Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

Bevezetés

1956-ot követően a hatalom nagyszabású vizsgálatokba kezdett: kik voltak az ellenforradalminak minősített cselekmények elkövetői. Az első számú bűnbakok a „horthysta" és „nyilas" elemek voltak, akik a teória szerint előre kitervelten szervezték meg az eseményeket. Így az összes olyan személyt felülvizsgálták, akik 1945 előtt tiszti rendfokozatot viseltek, és a korábbi tisztogatások során megtartották azt. Bizottságok alakultak, amelyekbe a Néphadseregen és a Rendőrségen kívül a területileg illetékes pártszervezetek delegáltak tagokat. A vizsgálatok többségében a végeredmény nem volt kétséges: ha a tartalékos tisztek többsége nem is cselekedett semmit, a reakciós, horthysta, kispolgár, fasiszta stb. jelzők elegendők voltak ahhoz, hogy megfosszák őket korábbi rendfokozatuktól. Az esetek nagy részében ezzel le is zárult az ügy - mindkét fél megnyugvásával. A kivételek egyike volt dr. Széll Endre, aki többször is megkísérelte elérni tartalékos tiszti rendfokozatának megőrzését, szembeszállva a megyében uralkodó, az országos átlagnál is vonalasabb politikai vezetéssel.

Békés felvonulók Ózdon 1956-ban
Forrás

Dr. Széll Endre (Szár, 1905. december 27. - Esztergom, 1977. július 9.) kötelező katonai szolgálatát a 2. gyalogezrednél teljesítette, 1929-ben orvosi diplomát szerzett Pécsett, majd 1931-ben sebész szakképesítést kapott. 1933. október 1-jétől került hivatásos honvéd orvosi állományba a 4. kerékpáros zászlóaljnál. 1935. augusztus 1. és 1936. augusztus 1. között a 6/I. határőr osztálynál szolgált, majd a 2/III. zászlóalj kötelékébe helyezték. Következő szolgálati helye a szombathelyi 3/I. tüzérosztály volt 1939. január 23-ig, ahonnan a nagykanizsai honvéd kórház állományába került. 1939. augusztus 1-jétől rövid ideig a kassai, majd november 15-étől a kolozsvári helyőrségi kórházban szolgált. 1944. október 15. és 1945. április 30. között az 5. tartalék hadosztály egészségügyi oszlopával hadműveleti területen tartózkodott, majd amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945. november 12-én tért haza. 1947-ben betegség miatt hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, ezt követően az ózdi kórház fül-orr-gége szakorvosaként dolgozott. 1957-ben megfosztották rendfokozatától.

A forráscsoport olvasásakor sokáig úgy érezzük, hogy az ügy végkimenetele független a vizsgálattól és a tényektől, a résztvevők és a körülmények előre meghatározzák, mi fog történni. Dr. Széll Endre orvos esetében a hatóságok képviselői a „vizsgálat" során azokat a tényeket, amelyek nem illettek előzetes koncepciójukba, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, illetve nem ellenőrizték információikat. A vizsgálat során újabb és újabb „terhelő adatokat" találtak, végül - három évig tartó hivatalos eljárás után Széll Endrét megfosztották rendfokozatától. Mindezek mellett az is érzékelhető a forrásokból, hogy a forradalom után néhány évvel már bizonyos fokig enyhült a politikai légkör. A Belügyminisztérium véleményét megfogalmazó ózdi illetőségű politikai tiszt korábbi felfogását megtartva ugyanis dr. Széll Endre rendfokozatának visszaadását javasolta „azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett személyt a megbízhatatlanok csoportjába sorolják be." Ózd járási kiegészítő parancsnokság felülvizsgáló bizottsága - úgyszintén fenntartva korábbi véleményét Széll Endre „ellenforradalmi" magatartásáról -, ekkor már az orvos szakmai munkájára helyezte a hangsúlyt. Ennek „alapján, mivel nevezett Ózd város és járásának egyetlen orr, fül, gége szakfőorvosa, és munkáját kifogástalanul látja el, a Kiegészítő Parancsnokság részére a sorkötelesek szakorvosi vizsgálatát is rendszeresen ő hajtja végre, ezért javasoljuk századosi rendfokozatának visszaadását." A döntést viszont a megyei hadkiegészítő parancsnok hozta meg, aki 1960-ban is ugyanaz az ezredes volt, mint 1957-ben, s a korábbi vádak, illetve vélhetően a „volt horthysta tisztek" iránti ellenszenve okán utasíthatta el dr. Széll Endre századosi rendfokozatának visszaállítását.

Ezen a napon történt június 02.

1944

1944 – A Frantic fedőnevű légi hadművelet: A brit és amerikai légierő több csapást mér magyarországi célpontokraTovább

1948

1948 – Aláírják a magyar–szovjet katonai egyezményt.Tovább

1953

Londonban a Westminsteri apátsági templomban megkoronázták II. Erzsébet brit királynőtTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő