Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

A Vöröskereszt útján értesítőt tudtunk küldeni hozzátartozóinknak Így küldtem én is értesítőt unokahúgomnak, Vladár Sándornénak Budapestre, aki szeptember utolsó hetében útlevéllel kiutazott Prágába és egy hetes utánjárással elintézte a cseh honv[édelmi] minisztériumban, hogy az összes magyar hadifoglyot szabadon bocsátották, és a Vöröskereszt kísérése mellett szállítmánnyal Budapestre szerencsésen meg is érkeztek. Én, mivel családomat Haberles-ben (Cseh-erdő) [hagytam], egyedül utaztam oda. Őket már nem találtam ott, mert az amerikai hatóságok összegyűjtötték, és hazaszállították az ott lévő családokat. Azt gondolva, hogy családom is már otthon van, Bécsen, Sopronon át hazajöttem Bp-re. Itt tudtam meg, hogy ők még nincsenek itthon.

1945. október 18-án jelentkeztem az 1. honv. kerület létszámfeletti alosztályánál, ahol állományba vettek.

Október 22-én, mint gépkocsivezető állást kaptam Herczegh József hús- és konzervgyárban, mely szovjet bérmunkát végzett. Beléptem a Gépjárművezetők Szabad Szakszervezetébe és 1946. I. 1-vel a Szociáldemokrata Pártba. (

utcai szerv). Kora reggeltől késő estig hordtam az árut a fióküzletekbe, a konyháira és a nyersanyagokat a gyárba. A hetente megtartott pártnapokon részt vettem. A gyár munkássága, K[özponti] B[izottság] -a szocdem volt. Kb. 95%-ban. Kommunista agitáció nem volt a gyárban, így nem tudtam már akkor a[z] MKP-ba átlépni. A gyárban dolgoztam 1946. decemberéig. Ekkor kaptam Dombóvárról egy volt hadifogolytársamtól levelet, hogy munkaadója 3 tonnás tehergépkocsijára váltsak ki -engedélyt, és 50% haszon-rizikó alapon menjek le dolgozni. Elfogadtam barátom, Hirmann Gyula könyvelő ajánlatát, megszereztem a fuvarozási engedélyt, és lementem családommal együtt (1946. áprilisban jöttek haza a München-i táborból) Dombóvárra. 1947. februárjában a gk. tulajdonosai eladták a gk-t. Ezután az új tulajdonosokkal dolgoztam együtt, majd amikor az egyik társ kilépett az üzletből, én léptem be a helyére. Keserves munkával tudtam a sok adósságot, ami a gk-n volt, ledolgozni. Éppen, mikor ledolgoztam, 1948. március 15-ével elvették a jogomat. A gk-t le kellett állítanom, és mint gk. vezető dolgoztam ott helyben különböző helyeken. Még 1948 tavaszán beadtam kérvényt a bajtársnak, hogy visszakerülhessek a honvédséghez.

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők