Egy ítélet háttere

Bárdossy László perének dokumentumai

A háborús bűnösök felelősségre vonására a Fegyverszüneti Egyezmény kötelezte Magyarországot, és mivel a korban első számú háborús bűnösként tartották nyilván a szövetségesekkel háborúba sodródott ország miniszterelnökét, ezért a perben elsősorban a politikai motívumok játszották a főszerepet. A bűnösöket egy 1945-ben létrehozott új bíróság, a népbíróság előtt vonták felelősségre. A fellebbezési fórum a Népbíróságok Országos Tanácsa volt. Az alább közölt forrás a Bárdossy per másodfokú eljárásának ítéleti tanácskozási jegyzőkönyve és kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyve.

A szerkesztőség megjegyzése:

Mivel a közölt források nem nyilvános és zárt tárgyalásokon készültek, ezért felmerülhetnek a közléssel kapcsolatos kifogások, de a szerkesztőség úgy vélte, hogy az említett dokumentumok teljesebbé tehetik a Bárdossy perről meglévő ismereteinket, valamint rámutatnak arra is, hogy már a korban sem volt egységes a bírók álláspontja Bárdossy tevékenységének büntetőjogi, valamint a népbíróság hatásköri megítélésével kapcsolatban. Ugyancsak problémákat vethet fel az, hogy a dokumentumokban közöltük, hogy mely párt delegálta az egyes bírókat, hiszen ez különleges adatokat érintő kérdés. Ezzel kapcsolatban az a vélemény alakult ki, hogy ezeket az adatokat a korabeli sajtóból viszonylag könnyen ki lehet deríteni, valamint, mivel a delegálás a 81/1945 M. E. sz. rendelet 39. -ában (forrás2) felsorolt öt politikai párt joga volt, ezért ez elválaszthatatlan a bírók közhivatali tevékenységétől. Arra azonban minden olvasónak fölhívjuk a figyelmét, hogy a bírók csak jogalkalmazók, az élő jog miatt nem őket, hanem a törvényhozókat érheti szemrehányás. Sajnos a dr. Berend György által a kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyvben jelzett írásbeli különvélemény nem található a Magyar Országos Levéltárban. Megtalálható azonban az igazságügyminiszter kegyelmi előterjesztése a Nemzeti Főtanácshoz, amely a kegyelmi kérvényt elutasította. Ennek publikálása, amennyiben igény mutatkozik rá, lehetséges.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.Tovább

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.Tovább

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő