Forrás

Tumbász Gyula karpaszományos tizedes harctéri naplója,

1942. május 4. – 1943. március 13.

(részletek)

 

[…] Soha nem vezettem volna naplót, ha nem jött volna közbe az orosz háború, amely engem is magával ragadott.

sírt, mikor megtudta, hogy a frontra indulók között én is ott vagyok. Az ő anyai szíve megérezte, hogy ez nem kirándulás; sajnos én csak később . Gondtalan voltam. Anyám jómódja megengedte azt, hogy 20 éves koromig szabadon, gondtalanul élhettem. Még az utolsó estét is az egyik bárban töltöttem el egyik hadnagy barátommal. Ezt nagyon bánom. Figyelmetlenség és szívtelenség volt elmenni hazulról.

Néhány napi lázas készülődés és berakodás után 1942. május hó 4-én délután öt órakor, zuhogó esőben indult el vonatunk Oroszország messzi, ismeretlen

. A búcsúzkodás fájó volt. Itt döbbentem rá először, hogy hova is megyek én. Elszakadni szüleimtől, barátaimtól, hazámtól, távol lenni, küzdeni egy idegen eszméért, melynek valódi értelmét nem is érthettem meg, küzdeni egy baráti népért, segíteni őt harcában, melynek kimenetelét senki sem tudja, csak azt, hogy millió és millió ember saját vérével van az út – mely a kifejlődéshez vezet – átitatva. Minderre egy pillanat alatt eszméltem rá. Ismeretlen messzeségbe mentünk, és senki sem tudta közülünk, hogy valaha viszontlátjuk-e még Magyarországot.

Útvonalunk a következő volt: […] Sárd – Dombóvár – Székesfehérvár – Komárom – Érsekújvár – Galánta. Itt léptük át reggel, 6-án a magyar határt. Innen már szlovák területen folytattuk utunkat. Trencsén – Zsolna (átmentünk a cseh protektorátus területére) – Oderberg (szétlőtt cseh kiserődök sorakoztak a vasútvonalak mellett) – Radom – Deblin (láttuk a régi világháború súlyos harcainak színhelyét és a régi várat) – Minszk – Gomel – Kaminovpodolszkij – Vorozsba.

 

[Május] 9-én reggel 5 órakor rakodtunk ki Vorozsbán, és az állomás közelében lévő silóban települtünk. Megtekintettük a silót; elég szép építkezés. Az egész fából van és palával van burkolva. Van két hatalmas tornya, az egyikben német légvédelmi figyelők vannak. Odaérkezésünk előtt való nap bombázta meg egy orosz

.

Útközben Kaminesben, amikor kávét akartunk felvenni, negyedmagammal lemaradtam a vonatról. A kávé azért kellett, mert az összes kutak tífuszosak voltak. Szerelvényünket csak Radom után értük el. Közben egy tüzérszállítmánnyal utaztunk, amelynek egyik lőszeres kocsija kigyulladt. A tüzet, mikor a vonat a nyílt pályán megállt, sikerült eloltani. Elég veszélyes volt a helyzet, de szerencsére különösebb baj nem történt. Hallottuk azt is, hogy a környéken partizánok garázdálkodnak, azonban mi nem láttunk egyet sem. A háború nyomait itt is, ott is tapasztaltuk. Hol egy szétlőtt páncélvonat, hol pedig egy-egy teljesen szétbombázott lőszer-vonat hevert a sín mellett. A németek itt óriási munkát végeztek. Pár hónap alatt az összes elpusztított vasúti műtárgyakat helyreállították. Különösen láttuk ezt Gomelnél. Maga a város teljesen romhalmaz volt, de a vasúti vashídnak a robbantás által összetépett darabjai felett már a német technikát hirdető gyönyörű vashíd állt.

Vorozsbán csak két napig maradtunk.

sikerült kivinni azt, hogy egy szomszédos faluba települjünk át. Rjecski a neve, lakosainak száma 12 ezer. A faluban még nem volt katonaság. A lakosság barátságosan fogadott bennünket. Különösen a nők. Ezek az ukrán nők alacsonyak, és erősen látszik rajtuk a mongol típus. A magyar leányok után nagyon idegenszerűen hatottak az ukrán . Itt aránylag jól éltünk. Szórakoztunk is. Vasárnaponként az iskola előtt – itt volt a telephelyünk – összegyűlt a falusi fiatalság, és nemzeti táncokkal szórakoztattak bennünket. […]

Egyik este […] riadóztatták az oszlopunkat. A tőlünk nem messze lévő községben, Tetkinoban kb. 3–4000 partizán megtámadta az ott állomásozó bajai utászzászlóaljat. A meglepő támadás után, melyben 160 magyar katona halt meg, elfoglalták a

. A városban lévő, kb. 160 000 emberre való élelmiszerkészletet elpusztították. […] Következő nap a IV. gépvontatású tüzérosztály érkezett hozzánk. Putyivlból menekültek, mert őket is megtámadták a partizánok. Most itt települnek le nálunk. Felállították a nehéz ütegeket, és mi is vártuk a támadást, ami azonban csak nem akart jönni.

Közben híre jött, hogy tőlünk két km-re egy kis faluban partizánszervezkedés folyik.

azonnal gépkocsira rakta az embereket, és elmentek partizánvadászatra. Az eredmény szörnyű leégés volt, mert egyetlen egyet sem tudtak fogni. A dolog természetes is volt, mert olyan nagy garral indultak útnak, hogy az alatt az idő alatt minden partizán nyugodtan elmenekülhetett.

Azután már gyorsan peregtek az események. Vorozsbán leszállott öt ejtőernyős. Egyiknek leugrásnál eltörött a lába. Ezt el is fogták, azalatt a másik négy felrobbantotta a vasútvonalat. Minden éjjel mentek el fölöttünk ellenséges repülőgépek, de már annyira megszoktuk őket, hogy fel sem vesszük.

Kurszkba ment postáért, közben megbombázták a vonatot. Egyedül csak a parancsnokunk fél nagyon a partizánoktól. Érthető is.

Június 6. Ma volt az első tábori misénk, és megkaptuk hazulról az első postát. Két ilyen nagy öröm szinte sok is volt egy napra. Ezért aztán este olyan kitűnő vacsorát csináltunk, hogy a vodka csak úgy csúszott le mellé.

Június 7. Az a hír járja nálunk, hogy rövidesen otthagyjuk Rjecskit, és Kurszkba megyünk. Nagyon jó lenne. Ott van mozi, nagyváros, és jól el tudnánk szórakozni. […] Egyik nap én is elmentem partizánvadászatra, de nem volt köszönet benne. Annyira elfáradtam, hogy alig tudtam hazajönni. […]

Június 28-án, vasárnap reggel indultunk el. Az eső megint esett, úgy, hogy félő volt, hogy beragadunk az úton. Szumi felé azonban elállt. Szumi egész szép város, csak nagy a szegénység. Egy fél óráig álltunk ott, aztán továbbmentünk. Délután 2 órakor értünk be Szudzsára. Ott a temetőbe települtünk le. Lehetett már hallani az ágyúdörgést a

. Úgy volt, hogy másnap továbbmegyünk, de esett az eső, és ilyenkor Oroszországban még kocsival sem lehet közlekedni, nem hogy autóval mehettünk volna. Így megnézegettem az oroszok által feldúlt kriptákat, délután pedig elmentem sétálni. […]

Következő nap annyira felszáradt a sár, hogy továbbmehettünk Lubimovkába. Itt egy cukorgyárban települtünk. Ez a hely nékem egyáltalán nem tetszett. Négy napig voltunk itt. Egyik nap a felvételező kocsival bementem Kurszkba. Szép nagy város, de nagyon össze van bombázva. Először a németek, most pedig, mióta elfoglalták, minden éjjel meglátogatják az orosz repülők. Életemben nem láttam annyi repülőgépet, mint itt. Közel van a front, és innen mennek bombázni. Viszik az ajándékcsomagokat Sztálinnak.

Bár úgy volt, hogy ebbe a városba jövünk, azonban ez a terv megváltozott. Nehogy gépkocsiparkunk egy bombatámadás miatt tönkremenjen, mielőtt még komolyan be lennénk vetve, Kurszktól keletre 30 km-re, Kolodnoje nevű faluba telepítettek bennünket. Ez a falu még tavasszal orosz kézen volt. Egész éjjel zúgnak felettünk a repülőgépek. Első éjjel bombatámadás is volt. Nem valószínű, hogy nekünk szólt, mert 15 km-re tőlünk vágódtak be a bombák. Én olyan jól aludtam, hogy a támadásra fel sem ébredtem. Most itt vagyunk, és aránylag jól érzem magam. Közben a front ismét előbbre ment, és így valószínű, hogy mi is nemsokára, kb. két hét múlva előbbre megyünk.

Július 6. Ma végre kisütött a nap. Ez az egyik öröm, a másik pedig az, hogy kaptam hazulról csomagot és hét levelet. […] Ma éjjel gyönyörű tűzijátékban volt részünk. Harminc repülőgép egymás után bombázta Kurszkot. ½ 9 órakor kezdődött, és ½ 11-ig tartott. Jól kikészítették a várost. Mi innen figyeltük az eseményeket. Különleges búgása van az orosz gépeknek, már messziről meg lehet őket ismerni. Én egyáltalán nem voltam izgatott, de voltak, akik az egész éjjelt az árokban töltötték.

Érdekes felfedezést tettem: bár itt a bolsevizmus uralkodott, még sincs olyan ház, ahol ne lenne szentkép. Ezek nagyon régi és nagyon díszes, legtöbbször aranyozott képek, melyekhez az oroszok nagyon ragaszkodnak. Próbáltam venni, de nem akarták eladni. Pedig ez igazán egy nagyon szép orosz emlék lenne.

Július 9. Mióta itt vagyunk, nem múlt el egyetlenegy éjszaka sem anélkül, hogy ne bombázták volna Kurszkot az oroszok. A múlt éjjel felrobbantották a lőszerraktárt. A németek három orosz gépet lelőttek.

Délután elmentünk a mellettünk lévő folyóban fürdeni. Kitűnő volt. A folyó szélessége kb. 80–100 méter, és nagyon mély. Nagyszerű strandolási lehetőség. A szerelőoszlop ma itt hagyott bennünket, és betelepült Kurszkba. Nem hiszem, hogy nyugodt éjszakáik lesznek. Olyan borzasztóan tűz a nap, hogy nem bírok írni. Most köszöntött be az orosz nyár. Délután fürdeni megyek, mert másképp nem bírom ki ezt a hőséget.

A délutáni fürdés szomorú volt. Egyik emberünk majdnem belefulladt. Sikerült kimenteni. Alig, hogy eljöttünk hazafelé, egy trénkatona bele is

, pedig jól tudott úszni. Valószínűleg szívgörcsöt kapott. Az eredmény az, hogy senki sem mehet fürdeni.

Július 11. Az éjjel riadó volt. Minket kerestek az orosz repülők, de olyan jól vagyunk álcázva, hogy nem találtak bennünket. A sátram felett annyira világított a jelző bomba, amit ejtőernyővel

, hogy fényénél kényelmesen olvashattam volna. De ilyenkor más gondja is van az embernek, mint olvasni.

Július 19. Egy hétig azért nem írtam semmit, mert csak rosszat írhattam volna. […] Az oroszok valamiért nagyon megharagudhattak, mert [július 16-án éjjel] egy csomó repülőgéppel Kurszk fölé repültek, és ott olyan tűzijátékot és díszkivilágítást csináltak, hogy mi innen – 25 km-re Kurszktól – beleborzongtunk. Mást nem lehetett látni, mint a becsapódásokat és az elhárító ágyúk lövedékeit, melyek egész tűzfüggönyt bocsátottak a világító bombáktól amúgy is nappali fénybe borított városra. Én kifutottam a kert végébe, és onnét figyeltük az eseményeket. A fényszóróknak néha sikerült egy-egy gépet megvilágítani, de azok, úgy látszik, nem ijedtek meg ettől, mert nyugodtan eregették le bombáikat, bár erősen lőtték őket. Érdekes az is, hogy az orosz repülőgépek ki vannak világítva. Egyik elkésett repülőgép épp a fejünk fölött eresztett le egy bombát (azt hiszem, tisztán véletlenségből). Már a levegőben hallottuk a sípoló hangot, amely egyre erősödött. Kényelmetlen érzés volt. Lelapultunk egészen a földre, amennyire lehetett. Legnagyobb csodálkozásomra a sípolás után csak tompa puffanás hallatszott, mert a bomba nem robbant fel. Ez volt a szerencsénk. […]

Július 21. Tegnap olyasféle hírt hallottam, hogy Osztrogozsszkba megyünk. Ez egy kb. hatvanezer lakosú város a Don mellett. Most esett el, így valószínűleg jól nézhet ki. Különben az éjjel megint volt valami kis harci tevékenység, de olyan csekély, hogy még felkelni sem tartottam érdemesnek. Az egész menetelből ma annyi látszik, hogy nagy a készülődés. Kaptam hazulról csomagot, ez a második. Írták, hogy még küldtek – talán majd megkapom.

Kilakoltattak az eddigi irodahelyiségemből, mely egy szabványos sebesültszállító gépkocsi volt, mert annak el kellett menni szállítani. Fogtam a ládámat, és egy eléggé árnyas helyen, a szabad ég alatt állítottam fel öt

.Napsütésben nagyon megfelel, de mi lesz, ha beborul, és esni fog az eső; talán nem leszek itt?

Július 23. Ma délután kaptuk meg a menetparancsot, hogy itt hagyjuk ezt a falut, és megyünk Osztrogozsszkba. Az utat három nap alatt kell megtenni. A távolság csak 260 km, de az utak olyan rosszak, hogy nem lehet 5–10 km-nél gyorsabban menni.

Július 24. Ma 4 órakor volt ébresztő. Gyors felpakolás után 7 órakor indultunk el Kolodnojéből. A lakosság megsiratott bennünket. Most mentünk először olyan területen, ahonnét csak pár napja vonult ki az

. Látszik is ez mindenütt. Az utakat most csinálják. Nagy az aknaveszély is. Sztarij Oszkoltól nyugatra települtünk az első nap, egy gyárépületbe, mely eléggé szét van rombolva. A folyó partján rengeteg orosz lőszert találtunk. El is raktam egy pár darabot, jó lesz emléknek. […]

Július 26. Ma tovább kellett volna mennünk, de az eső miatt nem tudtunk. szemrevételezni elment Osztrogozsszkba. […]

Július 28. Ma mégis elindultunk. Sztarij Oszkol – Rogavoje – Gorsecsnoje – Kulevka – Szinyije Lipjagi – Kraszno Lipje. Ide délután 3 órakor érkeztünk, borzalmas úton. A friss harcok jeleit mindenütt láthattuk. Porig lerombolt faluk. Egy nagy mezőn szanaszét nagy tömeg harckocsi. Nagy tankcsata lehetett itt. Kraszno Lipjén felvertem a sátramat, és az éjjel egy jót aludtam.

Július 29. 7 órakor indultunk el. Repjevka – Ukolovo Lesznoje – Osztrogozsszk útvonalon át, délután 3 órakor érkeztünk meg Sztojanov Blaszknyijbe, egy gyümölcsösbe. Mi később értünk be, mert az úton le kellett állni, és így, alig, hogy befutott az autónk, rögtön azt a parancsot kaptuk, hogy a

átvesz bennünket, és indulunk vissza Osztrogozsszkba. Ennek nagyon örültem.

4 órakor már bent is voltunk a városban, és egy parkban települtünk. Az egész város csupa rom. Mellettünk egy mozi és egy kórház van, illetve csak volt, mert téglarakáson és egy pár ágyon kívül semmit sem lehet látni. A város ki van fosztva. Ide a front 15 km-re van, de mégis nyugodtabban élünk, mint mikor Kurszk mellett voltunk.

Július 30. A mai nap semmi különös nem történt. Pihentünk.

Július 31. A németek teljesen kimennek a városból. […] Ma délután újra felpakoltunk, és átköltöztünk a Dresdener Strasse 36. szám alá. Ez egy helyes kis épület. Kényelmes ágyakban alszunk. Szembe velünk van a kórház. Hárman vagyunk egy szobában,

, és én. Kényelmesen berendezkedtünk. […]