Munkások és munkásnők ’56-ban

A Budapesti Harisnyagyár ’56-os történetei a levéltári források tükrében

„Megjelent négy katona este. […] Valami levelet kerestek […] Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. […] Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták.”

Források

Levélváltás Tasnádi János elbocsátása ügyében  

a.

A Budapesti Harisnyagyár MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának levele Tasnádi János elbocsátása ügyében  

Budapesti Harisnyagyár
MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága.                                      Budapest, 1957. V. hó 18.

Kedves Elvtárs!

Szükségesnek találjuk a következő probléma miatt felvenni a kapcsolatot az elvtársakkal.

Vállalatunknál dolgozik Tasnádi Jánosné formázónő, akinek férje mint tűzoltó Önöknél teljesített szolgálatot.
Fent nevezett szaktársnő az egész üzemben elmesélte azt, hogy a férjét letartóztatták ill[etve] fegyelmi után a munkahelyéről eltávolították. Természetesen úgy meséli el, hogy ez igazságtalan volt, és a dolgozók azért nagyon fel vannak háborodva. Ismerik az elvtársak még a hangulatot a dolgozók között, hajlamosak arra, hogy akit letartóztatnak azok „ártatlanok", - ennek a hangulatnak a további folytatását mi le akarjuk szerelni. De ott a hiba, nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi állt fent ebben a kérdésben ill. milyen okok, indokok alapján lett Tasnádi János eltávolítva az üzemből.
Erre szeretnénk alapos, konkrét választ kapni, hogy ennek alapján mi tudatosítanánk a dolgozókkal. Mi tudjuk, helyesebben gondoljuk, hogy nem ok nélkül lett fent nevezett a vállalattól elbocsátva, de ez egymagában nem elég, mert nem tudjuk felvenni a harcot a hangulat ellen. Ezért kérjük az I.B.-t amennyiben ezt  helyesnek találják, s nem hiszem, hogy ennek valami akadálya lenne, szíveskedjenek minket rövid időn belül levélben felkeresni s ismertetni Tasnádi eltávolításának okát.

            Maradunk elvtársi üdvözlettel:

MSZMP Intézőbizottság elnöke [név nélkül]

Jelzet: BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.

***

A Klement Gottwald Villamossági Gyár válasza

  

KLEMENT GOTTWALD VILLAMOSSÁGI GYÁR
Budapest II. Lövőház utca 39.                                                Budapest, 1957. június 7.
Budapesti Harisnyagyár
Budapest

Budapesti Harisnyagyár
Érkezett: 1957. jún. 10.
Kiadva : Szántó
... [így az eredetiben]
Tárgy:
Hozzánk küldött levelükre válaszolva Tasnádi Jánosné ügyében az alábbiakat közöljük. Tasnádi Jánosné, mint tűzoltó három évig teljesített szolgálatot üzemünkben. Az ellenforradalom alatt aktívan részt vett a munkástanács munkájában, minden párt és rendszer ellenes hangoskodó ellenforradalmi elemet támogatott. Az ellenforradalmárokat kiszolgáló, utána a Széna téren fegyverrel elesett ellenforradalmárokat nemzeti hősöknek nevezte, és hazaszállításukról gondoskodott. Tudomásunk szerint letartóztatva nem volt. Levélváltását és a tűzoltóságtól való elbocsátását az Állami Tűzoltóság Parancsnoksága végezte. Viselt dolgaiért az elbocsátást mi is helyesnek tartjuk.

Klement Gottwald Villamossági Gyár
Személyzeti osztály
Tóth István
I.B. tag

BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.

b.

Interjú Tasnádi Jánosnéval

„Amikor jött a forradalom, akkor engem a férjem hazavitetett három gyerekkel, mert '56-ban született a harmadik. Nagyon picike volt, szoptatni jártam be a Sport kórházba, mert bekerült a kórházba. Bejártam szoptatni és akkor [...] nem mindennap mehettem be, mert nem lehetett a lövöldözések miatt bemenni. A férjem elintézte a szovjet parancsnokságon, meg a magyaron, hogy adtak nekem egy igazolványt, hogy a gyári kocsival hazavisznek Tiszaszentimrére. Levittek anyukámékhoz. A férjem itt maradt, mert neki nem lehetett kijönni sem a gyárból. Utána telefonálgatott ő minden nap haza, hogy jól van, mert akkor idegesek voltunk. De 3 hét múlva nem kaptam hírt. Több, mint két hétig. Akkor följöttem kocsin. Ami az utamba esett. Ott hagytam a három gyereket anyukáméknak. Följöttem Budapestre, hogy a férjem megkeressem a Klement Gottwald Gyárban. Vagy kidisszidált, vagy pedig agyonlőtték. Ő 3 holttestet vitetett haza Győrbe a Klement Gottwald Gyárból, akik élelmet hoztak az embereknek nagy kocsival és mind a három ember ott maradt. A férjem elintézte azt is a szovjet parancsnokságon meg a magyarnál, hogy hazavihesse Győrbe. Hazaszállította a halottakat Győrbe. A forradalom után leszerelték a férjemet. Pedig bent volt mindig szolgálatban. Az volt a baj, hogy bent volt mindig, szorgalmas volt. Akkor még a rádióban, meg akkor kezdődött a tv, a tv-ben is beszélt. Erre leszerelték. Már akkor hazajöttünk, a gyerekeket is hazahoztuk, egyszerre megjelent négy katona este. Egyedül a szobában voltam 3 gyerekkel, már aludtak. Köszönnek, hellyel kínáltam. Bevitték a férjemet akkor éjszaka. Akkor pogácsát sütöttem pont. Neki mondták, hogy parancsoljon, vegyen. Én meg csodálkoztam, hogy ők mondják neki. Persze, mert akkor már ők szemetek voltak.
-  A férje benn volt a munkástanácsban?
- Nem. Valami levelet kerestek, meg azért csinálták, hogy ne léptessék elő. Utána kijött az, hogy a tisztje volt az, aki őt följelentette. Hogy állítólag ő fegyvert hordott az oldalán akkor, amikor ő soha nem is viselt fegyvert. Nem is tudta, hogy kell használni. Mindig tűzoltó volt, mindig. Amikor rendőr volt is, csak gyerekkorában volt rendőr, ilyen kihordó. Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. Nem volt senki ismerősünk Amerikában. Mondtam, hogy most pakoltunk át egy hete ebbe a lakásba, és van itt pince is. De még a pincekulcs nincs nálam, a lakóknál van, mert azoktól kapjuk meg. De ha kell, átszólok a lakónak. Este 11 óra volt. Azt mondták, hogy nem kell, meg nem is ösmerem a pincét, akkor nem kell. Na, elvisszük a férjét. Mondták a férjemnek, hogy na, most már készüljön föl. Én sírtam nagyon. És akkor, hogy vegyen a pogácsából. Egyen, hogyha kell. Persze, hogy nem esett neki jól. Mondta a férjem, hogy engedjék meg, 100 Ft van nála, azt ideadja nekem, hogy a gyerekeknek legyen kaja. Azt megengedték, hogy ideadja, és akkor bevitték. Vitték kocsiban, akkor szeretett volna rágyújtani, és mondta, hogy rágyújtana. Mondták, hogy csak akkor, ha nem kiabál a Dudásnak, az volt a vezére az ellenforradalomnak. Állítólag most is az volt a tévében, azt a nevet azóta ismerem csak. Meg az embert honnan ösmerte volna, és azt mondták neki, hogy csak nem kiabál a Dudásnak. Azt sem tudta, hogy ki az, meg hogy egyáltalán a Dudás. Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták. Úgy jött haza másnap reggel. Én nagyon sírva mentem be a gyárba. Mindig ott voltam 3/4 6-kor. Mentem be és mondták már a portán, hogy Tasnádiné, telefonált férje, hogy jön haza, majd idejön a gyárhoz. Én nem hittem el, csak mondták, hogy miért sírok, mondtam, hogy akkor hiszem csak, ha idejön. Majd olyan 7 óra után telefonált föl a műhelybe valaki, és a férjem volt, hogy jön a gyárba. Mondtam, hogy csak akkor hiszem el, ha látlak. Azt mondja, 8 órakor már ott leszek a gyárban. Akkor kiengedték másnap. Na, de jól megverték. A fülét verték. Akkor alá akarták íratni vele, hogy mit csinált, hogy ő lövöldözött a gyárban meg mit tudom én, és azt mondta, hogyha felakasztanak itt rögtön, akkor sem csináltam, nem voltam bűnös. Úgy vallatták, hogy jobbról-balról ütötték a fülét, meg a hátába bele a gumibotokat. Nem találtak semmit, nem is volt semmi nálunk Csak azért, hogy ő szolgálatban volt, három gyereket nevelt, azért vitték el?
-  Mikor történt ez?
- 1957 január-februárban. 4 hónapra rá. Mondta, hogy ő nem bűnös. Ő csak hazavitte azt a három civilt, akik meghaltak, akik élelemmel látták el a vállalatot, a gyárat. Ő nem bűnös, mutatta a papírt, hogy hazavitette az embereket. Dupla koporsóban vitte haza. Még levelet is írt a felesége. Egy fél év után még irkált a felesége, mert annak is családja volt, és köszönte, hogy hazavitte. Nagyon nehezen vitték haza őket, mert minden sarkon igazoltatták. Nem tudtak másba belekötni. Kolleganőmnek a férjét elvitték, aztán sose került elő. Nem tűzoltó volt. Aztán a jóisten tudja, hogy miért vagy hogy. Mert ha az emberre ráfogtak valamit [...] A férjem akkor kapta a májzsugorodást az idegességtől. Mert amikor bekerült a kórházba, megmondták, hogy nagy stressz érte őtet.
- Azután, hogy kiengedték, többször nem vitték vissza?
- Nem. Csak tűzoltó őrmester maradt. Mielőtt meghalt, '90-ben kaptunk egy értesítést a minisztériumból, és ki is jött a minisztériumból egy férfi, az MDF kormány volt akkor, akkor kapott a nyugdíjához 2200 Ft kiegészítést és akkor megkapta a tűzoltó zászlós fokozatot. Amikor a születésnapja volt, '95 júniusban halt meg, előtte januárban kapott egy üdvözlőlapot, hogy jó egészséget kívánnak neki, hogy a betegségből fölgyógyuljon. Születésnapjára is küldtek, akkor kapott 20 ezer Ft-ot. Most, mikor meghalt, a tűzoltóságtól is kijöttek a búcsúztatásra. Rendesek voltak, és kaptunk 25 ezer Ft-ot a temetéshez."

Készítette: Tóth Eszter Zsófia. 1999. november 3.

Ezen a napon történt november 25.

1953

A londoni angol–magyar rangadót, amelyben a híres „aranycsapat”, Puskás, Hidegkuti, Czibor, Kocsis és a többiek 6:3-ra verték az angol...Tovább

1959

New Yorkban agyonlőve találják Povl Bang-Jensen dán diplomatát, az ENSZ ötös bizottság másodtitkárát. Halálának körülményei máig...Tovább

1992

A csehszlovák parlament úgy dönt, hogy 1993. január 1-jével az ország szétválik Csehországra és Szlovákiára.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő