Sebesültszállító írnokként a Donnál

Tumbász Gyula karpaszományos tizedes harctéri naplója, 1942. május 4. – 1943. március 13.

„Az oroszt nem sikerült megállítani. A 7. hadosztály teljesen elpusztult. Előttünk nincs ma-gyar csapat. Mindenki azonnal meneküljön, ahogy tud. Őrült iramban pakoltunk. A kórház már kora reggel elindult. A legszükségesebb dolgokat felraktuk a kocsikra, ami ottmaradt, azt felgyújtottuk. Az orosz sítalpasok már csak 2 km-re voltak tőlünk, mikor teljes gázzal kifutot-tunk a faluból. A kórház egész felszerelését otthagyta, 20 000 emberre való élelmet gyújtott fel.”

Alekszandrovkáról délután indultunk el Volcsanszkba, hová este értünk be. Fagyott lábam nagyon fájt. Egy fűtetlen szobában aludtunk. Nem lehet ezt alvásnak nevezni, mert a hideg rázott bennünket. Reggel kimentem a piacra, és vettem magamnak egy orosz csizmát és egy sapkát. Ezekben nem fázott a lábam. Itt hallottuk azt a hírt, hogy Osztrogozsszk még tartja magát, bár teljesen körül van kerítve, és hogy Valinkibe is befutottak az orosz páncélosok. Üzemanyagunk már nagyon fogytán volt. Nem volt annyi sem, hogy a tőlünk 60 km-re lévő Harkovba elmehettünk volna. Ez a menekülés iránya. A németek mind odamentek. Mi délután indultunk Volcsanszkból, és 4 órakor értünk Belgorodba. Szép, nagy város. A háború nyomai már eltűntek. Itt szívesen eltölteném ezt a rövid időt, ami még vissza van. Mert biztosra veszem, hogy rövidesen leváltanak bennünket. Hiszen alig maradt meg valami a hadtestünkből. A kocsik még az utcán állnak. Most megyünk szállást keresni.

Január 21. Este teljesen hideg lakásban helyeztek el bennünket. Befűtöttünk, de semmi haszna nem volt. Nagyon fáztam az éjjel. Alig vártuk a reggel. Most tanácstalanul állunk, nem tudom, mi lesz velünk. A hadsereg-parancsnokság is itt települt.

Január 23. Tegnap beérkezett a kórház is. Mi is kaptunk egy rendesebb szállást, ahol valamennyire berendezkedtünk. Itt gyógyítgatjuk magunkat. Az otthoniak el sem képzelik, milyen szenvedéseken mentünk keresztül. Leírni ezt nem is lehet. Mindent elhagyva menekülni a borzasztó hidegben, hogy megmenthessük életünket. Ma lakályosabbá tettük szobánkat. Gépkocsijaink ismét szállítottak. Korocsát ürítettük.

Január 28. Majdnem egy hete, hogy itt vagyunk a városban. Fagyott lábam borzalmasan fáj. Még éjjel sem tudok aludni tőle. Kocsijaink éjjel-nappal szállítják a fagyottakat. Az utak mentén mindenütt lehet látni a megfagyott katonákat. Az orosz elfoglalta Sztarij Oszkolt, Novij Oszkolt, erősen közeledik felénk. Hadtestünk Vorozsbára ment, vagyis oda, ahonnan a tavasszal elindultunk. Érdemes volt ezért küzdeni?! Mi ismét nem vonulhatunk vissza. Ki kell tartani! Mivel mi még aránylag elég sok kocsinkat elhoztuk, áttettek bennünket a VII. hadtesthez. Hogy előnyünkre válik-e ez, vagy hátrányunkra, azt még nem tudom. Tegnap este egy [repülő]gép nehézpuskával végigvert az utcánkon. Én már ágyban feküdtem. Nem kellemes érzés volt. Ma délelőtt tőlünk 100 m-re esett egy bomba. Már fel se vettük.

Január 30. Ma áttettek bennünket a 101. páncélos

, amely Korocsa előtt indult támadásra. Kocsijaink is oda mentek. Nem kell félni! Pihenés helyett újra bevetettek bennünket. Szomorú dolog ez. Azokat, akik mindent elhagyva futottak vissza, elviszik Vorozsbára. Nékünk itt kell maradni. Miért? Miért nem jön ki a váltás, vagy jöjjenek azok a híres SS-ek? Nehéz a felelet.

Február 2. Ma visszatettek bennünket a

. Most ismét őalájuk tartozunk. Rövid idő alatt már a negyedik gazdánál vagyunk. beszéltem, mondott egypár bíztatót. Talán hazamegyünk. Novij Oszkolt visszafoglaltuk.

Február 5. Ma kaptuk a parancsot, hogy hátrább megyünk. Teljesen kivonták a magyar csapatokat. Valószínűleg Vorozsba az úti cél. Hogy ott mi lesz velünk, azt nem tudom. Mindenesetre 300 km-rel közelebb leszünk hazánkhoz. Éjjel ½ 2-kor fogunk indulni. Kocsiparkunk öt kocsi. A többi a páncélosoknál marad. Búcsút veszünk Belgorodtól.

Február 6. Boromián vagyunk. Tegnap éjjel 2 órakor indultunk Belgorodból, és Tomorovka – Boriszovka – Ahtürka[?] – Trostyanec útvonalon keresztül értük el ezt a falut. Az útvonal alatt mindnyájan fáztunk. Amikor beérkeztünk Ukrajnába, fellélegeztünk. Egész más minden, mint kint a fronton. Tiszta házak, nyugodt béke. Elég szép lakást találtunk, ahol elszállásoltuk magunkat. Lehet, hogy holnap továbbmegyünk. Nem tudom, valóban Vorozsba-i úti célunk, vagy pedig még tovább megyünk. Legjobban szeretném, ha egyenesen hazamennénk. Fele emberünk és öt kocsink van. Ezzel nem lehet háborút nyerni.

Február 8. Ma elhagytuk Boromiát. Reggel 7 órakor indultunk. ½ 10-kor már el is értük mai telephelyünket, Szirovatkát. Ma itt alszunk.

Február 12. Tegnapelőtt Szirovatkára beérkezett a IV/2. kórház. Ők hozták a hírt, hogy Belgorod elesett. Este indulási parancsot kaptunk. Partizánok felrobbantották a vasutat. Tegnap reggel 4 órakor indultunk el. Szumi előtt majdnem lemaradtam az oszloptól. Szumi után menet közben szétfagyott egyik kocsink hűtője. Két óra alatt megcsináltuk. Tovább folytattuk utunkat Romniba. Egyelőre itt települtünk. Itt van az egész hadsereg is. Szállásunk rossz. Tele vagyunk tetűvel. Szeretném, ha továbbmennénk. Ma még várunk.

1943. február 13. Tegnap este mennyei gyönyörűségben volt részünk. Az V. üzemanyag oszloptól Sári karpaszományos behozta hegedűjét, és felváltva játszottak

. Könnyes szemmel hallgattam a síró hegedűt, tíz hónapja nem volt benne részem. A rég nem hallott hegedűszó néhány pillanatra hazavitte képzeletemet. Otthon voltam, boldog voltam. Mikor elhalt a hegedűszó, mintegy mély álomból ébredve eszméltem rá a szomorú valóságra. Kitekintettem az ablakon. Lent az utcán sivító szélben vonultak végeláthatatlan sorban a magyar katonák. Vissza! […]

Február 15. Ma van pontosan egy hónapja, hogy elkezdődött menekülésünk. Hogy meddig tart, azt nem tudjuk. Mind gyakrabban lehet hallani, hogy hazamegyünk. Én Petivel fogadtam tíz üveg pezsgőbe, hogy március 20-ára Magyarországon leszünk.

Február 17. Új telephelyen, Baturinban vagyunk. Tegnap beállott a nagy olvadás, és el kellett hagynunk az oly nagyon meggyűlölt fegyenctelepet, hogy minél előbb köves útra érjünk. Konotopon keresztül jöttünk. Az utak mindenütt nagyon sárosak voltak. Innét is hamarosan el kell mennünk, mert máskülönben meg kell várnunk júniust a sár miatt. Barátságos kis szobában vagyunk négyen, jóindulatú ukránok között.

Február 21. Kipróbáltam a zsákmányolt orosz automata puskámat. Nagyszerű fegyver. Ma kaptunk benzint, és így lehet, hogy holnap elindulunk.

Február 22. Pista hozott egy örömhírt: „Nagyobb mennyiségű benzint kapunk, és akkor elindulunk Csernyigovba. Ott pár nap pihenőt tartunk, és egyenesen tovább mennénk Lembergig.” Majd meglátom, mi lesz belőle. Már nemigen hiszek valamiben is. Ez az egy hónap, ami Belgorodban kezdődött, felért egy

. Sokszor korgott a gyomrunk. Délután megnéztük azt a hatalmas hidat, amelyet a Szejm folyón keresztül épített a három hónap alatt. Monumentális alkotmány, hossza 1400 méter. Az egész híd fából van, kb. 130 pilléren.

Február 23. A IV. gépkocsizó szerelőoszlop már megkapta a benzint, és el is indult. Mi még egyelőre maradunk.

Február 24. Mi is megkaptuk a benzint. Holnap reggel 5 órakor indulunk a törzzsel együtt, egyelőre Nyezsinbe.

Február 26. Tegnap szerencsésen megérkeztünk Csernyigovba. Nem Nyezsinen át jöttünk, hanem Komarovkán, egy rövidebb úton átvágott oszlopunk. Csupán két kocsival futottunk be tévedésből Nyezsinbe, mert útközben defektünk volt, és eltévesztettük az utat. Csernyigov akkora város, mint Kurszk. Tiszta romhalmaz. A belvárosban ép épület nincs. Itt folyik át a Gyeszna. Hatalmas híd vezet át rajta. Ráértünk a kijevi köves útra. Egész itt töltött időm alatt most láttam az első köves utat Oroszországban. Telephelyünk a város szélén van. Ketten lakunk egy szobában.

Február 28. Két hónapja majdnem, hogy hazulról semmi hírt nem kaptam. Most végre kaptunk postát. Hála Isten, otthon semmi baj nincs. Szabadidőmben a városban sétálgatok. Voltam a katona-moziban is. Csak német filmet játszanak. A „Királynő szíve” című filmet

. Van itt ukrán színház is. Mint népi érdekesség, érdekel. Ma hallottam azt is, hogy rövidesen innen is továbbmegyünk.

Március 3. Mindenféle rémhírek vannak a városban. Mindegyik a hazamenetellel van kapcsolatban. Nem tudom, mi lesz velünk. A tél változatlanul tovább tart. Pár napi enyhébb idő után ismét keményebbre fordult az idő. Felterjesztettek Kisezüst Vitézségi Éremre. Fegyvertényem leírása a következő volt:

„[19]43. január 14-én reggel önként vállalkozókat keresett

, akik a fagyott kezű és lábú gépkocsivezetők helyett, és az út veszélyessége miatt két sebesültszállító gépkocsival sebesültekért menjenek ki vele együtt Prilepibe. Tumbász tizedes, akinek beosztása írnok volt, elsőnek jelentkezett. Szakaszparancsnokával 10 óra körül érkeztek Kolbino keleti részére, ahol a hídnál német páncélosok megállították őket azzal, hogy az orosz páncélosok Prilepi előtt vannak, és a tüzérségi becsapódások miatt a segélyhely megközelíthetetlen. Tumbász tizedes azonban ennek ellenére elvezette gépkocsiját a segélyhelyig, felvette az ott talált sebesülteket és három műszeres ládát, majd a segélyhelyen lévő lőállásból elhozott egy golyószórót és két puskát, amit kezelő legénységük otthagyott. Azután, bár az ellenség erősen lőtte gépkocsiját, visszatért Kolbinoba. Kolbinoból visszajövet erélyes fellépésével segített szakaszparancsnokának és két tábori csendőrnek a menekülő gyalogságot megállítani. Ezért, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a Kisezüst Vitézségi Éremre felterjesztem.”

Előléptetésre is felterjesztettek. Ebben kevésbé bízom, mert két dolgot hadműveleti területen nem adnak meg

.[89]

Március 7. Zsitomirban vagyunk. Tegnap délben kaptuk a parancsot, hogy 3 órakor indulunk Csernyigovból. Oszteren[?] keresztül, rossz úton, melyet állandóan motordefektekkel kellett megszakítanunk, éjjel 12 óra után mentünk keresztül Kijeven. A város egyes részei igazán gyönyörűek. Sok azonban a rom is köztük. A Dnyeperen keresztül hatalmas fahíd vezet. Kijeven túl kb. 32 km-re töltöttük az éjszakát a gépkocsikban. Aludni persze nem lehetett a nagy hideg miatt. Nagyon fáztunk. Ebéd után indultunk tovább, nagyon jó aszfalt úton. Hamar beértünk Zsitomirba, ahol egy igazi kaszárnyavárosban szállásoltak el bennünket. Van itt német, magyar és ukrán katonaság. A szobában kényelmes szalmazsákok vannak.

Március 8. Nagyon jót aludtunk. Úgy van, hogy holnap továbbmegyünk. Ma volt reggel tiszti értekezlet, és ott mondták el ezt. Állítólag északnak mennénk. Semmi remény sincs a hazamenetelre. Csak azt nem tudom, hogy mit keresünk majd a Pripjaty mocsarak között, ahol még út sincs.

Március 10. 9-én reggel 6 órakor indultunk, átjöttünk Korosztyenen, ahol rövid pihenőt tartottunk, és délben érkeztünk Ovrucsba, ahol ismét egy kaszárnyába települtünk. Utunk második része óriási mocsárvidéken vezetett keresztül. A törpefenyő és a nyír visz egy kis változatosságot a tájba. A sivár, homoktalajú vidéken csekély lélekszámú lakosság él, ellenben partizán annál több. Félek, hogy rövidesen mi is megismerjük őket. Egy gépkocsink ma élelemért visszament Zsitomirba.

Március 13. Itt megkezdődik az újjászervezés. Új csaták következnek. Ez a rész lezárult, és hálát adok Istennek, hogy épségben tartott. A jövő sötét és bizonytalan, de bízom abban, hogy egyszer vége lesz mindennek, és viszontláthatom anyámat és testvéreimet.

 

Az Úr 1943. esztendejében

 

                                                            Tumbász Gyula karpaszományos tizedes

 

Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Tumbász Gyula iratai. Saját kezű eredeti kézirat. 150. p.

 


 

Ezen a napon történt április 24.

1959

A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább

1970

Kőszegen megtartották az Ifjúsági Filmek Országos Seregszemléjét. Bemutatták az első filmeseknek, a Balázs Béla Stúdió alkotóinak és a...Tovább

1973

Az ifjúság nemzetközi szolidaritási napja alkalmából ifjúsági gyűlést rendeztek a szegedi József Attila Tudományegyetemen.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő