Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”

Bevezető

Magyarország második világháború utáni jóvátételi kötelezettsége - „és ami mögötte van" - olyan mértékig vette igénybe az ország gazdasági és emberi erőforrásait, hogy az évtizedekre meghatározta Magyarország fejlődési pályáját, sőt, talán mondhatjuk, napjainkig érezteti hatását. Ennek ellenére a kérdés szisztematikus feltárása még szinte meg sem kezdődött, aminek következtében a koalíciós időszak és a szocialista korszak történetével foglalkozó munkákban messze nem kapja meg azt a figyelmet, amely megilletné. Ez annál is inkább érthetetlen, mert a jóvátételre vonatkozó magyar levéltári források egy évtizede már lényegében korlátozás nélkül hozzáférhetők.

Az 1970-es évek végén majd a '80-as években Pécsi Kálmán, illetve Pető Iván és Szakács Sándor, gazdaságtörténeti munkáikban a korábbiaknál már lényegesen nagyobb figyelmet szenteltek a kérdésnek, és meghatározták a jóvátételi szolgáltatások

Érthető okok (hozzáférés korlátozottsága a forrásokhoz, politikai megfontolások stb.) miatt azonban az egyéb terhekkel való összefüggéseket és a következményeket csak visszafogottan tárgyalhatták. A rendszerváltozás után Földesi Margit elsők között kezdett hozzá a magyar-szovjet viszony átértékeléséhez, és ennek keretében a fegyverszüneti szerződésből eredő terhek A nem kellően szisztematikus feldolgozás és a propagandisztikus színezetű előadásmód azonban megakadályozta abban, hogy meggyőző eredményekhez jusson. Borhi László az ezredforduló utáni években sorra publikálta Magyarország nemzetközi kapcsolataira vonatkozó tanulmányait és könyveit, amelyekben a magyar jóvátételi szolgáltatások, a német javak átadásából eredő veszteség, és a szovjet gazdasági térnyerés következményeinek tárgyalása igen nagy Fontos eredményeket hozott, és lényegesen javította a téma kutatásának esélyeit - elsősorban Szűcs László munkája nyomán - az 1944 decembere és 1947 szeptembere között keletkezett magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálása. A Magyar Országos Levéltár által 1997-2008 között kiadott kötetek egyrészt bemutatják, hogy a legfelsőbb államigazgatási fórumon hogyan születtek meg a fegyverszüneti szerződés végrehajtásával kapcsolatos, döntések, és a jóvátétel témakörére vonatkozóan sok fontos szöveget tesznek könnyen (az interneten is!) hozzáférhetővé, mégpedig bőséges és megbízható jegyzetapparátussal Szűcs László a jóvátételi egyezményről önálló tanulmányt is Jelentős esemény volt ezen a téren a szovjetellenes elfogultsággal aligha vádolható Balogh Sándor Földesi Margittal közösen jegyzett, „A jóvátétel, és ami mögötte van" című . A kötet meggyőzően mutatott rá, hogy a háború elvesztéséből és a fegyverszüneti szerződésből, majd a békeszerződésből eredően a magyar társadalomra nehezedő terheket nem egymástól elszakítva, hanem egymással összefüggésben kell vizsgálni.

 
Címlap
  
Záró oldal

A Bevezetésben a szerzők a tágabb értelemben vett magyar-szovjet jóvátétel körébe a következő főbb tételeket

1) A hadizsákmányként - tehát a szovjet katonai hatóságok megtervezett, hivatalos akciói keretében - lefoglalt és elszállított javak. (A bankok pénz- és nemesfémkészleteinek, valamint az általuk őrzött egyéb értékeknek a lefoglalása, üzemek leszerelése, anyag- és árukészleteinek elszállítása stb.)

2) A fegyverszüneti szerződés 12. §-a szerinti 200 millió dollár összegű jóvátétel (amellyel a jelen közlemény is foglalkozik).

3) A magyarországi német javak átadása a Szovjetuniónak, majd azok visszavásárlása 1947-1955 között.

4) A 2) pont alatti tulajdonokban a fegyverszüneti szerződés aláírása után keletkezett károk megtérítése.

5) A német vállalatok és magánszemélyek javára a háború alatt magyar partnereikkel szemben keletkezett követelések megtérítése ugyancsak a Szovjetunió részére. (Miközben a magyar vállalatokat és magánszemélyeket megillető - nagyságrendekkel nagyobb - németekkel szembeni követelések megtérítését a magyar állam nem igényelhette.)

6) A Szövetséges Ellenőrző Bizottság működési költségei: küldöttségeinek és misszióinak elhelyezése és ellátása.

7) A szovjet Vörös Hadsereg éveken keresztül Magyarországon állomásozó - többszázezer főt számláló - egységeinek teljes ellátása (hadfelszerelés, zsold, élelmezés, ruházat, tisztálkodási eszközök stb.).

8) A helyi szovjet parancsnokok önkényeskedései és „tervszerűtlen" lefoglalásai, elszállításai, amelyek veszélyeztették az egyes települések normális működését, és az egyes állampolgárok lét- és vagyonbiztonságát.

Feltétlenül hozzá kell még tennünk ehhez a felsoroláshoz a polgári lakosok tízezreinek elhurcolását „málenkij robotra" és a többszázezer magyar hadifogoly éveken keresztül történő visszatartását, munkaerejének igénybevételét.

A háborúból eredő kötelezettségek és terhek jellegének és mértékének feltárásához vizsgálnunk kell - lehetőleg indulat és elfogultság nélkül - a Szovjetunió ezzel kapcsolatos céljait és törekvéseit, továbbá a magatartását meghatározó szubjektív tényezőket is. Juhász Gyula már a rendszerváltozás előtt felhívta a figyelmet Molotov szovjet külügyminiszter 1943-ban tett nyilatkozatára, amelyben a magyar hadseregnek a front mögötti területek ellenőrzése során a partizánháborút vállaló lakossággal szemben elkövetett atrocitásaira utalt:

Ez a megnyilatkozás napjainkra már beépült a magyar történeti közgondolkodásba, általában azonban csak Magyarország határainak megállapításával, a Szovjetuniónak a párizsi béketárgyalásokon Magyarország törekvéseivel szemben tanúsított rideg magatartásával hozták összefüggésbe, és nem terjesztették ki az 1944-1956 közötti korszak szovjet-magyar kapcsolatainak egész kérdéskörére, mert arról - legalábbis 1990 előtt - egyszerűen nem lehetett őszintén beszélni. Pedig más adatok is figyelmeztetnek az ország háborús szerepvállalásáról a Szovjetunióban kialakult kép várható, súlyosan negatív következményeire Magyarország háború utáni sorsának alakulásában. Józsa Antal, emlékiratához írt tanulmányában említi, hogy a Népbiztosok Tanácsa mellett már 1942-ben létrehoztak egy rendkívüli állami bizottságot, amelynek feladata a németek és a velük szövetséges csapatok által szovjet területen okozott károk felmérése volt. E bizottság egyik tagjaként tartott előadást a károk felmérésének addigi eredményéről , az ismert magyarországi származású közgazdász-akadémikus 1943. augusztus 31-én Moszkvában a Népbiztosok Tanácsa munkatársai - tehát vezető állami tisztviselők - előtt. Egyúttal ismertette a bizottság véleményét az okozott károknak a legyőzött ellenséges országokkal való megfizettetéséről, azaz a jóvátétel A károkat olyan nagyságrendűnek ítélte, amit Németország és szövetségesei teljes nemzeti vagyona sem fog kielégítő mértékben ellentételezni. Ezért merült fel, hogy jóvátételként éveken át teljesítsenek a lehető legnagyobb mértékben áruszállításokat, és ezt annak árán is kényszerítse ki a Szovjetunió, ha a legyőzött államok népeinek életszínvonalát a háború előtti szint alá csökkenti. Emellett előadásában javasolta a legyőzött országok munkaerejének a felhasználását a Szovjetunió újjáépítésében. Az anyagi kártérítésre vonatkozóan - mint Baráth Magdolna és Feitl István egyik publikációjából tudjuk -, hasonló elgondolást fogalmazott meg egy évvel később I. M. Majszkij külügyi népbiztos-helyettes, illetve a jóvátétel kérdéseivel foglalkozó, A Molotov külügyminiszterhez 1944. június 28-án eljuttatott feljegyzésben a jóvátétel két formájára tettek javaslatot: egyrészt bizonyos objektumok (értsd üzemek) elszállítására és a Szovjetunióba való áttelepítésére, másrészt évenkénti áruszállításokra. Az egyes legyőzött országok által fizetendő jóvátétel összegét a javaslat szerint úgy kell meghatározni, hogy az reálisan teljesíthető legyen, de egyúttal az ellenséges országok részéről maximális erőfeszítést igényeljen. A Szovjetunió jóvátételi politikájának alapelvét a Majszkij-féle bizottság végső soron így summázta: „elvenni Németországtól és szövetségeseitől mindazt, amit csak el lehet venni".

1944. október 27-én a Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottsága határozatot hozott, amellyel az elfoglalt magyar területek igazgatásának megszervezését a 2. Ukrán Front haditanácsára bízta. A front előrehaladtával gyakorlatilag minden a szovjet katonai hatóságok felügyelete alá került. A front haditanácsa keretében pedig megszervezték a központi zsákmányszerző parancsnokságot.

Amikor tehát a magyar-szovjet jóvátétel kérdésköréről beszélünk, az elmondottakat mindig szem előtt kell tartanunk.

Ezen a napon történt február 22.

1937

A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább

1938

A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább

1946

Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább

1978

A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább

1980

Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő