Véget ér a verduni csata, az első világháború egyik legfontosabb ütközete.Tovább
Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után
„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."
5.
Dr. Széll Endre ismételt fellebbezése a honvédelmi miniszterhez
Ózd, 1959. július 8.
Ózd, 1959. július 8-án
Magyar Honvédelmi Miniszter Úr!
Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak. Kérésem támogatására szabadjon az alábbiakat előadnom:
A honvédséghez 1934-ben kerültem, mint orvos. Rövid csapatszolgálat után a különböző honvédkórházaknál teljesítettem szolgálatot, mint fül-orr-gége szakorvos. A háború befejezése után a bpesti I. kerületi parancsnokság igazoló bizottsága, valamint az orvos eü. szakszervezet ig[azoló] bizottsága simán igazolt. Ennek alapján visszakerültem a demokratikus honvédséghez, s a miskolci 2. hőr.
nyertem beosztást. Itt estem át a második szűrésen, mikor is a bizottság a szolgálatban megtartott. Majd megbízatást nyertem a miskolci honvéd gyengélkedőház megszervezésére és felállítására, amit végre is hajtottam. Ezután többször kiújult és már régebben fennálló betegségem miatt saját kérelmemre felülvizsgálat útján nyugállományba vonultam, s mint polgári orvos az ózdi vasgyári, jelenleg városi kórháznál nyertem alkalmaztatást, mint osztályvezető főorvos. A honvédség pár év múlva a nyugállományból a tartalékos állományba helyezett át. Ózdon kb. 13 óta működöm, főleg gyári munkásokból és bányászokból adódik a beteganyagom. Magángyakorlatot évek óta nem folytatok. Többször részesültem munkámért jutalomban, dicséretben, egy ízben egészségügyi miniszteri dicséretben. Fegyelmi eljárás ellenem nem volt. Két évig voltam igazgatóhelyettes, két évig igazgató főorvos, mely pozícióból többszöri kérelmemre váltottak le, mert fizikailag a kettős munkát nem bírtam. Jelenleg is napi 11 órás munkaidőt dolgozom. Az 1956-os ellenforradalom alatt az orvosi munkámat végeztem, semmi féle részt nem vettem benne, az egész időt Ózdon töltöttem. Utána a kórházi igazoló bizottság a magatartásomért simán igazolt, s vezető állásomban megtartott, majd, amikor szükségem volt, a rendőrhatóság is kiállította simán az erkölcsi bizonyítványt. A családomból sem vett részt senki az ellenforradalomban, sem nem disszidált. Ezek után rendkívül megdöbbentett az a tény, hogy az ózdi honvéd kiegészítő parancsnokság igazolási eljárásakor olyan lehetetlen és igaztalan vádakkal illettek: a kórházban gyaláztam a kommunistákat, el akartam távolíttatni őket, a fiamat papnak adtam. A vádak cáfolására módot nem kaptam, bizonyítani nem bizonyítottak be ellenem semmit, mégis megfosztottak rendfokozatomtól. A beadott fellebbezésemet úgy utasították el, hogy tárgyalás vagy kihallgatás, bizonyítás a tárgyban nem volt. Úgy érzem, a vádakat cáfolnom nem kell, az évtizednél több eddigi becsületes és lelkiismeretes munkám bizonyít mellettem, amit igazol az a tény is, hogy a honvédség részére a mai napig is évek óta állandóan végzek szakorvosi munkát a sorkötelesek és tartalékos tisztek szakszűrő vizsgálatával, s ugyancsak gyógyító munkát is a tényleges tisztek és tiszthelyettesek, valamint családtagjaik A kórházi pártbizottság titkára is kijelentette, hogy a katonai hatóság megkeresésére szívesen tesz írásbeli nyilatkozatot mellettem, mert már 1956 előtt is ismert, és magatartásomat és munkásságomat ismeri. Ötvennégy éves koros ember vagyok, tiszti rendfokozat nélkül, mint legénységi állományú, a honvédségtől végleges elbocsátást nyernék. Mégis én annyira szégyenteljesnek és megbélyegzőnek tartom a magam számára a rendfokozatom elvesztését, s érzem, hogy ezt nem érdemlem meg, ezért kérem a rehabilitációmat és a rendfokozatom visszaadását. Kérésem megismétlése mellett maradok teljes tisztelettel:
Dr. Széll Endre
Kórházi osztályvezető főorvos
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő