Sebesültszállító írnokként a Donnál

Tumbász Gyula karpaszományos tizedes harctéri naplója, 1942. május 4. – 1943. március 13.

„Az oroszt nem sikerült megállítani. A 7. hadosztály teljesen elpusztult. Előttünk nincs ma-gyar csapat. Mindenki azonnal meneküljön, ahogy tud. Őrült iramban pakoltunk. A kórház már kora reggel elindult. A legszükségesebb dolgokat felraktuk a kocsikra, ami ottmaradt, azt felgyújtottuk. Az orosz sítalpasok már csak 2 km-re voltak tőlünk, mikor teljes gázzal kifutot-tunk a faluból. A kórház egész felszerelését otthagyta, 20 000 emberre való élelmet gyújtott fel.”

Bevezető

2011-ben, a „Zalai honvédek a második világháborúban” című kutatómunkánk során kerültünk kapcsolatba a Keszthelyen élő Polozgai Ernőné, született Tumbász Ilonával, aki nemcsak néhai sógora, dr. Eger Zsigmond tartalékos főhadnagy egyik oroszországi

, hanem fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt bátyja, Tumbász Gyula hadapród őrmester második világháborús hagyatékát is levéltárunknak . Forrásközleményünk e hagyatékot dolgozza fel, közreadva belőle Tumbász Gyulának a keleti hadszíntéren, a magyar 2. hadsereg hadműveleti területén, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként (karpaszományos őrvezetői, illetve tizedesi rangban) 1942–1943-ban vezetett harctéri naplója legfontosabb, történeti értékű

Tumbász Gyula a Somogy megyei Mernyén született, Apja, a Szabadkáról származó Tumbász Lajos tartalékos tisztként harcolt az első világháborúban. 1914 őszén még a cs. kir. 46. gyalogezred hadnagyaként sebesült meg, míg 1918-ban már százados volt. A háború után, illetve szülővárosának elcsatolását követően a trianoni Magyarországon maradt, így került Mernyére, ahol feleségül vette Kövesdi Veronikát, a község legtekintélyesebb gazdálkodó-vállalkozójának, Kövesdi Ferencnek a . Tehetős apósa nem csupán földjeit művelte a legkorszerűbb technikával (traktorokkal és cséplőgéppel), hanem saját malommal, olajütővel, fűrészteleppel és téglagyárral is [popup title="rendelkezett" format="Default click" activate="click" close text="G. JÁGER MÁRTA: Mesztegnyő. (Száz magyar falu könyvesháza.) Bp., [2001.] 86., 90. p.; Polozgai Ernőné közlése."]. Tumbász Lajos a mesztegnyői körjegyzőségen helyezkedett el, és 1929-ben bekövetkezett haláláig körjegyzőként .Halála után özvegye gyermekeivel, a nyolcéves Gyulával, a hatéves Idával és az alig kétéves Ilonával Keszthelyre költözött. Ott a Hanczók utcában vásároltak házat Kövesdi Ferenc anyagi támogatásával, és a mernyei vállalkozások jövedelméből .

Tumbász Gyula 1927-ben a mesztegnyői községi elemi népiskolában kezdte, majd 1929-től Keszthelyen folytatta alapfokú

. A középiskola nyolc osztályát szintén Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban végezte el 1931 és 1939 . Sikeres érettségi vizsgája után, 1939 szeptemberében beiratkozott a pécsi egyetem . Ekkor özvegy édesanyja és két húga is Pécsre költözött, hogy együtt legyen a család. Pécsett, a bérbe adott keszthelyi ház jövedelméből béreltek lakást a Papnövelde . A jogi egyetem nem vonzhatta eléggé a fiatalembert, mert az első év elvégzése után kihagyott néhány hónapot (ekkor egy falusi jegyzőségen dolgozott), és csak 1941 februárjában iratkozott be a harmadik . Ennek elvégése után, 1941 őszén, végleg szakított a jogi pályával és önként jelentkezett katonának. Döntését egyaránt befolyásolhatta tartalékos százados édesapjának példája, egy fiatal hadnagy barátjának , valamint az a körülmény, hogy 1941 nyarán Magyarország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba.

Tumbász Gyula, mint karpaszományos honvéd 1941 őszén a IV. hadtest hadtestközvetlen alakulatai közé tartozó, Pécsett állomásozó IV. gépkocsizó vonatosztálynál kezdte meg tényleges katonai szolgálatát. Eskütételére 1941. november 10-én került sor a pécsi

. Miután alakulatát néhány hónap múlva mozgósították, Tumbász Gyula karpaszományos őrvezető 1942. május 4-étől a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren, a magyar 2. hadsereg hadműveleti .

A IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop május 9-én rakodott ki Vorozsbán, és május 11-től június 28-ig a Vorozsbával szomszédos faluban, Rjecskiben állomásozott. A június végi nagy német támadó hadművelet megindítása után lassan követték a harcoló alakulatokat. Július 3-tól 24-ig még Kurszktól keletre, Kolodnojéban települtek, majd július 30-án érkeztek a Donhoz közeli fontos közlekedési csomópontra, Osztrogozsszkba. Miután a Korotojaknál augusztus elején kitört hídfőcsata során, az augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszakán rendkívül súlyos szovjet bombatámadás érte Osztrogozsszkot, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop a IV/2. tábori kórházat követve egy, a csomóponttól távolabbi, kisebb, nyugalmasabb településre, Sztarij Humnába költözött. Október 26-án, ugyancsak a kórházzal együtt települtek át téli szálláshelyükre,

.

A harctéri szolgálata során mindvégig a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként tevékenykedő Tumbász Gyulát szeptember elején karpaszományos címzetes tizedessé léptették

. November 19-én Krasznojén sárgaságban betegedett meg, de nem vonult kórházba, mert az egységénél nem volt, aki átvegye a . November 23-án szakaszvezetővé való előléptetésre terjesztették fel, ám e rendfokozatot harctéri szolgálata alatt nem . Egyetlen említésre méltó „fegyverténye” az volt, hogy gyógyulása után, az 1943. január 12-ei urivi áttörést követően, január 14-én sebesültszállító gépkocsivezetőként segített kimenteni a közeledő szovjet páncélosok elől a Prilepiben lévő segélyhelyen rekedt sebesülteket, orvosi műszereket és fegyvereket. Parancsnoka, Dr. Barachy István orvos hadnagy az ellenség előtt tanúsított bátor magatartásáért a Kisezüst Vitézségi Érem kitüntetésre terjesztette fel, és ismételten javasolta szakaszvezetővé való .

Tumbász Gyula naplójának tanúsága szerint a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop legénysége 1943. január 15-én kezdte meg a visszavonulást néhány, még üzemképes gépkocsival Nyikolajevkából. Január 20-tól február 6-ig Belgorodban, február 16-tól Baturinban, február 25-től pedig Csernyigovban tartózkodtak. Onnan március 6-án indultak tovább, majd Zsitomir érintésével március 10-én érkeztek meg

, ahol a következő hetekben újjászervezték és a környékbeli partizánok ellen is bevetették a IV. hadtest [popup title="csapategységeit" format="Default click" activate="click" close text="MNL ZML Tumbász Gyula fényképalbuma. Fényképek Ovrucsból, 1943 márciusából, köztük a partizántámadás következtében, 1943. március 22-én elesett Józsa Sándor címzetes szakaszvezető (Győr, 1913. február 21., anyja neve: Szűcs Piroska, csapatteste: IV. gépkocsizó vonatosztály) sírjáról, az ovrucsi magyar hősi temetőből. Józsa haláláról: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelemi Levéltár I. 31. M. kir. Honvédelmi Minisztérium 22. v[eszteségi] osztály iratai (a továbbiakban: HIM HL 22. v. oszt.) 745.025/1943."]. Innen, valamikor március második felében küldhették haza Tumbász Gyula és bajtársai azt az üzenetet, amely a A viszontlátás valóban hamarosan elkövetkezett. Az Ovrucsból április 24-én indított 4. vasúti szállítmánnyal érkeztek haza Magyarországra a IV/2. gépkocsizó vonatcsoport parancsnoksághoz tartozó alakulatok életben maradt , köztük Tumbász Gyula és társai is. A hazaérkezőket május elején ünnepélyes fogadtatásban részesítették a pécsi .

Tumbász Gyulát hazatérése után, 1943 nyarán karpaszományos szakaszvezetővé

, és – 1943. januári haditettéért – megkapta a Magyar Bronz Érdemkereszt hadiszalagon Katonai szolgálatát feltehetőleg a pécsi IV. gépkocsizó vonatosztálynál . 1943 ősze és 1944 februárja között elvégezte a 101. honvéd gépkocsizó tanezred tartalékos tiszti iskoláját, mely a fővároshoz közeli Tahi községben . Az iskola befejezése után hadapród őrmesterré léptették elő. 1944 februárjában már ezzel a rendfokozattal szolgált egy Baján állomásozó , valószínűleg a IV. utászzászlóaljnál.

1944 decemberének első napjaiban a IV. utászzászlóalj utóvédfeladatokat látott el az előrenyomuló szovjet csapatokkal szemben, Somogy megye északnyugati területén. A szovjetek december 3-án Balatonkeresztúr térségében elérték a Balatont, és a Balatonmáriát kettészelő Nyugati övcsatorna keleti partjáig nyomultak

. Balatonmárián e csatorna nyugati partján állt a Tumbász család 1920-as években épített villája, melyben ottrekedt özvegy Tumbász Lajosné a két . Erről valahogy értesült a közelben – valószínűleg a Marcaliból Keszthelyre visszavonuló – szolgálatot teljesítő Tumbász Gyula hadapród őrmester, aki nyílt parancsot szerzett, és december 4-én a német–magyar védelmi vonalat Fenékpusztánál két katonájával átlépve, egy teherautóval indult a senki földjére, édesanyja és húgai kimenekítésére. A villához érve kérte szeretteit, hogy csomagolják össze a legszükségesebb holmijukat. Ekkor azonban akna, vagy tüzérségi gránát robbant mellette, mely mindkét lábát szétroncsolta . Bajtársai – édesanyja és Ida húga kíséretében – még visszaszállították a keszthelyi kórházba, ott azonban már nem tudtak rajta segíteni, aznap éjjel 11 órakor elvérzett. Az életének 24. évében elhunyt Tumbász Gyulát a keszthelyi Szent Miklós temetőben temették el, és sírját ma is ott gondozzák a .

Tumbász Gyula karpaszományos őrvezetőként, az oroszországi Rjecskiben, 1942 júniusának elején kezdte vezetni a hagyatékában fennmaradt harctéri naplóját. Ekkor visszamenőleg írta le a frontra indulás napja, május 4-e óta eltelt hetek eseményeit. Kéziratának bevezető soraiban leszögezte, hogy soha nem vezetett volna naplót, ha nem jött volna közbe az „orosz háború,” mely őt is magával ragadta. Június 6-án és 7-én a napi történéseket rögzítette, majd július 5-e körül ismét visszatekintő feljegyzéseket készített. Július 6-tól augusztus végéig általában két-három naponta, az eseményekkel egyidejűleg, vagy közel egyidejűleg vezette naplóját, szeptemberben és októberben azonban csak öt-hat alkalommal vette kézbe, miközben szeptember 8-tól október 6-ig egyáltalán nem írt feljegyzéseket. 1942 novemberétől 1943 januárjának végéig átlagosan háromnaponta, míg februárban minden második napon vezette a naplót. Az utolsó hónapban, 1943 márciusában már csak öt bejegyzést készített, mert március 13-án betelt a füzete, és befejezte a naplóírást.

Tumbász Gyula különféle mellékletekkel is kiegészítette naplóját. Előszeretettel örökítette meg a helybeli civilektől hallott népdalok és szovjet-orosz katonai indulók szövegét. Tizenegy ilyen dal (köztük pl. a „Volga, Volga, maty radnaja”, a „Katyusa” vagy a régi szovjet himnusz, az „Internacionálé”) többé-kevésbé pontos, fonetikusan leírt orosz szövegét (valamint három dal fordítását) mellékelte naplójához. Három, repülők által ledobott, nyomtatott röplapot is megőrzött naplójában: egy-egy német és orosz nyelvű szovjet nyomtatványt, valamint a „Miért harcol a magyar honvéd” címet viselő, 1942 szeptemberétől terjesztett magyar honvédségi röplapot. Rajzon örökítette meg 1942 júliusában a Kolodnojében felállított sátrát és az ugyanott szabadba telepített írnoki „irodáját.” Térképvázlatot készített a májusban Rjecskiben települt magyar csapategységekről, és tíz vázlatos térképet rajzolt a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop által – többségében az 1943. január-márciusi visszavonulás során – megtett útvonalról.

Tumbász Gyula naplójából kitűnik, hogy a 21 éves naplóíró a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként a front harccselekményeitől távol, az arcvonal mögött 15–20 km-re települt oszlopparancsnokságon, egy-két ellenséges bombatámadástól eltekintve szinte gondtalanul vészelte át a harctéri szolgálat időszakát. Viszonylag kielégítő és kényelmes életkörülményei, eseménytelen mindennapjai jelentős mértékben különböztek az első vonalban küzdő, állandó életveszélyben forgó honvédekétől. A hazai háborús propaganda hatása alá került fiatalember idővel megbánta ugyan, hogy kalandvágyból, valószínűleg a kitüntetés reményében jelentkezett frontszolgálatra, ám világnézetét gyökeresen a harctéren tapasztaltak sem változtatták meg. Így pl. a háború áldozatairól – dacára annak, hogy sebesültszállítóknál szolgált – szinte mindvégig kívülállóként, közönyösen írt naplójában.

Tumbász Gyula harctéri naplóját erős forráskritikával kell kezelnünk, mind a hadiesemények, mind az arcvonal mögötti hétköznapok bemutatása tekintetében. Tumbász a fronton, tőle távolabb zajló harccselekményekről kevés konkrétumot, annál több másodkézből származó, valótlan híresztelést vagy álhírt, illetve azokkal kapcsolatos, alaptalan következtetést jegyzett fel naplójában, minden megjegyzés vagy kritika nélkül. Ami a front mögötti mindennapi életet, saját személyes, közvetlen tapasztalatait illeti, a naplóíró csupán néhány alkalommal tesz említést írnoki, szolgálati feladatairól, vagy szűkebb környezete, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop tényleges tevékenységéről, sokkal inkább a szolgálaton kívül történt evészetekkel és ivászatokkal, pihengetésekkel és szórakozásokkal, különösen az orosz lányokhoz fűződő szerelmi kalandokkal foglalkozik. Naplójában – az átélt ellenséges bombatámadások leírásán túl – túlnyomórészt csak alakulatának felvonulási és visszavonulási útvonaláról, valamint az 1942. augusztusi, Korotojak környéki hídfőcsaták sebesültjeinek elszállításáról olvashatunk érdemi részleteket.

Tumbász Gyula naplóját – a fentiekre való tekintettel – a magántermészetű (evészetekre és ivászatokra, szórakozásra és nőügyekre vonatkozó), csekély történeti forrásértékkel rendelkező bejegyzések, valamint a frontról származó, valótlan híresztelések és alaptalan következtetések kihagyásával adjuk közre. A napló szövegének így fennmaradó, közérdeklődésre leginkább számot tartó mintegy kétharmadát modernizálva, a mai helyesírásnak megfelelően közöljük. A földrajzi- és személyneveket egységesítettük, az említett kihagyásokat és az esetleges kiegészítéseket szögletes zárójellel jeleztük, egyes naplórészletekhez pedig pontosító, értelmező, magyarázó jegyzeteket fűztünk.

Tumbász Gyula a doni frontról való hazatérése után, 1944-ben fotóalbumot állított össze a bajtársai által a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop harctéri szolgálatáról készített fényképekből. A hagyatékában fennmaradt, feliratokkal, illetve képaláírásokkal ellátott fotóalbum közel 90 darab – ismeretlen katonatársa(i) által készített – amatőr-felvételt tartalmaz az 1941. novemberi eskütételtől az 1943. májusi pécsi fogadtatásig. Képmellékleteinket ebből az albumból

.


Ezen a napon történt június 21.

1936

Csehszlovákiában az Országos Magyar Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt Egységes Magyar Párt néven egyesül, melynek elnöke...Tovább

1963

VI. Pál pápa megválasztása.Tovább

1964

Spanyolország csapata nyeri a labdarúgó Európa-bajnokságot.Tovább

1990

Megalakul a Budapesti Értéktőzsde.Tovább

1998

Szlovákiában megalakul a Magyar Koalíció Pártja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők