Bevezető

2011-ben, a „Zalai honvédek a második világháborúban” című kutatómunkánk során kerültünk kapcsolatba a Keszthelyen élő Polozgai Ernőné, született Tumbász Ilonával, aki nemcsak néhai sógora, dr. Eger Zsigmond tartalékos főhadnagy egyik oroszországi

, hanem fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt bátyja, Tumbász Gyula hadapród őrmester második világháborús hagyatékát is levéltárunknak . Forrásközleményünk e hagyatékot dolgozza fel, közreadva belőle Tumbász Gyulának a keleti hadszíntéren, a magyar 2. hadsereg hadműveleti területén, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként (karpaszományos őrvezetői, illetve tizedesi rangban) 1942–1943-ban vezetett harctéri naplója legfontosabb, történeti értékű

Tumbász Gyula a Somogy megyei Mernyén született, Apja, a Szabadkáról származó Tumbász Lajos tartalékos tisztként harcolt az első világháborúban. 1914 őszén még a cs. kir. 46. gyalogezred hadnagyaként sebesült meg, míg 1918-ban már százados volt. A háború után, illetve szülővárosának elcsatolását követően a trianoni Magyarországon maradt, így került Mernyére, ahol feleségül vette Kövesdi Veronikát, a község legtekintélyesebb gazdálkodó-vállalkozójának, Kövesdi Ferencnek a . Tehetős apósa nem csupán földjeit művelte a legkorszerűbb technikával (traktorokkal és cséplőgéppel), hanem saját malommal, olajütővel, fűrészteleppel és téglagyárral is [popup title="rendelkezett" format="Default click" activate="click" close text="G. JÁGER MÁRTA: Mesztegnyő. (Száz magyar falu könyvesháza.) Bp., [2001.] 86., 90. p.; Polozgai Ernőné közlése."]. Tumbász Lajos a mesztegnyői körjegyzőségen helyezkedett el, és 1929-ben bekövetkezett haláláig körjegyzőként .Halála után özvegye gyermekeivel, a nyolcéves Gyulával, a hatéves Idával és az alig kétéves Ilonával Keszthelyre költözött. Ott a Hanczók utcában vásároltak házat Kövesdi Ferenc anyagi támogatásával, és a mernyei vállalkozások jövedelméből .

Tumbász Gyula 1927-ben a mesztegnyői községi elemi népiskolában kezdte, majd 1929-től Keszthelyen folytatta alapfokú

. A középiskola nyolc osztályát szintén Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban végezte el 1931 és 1939 . Sikeres érettségi vizsgája után, 1939 szeptemberében beiratkozott a pécsi egyetem . Ekkor özvegy édesanyja és két húga is Pécsre költözött, hogy együtt legyen a család. Pécsett, a bérbe adott keszthelyi ház jövedelméből béreltek lakást a Papnövelde . A jogi egyetem nem vonzhatta eléggé a fiatalembert, mert az első év elvégzése után kihagyott néhány hónapot (ekkor egy falusi jegyzőségen dolgozott), és csak 1941 februárjában iratkozott be a harmadik . Ennek elvégése után, 1941 őszén, végleg szakított a jogi pályával és önként jelentkezett katonának. Döntését egyaránt befolyásolhatta tartalékos százados édesapjának példája, egy fiatal hadnagy barátjának , valamint az a körülmény, hogy 1941 nyarán Magyarország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba.

Tumbász Gyula, mint karpaszományos honvéd 1941 őszén a IV. hadtest hadtestközvetlen alakulatai közé tartozó, Pécsett állomásozó IV. gépkocsizó vonatosztálynál kezdte meg tényleges katonai szolgálatát. Eskütételére 1941. november 10-én került sor a pécsi

. Miután alakulatát néhány hónap múlva mozgósították, Tumbász Gyula karpaszományos őrvezető 1942. május 4-étől a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren, a magyar 2. hadsereg hadműveleti .

A IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop május 9-én rakodott ki Vorozsbán, és május 11-től június 28-ig a Vorozsbával szomszédos faluban, Rjecskiben állomásozott. A június végi nagy német támadó hadművelet megindítása után lassan követték a harcoló alakulatokat. Július 3-tól 24-ig még Kurszktól keletre, Kolodnojéban települtek, majd július 30-án érkeztek a Donhoz közeli fontos közlekedési csomópontra, Osztrogozsszkba. Miután a Korotojaknál augusztus elején kitört hídfőcsata során, az augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszakán rendkívül súlyos szovjet bombatámadás érte Osztrogozsszkot, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop a IV/2. tábori kórházat követve egy, a csomóponttól távolabbi, kisebb, nyugalmasabb településre, Sztarij Humnába költözött. Október 26-án, ugyancsak a kórházzal együtt települtek át téli szálláshelyükre,

.

A harctéri szolgálata során mindvégig a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként tevékenykedő Tumbász Gyulát szeptember elején karpaszományos címzetes tizedessé léptették

. November 19-én Krasznojén sárgaságban betegedett meg, de nem vonult kórházba, mert az egységénél nem volt, aki átvegye a . November 23-án szakaszvezetővé való előléptetésre terjesztették fel, ám e rendfokozatot harctéri szolgálata alatt nem . Egyetlen említésre méltó „fegyverténye” az volt, hogy gyógyulása után, az 1943. január 12-ei urivi áttörést követően, január 14-én sebesültszállító gépkocsivezetőként segített kimenteni a közeledő szovjet páncélosok elől a Prilepiben lévő segélyhelyen rekedt sebesülteket, orvosi műszereket és fegyvereket. Parancsnoka, Dr. Barachy István orvos hadnagy az ellenség előtt tanúsított bátor magatartásáért a Kisezüst Vitézségi Érem kitüntetésre terjesztette fel, és ismételten javasolta szakaszvezetővé való .

Tumbász Gyula naplójának tanúsága szerint a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop legénysége 1943. január 15-én kezdte meg a visszavonulást néhány, még üzemképes gépkocsival Nyikolajevkából. Január 20-tól február 6-ig Belgorodban, február 16-tól Baturinban, február 25-től pedig Csernyigovban tartózkodtak. Onnan március 6-án indultak tovább, majd Zsitomir érintésével március 10-én érkeztek meg

, ahol a következő hetekben újjászervezték és a környékbeli partizánok ellen is bevetették a IV. hadtest [popup title="csapategységeit" format="Default click" activate="click" close text="MNL ZML Tumbász Gyula fényképalbuma. Fényképek Ovrucsból, 1943 márciusából, köztük a partizántámadás következtében, 1943. március 22-én elesett Józsa Sándor címzetes szakaszvezető (Győr, 1913. február 21., anyja neve: Szűcs Piroska, csapatteste: IV. gépkocsizó vonatosztály) sírjáról, az ovrucsi magyar hősi temetőből. Józsa haláláról: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelemi Levéltár I. 31. M. kir. Honvédelmi Minisztérium 22. v[eszteségi] osztály iratai (a továbbiakban: HIM HL 22. v. oszt.) 745.025/1943."]. Innen, valamikor március második felében küldhették haza Tumbász Gyula és bajtársai azt az üzenetet, amely a A viszontlátás valóban hamarosan elkövetkezett. Az Ovrucsból április 24-én indított 4. vasúti szállítmánnyal érkeztek haza Magyarországra a IV/2. gépkocsizó vonatcsoport parancsnoksághoz tartozó alakulatok életben maradt , köztük Tumbász Gyula és társai is. A hazaérkezőket május elején ünnepélyes fogadtatásban részesítették a pécsi .

Tumbász Gyulát hazatérése után, 1943 nyarán karpaszományos szakaszvezetővé

, és – 1943. januári haditettéért – megkapta a Magyar Bronz Érdemkereszt hadiszalagon Katonai szolgálatát feltehetőleg a pécsi IV. gépkocsizó vonatosztálynál . 1943 ősze és 1944 februárja között elvégezte a 101. honvéd gépkocsizó tanezred tartalékos tiszti iskoláját, mely a fővároshoz közeli Tahi községben . Az iskola befejezése után hadapród őrmesterré léptették elő. 1944 februárjában már ezzel a rendfokozattal szolgált egy Baján állomásozó , valószínűleg a IV. utászzászlóaljnál.

1944 decemberének első napjaiban a IV. utászzászlóalj utóvédfeladatokat látott el az előrenyomuló szovjet csapatokkal szemben, Somogy megye északnyugati területén. A szovjetek december 3-án Balatonkeresztúr térségében elérték a Balatont, és a Balatonmáriát kettészelő Nyugati övcsatorna keleti partjáig nyomultak

. Balatonmárián e csatorna nyugati partján állt a Tumbász család 1920-as években épített villája, melyben ottrekedt özvegy Tumbász Lajosné a két . Erről valahogy értesült a közelben – valószínűleg a Marcaliból Keszthelyre visszavonuló – szolgálatot teljesítő Tumbász Gyula hadapród őrmester, aki nyílt parancsot szerzett, és december 4-én a német–magyar védelmi vonalat Fenékpusztánál két katonájával átlépve, egy teherautóval indult a senki földjére, édesanyja és húgai kimenekítésére. A villához érve kérte szeretteit, hogy csomagolják össze a legszükségesebb holmijukat. Ekkor azonban akna, vagy tüzérségi gránát robbant mellette, mely mindkét lábát szétroncsolta . Bajtársai – édesanyja és Ida húga kíséretében – még visszaszállították a keszthelyi kórházba, ott azonban már nem tudtak rajta segíteni, aznap éjjel 11 órakor elvérzett. Az életének 24. évében elhunyt Tumbász Gyulát a keszthelyi Szent Miklós temetőben temették el, és sírját ma is ott gondozzák a .

Tumbász Gyula karpaszományos őrvezetőként, az oroszországi Rjecskiben, 1942 júniusának elején kezdte vezetni a hagyatékában fennmaradt harctéri naplóját. Ekkor visszamenőleg írta le a frontra indulás napja, május 4-e óta eltelt hetek eseményeit. Kéziratának bevezető soraiban leszögezte, hogy soha nem vezetett volna naplót, ha nem jött volna közbe az „orosz háború,” mely őt is magával ragadta. Június 6-án és 7-én a napi történéseket rögzítette, majd július 5-e körül ismét visszatekintő feljegyzéseket készített. Július 6-tól augusztus végéig általában két-három naponta, az eseményekkel egyidejűleg, vagy közel egyidejűleg vezette naplóját, szeptemberben és októberben azonban csak öt-hat alkalommal vette kézbe, miközben szeptember 8-tól október 6-ig egyáltalán nem írt feljegyzéseket. 1942 novemberétől 1943 januárjának végéig átlagosan háromnaponta, míg februárban minden második napon vezette a naplót. Az utolsó hónapban, 1943 márciusában már csak öt bejegyzést készített, mert március 13-án betelt a füzete, és befejezte a naplóírást.

Tumbász Gyula különféle mellékletekkel is kiegészítette naplóját. Előszeretettel örökítette meg a helybeli civilektől hallott népdalok és szovjet-orosz katonai indulók szövegét. Tizenegy ilyen dal (köztük pl. a „Volga, Volga, maty radnaja”, a „Katyusa” vagy a régi szovjet himnusz, az „Internacionálé”) többé-kevésbé pontos, fonetikusan leírt orosz szövegét (valamint három dal fordítását) mellékelte naplójához. Három, repülők által ledobott, nyomtatott röplapot is megőrzött naplójában: egy-egy német és orosz nyelvű szovjet nyomtatványt, valamint a „Miért harcol a magyar honvéd” címet viselő, 1942 szeptemberétől terjesztett magyar honvédségi röplapot. Rajzon örökítette meg 1942 júliusában a Kolodnojében felállított sátrát és az ugyanott szabadba telepített írnoki „irodáját.” Térképvázlatot készített a májusban Rjecskiben települt magyar csapategységekről, és tíz vázlatos térképet rajzolt a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop által – többségében az 1943. január-márciusi visszavonulás során – megtett útvonalról.

Tumbász Gyula naplójából kitűnik, hogy a 21 éves naplóíró a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként a front harccselekményeitől távol, az arcvonal mögött 15–20 km-re települt oszlopparancsnokságon, egy-két ellenséges bombatámadástól eltekintve szinte gondtalanul vészelte át a harctéri szolgálat időszakát. Viszonylag kielégítő és kényelmes életkörülményei, eseménytelen mindennapjai jelentős mértékben különböztek az első vonalban küzdő, állandó életveszélyben forgó honvédekétől. A hazai háborús propaganda hatása alá került fiatalember idővel megbánta ugyan, hogy kalandvágyból, valószínűleg a kitüntetés reményében jelentkezett frontszolgálatra, ám világnézetét gyökeresen a harctéren tapasztaltak sem változtatták meg. Így pl. a háború áldozatairól – dacára annak, hogy sebesültszállítóknál szolgált – szinte mindvégig kívülállóként, közönyösen írt naplójában.

Tumbász Gyula harctéri naplóját erős forráskritikával kell kezelnünk, mind a hadiesemények, mind az arcvonal mögötti hétköznapok bemutatása tekintetében. Tumbász a fronton, tőle távolabb zajló harccselekményekről kevés konkrétumot, annál több másodkézből származó, valótlan híresztelést vagy álhírt, illetve azokkal kapcsolatos, alaptalan következtetést jegyzett fel naplójában, minden megjegyzés vagy kritika nélkül. Ami a front mögötti mindennapi életet, saját személyes, közvetlen tapasztalatait illeti, a naplóíró csupán néhány alkalommal tesz említést írnoki, szolgálati feladatairól, vagy szűkebb környezete, a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop tényleges tevékenységéről, sokkal inkább a szolgálaton kívül történt evészetekkel és ivászatokkal, pihengetésekkel és szórakozásokkal, különösen az orosz lányokhoz fűződő szerelmi kalandokkal foglalkozik. Naplójában – az átélt ellenséges bombatámadások leírásán túl – túlnyomórészt csak alakulatának felvonulási és visszavonulási útvonaláról, valamint az 1942. augusztusi, Korotojak környéki hídfőcsaták sebesültjeinek elszállításáról olvashatunk érdemi részleteket.

Tumbász Gyula naplóját – a fentiekre való tekintettel – a magántermészetű (evészetekre és ivászatokra, szórakozásra és nőügyekre vonatkozó), csekély történeti forrásértékkel rendelkező bejegyzések, valamint a frontról származó, valótlan híresztelések és alaptalan következtetések kihagyásával adjuk közre. A napló szövegének így fennmaradó, közérdeklődésre leginkább számot tartó mintegy kétharmadát modernizálva, a mai helyesírásnak megfelelően közöljük. A földrajzi- és személyneveket egységesítettük, az említett kihagyásokat és az esetleges kiegészítéseket szögletes zárójellel jeleztük, egyes naplórészletekhez pedig pontosító, értelmező, magyarázó jegyzeteket fűztünk.

Tumbász Gyula a doni frontról való hazatérése után, 1944-ben fotóalbumot állított össze a bajtársai által a IV/2. sebesültszállító gépkocsioszlop harctéri szolgálatáról készített fényképekből. A hagyatékában fennmaradt, feliratokkal, illetve képaláírásokkal ellátott fotóalbum közel 90 darab – ismeretlen katonatársa(i) által készített – amatőr-felvételt tartalmaz az 1941. novemberi eskütételtől az 1943. májusi pécsi fogadtatásig. Képmellékleteinket ebből az albumból

.