Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”

Bevezető

Magyarország második világháború utáni jóvátételi kötelezettsége - „és ami mögötte van" - olyan mértékig vette igénybe az ország gazdasági és emberi erőforrásait, hogy az évtizedekre meghatározta Magyarország fejlődési pályáját, sőt, talán mondhatjuk, napjainkig érezteti hatását. Ennek ellenére a kérdés szisztematikus feltárása még szinte meg sem kezdődött, aminek következtében a koalíciós időszak és a szocialista korszak történetével foglalkozó munkákban messze nem kapja meg azt a figyelmet, amely megilletné. Ez annál is inkább érthetetlen, mert a jóvátételre vonatkozó magyar levéltári források egy évtizede már lényegében korlátozás nélkül hozzáférhetők.

Az 1970-es évek végén majd a '80-as években Pécsi Kálmán, illetve Pető Iván és Szakács Sándor, gazdaságtörténeti munkáikban a korábbiaknál már lényegesen nagyobb figyelmet szenteltek a kérdésnek, és meghatározták a jóvátételi szolgáltatások

Érthető okok (hozzáférés korlátozottsága a forrásokhoz, politikai megfontolások stb.) miatt azonban az egyéb terhekkel való összefüggéseket és a következményeket csak visszafogottan tárgyalhatták. A rendszerváltozás után Földesi Margit elsők között kezdett hozzá a magyar-szovjet viszony átértékeléséhez, és ennek keretében a fegyverszüneti szerződésből eredő terhek A nem kellően szisztematikus feldolgozás és a propagandisztikus színezetű előadásmód azonban megakadályozta abban, hogy meggyőző eredményekhez jusson. Borhi László az ezredforduló utáni években sorra publikálta Magyarország nemzetközi kapcsolataira vonatkozó tanulmányait és könyveit, amelyekben a magyar jóvátételi szolgáltatások, a német javak átadásából eredő veszteség, és a szovjet gazdasági térnyerés következményeinek tárgyalása igen nagy Fontos eredményeket hozott, és lényegesen javította a téma kutatásának esélyeit - elsősorban Szűcs László munkája nyomán - az 1944 decembere és 1947 szeptembere között keletkezett magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálása. A Magyar Országos Levéltár által 1997-2008 között kiadott kötetek egyrészt bemutatják, hogy a legfelsőbb államigazgatási fórumon hogyan születtek meg a fegyverszüneti szerződés végrehajtásával kapcsolatos, döntések, és a jóvátétel témakörére vonatkozóan sok fontos szöveget tesznek könnyen (az interneten is!) hozzáférhetővé, mégpedig bőséges és megbízható jegyzetapparátussal Szűcs László a jóvátételi egyezményről önálló tanulmányt is Jelentős esemény volt ezen a téren a szovjetellenes elfogultsággal aligha vádolható Balogh Sándor Földesi Margittal közösen jegyzett, „A jóvátétel, és ami mögötte van" című . A kötet meggyőzően mutatott rá, hogy a háború elvesztéséből és a fegyverszüneti szerződésből, majd a békeszerződésből eredően a magyar társadalomra nehezedő terheket nem egymástól elszakítva, hanem egymással összefüggésben kell vizsgálni.

 
Címlap
  
Záró oldal

A Bevezetésben a szerzők a tágabb értelemben vett magyar-szovjet jóvátétel körébe a következő főbb tételeket

1) A hadizsákmányként - tehát a szovjet katonai hatóságok megtervezett, hivatalos akciói keretében - lefoglalt és elszállított javak. (A bankok pénz- és nemesfémkészleteinek, valamint az általuk őrzött egyéb értékeknek a lefoglalása, üzemek leszerelése, anyag- és árukészleteinek elszállítása stb.)

2) A fegyverszüneti szerződés 12. §-a szerinti 200 millió dollár összegű jóvátétel (amellyel a jelen közlemény is foglalkozik).

3) A magyarországi német javak átadása a Szovjetuniónak, majd azok visszavásárlása 1947-1955 között.

4) A 2) pont alatti tulajdonokban a fegyverszüneti szerződés aláírása után keletkezett károk megtérítése.

5) A német vállalatok és magánszemélyek javára a háború alatt magyar partnereikkel szemben keletkezett követelések megtérítése ugyancsak a Szovjetunió részére. (Miközben a magyar vállalatokat és magánszemélyeket megillető - nagyságrendekkel nagyobb - németekkel szembeni követelések megtérítését a magyar állam nem igényelhette.)

6) A Szövetséges Ellenőrző Bizottság működési költségei: küldöttségeinek és misszióinak elhelyezése és ellátása.

7) A szovjet Vörös Hadsereg éveken keresztül Magyarországon állomásozó - többszázezer főt számláló - egységeinek teljes ellátása (hadfelszerelés, zsold, élelmezés, ruházat, tisztálkodási eszközök stb.).

8) A helyi szovjet parancsnokok önkényeskedései és „tervszerűtlen" lefoglalásai, elszállításai, amelyek veszélyeztették az egyes települések normális működését, és az egyes állampolgárok lét- és vagyonbiztonságát.

Feltétlenül hozzá kell még tennünk ehhez a felsoroláshoz a polgári lakosok tízezreinek elhurcolását „málenkij robotra" és a többszázezer magyar hadifogoly éveken keresztül történő visszatartását, munkaerejének igénybevételét.

A háborúból eredő kötelezettségek és terhek jellegének és mértékének feltárásához vizsgálnunk kell - lehetőleg indulat és elfogultság nélkül - a Szovjetunió ezzel kapcsolatos céljait és törekvéseit, továbbá a magatartását meghatározó szubjektív tényezőket is. Juhász Gyula már a rendszerváltozás előtt felhívta a figyelmet Molotov szovjet külügyminiszter 1943-ban tett nyilatkozatára, amelyben a magyar hadseregnek a front mögötti területek ellenőrzése során a partizánháborút vállaló lakossággal szemben elkövetett atrocitásaira utalt:

Ez a megnyilatkozás napjainkra már beépült a magyar történeti közgondolkodásba, általában azonban csak Magyarország határainak megállapításával, a Szovjetuniónak a párizsi béketárgyalásokon Magyarország törekvéseivel szemben tanúsított rideg magatartásával hozták összefüggésbe, és nem terjesztették ki az 1944-1956 közötti korszak szovjet-magyar kapcsolatainak egész kérdéskörére, mert arról - legalábbis 1990 előtt - egyszerűen nem lehetett őszintén beszélni. Pedig más adatok is figyelmeztetnek az ország háborús szerepvállalásáról a Szovjetunióban kialakult kép várható, súlyosan negatív következményeire Magyarország háború utáni sorsának alakulásában. Józsa Antal, emlékiratához írt tanulmányában említi, hogy a Népbiztosok Tanácsa mellett már 1942-ben létrehoztak egy rendkívüli állami bizottságot, amelynek feladata a németek és a velük szövetséges csapatok által szovjet területen okozott károk felmérése volt. E bizottság egyik tagjaként tartott előadást a károk felmérésének addigi eredményéről , az ismert magyarországi származású közgazdász-akadémikus 1943. augusztus 31-én Moszkvában a Népbiztosok Tanácsa munkatársai - tehát vezető állami tisztviselők - előtt. Egyúttal ismertette a bizottság véleményét az okozott károknak a legyőzött ellenséges országokkal való megfizettetéséről, azaz a jóvátétel A károkat olyan nagyságrendűnek ítélte, amit Németország és szövetségesei teljes nemzeti vagyona sem fog kielégítő mértékben ellentételezni. Ezért merült fel, hogy jóvátételként éveken át teljesítsenek a lehető legnagyobb mértékben áruszállításokat, és ezt annak árán is kényszerítse ki a Szovjetunió, ha a legyőzött államok népeinek életszínvonalát a háború előtti szint alá csökkenti. Emellett előadásában javasolta a legyőzött országok munkaerejének a felhasználását a Szovjetunió újjáépítésében. Az anyagi kártérítésre vonatkozóan - mint Baráth Magdolna és Feitl István egyik publikációjából tudjuk -, hasonló elgondolást fogalmazott meg egy évvel később I. M. Majszkij külügyi népbiztos-helyettes, illetve a jóvátétel kérdéseivel foglalkozó, A Molotov külügyminiszterhez 1944. június 28-án eljuttatott feljegyzésben a jóvátétel két formájára tettek javaslatot: egyrészt bizonyos objektumok (értsd üzemek) elszállítására és a Szovjetunióba való áttelepítésére, másrészt évenkénti áruszállításokra. Az egyes legyőzött országok által fizetendő jóvátétel összegét a javaslat szerint úgy kell meghatározni, hogy az reálisan teljesíthető legyen, de egyúttal az ellenséges országok részéről maximális erőfeszítést igényeljen. A Szovjetunió jóvátételi politikájának alapelvét a Majszkij-féle bizottság végső soron így summázta: „elvenni Németországtól és szövetségeseitől mindazt, amit csak el lehet venni".

1944. október 27-én a Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottsága határozatot hozott, amellyel az elfoglalt magyar területek igazgatásának megszervezését a 2. Ukrán Front haditanácsára bízta. A front előrehaladtával gyakorlatilag minden a szovjet katonai hatóságok felügyelete alá került. A front haditanácsa keretében pedig megszervezték a központi zsákmányszerző parancsnokságot.

Amikor tehát a magyar-szovjet jóvátétel kérdésköréről beszélünk, az elmondottakat mindig szem előtt kell tartanunk.

Ezen a napon történt december 08.

1906

Elhelyezik ünnepélyesen a Szent István-bazilika zárókövét I. Ferenc József jelenlétében.Tovább

1941

Az Egyesült Államok Kongresszusa hadat üzen Japánnak, ezzel az Egyesült Államok belép a második világháborúba.Tovább

1941

Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és Új-Zéland hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1955

Az Európa Tanács elfogadja jelképéül az európai zászlót.Tovább

1956

A a budapesti központi munkástanács öttagú delegációja a parlamentben tárgyal Marosán György államminiszterrel, Salgótarjánban sortűz...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő