A Nagykátai járás 1950-ben egy bíró szemével

Az alábbi, 1950-ben keletkezett bírósági dokumentum nem pusztán tartalma miatt izgalmas, hanem annak is bizonyítéka, hogy a jogszolgáltatás megismerésén túl más kutatási ágak értékes adalékául is szolgálhat.

Bevezető

Az alábbi, 1950-ben keletkezett bírósági dokumentum nem pusztán tartalma miatt izgalmas, hanem annak is bizonyítéka, hogy a jogszolgáltatás forrásainak kutatása azok megismerésén túl más kutatási ágak számára is értékes adalékául [popup title="szolgálhat." format="Default click" activate="click" close text="A Pestvidéki Törvényszék (PML [Pest Megyei Levéltár] XXV. 1.) iratainak a.) állagát alkotják az elnöki iratok. A hivatkozott dokumentum a bizalmas iratok sorozatába tartozik."]

Már az átmenet éveiben világossá vált, hogy a kiépülő hatalom milyen szerepet szán az igazságszolgáltatási szerveknek, a fordulat évét követően pedig egyre több megnyilvánulása látható. Rákosi és köre már az 1948. június 13–14-én kelt, Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozatában is kifejezésre juttatta, hogy az igazságszolgáltatás számukra a politika eszköze. Ezt egyébként a fordulat évéig már megszületett, valamint a később megalkotott jogszabályok és maga a gyakorlat is igazolta. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt „egyesülési kongresszusának” jegyzokönyvében ugyanis a „politikai téren" alcím alatt a következőket olvashatjuk: „A párt síkraszáll az igazságszolgáltatás és a jogrendszer gyökeres, demokratikus reformjáért a termelési és társadalmi rend változásainak megfelelően. Küzd a laikus bíráskodás elvének kiterjesztéséért, a népellenes elemek kiküszöböléséért a bírói karból, a népi demokrácia érdekeinek és jogelveinek az érvényesítéséért az

Rákosi A fordulat éve című munkájában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a bíróságokat is átformálja az új magyar A bíróságok a népi demokrácia őrei, így az '50-es években már a béke megvédésének és a szocializmus felépítésének eszközeiként

 1950. szeptember 11-én a Budapesti elnöke értekezletet tartott az érdemleges felügyelet hatályosabbá tétele, illetve a büntető ítélkezés helyessége érdekében. Az erről készült szigorúan bizalmas minősítéssel ellátott összefoglalót pedig elküldte a Pestvidéki „Igen súlyos érdekek fűződnek ahhoz, hogy büntető bíróságaink munkájukkal elosegítsék a Magyar Dolgozók Pártja és kormányzatunk politikájának érvényesülését” — áll a dokumentum bevezetőjében, majd a megvalósítás helyes módszeréről olvashatunk a A járásbíróságok és a törvényszék/megyei bíróság első és legfontosabb teendője volt, hogy minél jobb személyes kapcsolatot alakítsanak ki a helyi pártszervezettel, Így juthattak információhoz területük szociális és gazdasági viszonyairól, ez ugyanis a bíróságok büntető igazságszolgáltató munkájának előfeltétele volt a Budapesti Felsőbíróság elnöke szerint. Úgy vélte, hogy a bíróságok vezetőinek tisztában kell lenniük az illetékességük alá tartozó területek politikai viszonyaival, lakosságának lélekszámával, osztályhelyzetével, ezek egymáshoz való arányával, az ott uralkodó hangulattal; a kulákbefolyás mértékével, a kis- és középparasztok helyzetével és a párthoz fűződő A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) helyi szervezetével, a helyi termelőszövetkezeti csoport vezetőségével, valamint a helyi közellátási szervekkel és a tanáccsal is szorgalmazta az együttműködés kialakítását.

A Pestvidéki Törvényszék elnöke felettesét követve szeptember 16-án értekezletet tartott a felügyelete alá tartozó járásbíróságoknak, ahol ismertette az öt nappal korábbi ülésen elhangzottakat. A járásbíróságok a következő időszakban sorra küldték szigorúan bizalmas minősítéssel ellátott irataikat, miszerint felvették a kapcsolatot a helyi pártszervezetekkel.

A sablonszerűen megfogalmazott jelentések közül azonban szembeötlő a Nagykátai Járásbíróság elnökének 1950. október 30-án készített precíz

A vezető pontos képet adott a Nagykátai járás lakosságának véleményéről, erkölcsi és politikai felfogásáról. A forrás tükrözi a járás népi demokráciához való viszonyát. Az elnök egyesével számba vette és leírta, hogy politikai szempontból mennyire megbízható az adott település, és hogy kik (mely osztályba tartozók) lakják. Rögzítette továbbá, hogy milyen jellegű bűnügyek kötődtek az adott községhez, kiemelve természetesen a politikai és a gazdasági jellegű bűncselekményekben „élen járó" településeket. A leírt adatokból a közösség mindennapi életére vonatkozó információkat is le lehet szűrni.

A járásba tartozó 17 községet három csoportba osztotta a szocialista társadalmi együttélés fejlettsége szerint. Az első csoportba hat települést sorolt a bíró. Szentlőrinckátával, a mintaközséggel kezdte a felsorolást, ahol a népi demokráciához való viszonyt jónak minősítette. Az egyedüli hibát abban látta, hogy engedély nélküli vágás és szállítás fordult elő köreikben. Ehhez a csoporthoz sorolta az iskolapolitikájában kiemelkedő Pándot, ahol egyébként a legkevesebb volt a bűnügyek száma. Ide tartozott még Tápiószecső, Szentmártonkáta és Kóka. A nevezett települések mindegyikében működött a termelőszövetkezeti csoport, bár alacsony létszámmal.

A népnevelő munka szükségességét hangsúlyozta a dokumentum szerzője a második kategóriába tartozó településeknél. Ezek az ún. „közömbösek", akiknek politikai fejlettségét kezdetlegesnek ítélte, de azt is hozzátette, hogy a szocializmus célkitűzéseiről és a népi demokráciáról vannak fogalmaik. Süly-Sáp, Farmos, Tóalmás és Tápióság alkották ezt a csoportot. Közös jellemzőjük volt az alacsony bűnözési ráta. Politikai éretlenségre utalt a járásbíró szerint, hogy Farmoson és Tápióságon nem volt termelőszövetkezeti csoport.

A népi demokrácia szellemében megkívánt fejlődést nem találta kielégítőnek a járásbíróság elnöke az általa harmadik csoportba osztott településeken. Szerinte itt érvényesült a legkárosabban a reakció és a kulákság befolyása, ráadásul a földek jelentős része is a kulákok kezében volt. A legtöbb közösség elleni bűncselekmény is ezeken a településeken fordult elő, „s ezért a bíróság is ezeknek a községeknek bűnözőivel szemben hozza a legtöbb és leginkább súlyos

Nagykáta, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószele, Tápiószőlős és Tápiószentmárton alkották a harmadik csoportot. A járásbíró ide sorolta a járás leggazdagabb községét, Tápiógyörgyét is, ahol azonban a lakosság nagy része kulák volt. Tápiószeléről került ki a járás legtöbb beszolgáltatási bűnügye.

A jelentés újabb bizonyítéka annak, hogy az igazságügyi szervek és a politika az 1950-es évekre milyen szorosan összefonódott. Megvalósulni látszott

igazságügyminiszternek a szovjet [popup title="mintára" format="Default click" activate="click" close text="A legtöbbször idézett ideológus Andrej Januarjevics Visinszkij (1883-1954.), aki 1935-1939 között a Szovjetunió főügyésze, és a sztálini politikai tisztogatások egyik főszereploje volt. A perbeli bizonyítás elmélete [a szovjet jogban] című könyvének alaptézise szerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. (Ezért 1947-ben Sztálin-díjat kapott.)"] utaló 1949-ben elhangzott kijelentése, miszerint „a bíróság működése igenis politikai A túlbuzgó bíró jóvoltából pedig képet kaphatunk a Nagykátai járás sokszínűségéről, jelentése történeti földrajzi, társadalom- és gazdaságtörténeti kutatásokhoz is használható forrásként.

A kapcsolódó dokumentumot az elírásból adódó hibák javításával, de a szöveg eredeti fogalmazásmódjának és helyesírásának megtartásával közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők