Egy ítélet háttere

Bárdossy László perének dokumentumai

A háborús bűnösök felelősségre vonására a Fegyverszüneti Egyezmény kötelezte Magyarországot, és mivel a korban első számú háborús bűnösként tartották nyilván a szövetségesekkel háborúba sodródott ország miniszterelnökét, ezért a perben elsősorban a politikai motívumok játszották a főszerepet. A bűnösöket egy 1945-ben létrehozott új bíróság, a népbíróság előtt vonták felelősségre. A fellebbezési fórum a Népbíróságok Országos Tanácsa volt. Az alább közölt forrás a Bárdossy per másodfokú eljárásának ítéleti tanácskozási jegyzőkönyve és kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyve.

Bevezetés

Bárdossy László szerepe, Magyarország háborúba sodródásával kapcsolatos felelőssége még ma is megosztja a közvéleményt, az utóbbi időben a tudományos közvéleményt is. Perjés Géza hadtörténész tanulmánya (Bárdossy László és pere in.: Hadtörténelmi közlemények CXIII. 4. sz. 771-841.) alapvetően kérdőjelezi meg a Bárdossy László történelmi szerepének megítélésével kapcsolatos korábbi szaktudományos konszenzust. A kérdés tárgyszerű vizsgálatát megkönnyíti, hogy Pritz Pál 1991-ben kiadta a Bárdossy perrel kapcsolatos - általa ismert - dokumentumokat (Bárdossy László a népbíróság előtt. Budapest, 1991), majd Jaszovszky László publikálta a Bárdossy per elsőfokú tárgyalásának jegyzőkönyvét (Bűnös volt-e Bárdossy László. Budapest, 1996.). Noha a kérdés politikai vonatkozásai a tárgyszerű vizsgálatot valószínűleg még sokáig nehezítik, célszerűnek látszik azonban szétválasztani a jogi felelősség és a történelmi szerep megítélését. Tény, hogy a vesztes háború után fél évvel nem volt lehetőség egy minden szempontból kifogástalan jogi eljárás lefolytatására, hiszen a vád alapjául szolgáló jogszabályok, az 1945. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt népbírósági rendeletek kétezer éves jogelvet sértettek: senkit sem lehet elítélni olyan bűnért, ami az elkövetés pillanatában hatályos törvények szerint nem számított bűncselekménynek (nullum crimen sine lege); ugyanakkor azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Bárdossy miniszterelnöksége alatt terjesztette be a kormány és fogadta el az Országgyűlés a III. zsidó törvényt, ami "jogalapot" teremtett magyar állampolgárok származás szerinti megkülönböztetésére és üldözésére, közbűnténnyé téve a magánélet szférájába tartozó cselekményeket. A jogi, illetve a történelmi felelősség természetesen nem tisztázható a nemzetközi jog és a nemzetközi erőviszonyok figyelembe vétele nélkül.

A háborús bűnösök felelősségre vonására az 1945. évi V. tc.-el törvényerőre emelt Fegyverszüneti Egyezmény kötelezte Magyarországot, és mivel a korban elsőszámú háborús bűnösként tartották nyilván a szövetségesekkel háborúba sodródott ország miniszterelnökét, ezért érthető, ha tisztán jogi szempontból nem is elfogadható, hogy a perben elsősorban a politikai motívumok játszották a főszerepet. A bűnösöket egy 1945-ben létrehozott új bíróság, a népbíróság előtt vonták felelősségre. A népbíróságok működésével kapcsolatban hozott rendeletek, amelyeket az 1945. évi VII. tc. emelt törvényerőre, nemcsak az új jogszolgáltatási szervek felállításáról és szervezetéről rendelkeztek, hanem meghatározták a népbíróságok illetékességi körébe tartozó, elsősorban háborús és népellenes bűncselekményeket. Népbíróság működött minden törvényszéki székhelyen: Budapesten, Szegeden, Esztergomban, Kalocsán stb. A népbíróságok bírói tanácsaiba a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült öt politikai párt delegálta a népbírókat, akiknek nem kellett jogi végzetséggel rendelkezniük, az igazságügyminiszter azonban szakképzett tanácsvezető bírót jelölt ki minden tanácsba, aki csak szavazategyenlőség esetében szavazhatott, egyébként a tárgyalás lefolytatásának szabályszerűsége és a népbírák szakkérdésekben való felvilágosítása volt a feladata. A fellebbezési fórum a Népbíróságok Országos Tanácsa volt, amelybe azonban már csak jogászi végzettséggel rendelkező bírókat delegálhattak a pártok. A Magyar Országos Levéltárban Bárdossy perével kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium és a Népbíróságok Országos Tanácsának iratai közt találhatók jelentõsebb iratok. A Népbíróságok Országos Tanácsának 2946/1945 számú irata tartalmazza a másodfokú bírósági eljárással kapcsolatban keletkezett dokumentumokat: a másodfokú itélet egy fogalmazványát és kiadmányát, az itéleti tanácskozási jegyzõkönyv és a kegyelmi tanácskozási jegyzõkönyv egy-egy kiadványát, valamint a kegyelmi eljárással kapcsolatos átiratokat és az iratok kezelésével kapcsolatos feljegyzéseket és levelezéseket. Az alább közölt forrás a Bárdossy per másodfokú eljárásának ítéleti tanácskozási jegyzőkönyve és kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyve.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 25.

1945

Budapest ostroma során tüzérségi találat érte az Országos Levéltár épületét, melynek következtében több napig tűzvész pusztított.Tovább

1949

Megalakul a KGST.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők