Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Horn, a „renitens" diplomata - 1962
„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."
A vizsgálat
Horn egy nap múlva visszaindult, időközben megérkezett Budapestre Cséby Lajos elaborátuma, amiről Horn is értesült, és amit természetszerűen vizsgálat követett. (Lásd az 1. dokumentumot!)
A vizsgálat során Hornék kijöttek az adu-ásszal, nevezetesen Cséby Lajos nőügyével. Ez sokban hiteltelenné tette az erkölcsi vádakat a beosztottakkal szemben. A vizsgálóbizottság ettől függetlenül sem tartotta megalapozottnak a nagykövet politikai vádjait, bár a két beosztott nézeteiben talált kifogásolni valót. Súlyosabb szankcióknak, fegyelmi vizsgálatnak, a diplomáciai területről való eltávolításnak azonban nem látták alapját. Boros és Horn visszahívását egyszerűen azért kezdeményezték, mert helyzetük tarthatatlanná vált a nagykövetségen. Dűlőre azonban nem jutottak, így helyszíni vizsgálatot javasoltak.
Horn Gyula a vizsgálat közben, mint pártitkár levelet írt Hollai Imrének is, aki ebben az időben az MSZMP központi apparátusában a külügyi részleget
. A levél kellően önkritikus és tisztelettudó volt, de egyértelműen értésére adta a címzettnek, hogy a konfliktus hátterében a nagykövet nőügyének szóvá tétele állt. (Lásd a 2. dokumentumot!)Boros Róbertet az év vége felé eltávolították a nagykövetségről, Horn maradt. 1963. január 15-én, tehát néhány hónappal a vizsgálat után a minisztériumban Aranyosi László jelentést készített a nagykövetség
. Visszatekintve az esztendőre Cséby - szerinte - nagy aktivitással, lendülettel látott munkához, rengeteg jelentés készült az év első felében, ezzel szemben az év második felében ez alább hagyott egészen decemberig. Horn Gyula például szeptember és október hónapban nem készített jelentést. Az elemző jelentéseket Aranyosi egyoldalúnak minősítette, amelyek csak a hibákra összpontosítottak. A minisztérium erről elbeszélgetett szabadságuk alatt a munkatársakkal. „Megállapítottuk, hogy - különösen a gazdaságpolitikai beosztott - a bolgár valóságot magyar szemszögből vizsgálja, nem veszi eléggé tekintetbe a sajátos bulgáriai körülményeket, s ezért nem sikerült objektív képet adni a BNK fejlődése egyes kérdéseiről. Bírálatunk nyomán bizonyos megtorpanást tapasztaltunk, s csak az októberi és decemberi futárral érkezett észrevehetően egészségesebb, a helyzetet jobban, körültekintőbben elemző jelentés."A baráti országok diplomatáival Aranyosi szerint Boros és Horn haveri kapcsolatot épített ki. Itt szabad szájúak voltak, ami elzárkózáshoz vezetett a bolgár pártközpont, a magasabb funkcionáriusok és a szovjetek részéről.
Aranyosi visszatért arra is, hogy a fiatalok, erkölcsi magatartásában, munkafegyelmében hiányosságok voltak, Cséby határozott intézkedéseit helyeselte. Megemlítette, hogy év végén új első beosztottat neveztek ki.
Aranyosi szerint konfliktus keletkezett a minisztérium és az Apró Antal számára készített augusztusi belpolitikai jelentés miatt, amelyben pl. azt kifogásolta a minisztérium, hogy Cservenkov
kapcsolatban azt írták: elégedetlenséget váltott ki, hogy szinte kizárólag őt tették felelősség az elkövetett hibákért, és ezt az elégedetlenséget adminisztratív eszközökkel és egy országgyűlési választással vezették le. A szófiai diplomaták olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy a fokozott belpolitikai aktivitás célja a figyelem elterelése volt a túlfeszített gazdasági tervek miatti nehézségekről. A minisztérium szerint a személyi kultusz elleni fellépést a nép félrevezetésének minősíteni helytelen, sőt félrevezető volt. A minisztérium a BKP VIII. kongresszus anyagának elmélyült tanulmányozását ajánlotta a diplomaták számára.A gazdaságpolitikai munkáról megállapították, hogy a követség által küldött 38 „szignalizáló" és 14 értékelő jelentés hasznos és termékeny volt. Ebből 14-et Horn Gyula készített. Helytelen szemléletéről az osztály ismételten megemlékezett: „Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."
Zágor György főosztályvezető (Aranyosi László III. o. titkár előterjesztése alapján)
a követség jelentő munkájának értékelésében megismételte azokat a politikai hibákat, amelyek korábban elhangoztak. Külön kiemelte, hogy a balkáni magyar követségek nem értettek egyet Boros Róbert korábban említett elemzésének azon megállapításával, hogy a balkáni együttműködés egyedül következetes képviselője Bulgária. A minisztérium ismételten leszögezte, hogy nem szabad egyetlen országnak sem vezető szerepet tulajdonítani ebben a . Horn is megkapta a beosztását a túlzott negatív értékelések miatt.Ez a jelentés azonban már Cséby Lajos ellen íródott. Leváltották, pályafutását Prágában
.A követség nevében már nem Cséby, hanem Ferencz László ideiglenes ügyvivő válaszolt a
. Ebből kiderült, hogy a kiegyensúlyozottság irányába „segítette" a követséget egy Nemes Dezsővel folytatott szófiai beszélgetés is. Ugyanakkor a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusa, például Jugov miniszterelnök leváltása sokban igazolta a követség kritikus álláspontját. A válasz nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a nehézségek elhallgatását nem tartja helyes magatartásnak, mi több továbbra is jelentkeznek újabb és újabb problémák, amelyekről nem lehet a hivatalos bolgár álláspont szerint jelenteni.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő