Hogyan zajlottak a létszámcsökkentések 1946-ban?

A B-listázások hátteréről

„A közhivatalok megtisztítása: hadművelete a demokráciának. Ezt a hadműveletet tervszerűen, fegyelmezetten és a győzelem teljes elhatározottságával kell végrehajtanunk. A feladat nehéz. Csak a legmegbízhatóbb, megközelíthetetlen, értelmes és erélyes elvtársak alkalmasak eredményes ellátására. Aki tehát tisztogató bizottságba szóló megbízást kap, tekintse megbecsülésnek és érezze át a milliós munkásság sok évtizedes mozgalmával szemben a teljes felelősséget.”

A fentiekből jól látható, hogy a Szakszervezeti Tanács mit várt el kiküldötteitől: Legyen lélektelen pártkatona, cinikus kiszolgáló csavar a gépezetben. A 80 000 főre tehető elbocsájtottak

ismeretében kijelenthető, hogy a feladatukat jól látták el. Miután teljesítették a leépítési munkát, belőlük alakult ki a káderező hálózat magja. Később ők válogatták ki a párt számára a megfelelő, megbízható

A kiküldött a főtitkár eredeti aláírásával ellátott megbízólevelet kapott, amelyet működése alatt magánál kellett tartania, amit a munka végeztével, vagy leváltása esetén vissza kellett szolgáltatnia. A delegált tag egy erre a célra készült iratborítékot kapott kézhez, amely a működéséhez szükséges anyagot tartalmazta. A boríték belső és külső rovatai a tisztogató munka elősegítését szolgálták, használatához külön tájékoztató készült. Az iratborítékot a legsúlyosabb fegyelmi felelősség tudatában kellett őrizni. A boríték mellé a küldött megkapta az

is. A kapott tájékoztató anyag tartalmazta a rendelet részletes magyarázatát, amely az 5000/1946. sz. jogszabályt pontról pontra szétszedte, és megmutatta a küldött számára a „helyes" értelmezést. A magyarázat minden mondata a leépítések hatékonyabbá tételével íródott, egyértelmű célja a közalkalmazottak politikai alapú elbocsátása volt. Erre utal például az a magyarázat, miszerint elbocsátani kizárólag a rendelet 2. bekezdése alapján lehet (akik nem szolgálják az ország demokratikus szellemű újjáalakítását, akik nem szorgalmasak, rátermettek), mivel a demokrácia és az adózók ellen elkövetett súlyos vétek, ha a 3. bekezdés alapján bocsátják el az alkalmazottakat (akik hivatali tennivalók ellátása szempontjából nélkülözhetőek). Ezeken kívül felkészítő anyaggal látták el az elbírálandó hivatal szervezetéről, alkalmazottairól, valamint megkapta az adott hivatal megtartandó és elbocsátandó alkalmazottairól szóló A hivatal általános politikai és működési jellemzőiről is kapott háttér információkat (arra szolgált, hogy a küldött minél alaposabb vitát folytathasson, az egyes személyekről is). Kötelező volt továbbá a napi jelentéstétel, e célra külön űrlapokat adtak a delegált személynek. A jelentést - amely súlyos titoknak minősült - felettesének, az ellenőrnek kellett átadnia.

Minden közalkalmazottról a hivatalfőnöke és annak helyettese külön-külön minősítést készített. Az alkalmazottaknak ugyanakkor - főnökük kivételével - egymást is minősíteniük

A hivatalvezetőket legközelebbi két felettesük minősítette. Ezt követően még a munkahelyen egy kérdőívet kellett kitölteniük az alkalmazottaknak, amely 24 kérdést tartalmazott. A kérdések között szerepeltek személyes adatok (név, eltartottak száma, születési idő stb.), a munkájukra vonatkozó kérdések (alkalmazás módja, fizetési fok, szolgálati beosztás, munkakör stb.), és igyekeztek képet alkotni az illető politikai tevékenységéről is (háborús eseményekkel kapcsolatos érintettség, elhagyta-e szolgálati helyét, igazolási szám stb.). A leépítő bizottság előtt egy újabb 12 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük az elbírált alkalmazottaknak. E kérdések fele a dolgozó politikai álláspontját kívánta megállapítani, ezt követte az anyagi, kárpótlási igény felmérése (mióta dolgozik, 60. életévét betölti-e, fizetési kategória, családi állapot, vagyon).[14] Minden kérdésre adott válasz pontokat ért (például, ha nyugatra távozott -10 pont, ha a „felszabadulás" után nyomban jelentkezett +2 pont), és ezeket a minősítési lapon összeadva kapták meg a minősítési számot. A hivatalvezető az adatlapokat és a minősítési lapokat gondos rendben (ágazatonként, azon belül szakonként külön válogatva, illetve teljesen külön csoportosítva a leépítésre javasoltakat) az elé terjesztette. A bírálók az alkalmazottak neve mellé számokat is írtak 1-10-ig, majd az eredményeket elosztották az elbírálók számával, és kiértékelték. Ezután a bizottság meghallgatta az alkalmazottakat, a hivatalfőnököt, szükség esetén bizonyítási eljárást is folytattak, amelyről jegyzőkönyvet vezettek. Az előkészítő bizottság - a hivatal főnökén kívül - a szakszervezeti helyi csoport, a szakszervezeti központ, a pártok, esetleg egyéni bejelentések meghallgatása után megállapította, hogy ki az, akit elbocsátani kívánnak. Erről határozatot hoztak, aláírták, majd egy példányt megőriztek, egyet pedig az alkalmazott kapott meg. Az előkészítő bizottságok működésük befejeztével jelentést tettek az illetékes intéző és a keletkezett iratokat átadták. Az elbocsátottak a határozat átvétele utáni ötödik napig észrevételt tehettek ügyükkel kapcsolatban, amelyet az illetékes hatóság elbírált, abban az esetben, ha a dolgozó minősítési száma elérte a +5-öt. Ellenkező esetben azonnal visszautasították panaszát. Az alkalmazottak így egyszerű számokká változtak, hiszen az illetékes hatóság a rendeletnek megfelelően elbocsátotta azokat, akiknek értékelési száma alacsonyabb volt, mint a többié, ha nem volt meg a leépítendő létszám. Azonos értékelési számú alkalmazottak közül a rövidebb idő óta szolgálókat, vagy a fiatalabbakat

A bürokráciában dolgozókat egyöntetűen reakciósnak minősítették, hogy a politikai alkalmatlanság kinyilvánításával indokolják a leépítéseket. Az 1950-es évekre átalakult, de mondhatjuk úgy is, hogy leépült maga a szakma is. Leépült, mert leépítették. Rákosi rendszerének nem volt szüksége a szakértelemre, félt is tőle. A közigazgatás személyi állománya kicserélődött, a korábbi kispolgári jelleg megszűnt, a szakmai hozzáértést felváltották a politikai megbízhatóság szempontjai. Mindezek következtében a hivatalok hatékonysága is leépült, az iskolai követelmények megszűntek, tömegessé vált az egyszerű lélekölő, rutinszerűvé váló szellemi munka, a hivatalok pusztán csak követték központi szervek utasításait. Munkások a hivatalba - hivatalnokok a fizikai munka területére: sorsok, pályák íve változtak meg, egzisztenciák mentek tönkre, családok hullottak szét a B-listázás következményeként. Így zajlottak tehát a létszámcsökkentések 1946-ban.

Cikkem készítésénél a következő őrzési helyekről használtam fel levéltári forrásokat: Budapest Főváros Levéltára (BFL IV. 1409.v - Budapest Székesfőváros Polgármesterének iratai, B-lista iratok); Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL I/274/15. 35 ő. e. - Pártok, Magyar Kommunista Párt, Közigazgatási, Jogügyi osztály, B-listázással és a revízió előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos iratok); (PIL - XII/1/6. 213. és 214. ő. e. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, Szakszervezetek Központi Levéltára, Szakszervezeti Tanács (SZT), SZT apparátus, Az igazoló bizottságok és B-lista bizottságok szakszervezeti tagjai számára készült feljegyzések, útmutatók. Iratok a B-lista rendelet előkészítéséről, jogszabály-tervezetek és véleményezésük.)
 

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők