Londonban megnyílik az ENSZ első közgyűlése.Tovább
Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója
„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”
Először a Csehszlovákiában levő Wischau (Vislov) irányítottak, majd onnan azonnal tovább Grafenwöhr-be (Bajorország). Ez egy gyűjtőtábor volt, ahol a nyilasok voltak a nagy urak. Az itt összegyűjtött alakulatokból akartak új „hungarista” hadosztályokat felállítani. Grafenwöhrben az 5. Kossuth h[ad]o[sztály] került felállításra. Nekem kellett volna oszlopommal a ho. szerszázadot felállítani. Szerencsére a frontról befutott egy szétvert ho. törzs, mely magával hozta lőszerkezelő oszlopát is. Nekem kellett volna ezzel az oszloppal dolgoznom, de nem vállaltam, mire egy másik táborrészbe tettek át a „Szilágyi alezredes” ellátó csoport kötelékébe. Április 1-én kaptuk a parancsot, hogy a 4. Petőfi hungarista ho. felállításához St. Pöltenbe (Ausztria) meneteljünk. A csoport személyvonaton utazott, én az anyaggal és a családokkal más útvonalon, egy 5 kocsiból álló vasúti szerelvénnyel utaztam.
A Cseh-erdőben Prachatitz városát elérve elhatároztam, hogy tovább nem megyek már. Mikor a zsúfoltság miatt a szerelvényemet a vízválasztón levő kis állomásra, Chrobold-ra kitolták, az állomásfőnököt dohány juttatásával lekenyereztem és rávettem, ne jelentse a szerelvényt sehova sem, és ha érdeklődnének, jelentse, hogy a tengelyek besültek, továbbmenni nem tudunk.
Egészen a háború utolsó napjáig az állomáson vesztegeltünk.
Idő közben a Prachatitz-i SA szervek több ízben felszólítottak, hogy a Volksturmmal együttműködjek. Minden alkalommal kitértem ez elől, mondva, hogy nem harcolhatunk a Volksturmmal, mert az egy kimondottan német népi alakulás stb. A végén, mint megbízhatatlant, lefegyvereztek. A puskákból csak azokat adtam le, amelyek, mint hibások kerültek hozzám, a kézigránátok gyutacsait eldobáltam, használni azt sem tudták. Az amerikai haderő közeledésének hírére a vezetők eltűntek. Én a családokkal a hegyekben levő, 17 házból álló Haberles nevű községbe költöztem, ahol a fegyverszünetet is megértük.
Itt született Enikő nevű lányom 1945. május 11-én. Június elején az amerikai megszálló hatóságok hirdetményben felszólítottak minden volt német és magyar katonát, hogy a friedberg-i am[erikai] fogolytáborban jelentkezzenek. A többi bajtárs családostól még korábban elment így én Parrag honvéddal, aki raktárkezelőm volt, gépkocsimon elmentünk Friedberg-be, és onnan még aznap délután elbocsátó-levéllel visszatértünk. Részben, mert a honvágy nagyon gyötört bennünket, részben, mert az otthoniakról semmit sem tudtunk, 1945. 07. 10-én bementem gépkocsimon Prágába. A magyar Vöröskereszt kirendeltségét megkerestem, és az igazgatójától érdeklődtem, miképpen lehet hazajutni. Ő elvette az amerikai elbocsátó levelemet és a cseh igazolványomat, amely a gk-mat igazolta, és a prágai rendőrségen feljelentett. Detektívek jöttek értem, elvittek a rendőrfőkapitányságra, kihallgattak, majd a Motol-i (Prága külvárosa) cseh hadifogolytáborba (Zajatcki tábor Motol) kísértek. Kb. 500 magyar volt már ott, de tiszt egy sem volt, így engem bíztak meg a magyar hadifoglyok parancsnokságával. Aránylag igen jó sorunk volt, nekünk, magyaroknak, mert a munkában messze leelőztük a németeket. A cseh parasztok és iparosok csak magyar h[adi]f[oglyot]t akartak, német egynek sem kellett. Megmagyaráztam a bajtársaknak, hogy ha tisztességesen viselkednek, sokkal jobb soruk lett. A házakban rendet tartottunk, a mosakodásra, tisztálkodásra ügyeltünk, a parancskihirdetési foglalkozásnál fegyelmezettek voltunk. Parancs után volt mindig zártrendű fegyelmező gyakorlat volt, melyről 2-3 rendes mozdulat után bennünket elengedtek.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 10.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő