Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

1936. VIII. 20-án hadnaggyá avattak és beosztottak a győri tüzérosztály 1. ütegéhez alantostisztnek. A fiatal hadnagyok felelőtlen, könnyed életét éltem. Mulatságok, kártya, lovas-kirándulások követték egymást, nem is beszélve a gáláns kalandokról. Részben ez az életmód, de legfőképen a „lókultusz”, ami akkoriban a honvédségnél dívott, érlelte meg bennem az elhatározást, hogy önként jelentkeztem a gépvontatású tüzérséghez. 1937 nyarán a tüzér lőiskolán még részt vettem Hajmáskéren, „igen jó” eredménnyel elvégeztem. A lőiskoláról hazamenet már várt a H. M. áthelyezési rendelete, amely a 2. g[ép]v[vontatású] üteg II. szakaszához (31 M. 15 cm köz. tar.) Székesfehérvárra helyezett. Előzőleg egy 2 hetes anyagismertető tanfolyamon vettem részt Hajmáskéren. Itt ismertették a 15 cm. 31 M. gv. köz[epes] tarackot előttünk.

Igen nagy lelkesedéssel láttam neki a munkának. Új alakulatot kellett felállítanunk Kékesy Béla sz[áza]d[o]s-al, ü[teg]p[arancsno]k-kal, és Galánthay Emil hadnaggyal, alantostiszt társammal. Egy öreg iskolában (Zámolyi-úti) voltak embereink elhelyezve. Iskolának már nem volt alkalmas, de laktanyának jó volt. Jellemző az akkori felfogásra. A legénységnek a tüzér laktanyáig cca. 10 km-t kellett naponta gyalogolni. Ha terepen lehetett volna ennyit menetelni, nem lett volna baj, de a városi kövezeten lélekölő és haszontalan időpocsékolás volt az egész. Itt már nem éltem azt az életmódot, mint Győrött. A munka, a kiképzés lekötött, eszembe se jutott társaságba járni. örültem, ha este fáradtan hazamehettem.

1937. október 15-től december 15-ig Budapestre vezényeltek g[ép]k[ocsi] tiszti tanfolyamra, a Zách-utcai közp[onti] g[ép]k[ocsi] tanosztályhoz. Nagy örömmel mentem a tanfolyamra mert mindig valami különös vonzódást éreztem a gépekhez. Nagyképességű oktatóink voltak (Wettstein György fhdgy., Háger-Veres fhdgy. stb.), akiknek két hónap alatt sikerült a tü[zér] g[ép]k[ocsi] tiszt kötelmeit, tudását velünk elsajátíttatni. Telve munkakedvvel tértem vissza Székesfehérvárra és hozzákezdtem az újonc gk. vezetők kiképzéséhez. A kiképzésnél közvetlen kapcsolatba kerültem a munkás- és paraszt dolgozók és a későbbi életemre ez a kapcsolat igen jó hatással volt. Nevelési rendszerem, mely nem a drasztikus szigoron, hanem a jóindulatú oktatáson nyugodott, ettől az időtől kezdve mindig meghozta a kellő eredményt. Kisebb gyerekes kilengésektől eltekintve, soha különösebb nagy baj nem volt az én embereimmel. Ragaszkodással fűződtek hozzám, és játszi könnyedséggel sajátították el a tudást még azok a bajtársak is, akik az eke szarva mellől jöttek el katonának. A vizsgánál dicséretet kaptam mindig a vizsgáztató katonai és rendőrhatóságoktól, meg nem felelő pedig öt éven keresztül, míg gk. tiszt voltam, egy sem akadt.

Bánásmódomat túl demokratikusnak tartották akkoriban, pedig az csak emberi volt. Helyességét most látom be igazán, mikor már letűnt a régi rendszer. Ma is találkozom volt katonáimmal, akik mindig kitörő örömmel üdvözölnek. Ez a legfőbb bizonyíték nevelési rendszerem helyességére.