A balassagyarmati túszdráma és a Munkásőrség

A helyi munkásőrparancsnok először a helyi pártbizottságnak jelentett

„16.10 órakor Csík Sándor 3/2. szakaszparancsnok telefonon jelentette, hogy […] Balassagyarmat térségében 10–15 fős fegyverrel is rendelkező csoport több személyt tart fogságában, és zsaroló követelésekkel lép fel a kormánnyal szemben. (Pénzt, helikoptert, szabad elvonulást követel.) Parancsnok elvtársat és helyetteseit nem találva, a budapesti ügyeleti szolgálattól tájékozódtam, hogy van-e tudomása fenti eseményről. Nemleges válasza után összeköttetést kerestem a balassagyarmati egységügyeletessel, azonban a megyei ügyeletes vonalhibára hivatkozva nem kapcsolta.”

Bevezetés 

1973. január 7-én, vasárnap este a balassagyarmati középiskolai lánykollégium egyik hálószobájában két fiú a helyi határőrkerület parancsnoki páncélszekrényéből lopott fegyverekkel túszul ejtett 14 diáklányt. A történet ismert, hiszen a hosszú hallgatás utánVégh Antal sajátos írói eszközöket felhasználó „Könyörtelenül" című munkája mellett,

 is megjelentek, de Gazdag Gyula Túsztörténet című játékfilmje úgyszintén valóságelemekre épült. Nem lehet természetesen kihagyni a sorból az RTL Klub XXI. század című sorozatának 2006. januárban elhangzott műsorát és a Nógrád megyei Levéltár kiállítását sem. Forrásunk az eseményeknek egy olyan oldalát mutatja be, ami az egész korszak működési mechanizmusát is visszatükrözi, egyúttal azonban utal a Munkásőrségnek az 1970-es évek elején elfoglalt helyére, szerepére is.

Mi is történt valójában?

A két túszejtő - a 19 éves Pintye András és 17 éves öccse, László - apja a Szob és Miskolc közötti határőrkerület párttitkára volt, és a térség pártelitjéhez tartozott. Édesanyjuk egy nagyüzem személyzeti előadója, korabeli kifejezéssel káderese volt. A szülők a fiúkkal keveset törődtek, akik így hamarosan kétes hírnévre tettek szert a városban, ismerték őket, mindenki félt tőlük. Egy ideje készültek akciójukra, s úgy akarták elhagyni az országot, hogy erről mindenki tudomást szerezzen.

A középiskolai lánykollégiumba fegyverrel behatoló fiúk közölték a lányokkal, hogy túszul ejtik őket. A kollégisták először tréfának gondolták a bejelentést, azonban tudomásul kellett venniük, hogy a két fegyveres komolyan beszél. Négy lány a kezdeti zűrzavarban a WC-k mögötti - a túszejtők számára ismeretlen - kijáraton elhagyta a bezárt épületet, s azonnal a rendőrségre mentek. Az ügyeletes rendőr nem vette komolyan a hihetetlennek tetsző történetet, csak a lányok sírására és könyörgésére voltak hajlandók egy járőrt a helyszínre küldeni. A rendőrök először megpróbáltak betörni az ajtón, de golyózápor fogadta őket. A túszejtők közölték velük, ha nem mennek el, akkor kivégeznek két lányt.

Hamar híre futott az eseménynek; a városból vonattal, busszal ki- és bejárók elmondták, mi történt Balassagyarmaton. Reggelre a lányok szülei is megérkeztek. A lövöldözés után nemcsak az épület előtti teret - a tér túloldalán volt a városháza és a hajdani megyeháza - és környékét zárták le, hanem a városba vezető utakon is elrendelték a zárlatot.

A várost hamarosan egyenruhás rendőrök és civil ruhás nyomozók lepték el. Az akciót kivették a helyi hatóságok kezéből, a belügy vezetői vették át az irányítást, akik folyamatosan jelentettek a felső vezetésnek, így Kádár Jánosnak is. A kollégiummal szemben levő épületekben mesterlövészeket helyeztek el.

A fogvatartók olyan - filmekben látott - követelésekkel álltak elő, amit először senki sem vett komolyan:

A fiúk helyszínre érkező szüleiket is durván elzavarták. A család lakásánál hamarosan fenyegető tömeg csődült össze, így a szülők kénytelenek voltak otthagyni a házat. Másnap reggel Samu Istvánt, a balassagyarmati kórház pszichiátriai és neurológiai osztályának vezető főorvosát kérték fel, hogy közvetítsen a két túszejtő és a hatóságok között. A főorvos, akit mai szóval túsztárgyalónak mondhatnánk, sikerrel akadályozta meg, hogy beváltsák fenyegetőzésüket: egyik lányt sem végezték ki. A főorvos pedig ki-be járkált, vitte a híreket, s hozott ennivalót a bent lévőknek.

A túszejtőkkel közvetlen kapcsolatba lépő orvos évtizedekkel később így emlékezett vissza az esetre:
[popup title="„Nagyon elszántak voltak, és szentül hitték, hogy a követeléseiket a hatóságok teljesítik. A fiatalabb fiú beszélt, nyitottabbnak és értelmesebbnek tűnt a bátyjánál, aki belerángatta a bűncselekménybe. Közben Budapestről magas szintű válságstáb érkezett a városba. Egészen elképesztette őket, hogy mennyire felkészültek a fiúk. Azt remélték, hogy a túszejtők megadják magukat, de hiába várták. [...] A Pintye fivérek elgondolásának az volt a lényege, hogy a szocializmusban a legfőbb érték az ember, következésképpen ez az alapelv kizárja, hogy egyetlen túsz is meghaljon. Tehát teljesíteni fogják a követeléseiket, ellenkező esetben ugyanis ők bebizonyítanák, hogy a rendszer hazudik, nem tekinti a legfőbb értéknek az emberi életet."" format="Default click" activate="click" close text="Balassagyarmati dráma. Zsaru, 2007/20. 8"]

Eközben a hatágyas szobában szörnyű állapotok uralkodtak. Az első napot követően a toalettre sem engedték a lányokat, napokig tisztálkodási lehetőség sem volt, s amíg Samu főorvos tárgyalásainak eredményeként nem kaptak egy vödör vizet, addig a sarokban végezték el szükségleteiket. Naponta több alkalommal letérdeltették, vagy fal felé fordították őket; megígérve, hogy mindnyájukat kivégzik. Minden a két fiú hangulatától függött, nem tudhatták, mit tehetnek és mit nem? Aludni sem engedték őket. Másfél nap után az egyik lány nem bírta a feszültséget, és mikor a fiúk nem figyeltek, odarohant az ablakhoz, és kiugrott. A kiszabadult lány elmondta, hogy éjjel a kisebb fiú sírt, visszalépett volna, de félt a bátyjától. A másik esemény az volt, hogy a két túszszedő elaludt, erre az egyik lány felkapta a géppisztolyukat, és az idősebbet fejbe vágta vele, aki kisebb sérülést szenvedett, ám a tettet nem torolta meg. Ez arra utalt, hogy az elkövetők nem is akartak senkit megölni, bíztak abban, hogy követeléseiket teljesítik.

A napok múltával nemcsak a lányok, hanem a túszejtők is mind fáradtabbá, figyelmetlenebbé váltak, de egyre kilátástalanabbnak tűnt, hogy a fiúk feladják magukat. Ebben a helyzetben a hatóságok úgy döntöttek, hogy be kell fejezni a tárgyalásokat, meg kell kezdeni az akciót. A mesterlövészek két és fél napon keresztül irányították fegyvereiket az ablakokra. A döntő pillanatban az utcában nagy zajt csaptak, autók tülköltek, kutyák csaholtak, és a nagyobbik fiú meggondolatlanul kihajolt az ablakon, amikor lelőtték. Az öccse azonnal megadta magát.

A túszügy öt napja alatt egy sor sem jelent meg az újságokban, Balassagyarmatot hermetikusan elzárták a külvilágtól. Csak január 13-án jelent meg az első valamennyi újságban azonos közlemény. A 17 éves Pintye Lászlót még abban az évben jogerősen 15 év börtönre, a fiúk négy ismerősét - akik segítettek, vagy tudtak az esetről - pedig 8 hónaptól 4 évig terjedően börtönre ítélték.

* * *

Mint említettük, a túszejtők nagy nyilvánosságot szerettek volna akciójuknak szerezni, azonban a teljes hírzárlat miatt még a Munkásőrségen is csak - vasútnál dolgozó munkásőröktől kapott információkból - értesültek arról, hogy „Balassagyarmat térségében 10-15 fős fegyverrel is rendelkező csoport több személyt tart fogságában, és zsaroló követelésekkel lép fel a kormánnyal szemben. (Pénzt, helikoptert, szabad elvonulást követel.)" A hírről tudomást szerző VI. kerületi egységparancsnok szolgálati úton jelentést tett a budapesti parancsnoknak, aki továbbította a jelentést a Munkásőrség Országos Parancsnokságának (MOP). További érdekessége az ügynek, hogy az említett egységparancsnok mintegy nyomozást folytatva próbálta kideríteni a hír valódiságát, de a kerületi pártbizottságon és a kerületi rendőrkapitányságon sem tudtak az ügyről, sőt a Munkásőrségen belül sem tájékoztatták a megyei parancsnokságokat. A legérdekesebb azonban az, hogy a január 8-án MOP főügyeletesként szolgálatba lépő egységparancsnok szolgálati ideje alatt „rendkívüli eseményt nem jelentettek". Érdeklődésre a Nógrád megyei munkásőr parancsnokságon is csak ismertek el, hogy van rendkívüli esemény. Mokry György a túszejtőkkel folytatott alkudozásokról is csak félhivatalosan szerzett tudomást vasutas munkásőröktől.

Vélhetően a főügyeletesi szolgálatban lévő kerületi parancsnok „érdeklődésének" köszönhetően utasíthatták a Nógrád megyei parancsnokságot, hogy tegyen jelentést a balassagyarmati eseményekről. Így az első írásos jelentést két és fél nappal a túszdráma elkezdése után, január 10-én adta le telexen a megyei munkásőr parancsnok-helyettes az országos parancsnokságnak. A jelentés az eseményekről a dolgok közepébe vágva számol be, nem utal azonban - eltérően a következő jelentéstől -, egy korábbi írásos előzményre.

A Munkásőrség országos parancsnoka tudhatott az ügyről, azonban a parancsnokság más vezető személyei már nem, vagyis a testületet teljes mértékben kihagyták az események folyamatából. Az eset egyúttal arra is rávilágít, hogy hiába volt hierarchikusan, fegyveres testületnek megfelelő felépítésű a Munkásőrség, ilyen rendkívüli eseményeknél a helyi egységeket a helyi pártbizottság irányította, s saját felsőbb parancsnokságaikat csupán akkor értesíthették, amikorra a rendfenntartó erők fellépése országos irányításúvá vált. A megyei jelentés egyértelműen tanúsítja, hogy a Munkásőrség helyi alegységeit körletvédelmi, rendfenntartó célból alkalmazták a rendőri erők segítésére azzal a céllal, hogy távol tartsák az érdeklődő, elsősorban helyi lakosokat. Az épület közvetlen közelében azonban csak a kijelölt belügyi alakulatok lehettek, tehát leginkább a segédrendőri feladat jutott nekik.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellenes politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő