Miklós Imre Expozéja

MIKLÓS IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Megtisztelő kötelességemnek teszek eleget, amikor az államhatalom és a népképviselet legfelsőbb testülete előtt beszámolok az állam és a hazánkban működő egyházak kapcsolatainak alakulásáról, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységéről.

Ez az alkalom azért is jelentős számunkra, mert hivatalunk fennállása óta első ízben tehetünk jelentést az Országgyűlésnek. Köszönöm, hogy e társadalmi jelentőségű témát az Országgyűlés napirendre tűzte.

Hadd csatlakozzam a már elhangzott köszöntéshez, s én is üdvözöljem a magyarországi egyházak jelenlévő vezetőit, akiknek egy része a vendégek páholyában, másik része a képviselői padokban ül. Hadd tekintsem ezt a jelenlétet úgy, mint egy szimbólumot! Hiszen a mindennapok együttmunkálkodásában mindazt, ami eredmény és mindent, ami hiányosság, együtt végeztük, és remélem, hogy a jövőben is a továbbfejlődést is közös úton fogjuk végezni együtt.

Tisztelt Országgyűlés! A mai magyar társadalmi valóság egyik fontos jellemzője, hogy immár hosszú idő óta megnyugtatóan rendezett az állam valamint az egyházak és vallásfelekezetek kapcsolata. A párbeszéd, az alkotó együttműködés olyan időszakát éljük, amikor a figyelem a nép javára végzett közös munkára és összefogásra irányul. A jelenlegi kedvező helyzet több évtizedes küzdelmekkel, útkereséssel teli fejlődés eredménye, amely a szembenállástól a szocializmus építésében vállalt felelősségig, a haza javára végzett közös munkáig vezetett.

A felszabadulás után a hatalmi politikai viszonyok demokratikus átalakulása gyökeresen változtatta meg az állam és az egyházak kapcsolatait. A korábbi társadalmi viszonyok között élő egyházak csakúgy, mint a világ történelme során oly sokszor, nehezen tudtak alkalmazkodni az új körülményekhez és viszont; a forradalmi változások közepette formálódó új társadalom is nehezen tudta befogadni a régi társadalmi rend intézményeit.

Meg kellett tehát határozni az egyházak helyét és az állam hozzájuk való viszonyát. Sor került az állam és az egyházak különválasztására, és történelmünk során először létrejöhetett az egyházak és vallásfelekezetek teljes, valódi egyenjogúsága. A kapcsolatok rendezésében kiemelkedő jelentőségű esemény volt az állam és az egyházak, felekezetek közötti megállapodások létrejötte 1948 és 1950 között.

E megállapodásokban az egyházak és vallásfelekezetek elismerték a Magyar Népköztársaság államrendjét és törvényeit, az állam pedig az Alkotmány szellemében biztosította a vallás szabad gyakorlásának feltételeit.

Az 1950-es évek első felében azonban a megállapodások értelmében kialakuló kapcsolatok fejlődését hátráltatták a politikai élet dogmatikus torzulásai, az egyházakkal szembeni bizalmatlanság, a hívő embereket sértő türelmetlenség, valamint az egyházakon belül fellépő visszahúzó erőknek a népi demokratikus átalakulással szembeni kísérletei. Mindezek következtében bonyolult egyházpolitikai körülmények jöttek létre, amelyeket az 1956-os ellenforradalmi események még tovább nehezítettek.

E súlyos társadalmi megrázkódtatás után a Magyar Szocialista Munkáspárt a társadalom előtt álló feladatok megvalósításához elengedhetetlenül szükséges nemzeti egység érdekében új alapokra helyezte szövetségi politikáját. Abból a felismerésből indult ki, hogy a szocialista társadalom eredményes építésének feltétele a különböző világnézetű emberek összefogása és politikai szövetsége. E politika az állampolgárok számára az egyenjogúság teljes elismerését és mindenfajta megkülönböztetés megszüntetését jelentette.

Lehetővé vált, hogy vallásos emberek lelkiismereti konfliktusok nélkül egyenrangú állampolgárként vegyenek részt a szocializmus építésében. Egyre következetesebben érvényesült az a meggyőződés, hogy honfitársaink megítélésének igazi mércéje a társadalomért végzett alkotó munka, s hogy aki a társadalom felemelkedéséért, boldogulásáért dolgozik - világnézeti meggyőződésének megtartása mellett - a társadalom megbecsült, hasznos tagja. A kormány ezekre, a társadalom valóságos viszonyait számbavevő, a szocialista humanizmus eszméinek megfelelő elvekre építette egyházpolitikáját.

E törekvését fokozatosan szélesedő támogatás övezte. Történelmileg rövid időre volt szükség ahhoz, hogy a marxisták és a hívők között javuljon a megértés, teljesebbé váljon az együttműködés.

Tapasztalataink szerint a kedvezőbb helyzet kialakulásához az egyházakon belül lezajlott mélyreható változások is hozzájárultak. Széles körű teológiai munkával újraértékelték a társadalomhoz való viszonyokat, korszerűsítették az egyházak belső életét szabályozó törvényeiket. Elfogadták, hogy a lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlása, valamint az állampolgári jogok és kötelességek nem állíthatók szembe egymással. Meggyőződtek arról, hogy egyházpolitikánk alkotmányos alapokra épül, megvalósítását törvényeink garantálják.

Egyházpolitikai viszonyaink további javulását tette lehetővé a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között 1964-ben kötött részleges megállapodás. Ennek keretében a Vatikán többek között tudomásul vette a katolikus püspökök kinevezésének és a papok állampolgári esküjének módját. A megállapodás nyomán a magyarországi katolikus egyház és a Szentszék, valamint kormányunk és a Vatikán közötti kapcsolatok fejlődésnek indultak. A kölcsönös érdekek figyelembevételével lehetőség nyílt a megoldatlan egyházpolitikai kérdések fokozatos rendezésére.

A társadalmi fejlődés következtében az állam és az egyházak között tartalmában és minőségében magasabb színvonalú politikai kapcsolatok jöttek létre és szilárdultak meg. Lehetővé vált, hogy az egyházak értékeikkel hozzájáruljanak a társadalom erkölcsi színvonalának emeléséhez, szellemi életének gazdagításához, tevékenységükkel részt vegyenek a közös érdekeinket szolgáló gazdasági, szociális, kulturális és erkölcsi feladataink megoldásában. Államunk az egyházakkal ilyen jellegű tevékenységét társadalmilag hasznosnak látja, ítéli, elősegíti és ezt különbözőképpen elismeri.

Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban a lelkiismereti és vallásszabadság zavartalanul érvényesül. A kialakult helyzet összhangban áll a helsinki megállapodásokkal és jó feltételeket biztosít a továbbfejlődéshez is.

A világnézeti hovatartozást, s így a vallásosságot is az állampolgárok magánügyének tekintjük, s ezért a vallásos honfitársaink számát semmilyen hivatalos adatfelvétel alkalmával nem mérjük fel. A vallásos meggyőződés nem lehet előny vagy hátrány forrása. Az egyházak és vallásfelekezetek szabadon működnek. Templomaikban, imaházaikban akadálytalanul tartanak istentiszteleteket, elvégzik a hívek által igényelt szertartásokat, egyházi összejöveteleket szerveznek. A vallásos szülők gyermekei hitoktatásban részesülhetnek. Az egyházak lelkészképző intézményeket, a katolikus, a református és az izraelita felekezet középiskolákat tartanak fenn, különböző intézményeket működtetnek, rendelkeznek a hitéleti tevékenységhez szükséges sajtó és kommunikációs lehetőségekkel. Híveiktől egyházfenntartási hozzájárulást szednek, hazai és külföldi adományokban részesülnek.

Az egyházak és vallásfelekezetek törvényeik szerint nevezik ki, illetve választják meg tisztségviselőiket. Államunk tiszteletben tartja az egyházak autonómiáját, ugyanakkor közös érdekünk, hogy olyan személyek kerüljenek az egyházak vezető tisztségeibe, akik egyben közös hazánk állami törvényeit betartják és arra való buzdítást is kötelességüknek tartják. Ezért szükséges egyes egyházi állások betöltéséhez előzetes állami hozzájárulás.

Az egyházak papjai, a világi és egyházi vezetők beiktatásuk alkalmával állampolgári esküt tesznek. Államunk az egyházakat vallásos honfitársaink közösségének tekinti. Ezért ma már természetes, hogy más közösségekhez hasonlóan az egyházak is kifejezésre juttatják nézeteiket az egész népet érintő kérdésekről és tevékenységükkel hozzájárulnak gondjaink megoldásához és társadalmi fejlődésünk segítéséhez.

Az egyházak képviselői számára is nyitottak a társadalmi és politikai közéletünk fórumai. Választott tisztségeket viselnek itt az Országgyűlésben és az Elnöki Tanácsban, a helyi és megyei tanácsokban, a Hazafias Népfront országos és helyi szervezeteiben, a békemozgalomban.

Az állami és társadalmi testületek munkájában választóik bizalmából a felekezetek papságának mintegy egyötöde vesz részt. Az egyházi személyek a közéleti tisztségekben elsősorban választóikat képviselik, de természetesnek tartjuk, hogy tevékenységüket egyházaik érdekeivel összhangban fejtik ki.

Rendszeresek a társadalmi szervezetek és az egyházak vezetőinek konzultációi. Így például a Hazafias Népfront országos és megyei vezetői évenként többször találkoznak és véleményt cserélnek az egyházi vezetőkkel. Ugyancsak rendszeresek a tájékoztató és fórum jellegű országos és megyei papi találkozók, valamint a városi és községi vezetők és az ott dolgozó lelkészek megbeszélései. Az esetek többségében a helyi tisztségviselők és a felekezetek lelkészei között a mindennapok gyakorlatában tartalmas együttműködés bontakozott ki.

A békéért és a biztonságért folyó küzdelem kezdettől fogva a politikai együttműködés egyik legfontosabb területe. Az Országos Béketanács keretében működő katolikus papi békebizottság, továbbá Opus Pacis, a püspöki kar békeműve, illetve a protestáns és a kisegyházakat, az izraelita felekezetet képviselő egyházközi békebizottság tevékeny részt vállalnak a hazai és a nemzetközi békemozgalom céljainak megvalósításában.

1984 tavaszán - az egyházak történetében először - az egyházi békemozgalmak kezdeményezésére valamennyi egyház és vallásfelekezet képviselője együtt tanácskozott itt az országházban. Az egyházak országos találkozójának témáját és tartalmát tömör és szép szavakkal határozták meg ily módon: Felelősséggel a hazáért és az emberiségért. Kifejtették nézeteiket, és közös álláspontot alakítottak ki arról, milyen tettekkel fejezhetik ki, hogy felelősséget éreznek hazánk boldogulásáért, az emberiség békéjéért.

A hazai egyházak aktív szerepet játszanak a magyar szolidaritási mozgalomban, adományaikat eljuttatják a világ számos térségében az arra rászorulóknak.

A magyarországi egyházak hitelveik alapján minden hazai és nemzetközi fórumon fellépnek a béke, a leszerelés, a társadalmi igazságosság, a népek közötti bizalom erősítése, a párbeszéd és az együttműködés mellett. Következetes állásfoglalásaikkal, alkotó vélemény-nyilvánításaikkal nagy tekintélyt vívtak ki maguk és hazánk számára. Kifejezésre jut ez abban, hogy a magyarországi egyházak képviselői számos egyházi világszervezetben fontos vezető tisztséget viselnek.

Az elmúlt időszakban több nemzetközi egyházi szervezet Magyarországon tartotta rendezvényeit. Kiemelkedő fontosságú nemzetközi egyházi esemény volt például a Keresztyén Békekonferencia és az Európai Katolikusok Berlini Konferenciájának több tanácskozása, a Lutheránus Világszövetség világülése, az európai katolikus püspöki karok titkárainak konferenciája, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottsági ülése. E találkozók eredményei is hozzájárultak országunk életének hiteles megismeréséhez.

S most, amikor a nemzetközi enyhülés új szakaszát reméli a világ, a magyar egyházak joggal érezhetik, hogy erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók, a béke megőrzése érdekében kifejtett munkájuk is hozzájárult az állami vezetők tárgyalásain elért eredményekhez.

Szólnunk kell az egyházak szociális tevékenységéről, amely jól kapcsolódik a kormány és a társadalmi mozgalmak szociális gondoskodási rendszeréhez. Az egyházak részt vállalnak az egészség-megőrzés nemzeti programjának megvalósításából, és aktív szerepet játszanak a testi és szellemi fogyatékosok és a rászoruló idős emberek felkarolásában. Államunk erkölcsi és pénzügyi segítséget nyújt az egyházak szociális intézményeinek fenntartásához, korszerűsítéséhez, gondozási költségeihez, az ápoló személyzet szakmai felkészítéséhez. Támogatja az egyházak törekvését az alkoholisták és a veszélyeztetett fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő új formák bevezetésében. Ezért is járult hozzá több új egyházi szociális otthon létrehozásához és a katolikus egyház szociális tevékenységét segítő új női szerzetes-rend felállításához.

A nemzeti értékké nyilvánított műemlékek egyharmad része az egyházak tulajdonát képezi. Ezek megőrzése közös érdekünk és feladatunk. Az elmúlt években - a szorító gazdasági körülmények ellenére - az állam és az egyházak közös erőfeszítésével sok műemlék - templom és egyházi épület újulhatott meg, jelentősen fejlődött együttműködésünk az egyházak tudományos gyűjteményeinek gyarapodásában, a történeti kutatásokban, a honismereti mozgalmak fellendítésében. Kapcsolataink hasonló módon fejlődnek a településfejlesztés, a környezetvédelem terén is.

A magyarországi egyházak - a közismert, meglévő nehézségek ellenére is - fontos szerepet játszanak a határainkon túl élő magyarsággal meglévő kapcsolatok alakításában és az anyanyelv megőrzésében. A Magyarok Világszövetségével együttműködve rendszeresen küldenek az emigrációban, vagy nemzeti kisebbségben élő magyar vallási közösségek számára bibliákat, könyveket, közreműködnek az anyanyelvi táborok és konferenciák szervezésében. Ugyanakkor kellő figyelmet fordítanak arra is, hogy a hazánkban élő hívő nemzetiségi lakosok anyanyelvükön gyakorolhassák vallásukat.

Az utóbbi években elmélyült, és új eredményeket hozott a marxisták és a hívők közötti párbeszéd. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok szintje, az együttműködés minőségi változása lehetővé tette és igényelte, hogy a párbeszéd elméleti kérdések tudományos tisztázására is kiterjedjen. A hazai marxista és vallásos teoretikusok dialógusa először a protestáns egyházak teológusaival bontakozott ki az 1981-es, úgynevezett debreceni találkozón. Magyar kezdeményezésre a párbeszéd nemzetközivé szélesedett. 1984-ben került sor fővárosunkban az első nemzetközi marxista-keresztény dialógusra, majd ennek eredményeire építve az elmúlt év októberében Budapesten ült össze először a marxista és katolikus tudósok nemzetközi tanácskozása. A dialógus fontos eredménye, hogy az abban résztvevő partnerek világnézetüket megőrizve, az ideológiai különbségek ellenére is képesek voltak az emberiség és a társadalom számos nagy kérdésének megvitatására és közös felelősség-vállalásra.

A magyar marxisták és vallásos hívők a továbbiakban is érdekeltek a nemzetközi dialógus fejlődésében. Ugyanakkor hazánkban a különböző felekezetek képviselőivel és különböző szinteken folytatott párbeszéd előmozdíthatja a fontos közös ügyeink előrevitelét, gondjaink megoldását.

Tisztelt Országgyűlés! Önök előtt ismeretes, hogy a közelmúltban súlyos személyi veszteségek érték az egyházakat. Számos vezető poszton változás következett be, többek között a katolikus, a református, az evangélikus egyház és az izraelita felekezet vezetésében. Olyan nagy tekintélyű, köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendő személyiségek távoztak el, mint az elhunyt Lékai László bíboros, Káldy Zoltán elnök-püspök, Salgó László főrabbi. Mindnyájunk őszinte sajnálatára nyugalomba vonult Bartha Tibor püspök. Helyükre a közelmúltban új vezetőket választottak meg, illetve neveztek ki. Meggyőződésünk, hogy az egyházi vezetők nemzedékváltása, amely az élet természetes velejárója, változatlan feltételeket jelent az egymás megbecsülésén alapuló közös munkához.

Mindehhez kellő alapot és garanciát ad az új egyházi vezetők személye, az egyházak valós érdekei, valamint az elmúlt három évtized fejlődése, egyházpolitikánk bevált elvei és gyakorlata.

Tisztelt Országgyűlés! Az állam és az egyházak, felekezetek közötti jó viszony mellett időről időre felmerülnek nehézségek, s ezek megoldásával kapcsolatban nézeteltérések, viták is. Mindkét fél részéről azonban közös a szándék, hogy a megoldásra váró kérdésekre a kölcsönös érdekek figyelembevételével találjuk meg a választ.

Tudjuk, hogy egyházpolitikánk megítélésében eltérő vélemények is hallhatók. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok elmélyülésétől egyesek a szocializmus, mások az egyházak jövőjét féltik. E nézetek képviselőivel türelmesen vitatkozunk, és tényekre épülő meggyőző munkával arra törekszünk, hogy jobban megértsék egyházpolitikánk alapelveit, céljait.

Foglalkozunk azzal a kérdéssel is például, hogy az egyházi vezetőkkel közösen mit tehetünk azért, hogy az egyházaktól és a világtól elforduló, társadalmilag káros, szekta-jellegű vallási mozgalmak terjedése csökkenjen.

Egyházpolitikai helyzetünk értékeléséhez hozzátartozik, hogy szóljunk azokról is, akiknek nem tetszik az, hogy az egyházak megtalálták helyüket a szocializmusban. Egyes személyek, kisebb szakadár csoportok az eddig bejárt úttal nem tudnak és nem is akarnak azonosulni. Azon mesterkednek, hogy a fejlődés irányát megváltoztassák. Miközben a szocialista államot támadják, attól sem riadnak vissza, hogy saját egyházuk vezetőit is lejárassák. Valójában kárt okoznak a magyar nemzetnek, a szocialista társadalmi renddel, szövetségi politikánkkal fordulnak szembe.

Fontos megjegyezni, hogy a magyarországi egyházak vezetői, az egyházak központjai, köztük a Vatikán is, az állami törvények betartására buzdítanak. Munkánk során kellő figyelmet fordítunk az említett negatív jelenségekre, de a jövőben sem kívánunk részt venni az egyházak belső vitáiban.

Szólnom kell a felsoroltakon kívül arról is, hogy társadalmunkban helyenként még tapasztalható a vallási türelmetlenség és fel-felbukkan a faji előítélet. E nézetek képviselői, mutatkozzanak akár egyházi, akár világi részről, elfelejtik, hogy az alkotmányos előírások nemcsak jogokat, hanem kötelezettségeket is jelentenek. Ezeket a törekvéseket mi mélységesen elítéljük. Megszüntetésük következetes politikai munkát, és ha szükséges, határozott törvényes fellépést is követel tőlünk. Úgy gondoljuk, hogy e káros jelenségek leküzdése alkotmányos kötelessége az állami és az egyházi vezetőknek, minden hazáját szerető, nemzetünk egységét féltő honfitársunknak.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyházakkal kapcsolatos ügyeket felszabadulásunkat követően kezdetben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézte. Az 1951. évi I. törvény átszervezte a minisztériumot, és az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kapcsolatos feladatok intézésére létrehozta az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Hivatalunk országos hatáskörű államigazgatási szervként működik, munkáját a kormány irányítása és felügyelete alatt végzi. Legfontosabb feladatai közé tartozik az aktív közreműködés abban, hogy az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött egyezményeket és megállapodásokat állami és egyházi részről egyaránt betartsák. Részt vesz továbbá az egyházi vonatkozású jogszabályok előkészítésében és figyelemmel kíséri érvényesülésüket. Segíti és ellenőrzi a Minisztertanács egyház-ügyekben hozott intézkedéseinek végrehajtását. Intézkedik a lelkiismereti szabadsággal és a vallás szabad gyakorlásával összefüggő kérdésekben. Hivatalunk feladata az is, hogy az egyházak, felekezetek önkormányzati jogkörében alkotott törvénytervezeteit megvizsgálja annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek az állami törvényekkel, jogszabályokkal.

Feladatunk az egyházak, felekezetek képviselőivel kapcsolatban álló megyei, városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenységének figyelemmel kísérése és támogatása. Munkájuk szakszerűségét közvetlenül a megyei tanácsok egyházügyi titkárai segítik, akik szakigazgatási szerv vezetőiként végzik munkájukat.

Az egyházügyi szakigazgatási munka színvonala az elmúlt években érzékelhetően fejlődött, de előfordulnak még jelentős helyi különbségek. A megyei tanácsok vezető tisztségviselői a korábbiaknál érdemibb módon és gyakrabban foglalkoznak egyházpolitikai kérdésekkel, a területükön működő egyházak vezetőivel kölcsönös, rendszeres és konstruktív kapcsolatot tartanak fenn. A városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenysége is rendszeresebbé vált, de még előfordul, hogy a tanácsi és az egyházi képviselők közötti találkozók csak valamilyen ünnepi eseményhez kapcsolódnak. Helyenként tapasztalható még az állami szerveknek és a lelkészeknek egymással szembeni bizalmatlansága, túlzott óvatossága. Főleg a múltból származó kedvezőtlen jelenségek felszámolásában kölcsönösen vannak még tennivalóink.

Feladataink közé tartozik a fontosabb nemzetközi egyházi események hazai megrendezésének támogatása is. Kezdeményezzük és elősegítjük az állami és a társadalmi szervezetek vezetői, valamint az egyházak, felekezetek közötti országos szintű találkozókat. Koordinációs szerepet töltünk be az egyházak, felekezetek, valamint az egyes minisztériumok és országos hatáskörű szervek között az egyházakat érintő ügyek intézésében. Ezért rendszeresen munkakapcsolatot tartunk fenn a különböző szaktárcákkal, országos hatáskörű államigazgatási szervekkel, s a társadalmi szervezetek országos központjaival.

Kívánatosnak tartjuk ezen a téren az együttműködésünk továbbfejlesztését.

Hivatalunk folyamatos és érdemi kapcsolatokat tart fenn a nemzetközi egyházi világszervezetekkel. Képviselőinkkel folytatott tárgyalásaink során a hazai egyházakat érintő ügyek mellett rendszeresen eszmecserét folytatunk a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről is. Az 1964-es részleges megállapodásnak megfelelően rendszeresen találkozunk a Vatikán képviselőivel. A kapcsolatok megszilárdulásában és fejlődésében kiemelkedő jelentőségű esemény volt Kádár János és VI. Pál pápa találkozója 1977-ben. A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának római látogatása idején mondott szavai méltán keltettek figyelmet és elismerést a Vatikánban, és megelégedést a magyar katolikus hívők körében is. Nyilatkozatából idézek: "Mindketten elégedetten állapíthattuk meg, hogy szándékaink találkoznak. A Vatikán és a Magyar Népköztársaság kormányzata kölcsönösen arra törekszik a jövőben is, hogy ez a kedvező folyamat tovább folytatódjék. Hallgassuk meg egymást, vegyük figyelembe és tartsuk tiszteletben a másik fél érdekeit." Eddig az idézet.

Ugyanez a törekvés jellemezte kapcsolatainkat az azóta eltelt évtizedben, valamennyi találkozónk és tárgyalásunk során. Sokoldalú párbeszédet folytatunk a Lutheránus Világszövegséggel, az Egyházak Világtanácsával és az Európai Egyházak Konferenciájával. Rendszeresek és tartalmasak találkozóink a Szabadegyházak Tanácsához tartozó felekezetek világszervezetei közül az Adventista Generál Konferenciával és a Baptista Világszövetséggel.

Nemzetközi tevékenységünk fontos területe a szocialista országok egyházügyi hivatalaival való folyamatos együttműködés és tapasztalatcsere. Ápoljuk az egyes szocialista országokkal kialakított kétoldalú kapcsolatainkat.

Az állam és az egyházak személyi és dologi kiadásainak fedezéséhez évi 75 millió forint összegű rendszeres pénzügyi támogatás jut. Az államsegélyek folyósítására vonatkozó megállapodások hatálya 1968 végén lejárt. Kormányunk azonban, az egyházak kérésére úgy döntött, hogy az államsegélyt változatlan összegben 1990-ig tovább folyósítja. A támogatás nagyobb részét az egyházi vezetők saját hatáskörükben osztják fel. Az államsegély összege gyakorlatilag nem változott, viszont reálértéke jelentősen csökkent. Indokoltnak tartjuk ezért, hogy megvizsgáljuk az államsegély tovább folyósításának és reálértéke megőrzésének lehetőségeit.

Feladatainkat a kormány által jóváhagyott ügyrendnek megfelelően szervezeti egységekben végezzük. Munkatársaink szakmai felkészültségük, tapasztalataik alapján megfelelnek területünk sokoldalú követelményeinek, de természetesen szükségesnek tartjuk munkánk színvonalának további emelését. Az egyházak képviselőivel az elmúlt évtizedekben kölcsönös bizalmon alapuló konstruktív partneri viszonyt alakítottunk ki. Az utóbbi években azt tapasztaljuk, hogy a vallásos emberek köréből is egyre többen fordulnak hivatalunkhoz kéréseikkel, gondjaikkal és javaslataikkal. Ezek megoldásában meggyőződésünk szerint igyekszünk segítségükre lenni. Tudatában vagyunk annak, hogy nyitottaknak, és képeseknek kell lennünk a társadalom elvárásai alapján reánk háruló feladatok felismerésére és végrehajtására. A felvetődő kérdések mának megfelelő, és a jövőbe mutató megoldása az állam és az egyházak közötti kapcsolat egységes jogi keretbe foglalásának átgondolását is szükségessé teszi. Ennek eredménye még jobban alátámaszthatja egyházpolitikai munkánk további zavartalan folytatását. Feladatunknak tartjuk, hogy a jövőben is tisztességgel, minden erőnkkel és képességünkkel szolgáljuk az állam és az egyházak kapcsolatai továbbépítésének ügyét.

Tisztelt Országgyűlés!

Az állam és az egyházak, felekezetek kapcsolatait összefoglalva úgy jellemezhetjük, hogy azok megfelelnek társadalmi viszonyaink fejlettségének, szövetségi politikánk elveinek. A hívő állampolgárok alkotmányos garanciák mellett élik hitéletüket. Az egyházpolitika fejlődése történelmileg is értékes tapasztalatokat hozott. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy beigazolódott: a szocializmus építésében, az emberiség előtt álló problémák megoldásában sok olyan közös cél, tennivaló van, amelyek megvalósításáért a vallásos és a nem vallásos emberek tartósan, eredményesen dolgozhatnak és dolgoznak együtt. A magyar egyházpolitika elvei és gyakorlata nemzetközi figyelmet is kiváltott, azzal, hogy bizonyította: a szocializmust építő társadalomban az egyházak nem kényszerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van más valóságos alternatíva: az alkotó párbeszéd, az együttműködés útja.

Tapasztalataink szerint így vélekednek a magyarországi egyházak vezetői, így gondolkodik erről papjainak és hívőinek túlnyomó többsége. Megnyilatkozásaikban és tetteikben kifejezésre juttatták, hogy a szocializmus építésének programja megfelel az egyházak társadalmi tanításainak, és törekvéseinek is. A hazáért és az emberiségért érzett felelősség jegyében a már említett 1984-ben tartott országos papi találkozó elnöki megnyitójában így szólt erről Lékai László bíboros: "Mi, magyar egyházak és vallási felekezetek nyugodtan élünk egymás szeretetében és az államban, a társadalmi nemzeti egységet továbbra is gondosan őrizzük, hiszen legértékesebb kincsünk. De mivel ezt a kincset csak a béke nyugodt levegőjében tudjuk megvédeni, ezért a békéért emeljük fel aggódva szavunkat és minden nap ápoljuk a szívünkben". Ugyanezen a fórumon Bartha Tibor református püspök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja hangsúlyozta: "Összefogásunkkal hazánk javát és az emberiség békés jövőjének biztosítását kívánjuk szolgálni. A hazaszeretet ügyében azzal tudunk jót cselekedni, ha népünk egységét, a nemzet szövetségét úgy becsüljük és óvjuk, mint a szemünk fényét. Az emberiség történetének legválságosabb időszakát éli és ilyen erőtpróbáló időben az első parancs a még szorosabb összefogás".

Jól tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet nem tökéletes, nem befejezett. A társadalom fejlődése, demokratizálódása nap mint nap új feladatokat állít elénk. Kormányunk egyházpolitikájának továbbfejlesztését a jelenlegi bevált alapokra építve az eddig megtett út folytatásában látjuk. Az egyházakat, mint társadalmunk megbecsült intézményeit, a becsületes partneri kapcsolatok továbbépítésére hívjuk a közös munka szélesedő területein.

Tisztelt Országgyűlés!

Törekvéseink megvalósítása, munkánk hatékonyabbá tétele különösen fontos napjainkban, amikor sok nagyhorderejű feladat vár megoldásra. Társadalmi, gazdasági kibontakozásunk alapvető feltétele, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük népünk cselekvő összefogását. Közös eredményeink alapján joggal remélhetjük, hogy az állam és az egyházak, felekezetek konstruktív együttműködése a jövőben is hozzájárul az egész ország előtt álló feladatok sikeres megvalósításához.

Befejezésül köszönetet mondva még egyszer azért, hogy a tisztelt Országgyűlés napirendre tűzte az állam egyházpolitikáját és az Egyházügyi Hivatal munkáját, arra kérem Önöket, hogy véleményükkel, tanácsaikkal és észrevételükkel adjanak segítséget további munkánkhoz. Meggyőződésem ugyanis, hogy az állam és az egyházak jó viszonyának megőrzése és továbbfejlesztése messze túlmutat hivatalunk feladatkörén, az egész társadalmunk ügye és feladata. Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy beszámolónkat vitassa meg és fogadja el. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel. (Taps)