Részlet Kádár János harisnyagyári beszédéből

Amikor a Felszabadulás brigád körülbelül másfél évvel ezelőtt írt, akkor ők említették azt, hogy felajánlást tettek a Vietnam szabadságáért harcoló testvéreink megsegítésére. És ez már a magyar dolgozók közvetlen és nagyon helyes beleszólása a nemzetközi politika alakulásába.

A politika más módon is szerepel a brigádok munkájában. Önök nagyon jól tudják, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártnak nem célja, hogy a párttagok számát valamiféle kampány keretében forszírozza, hogy valamivel több legyen, ez nem célunk. De természetesen a párt is egy élő valami, amely fejlődik, és amelynek szintén szüksége van utánpótlásra. De ha lehetséges, ez a legegészségesebb módon történik. Nem egyszer említettük már - én magam is -, ilyen köznapi kifejezéssel élve, hogy mi hogyan szeretnénk a pártot erősíteni. Mert megítélésem szerint a pártnak erre szüksége van. Ez közérdek és nem pártértek. Én szívesen szoktam olyanformán kifejezni magamat, hogy úgy kell dolgoznunk és olyan eleven kapcsolatot kell a tömegekkel tartani, hogy az eszme mindenütt terjedjen. És valami olyasfajta jött ki, hogy a pártban minél kevesebb olyan ember legyen, akit az ember a párton kívül szeretne látni, és jónak tartjuk, ha nagyon sok olyan ember van, aki nem párttag, de aki úgy gondolkozik, él, viselkedik és dolgozik, hogy mint párttagot is szívesen látnánk.

És ez az egészséges folyamat a brigádmozgalom keretében megy nem utolsósorban. Még ebben a gyárban is, konkrétan.

Az egyik levélben, amelyet a brigádtól kaptam, megemlítették, céljuk, hogy a brigád tagjai párttagokká váljanak. Én erre nem válaszoltam, nehogy valami félreértés legyen. Mert ha az ember azt mondja, hogy helyes, akkor lehet, hogy meggyorsítják a folyamatot, azt meg, hogy nem helyes, nem mondhattam, mert hiszen valójában helyes. És valamennyi idő múlva közölték is, hogy ez nagyjából így alakult. Ez természetes és normális erősödése a pártnak, és eredménye a szocialista brigádmozgalomnak is. Nem ez az egyetlen, de ez egy normális politikai folyamat, és most szólok róla, mert nagyon fontos, de remélem nem értik félre, semmiféle tagtoborzás nincs. Tehát most ez a folyamat. A munkába kapcsolódjanak bele, kezdjék meg a társadalmi kérdésekkel való foglalkozást, és azután ki-ki hajlama szerint - hogy aktívabb-e vagy nem - KISZ tag lesz, vagy párttag. Mert hiszen a mi társadalmunk céljait és a nép érdekeit lehetne úgy szolgálni, hogy az ember párttag, de úgy is, hogy nem párttag. De a közös törekvésekben azért része van. És mi azokat az embereket is tiszteljük és becsüljük.

Nagyon fontos a szocialista brigádmozgalom tevékenységének az a része, amikor külön figyelmet fordítanak a társadalom bizonyos kategóriáival való törődésre, és foglalkozásra. Jelentősebben talán a munkában és a harcban kiöregedettre gondolok, akár a munkásmozgalom veteránjai, vagy a munka veteránjai, ha nyugdíjba kerülnek és kikerülnek a gyárból, a velük való foglalkozás rendkívül fontos, egyrészt humánus és tisztességes dolog is, és tulajdonképpen a társadalom tagjainak kötelessége törődniük a harcban és munkában kiöregedett emberekkel. Ez néha valamiféle anyagi jellegu dolgokkal is együtt jár, de higgyék el, hogy ezeknek az idős harcosoknak, dolgozóknak nem az a legfontosabb, hogy valamit esetleg itt vagy ott kapjanak, hiszen úgy is segítenek rajtuk, de az ő számukra a legfontosabb a megbecsülés, a törődés. Mert amikor ezek az emberek eljutnak az életük azon fázisáig, hogy nem tudnak már a harcban aktívan részt venni, nyugdíjasokká válnak és kikerülnek az üzemből, akkor rettentő érzéssel találkoznak, hogy vajon a társadalom számára ők már feleslegessé váltak-e, vagy még mindig számon tartják őket; és valami vonatkozásban a társadalom reájuk is számít-e vajon.

Több brigád is említette T. Gy. elvtárs és Sz. B. nevét, akiket én véletlenül ismerek, és az ilyen emberek nagyon sokat tudnak segíteni, ha meglátogatják, meghívják őket és elmondják a tapasztalataikat. Tehát ez nagyon jó és ezt csak tessék folytatni tovább.

Hasonlóan nagyon fontos a fiatalokkal való foglalkozás. A társadalom normális fejlődésének velejárója az, hogy a nemzedékek váltják egymást, de az sohasem úgy volt, hogy tíz évenként belefújnak a kürtbe, hogy most lelépni a negyvenezernek és lépjen be a másik negyvenezer, hanem ez mindennap történik. Az ember ezt nem érti félre, amiért elhangzott, hogy férjhez megy a kislány, aztán állapotos lesz, stb. ez nem sajnálatos, erre szüksége van a társadalomnak, és magának az ember életének is. A probléma az, hogy akkor pótolni kell a brigádtagok soraiban a hiányt, az illetőt helyettesíteni kell és ez mindennapos feladat. Majdnem azt mondhatnám, hogy az üzemnek is meg kell tennie a magáét, hogy ez rendesen menjen. Ok úgy gondolkoznak, hogy egy évig, ha nem jön ez a normális utánpótlás, akkor már rögtön nehézségek mutatkoznak. Tehát maga a munka megköveteli, hogy a fiatalok belépjenek, és ez társadalmi összérdek is, mert itt és ezáltal lehet a társadalom életébe a fiatalokat jól és helyesen bevonni.

A társadalmi élet és az emberek sok problémát okoznak. Például amikor hallom, hogy a brigádok a szabadnapokon és általában a szabadidőben együtt járnak különböző helyekre, az feltétlenül jó és helyes, de ugyanezek a brigádok egy kis időt arra is kell, hogy hagyjanak, hogy külön-külön is mehessenek valahová, mert olyan igényük is van az embereknek. És a kettőt helyesen kell egyidejuleg alkalmazni.

A fiatalok hogyan illeszkednek be rögtön az életbe? Ennek megvan a maga saját szabálya és a megfelelő életkorban kezdődik a dolog, hogy szép akar lenni, jól akar öltözködni, stb. szórakozni is szeretne, meg a fiuk is, hogy valakinek udvarolhassanak, a lányok pedig, hogy lehetőleg hárman-négyen is udvaroljanak neki, hogy válogatni lehessen. Így kezdenek az életben helyet keresni maguknak. De nem szabad semmi lerombolni a fiatalok illúzióiból és az ifjúság illúzióiból. Mert ez az ifjúság lényegéhez tartozik, azonban tudni kell, hogy az életbe való igazi beleilleszkedés az alapkérdésen keresztül történik. Hogy ha a mi pártunk a munka társadalma, akkor meg kell értenie a fiatalnak is, hogy tánciskola is meg szórakozás is van, de mindezeknek az alapja az, hogy dolgozni kell. Csak úgy boldogulhat, másképpen nem.

Ezt is nagyon jól segíti a szocialista brigádmozgalom, mert azt is tudom -, s el kell fogadni, amit az elvtársnő mondott -, hogy a szocialista brigádon belül esetleg a véleményeltérések is előfordulnak, és ebből rögtön rájöttem, hogy abban a brigádban emberek vannak, mert az ilyesmi ott is előadódik. De az nem baj, mert ez szocialista módon oldódik meg és arra a fiatalemberre ez hat, és helyes irányba viszi őt.

A szocialista brigádmozgalomnak szintén nagyon fontos szerepe társadalmi életünkben, hogy felkelti a közügyek iránti érdeklődést. A szocializmusban való társadalmi érvényesülés legjobb útját mutatja a fiataloknak, amit ők kiegészítőleg maguknak meg tudnak csinálni.

Mostanság az újságokban gyakran találkozik az ember tudományos problémákkal, hogy hogyan kell eltölteni a szabadidőt. Én tudom, hogy ez nagyon fontos társadalmi kérdés, hogy a szabadidőt civilizált ember módjára töltsék és ne azzal, hogy kétszer annyit igyék valaki a hét végén, mint máskor. De azt hiszem, hogy a mi társadalmunk, ha jót akarja sorolni a problémákat, akkor úgy kell sorolni, hogy az első lecke az, hogy hogyan töltse és hogyan töltse jól és hasznosan a munkaidőt, és a másik feladat az, hogy hogyan töltse jól és helyesen a szabadidőt. Vagyis mindkettővel kell foglalkozni, de előbb azzal, hogy hogyan töltse el jól és helyesen a munkaidejét. Mert azért az emberek mindenféle helyzetben tudnak magukon segíteni, és több eligazítás és tanács kell ahhoz, hogy hogyan kell dolgozni, minthogy hogyan kell szórakozni. Ezt maguktól is megtalálják a fiatalok maguknak. Borzasztó kínban nincsenek emiatt, ha nem segítjük őket ebben. Legfeljebb jó, ha segítjük őket.

Általában ifjúságunk magatartása megfelel társadalmunk helyzetének, és azzal arányos, de azért ez az úgynevezett modernség, - mert ez divat is -, azzal jár, hogy a fiatalságnak bizonyos kis százaléka tönkre megy és azért is kár. A társadalomnak is árt ez, és miért menjen tönkre a fiatalok élete? Nem akarok itt százalékokkal dobálózni, mert az is szabályszeru, hogy egy kicsiny része tönkre megy a fiúknak vagy lányoknak, mert görbe útra keveredik, cinikussá válik, stb. Aztán később hiába sajnálja, már egy olyan törés következik be, amit aztán az élet csak nagyon sok minden után tud kiegyengetni.

A fiatalokat a jó útra is lehet vezetni, és ez nem is olyan nagyon nehéz, de a rossz útra is könnyen rátérnek. Mert ha egy lány nem akar benevezni valami nem megfelelő mulatságba, akkor mindjárt azt mondják neki: maradi vagy? Akkor aztán sértve érzi magát és meg akarja mutatni, hogy ő igenis nem maradi. Fiúknál pedig azt mondják: mi az, gyáva vagy? S aztán be akarja bizonyítani, hogy nem gyáva. Ez az oka annak, hogy a fiatalok egy bizonyos százaléka tönkre megy.

Persze nem szabad azt mondani rájuk, hogy a társadalom selejtjei, de tulajdonképpen mégis csak azok. Ezt azonban szukíteni, csökkenteni kellene, és akkor az újságban kevesebb olyan hírt olvashatnánk, mint manapság olvashatunk, hogy meggondolatlanság, meg hebehurgya és egyéb ilyen "rossz indítás" miatt lelövik egymást, összeszurkálják egymást. Ez nem szükséges, nem törvényszeru.

Ezért a brigádmozgalom ténylegesen a fiatalok bevonásával is foglalkozzék, mert ez helyes és segítse őket egyenként is, hogy szocialista társadalmunkhoz illően szocialista módon változzék meg a gondolkodásuk.

Még valamit a brigádmozgalomról. Az Önök eredményei azt is jelentik, hogy a társadalomban segítenek két nagyon fontos dolog helyes megítélésében, még pedig a nők társadalmi szerepének megítélésében, és a fiatalokéban. Mert ezek az eredmények önmagukért beszélnek, és ezeket hirdetni és propagálni kell. Sajnos a nők társadalmi szerepe nagyon nehezen kerül nyugvópontra. Mert igaz, ebben a kérdésben is, mint minden másban, a döntő a társadalmi rendszer, ugyanis minden társadalmi rendszert meg lehet ítélni azon keresztül, hogy a nők társadalmi helyzetét hogyan szabályozza. És mi a szocialista társadalomban teljes értéku embereknek ismerjük el és ez nálunk meg is történt, meg is van jogilag és politikailag. De magában az életben, a valóságban ez a munka még nem fejeződött be és még nagyon sokat és sokáig kell dolgozni azért, hogy a nők társadalmi helyzete és egyenjogúsága érvényesülhessen.

Annál inkább kell ez, mert bizonyos területeken ez óriási kiegészítő munkát kíván, hiszen természeti, biológiai és egyéb okai vannak, hogy ha azt mondják, hogy a nők egyenlő helyzetben legyenek, akkor bizonyos dolgok megoldásában a társadalomnak külön kell tevékenykednie. Mert még a kommunizmusban is úgy lesz, hogy a gyermeket a nők fogják szülni, ami miatt, ha semmit sem csinálnának, akkor sem tudnánk őket egyenlő helyzetbe hozni.

A nők társadalmi érvényesüléséhez feltétlenül hozzátartozik az is, hogy a nők nemcsak sírnak, hogy rossz a helyzet, nehezek a viszonyok, két muszak van, stb., hanem ott vannak és helytállnak a munkában, s higgyék el, hogy egy gyárigazgató gondolkodásában a nők egyenjogúsága ott kezdődik, hogy a munkában ugyanúgy számíthat a nőkre, mint a férfiakra. Ha csak panaszirodaként jelentkeznek nála a nők, akkor meghallgatja a panaszt, mert meg kell hallgatni, de csinálni nem sokat csinál. Viszont, ha az éves tervek teljesítésében a nők hatalmas erőként ott állnak, sőt talán még elől is járnak a munkában, akkor már a társadalmi megbecsülésük is egyenesebb útra kerül.

Ami az itt felmerült kérdéseket illeti, nem is akarok én részletesen válaszolni, mert hiszen az idő sem ad erre módot, de némelyikre kitérek.

A csehszlovákiai helyzetről is szó esett, ez elsődleges politikai kérdés. Én ezzel majd még az üzemlátogatás keretében is foglalkozni kívánok, ott sem nagyon részletesen. Mindössze annyit szeretnék megemlíteni ezzel kapcsolatban, hogy ami a politikai vezetésünket illeti, tehát a Politikai Bizottságot és más vezető szerveinket illeti, az igazat bevallva az utolsó tíz hónapban a csehszlovákiai helyzettel és mindazokkal a kérdésekkel, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülnek, mi sokkal többet foglakoztunk, mint amennyire ahhoz kedvünk volt. Mert ha nem muszáj, én szívesebben foglalkoznék inkább a saját országunkkal, mint a szomszédok problémáival. Annál inkább - és ezt szeretném itt hangsúlyozni -, hogy a problémákat a valóságban csak ők maguk tudják megoldani. Mi abban segíthetünk, vagy ha nem helyesen járunk el, akkor azt nehezíthetjük, de tulajdonképpen a csehszlovák párt és társadalom kérdéseit és problémáit végső fokon csak a csehszlovák kommunisták és a dolgozó nép tudja megoldani.

A mi álláspontunk itt nagyon világos, és mi úgy gondoljuk, hogy helyes is, mert mi értjük az ő harcukat a múlt gyakorlat hibái ellen és helyeseljük és támogatjuk ezt a harcot, de nem vagyunk teljes mértékben megelégedve azzal a móddal, ahogyan a csehszlovákok harcolnak ebben a folyamatban felszínre került szocialista ellenes törekvésekkel, pártellenes törekvésekkel. Ott mi több határozottságot igényeltünk volna és a helyzetet valóban nyugtalanítónak és aggasztónak tartottuk egy bizonyos időszakban, ezért határoztuk el öt másik testvérpárttal és országgal együtt a különböző lépéseket, amelyeket a közvélemény ismer.

Ami az augusztus 21-i bevonulást illeti, azt természetesen vitatják Csehszlovákiában is, és a nemzetközi kommunista mozgalomban is, a különböző országokban, és különböző vélemények vannak. Mi, akik csináltuk, meg vagyunk győződve arról, hogy ez szükséges volt. Nem örömünkben csináltuk, nem jókedvünkben és nem azért, mert ráértünk és nem volt éppen semmi dolgunk, hanem attól a meggyőződéstől indíttatva, hogy ez szükségszeru, tehát nem kellemes muvelet, de szükségszeru és elkerülhetetlen, mert a dolgok fejlődése aggasztó irányt vett Csehszlovákiában.

Még azon is óriási vita folyt a nemzetközi munkásmozgalomban, - mert egyesek szerint ugyanakkor ellenforradalom volt, mások azt mondják, hogy az ellenforradalom reális veszélye növekedett, - ezt mondjuk mi -, és megint mások azt mondják, hogy ott nem volt semmiféle komoly veszély. Ezen persze most már könnyu vitatkozni, mert igenis történt egy beavatkozás az eseményekbe, ami bizonyos folyamatot megakadályozott. Meg nem oldotta az ottani társadalmi problémákat, mert ezt nem lehet kívülről megoldani, de azt megakadályozta, hogy az események egy tényleg effektív stációba jussanak, ahol a szocialista rendszer aztán úgy legyengül, hogy össze is omolhat. Ezt megakadályoztuk, és meg vagyunk győződve róla, hogy a lépéseink helyesek voltak.

Az ezzel kapcsolatos vitában olyasféléket mondanak, hogy mi okkupánsok, vagyis megszállók vagyunk, és hasonlókat emlegetnek. De ha valaki gondolkozik rajta, akkor rájöhet, hogy itt nem erről volt szó, hanem egy őszinte segítségnyújtás szándékáról volt szó, mert miféle okkupálás az, hogy sem területet nem szerzünk, sem anyagii javakat nem szerzünk. Mi ott nem akartunk a világon semmit magunknak szerezni. Mi csak azt szeretnénk és azt akarnánk, hogy a szocialista világ biztonságban éljen, hogy az imperialisták pontosan megtudhassák, hogy hol van a határ, amin túl ők nem mehetnek. Ezáltal valamiféle támogatást kívántunk nyújtani olyan értelemben, hogy a Csehszlovákiában a megfelelő feltétel meglegyen ahhoz, hogy megoldják a saját kérdéseiket. Ezt csak őt tudják megoldani. Most ha akarják, ezeken a dolgokon lehet tovább vitázni, hogy mennyiben volt indokolt és mennyiben nem, mások szerint. Mi azt gondoljuk, hogy ezen vitatkozni mindennap nem túlságosan értelmes dolog, sokkal jobb arról beszélni, hogy most hogyan keveredjünk ki. Mert hogy ha kérdezik, hogyan alakult ki ez a helyzet, és kik csinálták ez, akkor mi nem tudunk más választ adni, mint azt, hogy a korábbi csehszlovák vezetés ludas ebben, hogy ez kialakult, és aztán a mi hat pártunk - ugyanis mi sok szemrehányást egymásnak nem tehetünk, mert tulajdonképpen mi hatan hoztuk össze ezt a helyzetet -, egymás között rendezni fogjuk, hogy ebből kinek mi jár, és szükségszeruen itt van a döntő szerepe a csehszlovák vezetésnek abban, hogy ezek a dolgok idáig jutottak. Mi kezdettől fogva igaz szolidaritással biztosítottuk őket és minden lehetségessel számoltunk a harcban, de elejétől fogva igényeltünk egy nagy határozottságot, és mi más példát és tapasztalatot nem tudunk adni, csak amivel rendelkezünk: mi folyton azt kértük tőlük, hogy okuljanak az 1956-os magyarországi eseményekből, mert amik akkor voltak, az nem jó a pártnak, az országnak, nem jó a népnek, és nagyon sokba kerül. Mi átmentünk ezen az iskolán, ebből tanult a párt, a nép, az intelligencia, és rendbe szedtük a dolgokat. De ehhez el kellett határolni magunkat attól, amit nem akarunk; a különböző dogmatikus és egyéb hibáktól is elhatároltuk magunkat és a jobboldali, szocialistaellenes dolgoktól is.

Aztán a csak elvtársak - már mint a vezetők valami kabalisztikus emberek és magyarázzák nekünk, hogy nem adminisztratív eszközökkel akarnak dolgozni. Meg azt hirdetik, hogy politikai cselekményekért január óta senkit sem csuktak be Csehszlovákiában. Mi azt mondjuk, hogy éppen ez a hiba. Valakiket időnként be kell csukni, aztán kiengedni, neki is jobb, meg nekünk is, mert ilyen társadalmi rendszer nincs a világon, mert ezek valamilyen osztályuralmat jelentenek ezek a társadalmak, még akkor is, ha nem mindennap kiabálunk róluk. Az Egyesült Államokban a monopoltőke van hatalmon, Magyarországon a munkásosztály van hatalmon, akkor is, ha mondjuk, akkor is, ha nem mondjuk. Ez is osztályuralom, és az is, és természetesen mindegyik harcol a maga ellensége ellen valamiféle rendszabály szerint. És ha azt mondják, hogy humanizmus, meg demokrácia, meg nem adminisztratív módszer, akkor azt mondjuk jól van, kezdje el az Egyesült Államok, mert ha az Egyesült Államok kibír egy évet úgy, hogy ott politikai cselekményért senkit sem fognak bezárni, akkor rögtön követjük a példáját. De egyelőre ne mi kezdjük ezt a példát, mert ha a szocialista rendszer ellenségei szabadon garázdálkodnak a szocialista országokban, a kapitalizmusban pedig megsemmisítik, üldözik a kommunistákat, akkor mi lesz? Tehát nem lehet a felhők között élni, hőzöngeni és kísérletezni, mert az embernek van valami deszkadarabja és ha azt rövidre szabja, akkor rövid lesz a kutyaól, ha hosszúra, akkor hosszú lesz. Országoknak és népeknek a sorsával ne játszogasson senki. Az imperialisták persze mégis csak imperialisták, s akármilyen szép szólamokkal fuvoláznak közbe-közbe, de azért lesben állnak, mint a tigrisek, és ha nekik kedvező helyzet alakul ki, akkor egy pillanatig sem haboznak, hogy egy országot elnyeljenek. És ha mi ezt engednénk, akkor mi jönne ki ebből? Ezzel kapcsolatban igen tanulságos a magyarországi ellenforradalom egyik tapasztalata. Nem tudom, hogy akkor éppen hányat ütött az óra, amikor mégis az egész folyamatot meg kellett szakítani, de gondolom, hogy még azután sem lett volna ellenforradalom, hogy ha ez felülkerekedik, s akkor persze közben lett volna az intervenció minden oldalról és megkezdődött, volna a harmadik világháború 1956-ban Magyarországon. És hasonló dolog lehet Csehszlovákia esetén is, ha nem vagyunk résen és nem vágunk elébe a fejleményeknek. Mi ezt csináltuk augusztus 21-én. Persze ez nem kellemes élmény az embereknek és bántja kicsit az önérzetünket, azt én el tudom hinni. Dehát majd az önérzet eligazodik és valamikor ez rendbe jön, de az országnak meg kell maradnia.

Mondják azt is, hogy hívtak-e minket, vagy nem hívtak? Persze a hivatalos csehszlovák pártvezetőség és a kormány úgy ahogy van, az minket nem hívott természetesen. De minket igenis hívtak a csehszlovák kommunisták, a forradalmárok, akik nyugtalankodtak. Valami miatt a harc kedvezőtlenül alakult és úgy történt, hogy azok nem tudtak nyíltan fellépni és valahogy utólag sem volt ez számukra kívánatos. Mi inkább várunk, hogy ezen vitatkozzanak valameddig. Mi tudjuk, hogy minket hívtak. És mégis csak sikerült árkot ásni egy olyan folyamat elé, amely kiszámíthatatlan és végzetes dologba vitt volna.

A mieink általában jópofák voltak ebben az egész csete-patéban. Volt ez az óriási turistaforgalom. Százezrek jönnek-mennek és le kellett zárni a határt.

Egyidőben tele lettünk csehszlovák turistákkal, mert dél felől mindenki özönlött felfelé, a Fekete tenger és az Adria partjáról, de mi nem engedtük őket tovább, és itt rekedtek, aztán valahol elhelyeztük őket, megetettük őket, zsebpénzt adtunk nekik, ők pedig közben szidtak minket, mint megszállókat. Aztán még olyanok is akadtak, különösen a fiatalok között, hogy nagyon tetszett nekik ez a dolog, mert ingyen nyaraltak, s amikor lehetett már menni, akkor sem akartak. Közben a másik oldalon az történt, hogy ott is rengeteg magyar turista volt, s amikor itt azt mondta az egyik elvtársnő, hogy Csehszlovákiában nyaraltak, és milyen jól nyaraltak, mindjárt gondoltam, hogy bizonyára nem abban a hónapban volt. Szóval ott megszállóknak neveztek minket, ugyanakkor a Győr megyei titkárok, akik szintén sok csehszlovák turistát etettek Győr megyében, mert ott nagyon összetorlódtak, fölvetették, hogy mi etetjük őket, ott meg nem adnak a mieinknek enni és méghozzá hogyan beszélnek velük. Mondom nekik, jó, jó, nem az ő csapataik jöttek be hozzánk, hanem a mieink mentek be oda, ezt is érteni kell. Majd lecsitulnak és megértik a helyzetet.

Itt most nem tudok végleges választ adni ezekre a kérdésekre, de azt hiszem, elég világos, hogy a mi pártunk mit támogat és mit helytelenít, ezt mi érthetően megmondtuk az összes fontos fordulónál. És ez változatlan: mi azt akarjuk, hogy erős legyen a szocialista eszme. Intakt legyen a mi szocialista világunk és annak nyugati határa. Mert ahogyan nekünk nem szólhat bele senki, hogy hogyan szervezzük az összejövetelt és a gyári programot, ők is szervezzék úgy, ahogy akarják, mi nem akarjuk átvenni sem a pártvezetést, sem az országvezetést, semmit sem ott Csehszlovákiában.

Szóba került, hogy készülnek a pártjubileumra, az 1918-as forradalom jubileumára, a tanácsköztársaságira, és a brigádok foglalkoznak ezzel. Ugyanakkor az összes múzeum zárva van. Nem tudom, hogy ez hogyan sikerült így, hogy éppen most tatarozzák azokat, de majd meg kell nézni, hogy valamint igazítsanak ezen, ha lehet. De az első gondolatom az volt, hogy jobb, ha a múzeumot renoválják, mintha a történelmet renoválják. Szerencsére, hogy a múzeum nincs ugyan rendben, de a történelem most már tiszta és világos és nem is rosszul néz ki úgy, ahogy van a valóságban. Azon kívül megjelennek nagyon hasznos és jó kiadványok a közeli napokban is a párt 50. évfordulójával kapcsolatban, valamint a 18-as forradalomról szólóak. Ezek nyilván sorra kerülnek majd. És aztán a múzeumok is ismét muködni fognak.

Volt egy kérdés, hogy mit szólunk mi az olimpiához, meg az aranyérmekhez. Itt közben szót váltottunk az elvtársakkal, s mi már olyanok vagyunk, hogy a szocialista brigád aranyérmét is tartjuk annyira, mint az olimpiai aranyérmet és nem is tudom, melyiket könnyebb, vagy nehezebb megszerezni. Magam is ismerem a sportot, szeretem a sportolókat is, ismerek elég sokat közülük és merem állítani, hogy itt közülünk a női gerelyvetésben senki sem tudna olyan jó eredményt elérni, mint a Németh Angéla és a kalapácsnál sem, vagy a tőrvívásban sem tudnánk úgy jeleskedni, mint a Kulcsár, aztán az öttusázók, de a mi munkánkra és az Önök munkájára is megfordítva a dolgot, azt mondhatnánk, hogy ezeket az olimpiai bajnokokat, ha tréning nélkül befognánk a saját munkánkra, akkor egy hét múlva kórházba kellene talán vinni őket, mert hiszen ehhez is tréning kell és helytállás. Általában persze a sport nálunk az viszonylag igen fejlett, az állam és a párt is támogatja társadalmi okok miatt, ez a rendszerünk egyik jó és szép vonása és nagyon örülünk, hogy ennek egészen szép eredményei is vannak. A sport tekintetében valóban nagyra értékeljük azt a helyet, ahol ma van Magyarország a nem hivatalos táblázatban a sportolók eredményei szerint, ezek szép és nagy eredmények, és mi további sikereket kívánunk nekik és várunk is a sportolótól. A sportolók többsége egyébként úgy van, hogy becsületesen küzd és győzni akar, mert én még olyan sportolót nem láttam, aki nem akar győzni, hogy ha van rá valamilyen lehetősége. Persze sokszor úgy van, hogy éppen az gátolja a jobb eredmény elérésében, hogy a nagy törekvése miatt olyan állapotba kerül, hogy nem tud annyit sem teljesíteni, amire pedig képes volna. Persze senkit sem fogunk megbélyegezni azért, mert csak ötödik lett az olimpián, vagy ha nem kapott helyezést, de azért igyekezett azt is rendesen elvégezni.

Még egyetlen egy kérdés van, a személyemmel kapcsolatos kósza hírek, amelyek elterjedtek. Ez olyan kérdés, én azt mondom, hogy persze ez vegyes. Rémhírterjesztés is, meg nem rémhírterjesztés és ahol ilyesmivel foglalkoznak az emberek, azon különböző okok miatt foglalkoznak vele. Ennek bizonyos értelemben politikai vonatkozása van. Én ezt mindig úgy fogom fel, hogy a pártnak van az az ismert politikája és most már lassan úgy lehet kifejezni, hogy történelmi múltja van -, 12 esztendős -, és a legnagyobb öröm az ember számára, hogy nálunk a tömegek ezt sajátjuknak érzik, és féltik ezt a politikát és tulajdonképpen ezzel függ össze, hogy valaki eltunt-e, vagy nem tunt el. Ez egy pozitívan értékelhető vonás. Aztán persze vannak mások is, akiknek ugyan ez nem szimpatikus, azok más miatt érdeklődnek. Az egyik azért kérdezi, hogy mi van, megvan-e, mert szeretné, hogy meglegyen; a másik azért kérdezi, mert hátha igaz, és már nincs meg, felszívódott valahol. Ez természetesen szív dolga. Én azt szeretném mondani, hogy az egészséges állapot, - én munkásként éltem, az életemnek nem tudom mekkora részét, a nagyobbik felét magam is munkásként dolgoztam, és a betegségeket általában úgy szoktam osztályozni, és úgy is tanultam és ismerem, hogy annak két fokozata van: munkaképes vagy nem munkaképes. Hát én munkaképes vagyok. Én még életemben betegség miatt nem mulasztottam, és ezt meg is tartom. Ebben semmi különösebb dolog nincs. Ebben mi van? Az van, hogy az események zajlanak. Például a Népszabadsághoz akartam írni egy tiltakozó levelet a parlamenti tudósítás miatt, ott valamit írtak, hogy jelen volta, egészséges voltam, és láthatóan nagyon jól kipihentem magamat. Ezért akartam tiltakozni, mert ez nem igaz. Az igaz, hogy ott voltam, de hogy nagyon jól kipihentem magamat, ezt egyelőre nem fogadom el. Májusban elmentem egy hét szabadságra, meg kellett szakítani a közepén. Szeptemberben elmentem két hét szabadságra, és a közepén megint meg kellett szakítani. Hol van itt a pihenés? Még szabadságra sem tudtam menni. Nálam be volt írva, hogy augusztus 1-én megyek. Ha mentem volna, akkor megírták volna, amit szoktunk ilyen esetben kiadni, hogy a rendes évi szabadságomat kivettem. De ez nem volt. És aztán ezekből az eseményekből jött ki a külső látszat. Általában minket ne irigyeljenek, - mert abban van valami szép is, - hogy nagy feladatot bíznak az emberre, más oldalról úgy néz ki, hogy akinek lelkiismerete van, az akárhol dolgozik, szenved a munkától, mert annak mindig van gondja. Úgyhogy itt nincs különbség, hogy ilyen vagy olyan beosztásban van-e valaki. Egy másik dologban azonban van különbség és el kell mondanom, nehogy azt higgyék, hogy a mi életünk leányálom, mert ott a kérdések súlya más és mérlegelni kell, és a munka olyan, hogy ha itt a brigádban felmerül, hogy határozzuk el, hogy vonuljunk be Csehszlovákiába, azt valami felsőbb szerv mégis csak megnézi, nálunk azonban ez már nincs tovább, hanem nekünk kell elhatároznunk, és bizonyos esetekben ez a legrosszabb.

Az eredményekről keveset lehet beszélni, arra nincs hosszabb idő, a nehézségekről sokat kell beszélni, és ezzel megy el az ember munkája, és ez így helyes is, s így kell lennie a továbbiakban is. Ezeket szerettem volna elmondani. Egyébként örülök, hogy találkoztunk és még egyszer minden jót kívánok a jelenlevőknek, megkérve, hogy adják át üdvözletemet azoknak, akik nem tudtak eljönni.

MOL-M-KS-288.f. 47.cs. 15. ő.e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Kádár János Titkársága - 15. őrzési egység)