Egy ítélet háttere

Bárdossy László perének dokumentumai

A háborús bűnösök felelősségre vonására a Fegyverszüneti Egyezmény kötelezte Magyarországot, és mivel a korban első számú háborús bűnösként tartották nyilván a szövetségesekkel háborúba sodródott ország miniszterelnökét, ezért a perben elsősorban a politikai motívumok játszották a főszerepet. A bűnösöket egy 1945-ben létrehozott új bíróság, a népbíróság előtt vonták felelősségre. A fellebbezési fórum a Népbíróságok Országos Tanácsa volt. Az alább közölt forrás a Bárdossy per másodfokú eljárásának ítéleti tanácskozási jegyzőkönyve és kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyve.

Bevezetés

Bárdossy László szerepe, Magyarország háborúba sodródásával kapcsolatos felelőssége még ma is megosztja a közvéleményt, az utóbbi időben a tudományos közvéleményt is. Perjés Géza hadtörténész tanulmánya (Bárdossy László és pere in.: Hadtörténelmi közlemények CXIII. 4. sz. 771-841.) alapvetően kérdőjelezi meg a Bárdossy László történelmi szerepének megítélésével kapcsolatos korábbi szaktudományos konszenzust. A kérdés tárgyszerű vizsgálatát megkönnyíti, hogy Pritz Pál 1991-ben kiadta a Bárdossy perrel kapcsolatos - általa ismert - dokumentumokat (Bárdossy László a népbíróság előtt. Budapest, 1991), majd Jaszovszky László publikálta a Bárdossy per elsőfokú tárgyalásának jegyzőkönyvét (Bűnös volt-e Bárdossy László. Budapest, 1996.). Noha a kérdés politikai vonatkozásai a tárgyszerű vizsgálatot valószínűleg még sokáig nehezítik, célszerűnek látszik azonban szétválasztani a jogi felelősség és a történelmi szerep megítélését. Tény, hogy a vesztes háború után fél évvel nem volt lehetőség egy minden szempontból kifogástalan jogi eljárás lefolytatására, hiszen a vád alapjául szolgáló jogszabályok, az 1945. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt népbírósági rendeletek kétezer éves jogelvet sértettek: senkit sem lehet elítélni olyan bűnért, ami az elkövetés pillanatában hatályos törvények szerint nem számított bűncselekménynek (nullum crimen sine lege); ugyanakkor azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Bárdossy miniszterelnöksége alatt terjesztette be a kormány és fogadta el az Országgyűlés a III. zsidó törvényt, ami "jogalapot" teremtett magyar állampolgárok származás szerinti megkülönböztetésére és üldözésére, közbűnténnyé téve a magánélet szférájába tartozó cselekményeket. A jogi, illetve a történelmi felelősség természetesen nem tisztázható a nemzetközi jog és a nemzetközi erőviszonyok figyelembe vétele nélkül.

A háborús bűnösök felelősségre vonására az 1945. évi V. tc.-el törvényerőre emelt Fegyverszüneti Egyezmény kötelezte Magyarországot, és mivel a korban elsőszámú háborús bűnösként tartották nyilván a szövetségesekkel háborúba sodródott ország miniszterelnökét, ezért érthető, ha tisztán jogi szempontból nem is elfogadható, hogy a perben elsősorban a politikai motívumok játszották a főszerepet. A bűnösöket egy 1945-ben létrehozott új bíróság, a népbíróság előtt vonták felelősségre. A népbíróságok működésével kapcsolatban hozott rendeletek, amelyeket az 1945. évi VII. tc. emelt törvényerőre, nemcsak az új jogszolgáltatási szervek felállításáról és szervezetéről rendelkeztek, hanem meghatározták a népbíróságok illetékességi körébe tartozó, elsősorban háborús és népellenes bűncselekményeket. Népbíróság működött minden törvényszéki székhelyen: Budapesten, Szegeden, Esztergomban, Kalocsán stb. A népbíróságok bírói tanácsaiba a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült öt politikai párt delegálta a népbírókat, akiknek nem kellett jogi végzetséggel rendelkezniük, az igazságügyminiszter azonban szakképzett tanácsvezető bírót jelölt ki minden tanácsba, aki csak szavazategyenlőség esetében szavazhatott, egyébként a tárgyalás lefolytatásának szabályszerűsége és a népbírák szakkérdésekben való felvilágosítása volt a feladata. A fellebbezési fórum a Népbíróságok Országos Tanácsa volt, amelybe azonban már csak jogászi végzettséggel rendelkező bírókat delegálhattak a pártok. A Magyar Országos Levéltárban Bárdossy perével kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium és a Népbíróságok Országos Tanácsának iratai közt találhatók jelentõsebb iratok. A Népbíróságok Országos Tanácsának 2946/1945 számú irata tartalmazza a másodfokú bírósági eljárással kapcsolatban keletkezett dokumentumokat: a másodfokú itélet egy fogalmazványát és kiadmányát, az itéleti tanácskozási jegyzõkönyv és a kegyelmi tanácskozási jegyzõkönyv egy-egy kiadványát, valamint a kegyelmi eljárással kapcsolatos átiratokat és az iratok kezelésével kapcsolatos feljegyzéseket és levelezéseket. Az alább közölt forrás a Bárdossy per másodfokú eljárásának ítéleti tanácskozási jegyzőkönyve és kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyve.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 16.

1906

Roald Amundsen elsőként éri el a Déli-sarkot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő