„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

A forrásközlés negyedik részében a polgári kórházak összesítő jelentéseit közöljük. Ezek között az alábbi kórházak szerepelnek: a Margit kórház, a Rókus és a Vas utcai kórház, a MÁV kórház, a Fehér Kereszt kórház, a Péterfy Sándor utcai kórház, a Rabkórház, a Koltói Anna Baleseti kórház, a Bakáts téri kórház, a Kun utcai égési sebesülési kórház, az 1. sz. Sebészeti Klinika és Szent János kórház, a 2. sz. Sebészeti Klinika, az Amerikai úti Idegsebészeti Klinika, a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet, a Szövetség utcai Kórház és Rendelőintézet és a Trefort utcai SZTK rendelő, (Lásd a IV/1-15. számú forrásokat!), de itt mutatjuk be az Országos Mentőszolgálat működését a harcok alatt (Lásd a IV/16. számú forrást!), valamint Drexler Miklós miniszterhelyettesnek, az egészségügy helyzetéről készített jelentését is. (Lásd a IV/17. számú forrást!)

Az 1956. október 23-án kitört forradalom időszakában a civil és katonai kórházak elsőrendű és legfontosabb feladata a tömegesen érkező sebesültek szakszerű orvosi kezelése, kórházi elhelyezése és ellátása, valamint a fegyelem betartatása volt. Ennek érdekében a kórházak ügyeleti szolgálatát megerősítették, megszervezték a kórházak védelmét, több kórházban járőrszolgálatot szerveztek, forradalmi tanácsot

a katonai kórházakban pedig rendkívüli szabályokat léptettek életbe, bár riadót nem rendeltek el. A jelentések többségéből egyértelműen kiderül, hogy az egészségügyi intézményeket a forradalom kirobbanása minden előkészület nélkül, meglepetésszerűen érte, hiszen többségük nem volt felkészülve a váratlan háborús helyzetre. Így - elsősorban a férőhelyhiány miatt - a fegyveres harcok első napjaiban sem a katonai, sem pedig a civil kórházak nem tudták a sebesülteket fogadni. A kórházak nagy részében szinte 90%-os volt az ágykihasználás, tehát kevés üres ágyat tudtak rendelkezésre bocsátani. Ebben a helyzetben a katonai kórházak siettek a széthullott polgári egészségügyi szolgálat segítségére, hiszen segítséget nyújtottak a közvetlenül a harcok kereszttüzében lévő és túltelített polgári kórházaknak (Rókus kórház, 1. és 2. számú Sebészeti Klinika), a sérültek átszállításában az üres budai kórházakba, valamint a felgyógyult betegek hazajuttatásában. Így a polgári kórházak képessé váltak a nagyszámú sebesült fogadására. Mindezen feladatok mellett a katonai kórházak átvették Budapest déli részének mentőszolgálatát, így tehermentesítették az Országos Mentőszolgálatot, vért, gyógyszert és egyéb egészségügyi anyagokat juttattak azokra a klinikákra, amelyeket a polgári szervek nem mertek vagy nem tudtak megközelíteni a harcok alatt. Ellátták az óvóhelyre tömörült és zsúfoltan elhelyezett lakosság higiénés szolgálatát, tejet juttattak a környező polgári lakosság csecsemőinek, körzeti orvos hiányában pedig segítséget nyújtottak a polgári lakosság egészségügyi ellátásában, még a kórház profilján túlmenően is (pl. császármetszés, AB befejezése stb.). (Lásd a V/3. számú forrást!)

Hogy mennyire nem voltak felkészülve a kórházak a váratlan eseményre, bizonyítja az is, hogy a harcok kitörésekor a kórházakban csak a napi szolgálatot ellátó orvosok, ápolók és az őrszemélyzet tartózkodott. A kórházak működését szerfelett megnehezítette, hogy a harcok kezdetekor az egészségügyi intézmények személyi állományának kb. egyharmada a közlekedés hiánya miatt nem jelent meg munkahelyén. A város távolabbi részein és a vidéken lakók később jelentkeztek munkahelyükön, bár voltak, akik a hozzájuk legközelebb eső segélyhelyre mentek dolgozni. A hiányokat önként jelentkezett medikusok és polgári személyek pótolták, így tudták csak a kórházak, klinikák működőképességét fenntartani. Külön problémát jelentett, hogy a közlekedési nehézségek és a mozgási korlátozottság (pl. kijárási tilalom) miatt előállt helyzetben a kórházi dolgozók túlnyomó többsége bentlakóvá vált, ezért gondoskodni kellett elhelyezésükről, élelmezésükről is.

A személyi állományon kívül a kórházak gépkocsival való ellátása is kívánni valót hagyott maga után. Bár egy részük saját betegszállító gépkocsival rendelkezett, mégis akadtak olyan kórházak, amelyeknek a hordágyon kívül semmilyen szállító eszközük nem volt, így csak a mentőkre hagyatkozhattak, pl. a Margit, a Rókus és a Péterfy Sándor utcai kórházak esetében. A problémákat megoldandó, a Péterfy Sándor utcai kórház környékéről pl. 25 személy- és tehergépkocsi jelentkezett a kórházba szolgálattételre. Ők bonyolították le a sebesültszállítást,, valamint az élelmiszer- és kötszerutánpótlást. Egyes kórházak saját teherautóval rendelkeztek, pl. a Koltói Anna Baleseti Kórház vagy a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet, de ezeket sebesültszállításra nem, csak anyag- és élelemszállításra használták. (Lásd a IV/1., 2., 5., 7., 13. számú forrásokat!) Volt olyan kórház is, amely ugyan rendelkezett saját gépkocsival, de az működésképtelen volt, ekkor is a mentők végezték a sebesültszállítást. A Bakáts téri kórházban pedig a kórház igazgatósága saját személyzetéből és önkéntesekből tizenkét hordággyal mentőosztagot szervezett, amely a környékről összeszedte, és beszállította a sebesülteket. (Lásd a IV/8. számú forrást!) A Koltói Anna Baleseti kórház a harcok ideje alatt használatra átvett a TEFU-tól két, az Autóbusz Vállalattól egy, a Patyolattól pedig három tehergépkocsit. Három önkéntes személygépkocsi önkéntes mentő személyzettel pedig a harcok egész ideje alatt bonyolította a sebesültszállítást a különböző csatahelyek és a kórház között. De voltak önkéntes beteghordók is, akik életük kockáztatásával végezték a mentést. A sebesültek szállítását, a Budát és Pestet összekötő hidak körül zajló harcok, a lövöldözés és a kijárási tilalom rendkívül megnehezítette. A hidakat a harcok alatt lezárták, így a budai oldal mentését az Alkotás utcai mentőszolgálat látta el, ahol segélyhely és műtő is működött. (Lásd a IV/7. számú forrást!)

Az Országos Mentőszolgálat a forradalom kitörésének időpontjában - a közölt források alapján - hatvan mentőautóval rendelkezett. A harcok megindulásakor a Fővárosi Autóbuszüzem tíz autóbuszt bocsátott a mentősök rendelkezésére, ugyanis bebizonyosodott, hogy a mentőszolgálat mentőkocsiparkjának és személyi állományának száma elmaradt a hirtelen fellépő igényektől. A mentőállomások elegendő üzemanyagkészlettel rendelkeztek, de ezt kiegészítette az Egészségügyi Minisztérium üzemanyag-kiutalása is. A szállított sebesültek létszámát sem lehet pontosan megállapítani, mivel a kivonulások száma nem volt azonos a sebesültek számával. A harcok alatt a mentők nem vezettek adminisztrációt. A Markó utcai központ egyben mentőkórházként is működött. A mentősök mentették a sebesülteket, közben kapcsolatot teremtettek és információkat szereztek az események menetéről és tájékoztatást adtak a kórházaknak. A harcok alatt elterjedt, hogy a mentősök fegyvert és lőszert szállítanak az ÁVH részére, ezért sokszor tüzet nyitottak a mentőkocsikra. Több kocsit összetörtek, többe belelőttek, mások megsérültek vagy találatot kaptak. Ezzel a megfogyatkozott gépkocsiparkkal már nem tudtak eleget tenni minden hívásnak. Előfordult, hogy géppisztolysorozatot engedtek a szállító mentőkocsiba, közben számos polgári és fegyvertelen személyt megsebesítettek. A mentőorvosok közül sokan megsérültek, többen

. (Lásd a IV/16. számú forrást!)

Az állandóan érkező és súlyos sebesültek elhelyezése miatt a kórházak igazgatói késedelem nélkül intézkedéseket hoztak a helyzet megoldására. Megkezdték a műtők és sebészeti osztályok kiürítését, a betegek közül azokat, akiknek állapota ezt megengedte, hazaküldték, a további gyógykezelésre szorultakat pedig más osztályokra, pl. ideg- és elmeosztályra helyezték át. A kórházak főbejáratainál ún. átvevő-elosztó részleget állítottak fel, hogy a beérkező sebesültek kórházi felvételi teendői alól a működő osztályokat és a műtőket tehermentesítsék. A felvételi részlegből sebesültszállítók hordták fel a sebesülteket a sebészeti osztályra. Rendbe hozatták a pincéket, megkezdték a légófelszerelések ellenőrzését.