A közsegélyre szoruló hét éven felüli gyermekek gondozásáról szóló 1901:XXI. törvénycikket az uralkodó szentesítette, majd augusztus 10-én...Tovább
Munkások és munkásnők ’56-ban
„Megjelent négy katona este. […] Valami levelet kerestek […] Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. […] Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták.”
Források
Levélváltás Tasnádi János elbocsátása ügyében
a.
A Budapesti Harisnyagyár MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának levele Tasnádi János elbocsátása ügyében
Budapesti Harisnyagyár
MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága. Budapest, 1957. V. hó 18.
Kedves Elvtárs!
Szükségesnek találjuk a következő probléma miatt felvenni a kapcsolatot az elvtársakkal.
Vállalatunknál dolgozik Tasnádi Jánosné formázónő, akinek férje mint tűzoltó Önöknél teljesített szolgálatot.
Fent nevezett szaktársnő az egész üzemben elmesélte azt, hogy a férjét letartóztatták ill[etve] fegyelmi után a munkahelyéről eltávolították. Természetesen úgy meséli el, hogy ez igazságtalan volt, és a dolgozók azért nagyon fel vannak háborodva. Ismerik az elvtársak még a hangulatot a dolgozók között, hajlamosak arra, hogy akit letartóztatnak azok „ártatlanok", - ennek a hangulatnak a további folytatását mi le akarjuk szerelni. De ott a hiba, nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi állt fent ebben a kérdésben ill. milyen okok, indokok alapján lett Tasnádi János eltávolítva az üzemből.
Erre szeretnénk alapos, konkrét választ kapni, hogy ennek alapján mi tudatosítanánk a dolgozókkal. Mi tudjuk, helyesebben gondoljuk, hogy nem ok nélkül lett fent nevezett a vállalattól elbocsátva, de ez egymagában nem elég, mert nem tudjuk felvenni a harcot a hangulat ellen. Ezért kérjük az I.B.-t amennyiben ezt helyesnek találják, s nem hiszem, hogy ennek valami akadálya lenne, szíveskedjenek minket rövid időn belül levélben felkeresni s ismertetni Tasnádi eltávolításának okát.
Maradunk elvtársi üdvözlettel:
MSZMP Intézőbizottság elnöke [név nélkül]
Jelzet: BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.
***
A Klement Gottwald Villamossági Gyár válasza
KLEMENT GOTTWALD VILLAMOSSÁGI GYÁR
Budapest II. Lövőház utca 39. Budapest, 1957. június 7.
Budapesti Harisnyagyár
Budapest
Budapesti Harisnyagyár
Érkezett: 1957. jún. 10.
Kiadva : Szántó
... [így az eredetiben]
Tárgy:
Hozzánk küldött levelükre válaszolva Tasnádi Jánosné ügyében az alábbiakat közöljük. Tasnádi Jánosné, mint tűzoltó három évig teljesített szolgálatot üzemünkben. Az ellenforradalom alatt aktívan részt vett a munkástanács munkájában, minden párt és rendszer ellenes hangoskodó ellenforradalmi elemet támogatott. Az ellenforradalmárokat kiszolgáló, utána a Széna téren fegyverrel elesett ellenforradalmárokat nemzeti hősöknek nevezte, és hazaszállításukról gondoskodott. Tudomásunk szerint letartóztatva nem volt. Levélváltását és a tűzoltóságtól való elbocsátását az Állami Tűzoltóság Parancsnoksága végezte. Viselt dolgaiért az elbocsátást mi is helyesnek tartjuk.
Klement Gottwald Villamossági Gyár
Személyzeti osztály
Tóth István
I.B. tag
BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.
b.
Interjú Tasnádi Jánosnéval
„Amikor jött a forradalom, akkor engem a férjem hazavitetett három gyerekkel, mert '56-ban született a harmadik. Nagyon picike volt, szoptatni jártam be a Sport kórházba, mert bekerült a kórházba. Bejártam szoptatni és akkor [...] nem mindennap mehettem be, mert nem lehetett a lövöldözések miatt bemenni. A férjem elintézte a szovjet parancsnokságon, meg a magyaron, hogy adtak nekem egy igazolványt, hogy a gyári kocsival hazavisznek Tiszaszentimrére. Levittek anyukámékhoz. A férjem itt maradt, mert neki nem lehetett kijönni sem a gyárból. Utána telefonálgatott ő minden nap haza, hogy jól van, mert akkor idegesek voltunk. De 3 hét múlva nem kaptam hírt. Több, mint két hétig. Akkor följöttem kocsin. Ami az utamba esett. Ott hagytam a három gyereket anyukáméknak. Följöttem Budapestre, hogy a férjem megkeressem a Klement Gottwald Gyárban. Vagy kidisszidált, vagy pedig agyonlőtték. Ő 3 holttestet vitetett haza Győrbe a Klement Gottwald Gyárból, akik élelmet hoztak az embereknek nagy kocsival és mind a három ember ott maradt. A férjem elintézte azt is a szovjet parancsnokságon meg a magyarnál, hogy hazavihesse Győrbe. Hazaszállította a halottakat Győrbe. A forradalom után leszerelték a férjemet. Pedig bent volt mindig szolgálatban. Az volt a baj, hogy bent volt mindig, szorgalmas volt. Akkor még a rádióban, meg akkor kezdődött a tv, a tv-ben is beszélt. Erre leszerelték. Már akkor hazajöttünk, a gyerekeket is hazahoztuk, egyszerre megjelent négy katona este. Egyedül a szobában voltam 3 gyerekkel, már aludtak. Köszönnek, hellyel kínáltam. Bevitték a férjemet akkor éjszaka. Akkor pogácsát sütöttem pont. Neki mondták, hogy parancsoljon, vegyen. Én meg csodálkoztam, hogy ők mondják neki. Persze, mert akkor már ők szemetek voltak.
- A férje benn volt a munkástanácsban?
- Nem. Valami levelet kerestek, meg azért csinálták, hogy ne léptessék elő. Utána kijött az, hogy a tisztje volt az, aki őt följelentette. Hogy állítólag ő fegyvert hordott az oldalán akkor, amikor ő soha nem is viselt fegyvert. Nem is tudta, hogy kell használni. Mindig tűzoltó volt, mindig. Amikor rendőr volt is, csak gyerekkorában volt rendőr, ilyen kihordó. Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. Nem volt senki ismerősünk Amerikában. Mondtam, hogy most pakoltunk át egy hete ebbe a lakásba, és van itt pince is. De még a pincekulcs nincs nálam, a lakóknál van, mert azoktól kapjuk meg. De ha kell, átszólok a lakónak. Este 11 óra volt. Azt mondták, hogy nem kell, meg nem is ösmerem a pincét, akkor nem kell. Na, elvisszük a férjét. Mondták a férjemnek, hogy na, most már készüljön föl. Én sírtam nagyon. És akkor, hogy vegyen a pogácsából. Egyen, hogyha kell. Persze, hogy nem esett neki jól. Mondta a férjem, hogy engedjék meg, 100 Ft van nála, azt ideadja nekem, hogy a gyerekeknek legyen kaja. Azt megengedték, hogy ideadja, és akkor bevitték. Vitték kocsiban, akkor szeretett volna rágyújtani, és mondta, hogy rágyújtana. Mondták, hogy csak akkor, ha nem kiabál a Dudásnak, az volt a vezére az ellenforradalomnak. Állítólag most is az volt a tévében, azt a nevet azóta ismerem csak. Meg az embert honnan ösmerte volna, és azt mondták neki, hogy csak nem kiabál a Dudásnak. Azt sem tudta, hogy ki az, meg hogy egyáltalán a Dudás. Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták. Úgy jött haza másnap reggel. Én nagyon sírva mentem be a gyárba. Mindig ott voltam 3/4 6-kor. Mentem be és mondták már a portán, hogy Tasnádiné, telefonált férje, hogy jön haza, majd idejön a gyárhoz. Én nem hittem el, csak mondták, hogy miért sírok, mondtam, hogy akkor hiszem csak, ha idejön. Majd olyan 7 óra után telefonált föl a műhelybe valaki, és a férjem volt, hogy jön a gyárba. Mondtam, hogy csak akkor hiszem el, ha látlak. Azt mondja, 8 órakor már ott leszek a gyárban. Akkor kiengedték másnap. Na, de jól megverték. A fülét verték. Akkor alá akarták íratni vele, hogy mit csinált, hogy ő lövöldözött a gyárban meg mit tudom én, és azt mondta, hogyha felakasztanak itt rögtön, akkor sem csináltam, nem voltam bűnös. Úgy vallatták, hogy jobbról-balról ütötték a fülét, meg a hátába bele a gumibotokat. Nem találtak semmit, nem is volt semmi nálunk Csak azért, hogy ő szolgálatban volt, három gyereket nevelt, azért vitték el?
- Mikor történt ez?
- 1957 január-februárban. 4 hónapra rá. Mondta, hogy ő nem bűnös. Ő csak hazavitte azt a három civilt, akik meghaltak, akik élelemmel látták el a vállalatot, a gyárat. Ő nem bűnös, mutatta a papírt, hogy hazavitette az embereket. Dupla koporsóban vitte haza. Még levelet is írt a felesége. Egy fél év után még irkált a felesége, mert annak is családja volt, és köszönte, hogy hazavitte. Nagyon nehezen vitték haza őket, mert minden sarkon igazoltatták. Nem tudtak másba belekötni. Kolleganőmnek a férjét elvitték, aztán sose került elő. Nem tűzoltó volt. Aztán a jóisten tudja, hogy miért vagy hogy. Mert ha az emberre ráfogtak valamit [...] A férjem akkor kapta a májzsugorodást az idegességtől. Mert amikor bekerült a kórházba, megmondták, hogy nagy stressz érte őtet.
- Azután, hogy kiengedték, többször nem vitték vissza?
- Nem. Csak tűzoltó őrmester maradt. Mielőtt meghalt, '90-ben kaptunk egy értesítést a minisztériumból, és ki is jött a minisztériumból egy férfi, az MDF kormány volt akkor, akkor kapott a nyugdíjához 2200 Ft kiegészítést és akkor megkapta a tűzoltó zászlós fokozatot. Amikor a születésnapja volt, '95 júniusban halt meg, előtte januárban kapott egy üdvözlőlapot, hogy jó egészséget kívánnak neki, hogy a betegségből fölgyógyuljon. Születésnapjára is küldtek, akkor kapott 20 ezer Ft-ot. Most, mikor meghalt, a tűzoltóságtól is kijöttek a búcsúztatásra. Rendesek voltak, és kaptunk 25 ezer Ft-ot a temetéshez."
Készítette: Tóth Eszter Zsófia. 1999. november 3.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 27.
A brit és amerikai légierő pusztító bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellen.Tovább
A zugligeti Szép Ilona villamos kocsiszín melletti a Nagy Béla-féle cukrászdában a detektívekkel folytatott tűzpárbajban életét vesztette...Tovább
Az első sikeres szovjet kísérleti atomrobbantás.Tovább
A szovjet csapatok kivonulnak Ausztriából.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő