Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Bíró Imre hozzászólása

ELNÖK: Bíró Imre képviselőtársunk felszólalása következik.

BÍRÓ IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolóját valóban országos figyelem kíséri, nemcsak a parlament széksoraiban, s nem is csupán az egyháziak, hanem hazánk minden állampolgára érdeklődéssel tekint a beszámolóra, mert a társadalmi közmegegyezés olyan fontos részéről szól, mint az állam és az egyház kapcsolata, egyházpolitika. A szó klasszikus értelmében a közösség dolgairól, annak vállalásáról esik szó, együttműködésről olyan területen, ahol a határok elmosódnak, mihelyt kinyúlnak egymás felé a kezek és vállalják egymást. Rend az, amelyre visszatekint a beszámoló. Évtizedek alatt kialakított rendre, amelyben a jóakarat megtalálta kinek-kinek a helyét.

Ez a rend stabilizáló tényező a társadalomban. Így is tekintünk reá. Ezért is ragaszkodtunk mindig hozzá. Helye van a templomnak, helye van a gyárnak, helye van az irodának, helye a földnek, helye minden embernek. Koordináló szerepe révén az Egyházügyi Hivatal segít megtalálni ezt a helyet, hozzáilleszkedni s egyúttal szolgálatunkat is ezzel teszi hatékonnyá, elfogadottá.

Mint a katolikus egyház papja, természetes, hogy Lékai bíborosra emlékezem, aki nem is olyan kis lépésekkel járta ennek a rendnek az útját, s akinek nevét éppúgy megtanulta tíz év alatt a magyar társadalom, mint egyházunk és államunk többi vezetőjéét. Az az új tér Békásmegyeren egy közös műnek állít emléket, amelyben a jóakaratú ember egymásért felelősséget vállaló tevékenysége és a jövőbe tekintő vállalása, a kis lépések olyan fontos politikája ölt testet, valóban testet egy templomban, amelynek alapjait ő rakta le, s amelyhez építeni telket, földet a főváros adott.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy érezzük, hogy mindazok, akik először 1950-ben megalkották az egyház és állam közötti megállapodást, majd 1964-ben aláírták - Casaroli bíborosra gondolok és államunk vezetőire - előre tekintettek és vállalták a jövőt, a fejlődést vállalták. Kezdetnek tekintették, ahonnét el lehet indulni, első lépésnek, amelyet a folytatás követ. Bíztak ebben a folytatásban. Éppúgy, mint ahogy építő szándékkal néznek a folytatásra azok, akik az ő nyomukba lépnek, Paskai László prímás érsek vezette érseki karunk éppúgy, mint egyházunk papjai és a közösség javán munkálkodó hívei.

Rend, tisztelet, fejlődés. Ezekre az alapokra épül és nagyszerű gyümölcsöket terem az az együttműködés, amelyet az ember jó szívvel vállal.

Nem is olyan régen az esztergomi főszékesegyház felújított kincstárát adták át a nyilvánosságnak. Eljött ország-világ erre az ünnepségre. Szólt itt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, aki közkincsnek nevezte ezt a csodálatos együttest, kelyhek, kincsek, az egyház dolgai, mégis öntudatunkhoz, megtartó erőhöz, magyarságunk gyökereihez tartozóknak vallotta őket s fogadta el és ajánlotta mindenki figyelmébe. Valóban így van. Ezek nélkül a gyökerek nélkül nem tudunk jövőt építeni, amit pedig elvár tőlünk a felnövekvő nemzedék.

Az Állami Egyházügyi Hivatal nemcsak a katolikus egyházzal foglalkozik - mint az előttem szólók is ezt nyilvánították - hanem minden Magyarországon élő egyház, vallás, felekezet dolgát felkarolja és koordinálja. És ezt olyan szerencsésen teszi, mint a történelemben még soha máskor. Egymásra találnak az egyházak a mi időnkben. Mégpedig nem csak úgy gyalogosan, közös úton egymás mellett haladva, hanem egymás kezét fogva és együttmunkálkodva.

Alig egy hete a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetői elmentek a Ráday Kollégiumba, hogy ott a református, protestáns és ortodox egyházak vezetőivel a közös út munkálásán fáradozzanak. Megállapították, hogy ez a közös út társadalmunk építésében, népünk jólétének közös szolgálatában köt össze minket, és abban a békességben, amely nélkülünk nem lenne ép és egész. Ökuméne - így hívjuk, egymáshoz ragaszkodó testvéri érzéseket jelent mindez olyan gondolatokat, amelyek békességet eredményeznek.

Ebben a hazában, ennek a békének a gyümölcseit élvezzük. Közös szó a béke. Összekapcsol. A katolikus békemozgalom harminchét éve és a néhány évvel ezelőtt alakult egyházközi békemozgalom tevékenysége tanúság arra, hogy együttmunkálkodva lehet az egyszer vállalt, kimondott igazságot nap mint nap egyre tovább építeni. Szükség is van arra, hogy újra meg újra reátekintsünk, s tegyünk érte valamit, ha előbbre akarunk jutni benne.

A békesség áldás. De csak annak, aki megdolgozik érte. Így értjük, hogy az emberi munkálkodásra onnét felülről jön az igen az életünkre. Az ünnepek előtt ajándékokat készít az ember. Karácsonyi ajándékként kapta meg a világ, így ismerjük már a leszerelésről szóló egyezményt. Kevesebb lesz a fenyegető rakéta egünkön és több a bizalom az emberszívekben.

Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolója nem szólt rakétákról, de szólt békességről, amelyhez szeretnénk mi is a magunk módján hozzájárulni. Nemcsak múltat idézve, hanem újévi jókívánságként minden jóakaratú embernek szép reménységet nyújtva. Szívvel-lélekkel vállalkozunk erre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps)

Ezen a napon történt április 29.

1912

Kínában kihirdetik a köztársasági alkotmányt, véget ér a császárságot elsöprő forradalom.Tovább

1945

Amerikai csapatok felszabadítják a dachaui koncentrációs tábort.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő