció kialakulásának kétféle elméletéhez is kötődik. Az első szerint a prostituáltak munkaként, kényszerből végzik tevékenységüket, a második az „örömlány" megközelítésmódhoz áll közelebb. A korabeli szociográfiák mind rácáfolnak a második megközelítésmód szocialista időszakbeli létjogosultságára: a K1 dokumentumfilm egyik főszereplője ki is mondja, hogy ő kétszer élvez, egyszer, amikor a „vendég" odaadja a „pénzt, másodszor, amikor távozik. A K2 szereplője ezt kicsit cizelláltabban úgy fogalmazza meg leendő vendégének, hogy „magát a tánc szexuálisan izgassa, engem meg a pénz". Az egyik nő arról számolt be, hogy legelső alkalommal egy bablevesért adta oda magát, mert intézeti lányként, onnan megszökve még a bablevesre valót sem tudta előteremteni magának. A jelentés írói leszögezték, hogy az üzletszerű kéjelgésért elítéltek száma és a fertőző nemi betegek száma nő, illetve a prostitúcióból megélő harmadik személyeké is (stricik, szobáztatók). E jelentést az 1966-1970 közti ügyészi és erkölcsrendészeti statisztikai adatok alapján készítették. A szerzők felhívták a figyelmet a prostitúcióhoz kapcsolódó látens bűnözés jelentőségére is. A jelentés írói a rendőröket nagyobb aktivitásra buzdították a fertőző nemi betegségek és a prostitúcióhoz kapcsolódó bűnözés visszaszorítása érdekében. Szemben a korabeli dokumentumfilmekkel, a prostituáltként dolgozó nőknek nincs arcuk, személytelenítik őket. Míg a K2 filmnek van egy olyan jelenete, amikor a rendőr - aki már 15 éve ismeri a prostituáltat - ismét végighallgatva annak vesszőfutását, maga is megkönnyezi, amikor a nő arról beszél, hogyan vették el tőle gyermekét, meg is indokolja a rendőr azzal, hogy neki is nemrég született unokája. Izgalmas mentális térkép állítható össze a forrás alapján arra vonatkozólag, hogyan használták a prostituáltak a várost, mely helyek számítottak törzshelyeiknek, és az időjárásra tekintettel milyen szezonális ingadozást figyeltek meg a rendőrök. Úgy tűnik, a rendőrök prostituáltak társadalmát piramisszerűnek látták, amelynek van elit, közép és alsó rétege is. Megismerhetjük korabeli díjszabásukat is. kevésbé lesz arcuk a kuncsaftoknak és a striciknek, az ő társadalmi helyzetükről csak egy-egy elejtett megjegyzés árulkodik. A kuncsaftok büntethetősége fel sem merül. Érdekes információkat olvashatunk a rendőrségnek dolgozó, beépített prostituáltakról, ügynökökről is. A prostitúciót előidéző objektív okok között tartották számon a fiatal bevándorlók nagyvárosi kiszolgáltatottságát, az idegenforgalom növekedését, és a társadalom morális magatartását is (amíg kereslet van, kínálat is lesz.), a pornófilmek terjedését, a szétzüllött családokat. A jelentés végkövetkeztetése, hogy a razziák számát fokozni kell, több bűncselekményt felderíteni, prostitúcióellenes propaganda előadásokat tartani és széles körű médiakampányt folytatni pl. a Kék fény című tévéműsorban, és a prostitúcióval gyanúsíthatóakat orvosi szűrővizsgálatnak kell alávetni.

 

Ezen a napon történt augusztus 14.

1901

A lotaringiai csatában a francia hadsereg sikertelenül támadja a németeket.Tovább

1920

Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) magyarellenes szövetségre lépnek, ez lesz a kisantant első...Tovább

1945

Japán kapitulációjával véget ér a második világháborúTovább

1952

Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő