A nagyok árnyékában

Egy cserekapus Puskásról, Kocsisról, Cziborról és a Honvéd 1956-os túrájáról

„Puskás volt az, aki szembeszállt a vezetőkkel, és megpróbálta nehézségeimet könnyebbé tenni. [...] Ahogy visszaemlékszem, sok játékosnak segített, nemcsak a Honvéd berkein belül, hanem más csapat játékosain is. Én Puskást 1950 előtt, mint labdarúgót nem ismertem közelebbről, csak újságon keresztül. A Honvédben megismertem emberi jó tulajdonságait, és mint labdarúgót is. Mint ember nagyon jószívű, és mindenkin segített, akin tudott. A csapaton belül a kisebb játékosok mellé állt, ha az a játékos esetleg segítségre szorult. A kollektívát soha nem bontotta, hanem inkább összefogta."

5. Garamvölgyi Ágoston kézzel írt önvallomása Czibor Zoltánról

d. n.

 

Czibor: 1956 elején ismertem meg, mikor a Honvédhoz másodszor kerültem vissza. Tudomásom szerint a Kinizsiből a Csepelbe, és onnan került a Honvédba. Az itthon eltöltött, vagyis a Honvédban együtt eltöltött idő alatt csak a sportversenyeken és annak előkészületein voltunk együtt. Barátságba sem ebben az időben, sem a későbbiekben nem kerültem vele. Mikor az országot elhagytuk, és a dél-amerikai túránknak vége lett, Rómában voltam vele együtt, egy hetet. Mikor a csapat szétszéledt, Czibor rögtön Rómába ment, mivel ott az AS Romával előszerződése volt. Ebben az időben a családja már Rómában lakott, az egyesülettől kapott lakásban, amit ő mesélt nekünk.

Én róla nagyon keveset tudok, mert komolyan venni tőle semmit nem lehetett, mindenből viccet csinált. Míg vele együtt Rómában voltam, ő azt mondta nekem, hogy az ottani szerződése biztos, mikor én egy héttel később elváltam tőle, és visszautaztam Bordigherába, ott az újságban olvastam, hogy Czibor a Firenzével tárgyal. Két hónappal később szintén újságon keresztül tudtam meg, hogy Barcelonába (Spanyolországba) ment, és ott a Barcelonával köt szerződést. Rómában eltöltött idő, amit némileg Cziborral töltöttem, nekem egy kissé kellemetlen volt, mert családját nem ismertem közelebbről. Feleségét is csak az itthoni mérkőzéseken láttam néha. Mikor a Honvéd csehszlovákiai túrán családostól együtt volt, akkor sem voltunk sokat

. Feleségem nagyon új és szerény volt, és a Honvéd-asszonyok barátságát nemigen kereste, a versenyt nem tudta és nem is akarta felvenni a többi asszonnyal, így Czibornéval sem.

Czibort mint embert nem ismertem [popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Anonimizált szövegrész."]. Mint játékost becsültem, mert jó labdarúgó volt. Rómában az egy hét alatt egy-két szórakozóhelyen voltunk együtt, de ezt ritkán tette, mert az ottani profi labdarúgás tiltotta ezt, sőt a vezetők súlyosan büntették ezeket. Két-három alkalommal elkísértem Czibort az edzésekre, azzal a szándékkal, hogy én is edzek, de az ottani vezetők és edző ezt nem engedték meg nekem, így csak végignéztem az edzéseket. Baráti köre inkább az AS Roma labdarúgói voltak, idejét a labdarúgópályán és annak klubjában töltötte. Ebben az időben Czibornak sok olasz labdarúgó-rajongója volt már, akik, ha látták, meg-megállították őtet, ezeket a rajongókat én nem ismertem. Egy alkalommal találkoztunk a Sárosi Gyurkával, akit abban az időben küldtek el az AS Romától. Beszélgetésünk rövid volt, mert akkor tudtam meg Sárositól a görög követség címét, és én rögtön el is váltam tőlük, hogy felkeressem a görög követséget, mivel az Östreicher azt írta nekem, hogy a görög vízumom ott van, amivel Görögországba és onnan Egyiptomba megyünk próbajátékra, de ebből nem lett semmi. Czibor nekem azt mondta akkor, hogy ne foglalkozzak a görög dologgal, hanem maradjak Olaszországban. Felajánlotta anyagi segítségét, de én azt nem fogadtam el, így utaztam, és váltam el tőle Rómából.

Ottlétem alatt a családja egy kissé szűkösködött, már azért is, mert Czibor családja 7 főből áll: feleség, 3 gyerek, Czibor húga, az itthonról magával vitt cselédlány és ő maga. Czibor kocsit tartott, amin tudomásom szerint később túladott. Én a családi és privát dolgaiba nem turkáltam, nem kérdeztem soha tőle, hogy most mit csinál, már csak azért sem, mert akkor én úgy tudtam, hogy a szerződése biztos. Barátait nem ismertem, közel hozzá soha nem férkőztem és nem is akartam. Ő nagynevű játékos volt, engem nagyon kevesen ismertek. Ha társasággal volt, én soha nem mentem közéjük, mert én ismeretlen voltam számukra. Pedig Rómában játszottam, de az újságok nem az én nevemet közölték.

Bordigherába való visszautazásom után Puskásné közölte feleségemmel, hogy Czibor írt neki, és nekem üdvözletét küldi. Mikor már én családommal együtt Nyugat-Németországban voltam, onnan felkerestem Czibort levelemmel, de erre választ nem kaptam. Úgy gondolom, hogy válaszra sem méltatott, mert levelem nem tért vissza, ezek szerint kézhez kapta azt. Hazatérésem előtt Bécsben hallottam, hogy Czibor Barcelonában köt szerződést, többet róla nem tudok.

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.5. O-11912. 28-30. oldal.

Ezen a napon történt január 29.

1919

Balassagyarmat megvédi határait a csehszlovák csapatokkal szemben, ezzel elnyeri a Civitas Fortissima címet.Tovább

1950

Vámos Miklós magyar író, forgatókönyvíróTovább

1998

Aláírják a kormányközi szerződést a Nemzetközi Űrállomás építéséről és üzemeltetéséről.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő