Bevezetés 

Páger Antal 1945 tavaszán feleségével és gyermekeivel együtt elhagyta az országot, és Argentínában telepedett le. 1956. augusztusi hazatéréséről a korábban 

 tollából megjelent kötet, és 2007-ben Murányi Gábornak a Heti Világgazdaság hasábjain közölt cikke is behatóan tudósított, így annak körülményeit csak röviden kívánom az olvasó elé tárni. Közlésünkben olyan, a Magyar Országos Levéltárban található forrásokat jelentetünk meg, melyek részben a hazatérésre, ill. a Páger-villa a visszaadása körüli hercehurcára világítanak rá, és egyúttal visszatükrözik a „ifjúkori" Kádár-rendszer ekkor még korántsem egységes döntési mechanizmusát.

Páger Antal az 1944 előtti filmek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, ami gázsijában is megmutatkozott. A magyar filmgyártás akkori rendszere, a kevés próbával, tökéletes alakításokat, és az ismételt felvételt kevéssé igénylő színészi munkát értékelte a leginkább. Csak a legjobb színészeket alkalmazták szívesen, mert így kevésszer kellett egy-egy jelenetet leforgatni. Ebben a felpörgetett ritmusú világban Páger a legjobbak közé tartozott. Elég összevetni a színházakban játszott szereplistáját az akkor forgatott filmekkel, és máris látszik Páger hallatlan munkabírása.

A háború és annak propagandája azonban rá is hatott, s bár igyekezett magát távol tartani a politikától, néhány filmszerepe, nyilvános fellépése ennek ellent mondott. Mivel második feleségének, Komár Júliának több ismerőse volt a szélsőjobboldal prominens alakjai között, majd a Szálasi kormányban, ettől ő sem tudta függetleníteni magát.

Távozását a háború után - főként a „baloldali" pártok - politikai beismerésnek értékelték. Felvetették felelősségét több, a világháború alatt forgatott filmjének hangvételében. Egyes filmjeit antiszemita és horthysta propaganda filmnek nyilvánítottak, így ezek „tiltó listára" kerültek. Páger előkelő helyet kapott a nem kívánatos személyek sorában. Az egyik fő vád az volt vele szemben, hogy több olyan filmben játszott címszerepet, melyet vitéz Bánky Viktor rendezett. (Bánky számos, kifejezetten jobboldali politikai ihletésű, propagandisztikus filmet forgatott.) Másik fő vád Págerrel szemben egy híradófelvétel volt, amelyen 1944 késő őszén jól láthatóan kezet fog a „nemzetvezetővel", Szálasival. (Hozzátehetjük 1944. augusztus 20-tól 1945 húsvétjáig nem Pesten, hanem a nyugati határ mentén fekvő Pornóapátiban élt, visszavonultan. Onnan rendelték fel a Várba a „kézfogásra".)

Páger Antal argentínai élete saját szándéka szerint sem jelentett végállomást életében, s hazatérése mindig foglalkoztatta, amiről a magyar hatóságok is tudtak. Erről tanúskodik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött Páger-dosszié, ami részletesen bizonyítja azt a „körüludvarlási" folyamatot, ami végül is hazatérésével zárult.

A feladatot a Buenos Aires-i magyar követség I. osztályú titkára, Gallay Ferenc hajtotta végre, aki a BM rezidenseként tárgyalt Págerrel, és ígérte meg, hogy nem csak vagyonát kaphatja vissza, hanem visszatérhet a magyar színházi világba. Hazacsábításának kezdete 1953 őszére nyúlik vissza, s személyét a propagandában, azaz „a külföldön élő fasiszta magyar emigráció elleni harcban" kívánták felhasználni. A részletes folyamatot nem kívánjuk bemutatni, csupán jelezni, hogy nem csak Argentínában agitálták a hazatérésre, hanem operatív akciók során ügynökök vették körül a színész magyarországi rokonait. A Magyarok Világszövetségének munkatársai szintén megjelentek, hogy közöljék, a felszabadulás tizedik évfordulójának tiszteletére kihirdetett 1955-ös kegyelmi rendelet Págerre is vonatkozik. Az akciósorozat nem volt igazán sikeres, s Gallay ekkor aktivizálódott igazán, és kezdte el Páger meggyőzését. A folyamat Páger feleségének ellenérzései ellenére felgyorsult, aminek egyes lépéseiről a BM egy utólag, a pártközpont részére készített jelentése is tanúskodik. (Lásd az 1 dokumentumot!)

Ebben a folyamatban a Kállai Gyula művelődésügyi miniszterhelyettes aláírásával, ám a BM állambiztonsági szerveknél készült levél fontos mozzanatot jelentett. A levélben a magyar kulturális kormányzat nevében felkérték Págert, hogy „elismert magas színvonalú" művészetével hozzájáruljon „népünk" további kulturális felemelkedéséhez", vagyis térjen haza.

Már-már készen állt egyezség, azonban az utolsó pillanatban Páger újabb kívánságokkal lépett fel. Egykori balatonföldvári és Lupa-szigeti telkein túl még azt kérte, hogy amíg nem költözhet be állami pénzen rendbe hozott villájába, addig állják „vendéglátói" az ideiglenes lakhelynek kiszemelt Gellért Szálló számláját. Ez utóbbi igények később is zavarólag hatottak a

 s a forradalom utáni MSZMP vezetés sem kívánta sokáig a feltételeket elfogadni. A közölt dokumentumok azonban bizonyítják, hogy a végül is rákényszerültek a szerződés főbb pontjainak betartására. Az más kérdés, hogy a BM illetékes szervei lényegében kihagyták a politikai vezetést a hazahozatal konkrét lépéseiből, amit Piros László belügyminiszternek a jelentésre írt feljegyzése is tanúsít, ti., hogy a „cég" túlzott ígéreteket tett. Az 1956. szeptember 7-i PB határozat is mintegy „esemény utáni", azaz csak tudomásul vette, hogy Páger Antal megérkezett, s inkább a sajtóhullámok lecsendesítésére szorítkozott.

Páger repülőgépe 1956. augusztus 30-án szállt le Ferihegyen. Felesége és kisebbik lánya, Juliska, végleg Dél-Amerikában maradtak, Judit lánya utóbb hazaköltözött Magyarországra. Rajongói boldogok voltak, hogy hazatért, és amikor megjelent, őrjöngő tapsorkán fogadta. A színésztársadalom azonban korántsem lelkesedett. Az egykori filmsztárban az előnyöket kiharcoló konkurenst látta. A PB említett határozata is inkább a nép hangját hallotta meg, és úgy ítélte meg, hogy „szerénytelen és a fasiszta magatartását el nem ítélő hangja" joggal váltotta ki a lakosság széles rétegeinek ellenszenvét. (Lásd az 1. forrást!) A viszonylag nagy sajtóvisszhang meglepte a széthullóban lévő politikai vezetést, amit a Kádár János szóbeli előterjesztése alapján született MDP PB határozat is tükrözött. Rosszalló véleményüket csak felerősítette az a némileg demagóg hangú feljegyzés, amit a Politikai Bizottság tagjai megkaptak: [popup title="„Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali művészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg ők a múltban megtudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti őket arra, hogy együtt játsszanak vele. [...] Végül, s különösen az háborította fel az embereket, hogy visszakapta villáját. Olyan hangok voltak ezzel kapcsolatban, hogy úgy látszik, érdemesebb nyugatra menni, mint itthon becsületes munkával, s nehezen dolgozva megélni."" format="Default click" activate="click" close text="Hozzá kell tenni, a dokumentumban olvasható „disszidens ellenesség”, amely a hazatérő emigránsokat sokszor körülvette, később is jellemző mozzanata maradt a magyarországi közhangulatnak, s főként a ’90-es évek elején erősödött fel, leginkább olyan személyek esetében, akik „melldöngetve” hangoztatták „kinti” magyarságukat."]

Mintegy alátámasztja ezeket a vélekedéseket, egy 1958 áprilisában, Marosán Györgyállamminiszterhez címzett levél. Marosán utasítására a Művelődésügyi Minisztérium kapta a feladatot a válaszadásra. A levél feladója olyan színdarabok kapcsán (mint Molnár Ferenc Hattyú című vígjátéka) ragadott tollat, amelyekben Páger főszerepet játszott. Eszerint „a hírhedt fasiszta háború-uszító" szereplése „semmi másra nem alkalmas, minthogy bizonyos elemek azt politikai tüntetésre használják fel". Igaz - s ezt a levél szerzője is kénytelen elismerni - ez a tüntetés „kizárólag vastapssal jut kifejezésre". (Lásd a 2. dokumentumot!)

A Gellért Szálló egyik lakosztályában élő művészt folyamatosan ellenőrizték, pontosan tudták, kivel találkozott, és miről beszélt. Páger azonban arra nagyon ügyelt, hogy semmilyen módon ne kerüljön konfliktusba a hatalommal. A „hallgass és ne politizálj" jelszavát betartotta az 1956 októberi forradalom alatt is, így a hatalmát lassan legitimizáló Kádár-féle vezetés sem talált fogást rajta. Lényegében ezt támasztja alá az említett feljelentő levélre írt válasz is. Eszerint Páger „már megtanulta mi az hazájától távol lenni. Nagyon szerényen viselkedik, csak a színháznak él, és a színpadon tudása legjavát adja."

A színész tehát nem adott okot arra, hogy az Argentínában vele kötött szerződést megváltoztassák, bár a pártvezetés ez alól megpróbált kibújni. A romló állagú Orbán-hegyi villában még laktak, többek között Balázs Béla író özvegye, viszont Páger Gellért Szállóban lévő lakosztályának bérét folyamatosan fizetni kellett.

1957 októberében a kifizetésekkel megbízott külügyminisztérium vezetése a költségek miatt, megpróbált valamilyen megoldást találni, s határozati javaslatot készített a pártvezetés számára. (Lásd a 3. dokumentumot!) Ennek értelmében Páger az eredeti szerződésnek megfelelően - rendbe hozva - visszakapta volna villáját, kifizették volna a Gellért Szállónak a lakosztály bérleti díját, s a családnak Argentínában folyósított havi 5000 peso megszüntetése mellett a Páger családot a külügy költségén hazaszállították volna.

A pártközpontból először visszaküldték az előterjesztést azzal, „hogy a Párt ilyen kérdésekben nem hoz határozatot", és azt állami vonalon kell elintézni. Aztán november 12-én csak a PB elé került az ügy, azonban jellemző módon a testület csak az 5000 peso kifizetését állítötta le, ami a külügy előterjesztése szerint csak a többi feltétel teljesítése esetén vált volna esedékessé. A lényegi pontokat, tehát a villa visszaadását, a Gellért Szálló számláinak kifizetését nem fogadták el. Azt lehetne gondolni, hogy a dolog ezzel lezárult, Págert átverték, és ő hagyta magát. Az ügy további menete azonban arra utal, hogy a politikai vezetés nem minden tagja fogadta el a határozatot. Világos volt, hogy Páger is ragaszkodni fog a szerződéshez, de hát isten malmai lassan őröltek.

A Művelődésügyi Minisztérium kérésére időközben Apró Antal miniszterelnök-helyettes engedélyezte a villa kiürítését. (A minisztérium Pro domoja még 1957. augusztus 30-án készült - 4. forrás.) Rendkívül érdekes az a hivatali ügymenet, ami lényegében a PB határozattól függetlenül folyt a Művelődésügyi Minisztériumban. A minisztérium ügyintézői semmit nem bíztak a véletlenre, és kikérték a Páger-villa tulajdonviszonyait tükröző földhivatali véghatározatot és bírósági végzéseket. (A tulajdonjogot igazoló határozatok fotómásolatát lásd külön!) Érdekesség, hogy az 1947-es földhivatali véghatározat szerint a villa Páger Antal Argentínában maradt feleségének, Komár Júliának a nevén volt. (Arra, hogy az épület visszajuttatásakor miként oldódott meg a probléma - hiszen Páger felesége nem tért haza - a rendelkezésünkre álló források nem adnak választ.) A ház 1947-ben Balázs Béla, majd halála (1949) után 1950-ben felesége tulajdonába került. Páger Antal hazatérésekor Balázs Béláné már halálos beteg volt - amire több közölt forrás is utal -, így a leromlott állagú épületbe nem tudott volna visszaköltözni. (Beázás miatt két szoba lakhatatlanná vált.) Ezért azt a megoldást találták ki, hogy kiutaltak számára egy kisebb lakást, ő pedig az állam javára lemondott a villa tulajdonjogáról. 1957 novemberében Balázs Béláné „kihelyezését" végre is hajtották. Az erről szóló feljegyzés datálása 1957. november 29., tehát szerzője több mint két héttel később sem tudott a PB Págert elutasító döntéséről, sőt azt is közli, hogy a bent maradt két lakónak Páger megengedte, hogy tavaszig a villában maradjanak. (Lásd erről a 4/b. forrást!) A minisztérium alkalmazottai tehát tovább végezték munkájukat, és 1957 januárjában kérték Dögei Imre földművelésügyi minisztert, hogy az Országos Földhivatal hatálytalanítsa korábbi határozatát, és a telekkönyvbe a magyar állam tulajdonjogát jegyeztesse be. A végzést a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1958. január 14-i dátummal ki is adta, így elhárult az akadály az épület állami felújítása elöl.

A fő akadály ettől kezdve a Politikai Bizottság 1957. novemberi határozata volt. Valószínűleg Páger Antal elutasító véleményével és Balázs Béláné ezekben a hetekben bekövetkezett elhunytával függött össze, hogy 1958. február 19-én Olt Károly, a Minisztertanács titkárságának vezetője, a pártvezetés második emberének, Marosán Györgynek a részére készített egy feljegyzést, amelyben kitért a PB határozatának a szerződéssel ellentétes pontjaira. Egyúttal utalt arra a mozzanatra, hogy Páger Antal „argentin útlevéllel rendelkezik, és egyelőre várja a kormány intézkedését." Vagyis a művész visszatérése Argentínába az ekkor még meglehetősen elszigetelt Kádár vezette hatalomnak meglehetősen kényelmetlen lett volna: „Kétségtelen, hogy Págerrel kötött súlyos megállapodás végrehajtása politikailag erős támadási felület. Megoldást mégis kell találni, mert minél tovább húzzuk lezárását, annál nagyobb bonyodalmakhoz vezet." A Titkárság az előterjesztésben felsorolt tények ellenére 1958. február 28-án megerősítette a Politikai Bizottság határozatának megváltoztatását.(Lásd az 5. számú dokumentumot!)

Tény, hogy a Művelődésügyi Minisztérium iratai között 1958 januárja után nem találtunk a villára vonatkozó iratot, tehát a párt döntése a megfelelő állami helyeken „publikussá" vált. Az épület felújítási munkálatai azonban még abban az évben folytatódtak, amire furcsa módon egy rendőrségi vizsgálati jelentés szolgál bizonyítékul. 1959 márciusában a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetője eljuttatta a Fővárosi Tatarozó és Építő Vállalat levelét a XII. kerületi rendőrkapitányságnak. A kapitányság a feljelentést kivizsgálta, s megállapította, hogy a villa födémének átépítésekor a lebontott deszkaanyagot a házban akkor még ott lakó Molnár Józsefné házfelügyelő és Sajnovics Sándor jogosan használta fel, mert a kivitelező vállalat hozzájárult a

 Vagyis a villa födém szerkezetét az 1958-1959. év telére már elbontották.

Csak 1959. október végén készült egy újabb feljegyzés Marosán György részére, amelyben a feljegyzést készítő arra hivatkozott, hogy a villa bérlőjének halálával (ezt már persze 1958 februárjában is tudták!) a házat vissza lehet adni Páger Antalnak. Érdekes, hogy a Politikai Bizottság most sem változtatta meg

 hanem csak „Tudomásul veszi, hogy a Minisztertanács visszaadja" a villát. Páger ezt követően, még 1959-ben - ami jelzi, hogy a PB lényegében egy előkészített akcióra mondott igent - költözhetett a Gellért Szállóból az Orbán-hegyi villába.

Az egész ügy rávilágít a lassan konszolidálódó, erősödő Kádár-rendszer hatalmi viszonyaira: a végső döntést ugyan a pártvezetés mondta ki, de a hivatali ügyintézés menete - felhasználva egyes politikai vezetők segítségét is - végül is olyan helyzetet teremtett, amely pozitív döntést hozott Páger Antal számára, ugyanakkor a Rákosi-korszak hazahozatali akciójának gyümölcseit a kádári hatalom szüretelhette le.