Bevezető 

Míg a második világháború utáni magyarországi prostitúciótörténetre vonatkozóan viszonylag sok információnk van a történeti irodalomban az

, a szociográfiákban és a dokumentumfilmekben az , az 1960-as-1970-es évekről eddig alig született feldolgozás. Az - alább közölt - ORFK forrásanyagában talált jelentés az 1966-1970 közötti időszakot vizsgálja, és bízom benne, a szöveg olvasása kedvet csinál a további kutatásokhoz. Akárcsak a szocialista tömb más országaiban, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként bűncselekménynek . Az üzletszerű kéjelgést alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, s csak 1993-ban szüntették meg, mint bűncselekményt. Úgy tűnik, e forrás keletkezésekor a prostitúció átalakulásának is tanúi lehetünk, mert az 1960-as évekbeli idegenforgalmi nyitás ekkor kezdte éreztetni hatását ebben az „iparágban".

A Nők Lapjában időről-időre tudósítottak „rossz útra tért" lányokról, akiket üzletszerű kéjelgésért ítéltek el. Az egyik cikk újságírója

, hogy a büntetőtárgyaláson hónapok óta börtönben ülő lányok jelentek meg, akik már nem tudtak már megfelelni a nőkel kapcsolatos szépségelvárásoknak. „Tavasszal még svéd-szőke volt a hajuk. A „hydrogéntől világos rész alatt" tenyérnyire kinőtt az eredeti, hamvasszőke szín. Arcukról hiányzik a smink, ruhájuk eleganciája megfakult, a tűsarkú cipők orra felgörbült".

Ezek a cikkek gyakran firtatták azt a kérdést, miért buktak el ezek a lányok. Hogyan lettek tisztességes munkavállalókból rossznak tartott nők? Az újságírók sokszor azzal érveltek, hogy a „kétes jóbarátok", vagy egy „gaz csábító" és a könnyű élet, szórakozás, a jó ruhák, szép külső utáni vágy együtt hatott úgy rájuk, hogy foglalkozást váltsanak: testüket bocsássák áruba, esetleg a szolgáltatásaikat igénybevevőket ki is rabolják". N. Mária útját a züllésbe így ábrázolta a fent idézett

: „Eleinte rendesen dolgoztam, aztán egyik nap társaságba keveredtem, egész éjszaka szórakoztunk, másnap nem tudtam munkába menni, mert fáradt voltam [...] Igazolatlan mulasztásnak vették. [...] Könnyen befolyásolható vagyok [...] Amikor megint szórakozni hívtak, elmentem. [... ] Az igazolatlan mulasztásokat bizonyos idő múlva elbocsátás követte. Aztán felmondott a lakásadó. Mert ki tűr meg a lakásában olyat, aki nem dolgozik? Aztán jöttek a kétes jóbarátok, néhány hónapig egyik, aztán a másik, s ha kitelt az esztendő, két megoldás között választhatott: vagy hazamegy a falujába, vagy új férfit keres, akinél megszállhat. Így kötött ki az éjszakai mulatókban. Így ismerkedett meg azzal a férfival, aki miatt most megint itt ül (a vádlottak padján). A férfi külföldről jött, gavallér volt a bár zenészeihez. Ennek láttán N. Mária szeme felcsillant: nyilván őhozzá sem lesz szűkmarkú. [...] N. Mária úgy ügyeskedett, hogy újdonsült ismerőse alaposan leigya magát. Szándéka sikerrel járt"

Az újságíró a cikk végén azzal indokolta témaválasztását, hogy úgy érezte: ezzel az írással hathat a falusi szülőkre. Az apák így tudják figyelmeztetni tapasztalatlan, fiatal lányaikat arra, hogy a városban könnyű elindulni a züllés útján. Ha tovább nyújtózkodnának, mint ameddig a takarójuk ér, esetleg több ruhát akarnának vásárolni, mint amennyire a fizetésükből telik, és meggondolatlanul pénzt kérnek kölcsön, amit nem tudnak visszafizetni, akkor ezt a gyengeséget követi a többi. A zárómondat szerint a cikkben szereplők is „rendes munkáslányok"-ként kezdték.

Majdnem tíz évvel később, 1970-ben, egy hasonló témájú cikk hasonló életutat bejárt fiatal lányokat mutatott be, és azt a kérdést feszegette ismét: miért válnak ezek a lányok prostituálttá. Az újságíró az egyik okot abban látta, hogy úgy vélték, könnyebb lesz pénzt keresni. Tehát e megközelítés szerint alternatív munkalehetőségnek fogták fel, akárcsak a két világháború közötti cselédek

. Az újságíró szerint, ezeknek a lányoknak az életében káosz uralkodik, amelynek gyökere gyermekkoruk rendezetlen családi viszonyaiban és az emiatt kialakult szeretetéhségükben . Tehát azt tartotta értékesnek, a sikeres társadalmi integráció egyik feltételének, ha a gyerekek teljes családban nőnek fel.

Az alábbi forrásban a prostitúció értelemszerűen rendészeti és egészségügyi kérdésként jelenik meg. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsnak ábrázolják a rendőrök. A rendőrök a kor hivatalos beszédmódjának megfelelően szembeállították a felszabadulás előtti és utáni világot. Eszerint a Horthy-korban megélhetési okokból váltak a nők kurvákká, míg a szocialista társadalomban azok, akik nem akartak dolgozni, de fényűzően, luxus körülmények között élni, igen. Ez a megközelítésmód a prostitúció kialakulásának kétféle elméletéhez is kötődik. Az első szerint a prostituáltak munkaként, kényszerből végzik tevékenységüket, a második az „örömlány" megközelítésmódhoz áll közelebb. A korabeli szociográfiák mind rácáfolnak a második megközelítésmód szocialista időszakbeli létjogosultságára: a K1 dokumentumfilm egyik főszereplője ki is mondja, hogy ő kétszer élvez, egyszer, amikor a „vendég" odaadja a „pénzt, másodszor, amikor távozik. A K2 szereplője ezt kicsit cizelláltabban úgy fogalmazza meg leendő vendégének, hogy „magát a tánc szexuálisan izgassa, engem meg a pénz". Az egyik nő arról számolt be, hogy legelső alkalommal egy bablevesért adta oda magát, mert intézeti lányként, onnan megszökve még a bablevesre valót sem tudta előteremteni magának. A jelentés írói leszögezték, hogy az üzletszerű kéjelgésért elítéltek száma és a fertőző nemi betegek száma nő, illetve a prostitúcióból megélő harmadik személyeké is (stricik, szobáztatók). E jelentést az 1966-1970 közti ügyészi és erkölcsrendészeti statisztikai adatok alapján készítették. A szerzők felhívták a figyelmet a prostitúcióhoz kapcsolódó látens bűnözés jelentőségére is. A jelentés írói a rendőröket nagyobb aktivitásra buzdították a fertőző nemi betegségek és a prostitúcióhoz kapcsolódó bűnözés visszaszorítása érdekében. Szemben a korabeli dokumentumfilmekkel, a prostituáltként dolgozó nőknek nincs arcuk, személytelenítik őket. Míg a K2 filmnek van egy olyan jelenete, amikor a rendőr - aki már 15 éve ismeri a prostituáltat - ismét végighallgatva annak vesszőfutását, maga is megkönnyezi, amikor a nő arról beszél, hogyan vették el tőle gyermekét, meg is indokolja a rendőr azzal, hogy neki is nemrég született unokája. Izgalmas mentális térkép állítható össze a forrás alapján arra vonatkozólag, hogyan használták a prostituáltak a várost, mely helyek számítottak törzshelyeiknek, és az időjárásra tekintettel milyen szezonális ingadozást figyeltek meg a rendőrök. Úgy tűnik, a rendőrök prostituáltak társadalmát piramisszerűnek látták, amelynek van elit, közép és alsó rétege is. Megismerhetjük korabeli díjszabásukat is. kevésbé lesz arcuk a kuncsaftoknak és a striciknek, az ő társadalmi helyzetükről csak egy-egy elejtett megjegyzés árulkodik. A kuncsaftok büntethetősége fel sem merül. Érdekes információkat olvashatunk a rendőrségnek dolgozó, beépített prostituáltakról, ügynökökről is. A prostitúciót előidéző objektív okok között tartották számon a fiatal bevándorlók nagyvárosi kiszolgáltatottságát, az idegenforgalom növekedését, és a társadalom morális magatartását is (amíg kereslet van, kínálat is lesz.), a pornófilmek terjedését, a szétzüllött családokat. A jelentés végkövetkeztetése, hogy a razziák számát fokozni kell, több bűncselekményt felderíteni, prostitúcióellenes propaganda előadásokat tartani és széles körű médiakampányt folytatni pl. a Kék fény című tévéműsorban, és a prostitúcióval gyanúsíthatóakat orvosi szűrővizsgálatnak kell alávetni.