Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill angol miniszterelnök és Csang Kaj-sek, kínai párt és állami vezető a Kairói...Tovább
Két "szociáldemokrata" és Kádár
„A két év tapasztalata bizonyítja, hogy mi is, Ti is helyesen foglaltunk állást akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy dolgozzatok és dolgozzunk együtt, egyetértésben.” – írja Kádár János Kisházi Ödönnek és Vas Witteg Miklósnak az „ellenforradalom” leverésének második évfordulója alkalmából, a párt első titkárának írt levelükre válaszolva. A két „szociáldemokrata” levele és egész életútja tanúsítja a kádári „bevonni és felhasználni” típusú politika „sikerét”.
Bevezetés
1956 után a - Kádár János nevéhez kapcsolódó - rendszer a kétfrontos harc jegyében határozta meg helyét a „népi demokrácia" történetében. Formálisan elhatárolódott mind a sztálini - bűnök, hibák, „torzulások" - magyarországi vezetőitől, mind a Nagy Imre nevével fémjelzett „jobboldali revizionizmus" képviselőitől.
A kemény fellépések, megtorlások a forradalom vezetői, résztvevői ellen, és a viszonylag enyhe, formális intézkedések a Rákosi-csoporttal szemben is ezt szolgálták. A látszólagosan kétfrontos politika mellett, az úgynevezett népfront jellegű lépésekkel kísérelte meg Kádár a társadalmi konszenzus kereteit létrehozni. A '60-as évek közepére ennek a politikának megfelelően - az „aki nincs ellenünk, az velünk van" jelszó alapján - sikerült megteremteni a társadalmi kiegyezés látszatát. A társadalom többsége számára ez viszonylag nyugodt, biztonságos életet, a többi szocialista országhoz képest jó ellátást jelentett, amelyben a jövő is valamennyire belátható volt. Nem véletlen, hogy a Kádár-rendszert ekkor már a nyugati sajtó a „legvidámabb barakk", a „gulyáskommunizmus"jelzőkkel illette.
A társadalmi-politikai közmegegyezés egyik eszköze a Hazafias Népfront volt, amelynek keretén belül az úgynevezett „társutasok" előtérbe helyezése, felhasználása a konszolidáció fontos részét képezte.
Az itt közölt dokumentumok egy további kérdéshez is kapcsolódnak. Ez pedig a magyar kommunisták viszonya a szociáldemokráciához. Az 1956-os forradalom a demokratikus (szociáldemokrata) baloldal olyan értékeihez is visszanyúlt, amelyek a többpárti demokrácia valamilyen valós, a népi hatalom által is ellenőrzött, illetve működtetett formájában valósulhattak volna meg. (Pl. a munkástanácsok valódi sztrájkjogot is magában foglaló szerepe.) A Kádár-rendszer az eszközök széles skálájával próbálta biztosítani hatalmát, és - mint az iratokból is kiderül - kitüntető figyelmet szentelt az úgynevezett „jobboldali szociáldemokraták" (már korábban a hatalom szempontjából „ kompromittálódott", ezért talán zsarolható) képviselőinek. Mint a közölt 1957. februári BM-jelentésből kiderül, a hatalom számára Kisházi Ödön és Vas Witteg Miklós még „gyanús", de felhasználható „célszemély" volt. Ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló források alapján nincs okunk azt hinni, hogy az első dokumentumban említett beszervezési szándék a BM részéről megvalósult volna. Kisházi és Vas Witteg - az „ellenforradalom" leverésének második évfordulója alkalmából írt - levele azonban azt tanúsítja, hogy ekkorra teljesen elfogadták a Kádár-vezetés adta lehetőségeket és előnyöket. Kádár válasza is ezt a „baráti" viszonyt tükrözi.
A „szociáldemokrata kérdés" mindig is érzékenyen érintette a kádári politikát, amely a két párt (Szociáldemokrata Párt és Magyar Kommunista Párt) 1948. júniusi kényszerű szervezeti és eszmei egyesülése óta képtelen volt elfogadni egy külön szociáldemokrata mozgalom létezését. Ezért azokat a korábbi szociáldemokrata vezetőket, akik hajlandónak mutatkoztak az együttműködésre, igyekezett bevonni a hatalom köreibe.
A közölt dokumentumokban szereplő Kisházi Ödön, és a hozzá sok tekintetben hasonló életpályát befutó Vas Witteg Miklós tevékenysége, 1945 utáni karrierje ezt a - „bevonni és felhasználni" típusú - politikát tükrözi vissza. Másrészt nyilvánvalóan az érintettek gyengesége is hozzájárult ahhoz, hogy korábbi felfogásuktól eltérően - ma már nehezen meghatározható okokból - csatlakoztak a nemzetközileg akkor még teljesen elszigetelt Kádár-rezsimhez.
Kisházi Ödön (1900-1975) a Szakszervezeti (Vasmunkás) Szövetség funkcionáriusaként, olykor kritikusan, de ugyanakkor kompromisszumra készen vett részt az 1945 utáni politikai folyamatokban, elfogadva a két párt egyesülését. Ennek ellenére az ötvenes évek retorikájának megfelelően ő is szociáldemokrata „jobboldaliként" megbélyegezve került börtönbe. (1955-ben szabadult.) Már 1957 végén belépett az Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), és hamarosan a rendszer elitjében került. 1957-től a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkár-helyettese, majd 1957. május 9-től 1963. március 20-ig munkaügyi miniszter, 1958-tól országgyűlési képviselő volt. 1962-ben tagja lett az MSZMP Központi Bizottságának, majd 1963-tól haláláig az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Tagja maradt a SZOT elnökségének, és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának.
Vas Witteg Miklós (1895-1975) 1945 után szintén szakszervezeti funkcionáriusként tevékenykedett, 1947 második felében az Építésügyi Minisztériumban volt politikai államtitkár. Ebben az időben már - noha nem ellenezte a két munkáspárt egyesülését - a kommunisták támadásainak középpontjában állt. Valamennyi tisztségéről lemondott és nyugdíjazását kérte, ennek ellenére kizárták az SZDP-ből. 1950-ben letartóztatták, és koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1955. novemberben szabadult. 1956. október 31-én a SZOT ideiglenes intézőbizottsága elnökévé választották. 1956. december 2. és 1958. március 2. között a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége, ezt követően haláláig a SZOT elnöke volt.
A dokumentumok az M-KS 288. f. 10. cs. 1. ő. e. és 29. ő. e. jelzet alatt találhatók a Magyar Országos Levéltárban
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 22.
1943
1954
A DISZ KV Intéző Bizottsága rendkívüli ülésen tárgyalta 15 író feljegyzését az ifjúság jövőjéről. A határozat szerint „abból részkérdések...Tovább
1956
Nagy Imre és társai – miután a tárgyaló jugoszláv külügyminiszter-helyettes biztosította őket sértetlenségükről – szovjet katonai...Tovább
1963
Merénylet John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke ellen Dallasban (Texas). A hivatalos verzió szerint Lee Harvey Oswald...Tovább
1975
Elfoglalja a királyi trónt János Károly spanyol király.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő