Azok, akik a cserkészetet a keresztény-nemzeti gondolat szolgálatába akarták állítani, a mielőbbi összefogás érdekében konferenciát hívtak...Tovább
Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez
„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”
Az 1945. január 20-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány képviselői által Moszkvában aláírt fegyverszüneti szerződés Magyarországot többek között a háború során általa okozott károk részleges megtérítésére, összesen 300 millió dollár értékű árunak hat év alatt történő szállítására kötelezte. Ebből 200 millió dollárt a Szovjetuniónak, 70 millió dollárt Jugoszláviának, 30 millió dollárt pedig Csehszlovákiának kellett megtéríteni áruszállítások formájában. (A fegyverszüneti szerződésnek a jóvátételre vonatkozó 12. §-át, és a függelék hozzá tartozó szövegét teljes terjedelmében idézi a 12. dokumentum 3., 4. és 5. bekezdése.)
Mintegy három héttel a fegyverszüneti szerződés aláírása után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov marsall felszólította a magyar kormányfőt, hogy tegyen javaslatot az 1945-ben esedékes jóvátételi szállításokra, egyúttal követelte a szállítások haladéktalan megkezdését. Mindez olyan körülmények között történt, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány hatásköre még a fél országra sem terjedt ki, és ez a hatáskör is igen korlátozott volt. A szovjet katonai hatóságok még hónapok múlva is ellenőrzésük alatt tartották a teljes vasúthálózatot, a postát, az üzemeket, a bányákat, a nagyobb kereskedelmi cégeket, a gabona- és egyéb élelmiszerraktárakat stb. A kormány tehát nem volt abban a helyzetben, hogy az ország állapotát felmérje, a nemzetgazdaság teljesítőképességét megállapítsa.
A magyar kormány ennek ellenére 1945. február 15-én átnyújtotta első javaslatát, amelyben a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia részére mintegy 171 millió aranypengő, azaz kb. 50 millió dollár értékű áru 1945. évi szállítására tett javaslatot. Ugyanebben a dokumentumban azonban azt is kifejtette, hogy Magyarország nem képes e termékeket a Szovjetunió és a másik két ország rendelkezésére bocsátani, ezért kérte az első évi kötelezettség mérséklését 33,3 millióról 25 millió dollárra, azzal, hogy az így keletkező hátralékot a következő öt évre (1946-1950) elosztva
A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetői azonban az egész javaslatot visszautasították, és február 20-án egy általuk összeállított előzetes jegyzéket adtak át azokról az árukról, amelyeket Magyarország a Szovjetunió részére tartozik szállítani hat év alatt, tehát 1945. január 20-tól 1951. január 20-ig. Ez viszont a magyar kormány részére tűnt elfogadhatatlannak, amit egy válaszjegyzékbenAz érdemi tárgyalások csak április19-én, a kormány és a SZEB Budapestre költözése után kezdődtek meg. A szovjet fél kívánságának eleget téve - az általuk összeállított árulista főbb csoportjainak megfelelően - magyar részről is öt tárgyalódelegációt állítottak össze, amelyeknek vezetőit széles körű felhatalmazással látták el. A tárgyalások első szakasza
Május 14-én a Moszkvából kapott részletes utasítás, illetve az ott összeállított tervezet alapján új áru-jegyzéket, valamint egy egyezménytervezetet adtak át a magyar miniszterelnöknek (Lásd az 1/a. és az 1/c. dokumentumot!), aki erre május 18-án tette meg Május 19-től június 1-ig tartott a tárgyalások második szakasza, amelynek során a szállítandó áruk mennyisége és árának meghatározása, valamint a szállítások ütemezése körül bontakozott ki éles vita valamennyi tárgyalócsoportban. A magyar fél azt szerette volna, ha a megbeszélésekről magyar és orosz nyelven vezetett, egyeztetett jegyzőkönyvek készülnek. A szovjet illetékesek azonban ez elől elzárkóztak. A tárgyaló csoportok magyar vezetői minden tárgyalási nap után részletes emlékeztetőt készítettek, részben feletteseik, részben pedig a kormány tagjai, illetve az érdekelt minisztériumok illetékesei számára. Ezek közül öt iratot közlünk. (Lásd a 2/a., b., c., d., e. dokumentumot!) Június 2-ától - a szovjet tárgyalásvezető újabb moszkvai egyeztetése miatt - ismét néhány napos szünet következett, majd a futár által meghozott „végleges" tervezet június 11-ei átadása után már csak kisebb módosításokra, illetve kiegészítésekre volt lehetőség. A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy teljesíthetetlen kötelezettséget vállal magára (Lásd a 4/a. sz. dokumentumot!), június 15-én mégis kénytelen volt aláírni az egyezményt. A tárgyalások menetéről és légköréről egyébként Pokorny Hermann altábornagynak, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjének beszámolója alapján nyerhetünk képet (Lásd a 4/b. dokumentumot!), ezért annak további részletezésére itt nem térünk ki.A június 15-én aláírt magyar-szovjet jóvátételi egyezmény 11 cikkből áll. A szöveg terjedelme
Az egyezményben Magyarország kötelezte magát, hogy hat év alatt (1945. január 20. és 1951. január 20. között) 200 millió USA dollár értékben szállít árukat a Szovjetuniónak. Az egy-egy évre eső kötelezettség 33,34 millió dollár volt. A 4. cikk szerint a szovjet határig, illetve kikötőig a szállítás költsége és kockázata a magyar felet terhelte. Súlyos előírást tartalmazott a 6. cikk is: Valamely termék, gép stb. késedelmes szállítása esetén a magyar kormány köteles volt havi 5% (!) pótlólagos szállítást (pönálét) teljesíteni ugyanabból a cikkből. Az egyezményhez három melléklet, és egy „Részletezés" tartozik. Az I. melléklet hét fejezetre tagolva, összesen 184 tételre bontva sorolja fel a szállítandó árukat, illetve azok mennyiségét, egységárát és összértékét, ahhoz hasonló táblázatos formában, ahogyan az I/3. sz. dokumentumként közölt előzetes árulistát összeállították. A II. melléklet az említett fejezetek szerint tagolva határozza meg az adott árucsoportból az egy-egy évben szállítandó áruk dollárban kifejezett értékét. A III. melléklet a jóvátétel első évében szállítandó árukat sorolja fel tételesen. (Az egyezmény szerint a 2., 3. stb. évben ténylegesen esedékessé váló szállítások részletes listáját a jóvátételi év kezdete előtt két hónappal mindig külön szerződésben rögzítették, a II. sz. mellékletben meghatározott kötelezettségek figyelembe vételével. Az egyezményhez tartozó „Részletezés" című, 95 oldalas füzet a Magyarország által szállítandó egyes áruféleségek leírását, a velük szemben támasztott műszaki, minőségi és egyéb követelményeketMegemlítendő még, hogy a tárgyalásokkal párhuzamosan a magyar kormány sorozatosan tiltakozott a Vörös Hadsereg zsákmányparancsnoksága által időközben leszerelt egyes üzemek berendezéseinek és készleteinek elszállítása miatt (Lásd az 1/a., a 3/a. és b., valamint a 4/a. dokumentumot!). Ha e téren nem is ért el azonnali eredményt, tény, hogy a jóvátételen kívüli önkényes leszerelések az egyezmény aláírása utáni hetekben fokozatosan megszűntek. A nyár folyamán készített első összegzések egyike szerint csak az ipari vállalatoktól elszállított gépi berendezések, nyersanyagok és áruk értéke elérte a 28 millió dollárt, amit ha beszámítottak volna az 1945-ben, a Szovjetunióval szemben esedékes jóvátételi kötelezettségbe (33,34 millió dollár), akkor nagyrészt fedezte volna azt.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő
