„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

A harcok megindulásakor az első sebesültek már október 23-án, az éjszaka folyamán jelentkeztek. A polgári kórházak összesítő jelentései szerint a Rádió körüli harcok legelső sebesültjeit a Trefort utcai SZTK rendelőbe szállították, mint legközelebbi kötözőhelyre. Bár a rendelőintézet nem rendelkezett kórházi berendezéssel, és a harcok alatt a sebesültek befogadására és elhelyezésére csak szükség esetén volt alkalmas, jelentősége mégis nagy volt, mivel alig 50 méter távolságra feküdt a Rádió Bródy Sándor utcai épületétől. Október 23-án és 24-én a sebesültek száma a rendelőintézetben az ezer főt is meghaladta. A Rádió körüli harcok további sérültjeit már este 8 órakor beszállították a Rádióhoz legközelebb eső Vas utcai (Balassa János) kórházba, a harcok kiterjedésével 21 órakor a Rókus kórházba, 21.30-kor pedig az István kórházba, majd 22 órakor a Péterfy Sándor utcai kórház is fogadta a sérülteket. 22.30-kor a Baross utcai 2. számú Sebészeti Klinikára is kerültek lőtt sebbel sérültek. A Kilián-laktanya sebesültjeinek egy részét 23 órakor az Üllői úti 1. sz. Sebészeti Klinikára vitték. Ez a klinika fekvésénél fogva a legvéresebb harcok középpontjába került. A súlyos sebesülteket mentővel vagy hordágyon szállították, a könnyebb sérültek egy része gyalog vagy segítséggel kereste fel a kórházakat, másokat magán-gépkocsikon vagy oldalkocsis motorkerékpárokon vittek. (Lásd a IV/2., 5., 10., 11., 15. számú forrásokat!)

Október 24-én a kora reggeli órákban a többi kórház, köztük a MÁV kórház is fogadta a sérülteket. A Tűzoltó utcai Fehér Kereszt kórház is a harci események tüzébe került, mivel közvetlenül a Kilián-laktanya háta mögött helyezkedett el. A laktanyából nem szállítottak kórházba sebesülteket, mivel a Kilián-laktanyában önálló kötöző- és segélyhely, valamint műtő működött. A sérültek elsősorban a Nagykörút-Üllői úti harcokból kerültek ki. A kórház, elsősorban, mint kötözőhely működött, mivel kis befogadóképessége miatt minden férőhelyet igénybe vettek, és mint gyermekkórház, ágyaik sem voltak alkalmasak felnőtt betegek, illetve sebesültek fogadására. A Szövetség utcai kórházba 24-én indult meg a sebesültáradat. A kórház saját gépkocsikon oldotta meg a sebesültek beszállítását, akik a Mosonyi utcában, a Köztársaság téren, majd a Corvin közi harcokban sérültek meg. (Lásd a IV/3., 4., 14. számú forrásokat!)

Október 25-én a Parlament előtti harcok során a Szabolcs utcai kórházba mintegy 45-50 főt szállítottak be. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

Október 23-tól november 4-ig szinte naponta emelkedett a kórházakba felvett sebesültek létszáma. Többségük elsősorban végtagsérült volt, de gyakori volt a láb- és a haslövés. A könnyebben sérültek ellátásuk után elhagyták a kórházat, vagy pedig nem töltöttek egy éjszakánál többet ott. Előfordult, hogy a kötözés után a betegek megszöktek a kórházból, de akadtak olyanok is, akik nem az utcai harcokban, hanem saját lakásaik ablakaiban sérültek meg.

Az Amerikai úti Idegsebészeti Klinika speciális helyzetben volt, mivel a klinika távol esett a harcok színhelyétől, így a sebesültszállítás a közlekedés hiánya miatt nehézségekbe ütközött, és az idegsebészetre a harcok alatt kizárólag fej- vagy gerinclövéssel kerültek emberek, más sérültet nem is vittek a klinikára. Több kórházban az ambuláns kezelés zavartalanul működött, mint pl. az Idegsebészeti Klinikán vagy a János kórházban. (Lásd a IV/12. számú forrást!)

Érdekességként kell megemlítenünk, hogy a budai várbeli barlangrendszer Szikla kórházát is megnyitották a sebesültek előtt. Egy 1956. október 30-án keltezett, nem teljes kimutatás szerint a Lovas utcai Szikla kórházba 35 sérültet szállítottak. A kórháznak saját sebesültszállító autóbusza volt, amely nemcsak sebesülteket szállított, hanem kötszert, orvosságot és élelmet is vitt a harcok színhelyén a pincében élő

. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

A sebesültek ellátása terén is azonnali, gyors intézkedések születtek. A sebészeti műtőket készenlétbe helyezték, a kórházakat alkalmassá tették a nagy mennyiségű sebesült fogadására. A betegellátás terén a kórházak ragaszkodtak a genfi

betartásához és elláttak mindenkit, tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalról jött. Ezt mutatja a sebesültek megoszlása is, mivel a kórházakba a sorkatonáktól a tisztekig, az ávh-s beosztottaktól a szovjet katonákig és a polgári sebesültekig mindenkit egyformán részesítettek kezelésben.

A kórházak vezetése igyekezett fenntartani a betegek és a dolgozók között a rendet. Ennek érdekében az épületek kapuját fegyveresek nem léphették át, ugyanakkor minden kórházba kerülőtől elvették a fegyvert. A sebesültek nagy része civil ruhában volt, beosztásukat, parancsnokuk nevét nem tudták megállapítani, mivel a kórtermekben uralkodó ellenséges hangulat miatt óvakodtak elárulni bármit is magukról, ezért a kórházak sem nyomoztak a betegek hovatartozása ügyében. Komoly erőfeszítéseket tettek a meglazult fegyelem helyreállítására. Zavargások nem fordultak elő, csak kisebb fegyelemsértések. A jelentések egyértelműen visszatükrözik, hogy a politikai hangulat nem volt kiegyensúlyozott, hiszen a felgyógyult ávósokat polgári ruhába öltöztetve menekítették ki a kórházakból. Felzaklatta a kedélyeket, amikor több kórházról felröppent a hír, hogy ávós kórház (pl. az 1. sz. Honvéd Kórház). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a katonai kórházi jelentések mindvégig az ellenforradalmi fegyveres csoportokkal vívott harcokról jelentenek. (Lásd a V/2. számú forrást!)

A szovjet katonai sebesülteket a mentőszolgálat a magyar sérültekkel azonos elbánásban részesítette. Bár a kórházakban a sebesültek körében ellenséges hangulat uralkodott, ezért a kórházak dolgozóinak nem volt könnyű feladata a szovjet sebesültek épségének megvédése. Előfordult, hogy szidalmazták, köpködték őket. A szovjetellenes hangulat kiéleződésének elkerülése érdekében a szovjet sebesülteket a szovjet katonai parancsnokság utasítására átszállították a

szovjet katonai kórházba. A fegyveres polgári személyek a sebesültszállító gépkocsikat is megállították és átnézték, ezért a szovjet katonákat kórházi fehérneműben, takaróval és ágyneművel ellátva szállították át az éjszaka leple alatt a pestújhelyi szovjet kórházba. (Lásd a V/1. számú forrást!)

A jelentések többsége arról panaszkodik, hogy a felsőbb szervektől semmiféle utasítást, irányítást nem kaptak, így teljesen magukra voltak hagyatva, sodródtak az eseményekkel, ezért öntevékeny intézkedéseket kellett hozniuk. A szakmai munkában hiányosságok nem merültek fel, mivel azt maradéktalanul ellátták, de elvi irányítást a kórházak többsége nem kapott. A katonai kórházak az elöljáró szervekkel és a társ katonakórházakkal telefonon és közvetlenül is tartották a kapcsolatot, de kapcsolatban álltak a polgári kórházakkal is, hiszen az együttműködés az első perctől kezdve nagyon jó volt. A kapcsolattartást elősegítette az egészségügyi

hiszen ez alapján tájékozódtak arról, hogy hol van szükség munkájukra, hol kell életet menteni. Ugyanakkor néhány katonai kórházban nagyobb önállóságra törekedtek, és egyesek kísérletet tettek arra, hogy a katonai egészségügyi intézeteket polgári szerveknek adják át, pl. a Központi Katonai Kórházat felajánlották hol a XIII. kerületi tanácsnak, hol a Vöröskeresztnek. (Lásd a V/1. számú forrást!)

A kórházak és klinikák nem győzték a munkát, ezért szükség volt ideiglenes segélyhelyek, egészségügyi pontok felállítására is. Ilyet létesítettek a Dob utcában, amely a harcok idején mindvégig működött. Sok kerületben iskolák kiürítésével ideiglenes kötözőhelyet létesítettek. A Trefort utcai rendelő vezetősége például megtette a szükséges előkészületeket a környéken lévő ápolónőképző intézet szükségkórházzá alakítására, ennek elfoglalása azonban nem történt meg. A Központi Katonai Kórház 1956. október 26-án egy kétszáz ágyas kisegítő szükségkórházat állított fel a XIII. kerületi Gömb utcában, amely november 11-ig működött. A kórházból kiürítő központot akartak létrehozni a több száz szovjet sebesült számára. Ez azonban nem valósult meg, mivel egy esetleges provokatív támadással szemben a szovjet sebesülteket fegyveres erő hiányában nem tudták volna megvédeni, ezért a felfegyverzett őrséggel rendelkező Gábor Áron Tüzértiszti Iskolában alakítottak ki átmeneti kiürítő központot. (Lásd a IV/15., V/1. számú forrást!)