Puszi” Kádár Jánosnak

Látogatás a Budapesti Harisnyagyárban

„az ’56-os események után az első május elsejei kivonuláson én is részt vettem. Kádár elvtárs, […] ott maradt a dolgozók körében, akik közül igen sokan igyekeztek Kádár elvtárs közelébe férkőzni. Közöttük voltam én is. Egy kézfogás erejéig szerettem volna üdvözölni Kádár elvtársat, tehát a tömegbe furakodtam, és elhatároztam, hogy ha közelébe tudok jutni, akkor nemcsak kézfogással üdvözlöm majd, hanem adok neki egy puszit is. (Derültség.) […] Igaz, 13 évvel idősebb vagyok, őszebb lett a hajam is, mégis úgy érzem, most beválthatom magamnak tett ígéretemet.”

Bevezetés 

Kádár János 1968. október 24-én látogatott el a Budapesti Harisnyagyárba (Népszabadság, 1968. október 25. 1-4. o.), ahol nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére. A pártfőtitkár látogatására nem véletlenül szemelték ki éppen a Harisnyagyárat; hiszen az egyik harisnyagyári brigád tagjai - ahogy az a mellékelt szövegrészletben is olvasható - leveleztek Kádár Jánossal.

A gyár hétköznapjai amúgy nem sokban különböztek más gyárakétól. A helyi pártszervezetek jegyzőkönyveibe belepillantva, kiviláglik, hogy a pártrendezvények itt is a gyári mindennapok természetes, megszokott részeivé váltak. Az 1960-as évek folyamán a Budapesti Harisnyagyár központi gyáregységében 5-6 pártalapszervezet működött. Jegyzőkönyveik egy részének központi magvát a rutinszerű párttagfelvételi eljárások leírásai alkotják. A jegyzőkönyv-vezetők gyakran ismétlődő formulákat használtak, ezt az egyhangúságot csak ritkán töri meg egy-egy tagfelvételi kérelem elutasítása. Az elutasítás okát viszont alig-alig jelölték meg. Az ajánlók is hasonló beszédfordulatokkal egyengetik a tagjelöltek útját, legalábbis a jegyzőkönyvek szerint. Visszatérő formula a "rendes, becsületes, jó dolgozó", a "régóta ismerem". Azok az ülések, amelyeken nem a tagfelvételi eljárások kerültek napirendre, gyakran foglalkoztak szervezési kérdésekkel, a "pártépítés" további feladataival. Ezek a jegyzőkönyvek is alkalmazkodtak a pártzsargon beszédmódjához, hiszen készítőik tudatában voltak annak, hogy a gyári szintű felsőbb pártvezetés számára írják beszámolóikat. Ennek megfelelően a normális működés képét akarták közvetíteni. A jegyzőkönyvekben szerepelnek a gyári hétköznapok problémái is, elsősorban ellátási és szociális kérdések: az áremelkedés, a büfé ellátottsága, az orvosi rendelés, a nyugdíjasok kórházi kezelése, a lakásproblémák.

Ez utóbbi különösen fontos kérdés volt a gyár dolgozói számára, hiszen a régi óbudai házak lebontása után sokuknak kellett kiköltözni lakásából és döntenie a két lehetőség között, hogy lakótelepre költözik vagy házépítésbe fog. A termelési kérdésekről is szó esett az üléseken: a gyár az 1960-as évek végén kezdett vidéki telepek létesítésébe Nagybátonyban, Dobozon. Ezeket egészítették ki az 1970-es évek közepétől a tsz melléküzemágként létrehozott további telepek pl. Szeghalom és Cigánd. A pártvezetőségi ülés jegyzőkönyvében gyári szintű problémák kerültek terítékre. A kiválasztott ülésen a "szocialista tulajdon védelme" napirendként szerepelt a gyári lopások kérdése. A gyári jegyzőkönyvek erősen átpolitizált beszédmódjuk, ismétlődő fordulataik miatt azonban csak korlátozottan nyújtanak betekintést a gyári mindennapok világába.

Az a nap viszont, amikor a gyár reflektorfénybe, neve pedig az újságok címlapjára került, mindenkinek az emlékezetében nyomot hagyott. Kádár János látogatásának alkalmával a munkásnők beszámoltak szocialista brigádjaik tevékenységéről. A felszólalások beszédmódja idomul az ünnepinek tartott alkalomhoz. Míg a párt-alapszervezeti jegyzőkönyvek hozzászólói néha szabadon csaponganak a tévéreklámoktól a külpolitikai helyzetig, itt már-már monoton sorrendben követik egymást a hozzászólások. Tartalmukban a propagandajelszónak megfelelően a beszédek a termelésről, tanulásról, patronálásokról számolnak be. A jegyzőkönyv megörökítette azt is, hogy milyen erős paternalizmus jellemezte a párt első emberéhez való viszonyt: a gyári szakszervezeti titkár régi vágya teljesült akkor, amikor "puszit adott" Kádár Jánosnak. Kádár János beszéde vissza-visszautal a munkásnők felszólalásaira. A kiválasztott forrásrészlet megismertet ennek retorikai eszközeivel is. "Az ország vezetőjének látogatása", mint a hétköznapitól elkülönülő "különleges nap" antropológiai elemzéséhez ez az írásos forrás adalékul szolgálhat, az egykori újságcikkek, fényképfelvételek és a mai visszaemlékezések mellett. Érdekes olvasmány lehet mindazok számára, akiket a gyárak második világháború utáni mindennapjai, a gyári munkások hétköznapjai érdekelnek.

Ezen a napon történt július 08.

1911

Nagy földrengés Kecskeméten.Tovább

1946

Az egység jegyében megalakult a Magyar Zsidók Országos Egyesülete.
A SZIT üzemi úttörőcsapatok szervezését kezdi meg.Tovább

1974

A KISZ KB jelzésére a KB Párt és Tömegszervezeti Osztálya előterjesztést készített Aczél György számára, hogy a „nyilvánosság legteljesebb...Tovább

1983

A Hazafias Népfront támogatásával megalakították a Népfőiskolások Baráti Körét. Ez a lépés is a demokratikus erők összefogását szolgálta,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők