A budapesti ifjúmunkások nagygyűlést tartottak. Ezen jóváhagyták a Magyarországi Ifjúmunkások Szövetségének alapszabályát, amit a...Tovább
Hogyan zajlottak a létszámcsökkentések 1946-ban?
„A közhivatalok megtisztítása: hadművelete a demokráciának. Ezt a hadműveletet tervszerűen, fegyelmezetten és a győzelem teljes elhatározottságával kell végrehajtanunk. A feladat nehéz. Csak a legmegbízhatóbb, megközelíthetetlen, értelmes és erélyes elvtársak alkalmasak eredményes ellátására. Aki tehát tisztogató bizottságba szóló megbízást kap, tekintse megbecsülésnek és érezze át a milliós munkásság sok évtizedes mozgalmával szemben a teljes felelősséget.”
Forrásközlésemben nem a B-listázások eseménytörténetének bemutatására törekszem. Ezt már megtették előttem
, illetve a téma nagysága egyébként is szétfeszítené jelen írás kereteit. A következő forrásközlés másra vállalkozik: a leépítéseket eddig ismeretlen oldalról kívánom bemutatni, a háttérmunkálatokra, konkrétan a Szakszervezeti Tanács - delegáltjainak szánt - meghatározott instrukcióira koncentrálva.A B-listázások hátteréről
A leépítések előzménye volt az a munka (is) amit a Magyar Kommunista Párt egyik ismeretlen, háttérben működő tagja dolgozott ki funkcionáriusainak. Ezt támasztja alá
című irat, amely egyfajta „menetrendként" is értelmezhető. Eszerint e küzdelem egybekapcsolódik az infláció megfékezéséért folyó harccal, a reakciós szabotálások elleni harccal, a nagytőke spekulációjának, illetve a reakciónak a földesurak visszacsempészésére irányuló kísérleteinek megakadályozására. Éppen ezért a lefolytatandó akciók tervezete szerint Budapesten először a nagyüzemekben majd a kisipari szakmákban, szakosztályi, iparági, illetve szakmaközi gyűléseket kell tartani a külső kerületekben lévő helyi csoportok rendezésében. A 40-60 perces gyűléseken, amelyeken egy 20 perces előadói beszédet 4-5 perces felszólalások követhetnek, határozatokat kell elfogadni, amelyekben követelni kell az államgépezet megtisztítását, valamint képviseletet a szakszervezetek megbízottai számára a leépítő bizottságokban. A határozatokat el kell küldeni a két munkáspárt lapjainak, a szakszervezeti közlönynek és a szaklapoknak, vidéken a helyi munkáspárti lapoknak. Március 3-án vagy 10-én vasárnap pedig nagygyűlést kell rendezni, amelyen biztosítani kell a földmunkások és a kisbirtokosok képviselőinek részvételét is, természetesen a két munkáspárt vezérének meghívása mellett. A nagygyűlésen a tervek szerint Kossa István, Rákosi Mátyás és, Szakasits Árpád tartott 20-25 perces beszédet, s emellett lehetőséget akartak adni egy ipari, egy szellemi és egy földmunkás számára, a dolgozó nők és az ifjúság egy-egy képviselőjének 5-6 perc erejéig. A rendezvényre mozgósítani kívánták a munkás kultúrszövetség gárdáit is. Ez a nagygyűlés egyúttal a március 15-ei ünneplés megfelelő bevezetője is lett volna. Terveik szerint február 24. és március 5. között vidéken is hasonlóképpen kell a helyi közigazgatást befolyásolni, meghívandók a helyi nemzeti bizottságok képviselői is, tapasztalataikra, szervezőképességükre támaszkodva. Az akciók irányítására, szervezésére, lebonyolítására a szakszervezeti központok 4-7 tagú bizottságokat hoztak létre. Ezalatt a háztömbök megbízottai aláírásokat gyűjtöttek a lakóktól a közigazgatás megtisztításnak követeléséért. Egy nyomtatványt írattak alá a szimpatizánsokkal, amelyben követelték a reakciósok, a korrupt elemek eltávolítását a közigazgatás kötelékéből. Egyben kérték a kormányt, hogy a „megtisztítási munkák" végrehajtását a nemzeti bizottságok a Szakszervezeti Tanáccsal együtt végezzék el. Végül helyet követeltek a munkásságnak is a Az események hűen követték a „menetrendet", ami egyúttal arra is utal, hogy az 1948-tól alkalmazott szervezési és propaganda módszereket már 1946 tavaszán is „magas szinten" művelték a kommunista párt aktivistái.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 17.
George W. Bush amerikai elnök elrendeli az „Igaz ügy” hadművelet (azaz Kuvait visszafoglalásának) megindítását....Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő