Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

A kerékpárosoknál igen jó bajtársi szellem uralkodott, ami kedvező hatással volt a mi életünkre is. Csak a zlj. pk-kal: Oszlányi Kornél alez[redes]sel nem voltunk kibékülve. Cezaromániás hajlamaival sok keserves percet [szerzett] nekünk. Őbenne láttuk a prototypusát a kitüntetés hajhászónak. Csak együttlétünk alatt három

ismertetett el, s később mindenki által ismerten még a is kiharcolta magának. Talán legjobban tudnám összehasonlítani a két jellemet. Mindszentit is ismertem Zalaegerszegről és képzettársítás útján a két ember egyforma módra jelenik meg előttem, ha a múltba visszagondolok.

Oszlányi alez. helyére Istvánffy alez. került, aki egészen más ember volt, ellenkezője Oszlányinak. Még Oszlányi alez. parancsnoksága alatt jelent meg a zsidótörvény, amelynek kapcsán okmányokkal kellett származásunkat igazolni. Igen nehéz helyzetben voltam. Anyai nagyszüleim, anyám kikeresztelkedett zsidók voltak, a származási igazolásomban is szerepelt ez a tény. A törvény alapján nem voltam zsidónak tekintendő, de anyakönyvi lapomon és egyéb okmányaimon piros tintával jelölték meg a tényt, hogy zsidószármazék vagyok. Vártam az elbocsátásomat vagy nyugdíjazásomat, de ez Istvánffy alez. liberális felfogása folytán mégsem következett be. Édesanyám kétségbe volt esve, de én vigasztaltam, hogy nem lesz semmi baj sem, ő nem tehet semmiről sem.

Izzó németgyűlöletem ebből az időből kezdődik. Mint katona, nem foglalkoztam, de nem is foglalkozhattam politikával, de világos volt előttem, hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával. Ha abban az időben egy baloldali gondolkodású ember felvilágosításait hallhattam volna, döntő módon megváltozott volna egész életfelfogásom is.

1940 nyarán, mint lőiskolai tancsapat, Hajmáskéren voltam az üteggel. Itt ért először VII. 1-én főhadnaggyá való előléptetésem, majd a távirati parancs, hogy az üteggel azonnal induljak vissza Kiskunhalasra. Bevonulásunk után a tartalékos legénység is bejött, és felkészültünk az erdélyi bevonulásra. Gyalogmenetben mentünk először Tarnazsadányba, majd onnan az északkeleti határszélre. Az erdélyi bevonuláson a k[erék]p[áros] üteggel vettem részt, megkaptam az Erdélyi Emlékérmet is. Bevonulás közben tudtam meg, hogy édesapám az ungvári kórházban agyvérzésben meghalt.

Még a bevonulás előtt vezényeltek Ungvárra egy repülőfénykép kiértékelő tanfolyamra, amit jó eredménnyel elvégeztem.

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők