Budapesten felavatják a Zeneakadémia új épületét.Tovább
Archívum
Az első világháború kitöréséhez vezető politikai és katonai döntések nem csupán a szembenálló felek viszonyára vagy a harcok kimenetelére voltak hatással, hanem azokra is, akiknek az életébe szó szerint „berobbant” a háború. A múlt században élt üknagyapám, Damásdi Imre (1893‒1977) először a keleti fronton harcoló katonaként, majd pedig hadifogolyként volt érintett ebben a konfliktusban. Az általa megélt eseményeket – a visszaemlékezéseket is tartalmazó – naplójában örökítette meg, amely betekintést nyújt az 1915 januárjában Bukovinában zajló harcokba.
Észak-Erdély és a Székelyföld 1940-es ‒ időleges, mindössze négy évig tartó ‒ visszacsatolása Magyarország 20. századi történetének fontos fejezetét képezi. A honvédség 1940 szeptemberében vonult be a visszatért területekre. Kerékpáros csapatneme, amely létszám és ütőképesség szempontjából éppen ebben az időszakban érte el fejlődésének csúcsát, csaknem valamennyi alakulatával részt vett a mozgósításban és az ezt követő bevonulásban. A munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj tevékenységét eddig csupán Csernavölgyi Antal hadnagy visszaemlékezéséből ismerhettük. Az alábbiakban közölt, mindeddig kiadatlan napló alkalmat ad az összevetésre, további részletekkel gazdagítva ismereteinket a témában.
Napjainkban a második világháború történetének vizsgálatakor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a korabeli személyes források. Ezek között éppúgy lehetnek naplók és krónikák, mint levelek vagy feljegyzések. Az elemzett források pedig származhatnak hadifoglyoktól, kamaszoktól, civilektől vagy egyházi személyektől. A különböző dokumentumok a háború megélés-történetének más-más aspektusait tárják fel. A következő írás egy konkrét szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, azt mutatja be, hogy a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai milyen háborús tapasztalatokat szereztek a főváros ostromának idején.
A nemzeti hadsereg 1919. novemberi budapesti bevonulása idején Horthy Miklós fővezérnek le kellett mondania a katonai diktatúra bevezetésének lehetőségéről. Ezt azonban tisztjeinek többsége nem volt hajlandó tudomásul venni, és a fővárosban is üldözte a liberális vagy szocialista eszméket valló személyeket. A legnagyobb veszélyben azok voltak ‒ elsősorban szociáldemokrata politikusok és újságírók ‒, akik a hadsereg különítményeinek szörnyű dunántúli tetteit a Népszava hasábjain megírták. A tisztek számára az egyik legfontosabb célpont Somogyi Béla, a Népszava főszerkesztője volt, akinek meggyilkolása a társadalom széles rétegeinek óriási felháborodását váltotta ki. Ez a tett megnehezítette a parlamenti rendszer kialakulását a konszolidáció kezdetén, és egy katonai diktatúra rémképével fenyegette a lakosságot.
Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak, a közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum ezt megelőző, az 1980-as és 1990-es évek fordulóján lezajlott véres összecsapásáról számolnak be. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka jelöli ki. Ennek szabadabb társadalmi légköre ágyazott meg annak az etnikai konfliktussorozatnak a Szovjetunióban, amelynek legelső tünete volt a Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt felszínre tört örmény–azeri ellentét. Ennek a korszaknak a végét nemcsak a Szovjetunió szétesése, hanem ezzel korrelálva a független Örmény Köztársaság és Azerbajdzsán Köztársaság megalakulása jelentette 1991 őszén.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Ezen a napon történt május 12.
1912
1926
Roald Amundsen norvég sarkutazó Norge nevű merev vázas léghajóján átrepül az Északi-sark fölött, Umberto Nobile olasz hadmérnök...Tovább
1933
Krúdy Gyula magyar író (*1878)Tovább
1944
Adolf Hitler az ausztriai Klessheimben Jozef Tisoval és Vojtech Tukával tárgyal. A Führer Szlovákiától katonai erőfeszítéseinek fokozását...Tovább
1949
Véget ér Berlin blokádja.Tovább
- 1 / 2
- >
Beköszöntő
Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből
Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.
Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.
De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.
Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.
Budapest, 2021. április 16.
A szerkesztők