Múzeumok és forradalom

A múzeumi intézmények a forradalmi események és a harcok középpontjába kerültek. A múzeumok épületei méretüknél fogva is, és azáltal, hogy többségükben a városok, illetve a főváros centrumában vagy forgalmasabb részein épültek alkalmasak voltak a fegyveres védelemre. A dokumentumválogatás magyarországi múzeumok 1956-os jelentéseiből azokat a részleteket gyűjtötte csokorba, amelyek a forradalom alatti eseményekkel, a múzeumokat ért károkkal foglalkoznak.

Jegyzőkönyv a jászberényi Jász Múzeumban történt október-novemberi eseményekről

Jegyzőkönyv,

mely felvétetett a Jászberényi Jász-Múzeum irodahelységében [!], 1957. február 4-én. Jelen vannak: Korek József, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának m[egbízott] vezetője, Budai Gyula miniszt[ériumi] előadó és Erdész Sándor múzeumvezető.

Korek Józsefnek arra a kérdésére, hogy mondja el az október 23-át követő eseményekben való részvételét, Erdész Sándor szó szerint a következőket mondja:

„November [!] 28-án vagy 29-én délben rádiófelhívás hangzott el a Kossuth adóban arra vonatkozóan, hogy a budapesti ifjúsághoz hasonlóan a vidéki ifjúság is alakítsa meg a Forradalmi Ifjúsági Szövetséget. E felhívás alapján Jászberényben megalakult november [!] 30-án este a Jászberényi Forradalmi Ifjúsági Szövetség. Az Ifjúsági Szövetség november 1-én a Lehel-szálló nagytermében nagygyűlést tartott, ahol engem a vezetőségbe választottak be. Ez a szövetség a DISZ helyébe lépett volna. Ekkor a Dózsa laktanya forradalmi katonatanácsa katonai vezetőt adott az ifjúsághoz. A Szövetségnél mindössze 2 db puska és géppisztoly volt, amivel a honvédtiszt (főhadnagy) az oktatást megkezdte. Tudomásom szerint a honvédség és a Jászberényi Forradalmi Tanács a Járásbíróságra november 3-án délután vitt fegyvereket, de lőszer nélkül. Az ifjúság tagjai nem voltak felfegyverezve. Még november 1-én a nemzetőrség parancsnoka 60 fiatalt kért a nemzetőrséghez. Ezeket a fiatalokat rendfenntartó szolgálatuk idejére a nemzetőrség látta el fegyverrel. November 4-én reggel, mikor meghallottam a Nagy Imre-féle rádiófelhívást, bejöttem a múzeumba, hogy a múzeum értékesebb tárgyait biztonságba helyezzem. Előző este telefondrótot húztak a könyvtár és a múzeum iroda között a honvédség tagjai. November 4-én reggel szerelték volna be a telefont. Mivel a készülék rossz volt, visszavitték. Így telefon összeköttetés nem volt. Ezt honvédtiszt-helyettesek végezték parancsnokaik utasítására. 4-én délelőtt az értéktárgyak biztonságba helyezésével voltam elfoglalva. Délelőtt folyamán honvédtisztek irányításával fegyvereket hoztak a tanácsháza udvarára. A fegyverek egy részét a múzeum udvarán tisztították meg. A körülmények között [!] ez ellen akkor nem tiltakozhattam. 11 órakor - a fegyverkiosztást irányító főhadnagy szerint - Varga honvédőrnagy arra adott parancsot, hogy a fegyvereket le kell adni, mivel megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány. A főhadnagy vezetésével ekkor a Forradalmi Ifjúsághoz tartozó fiatalok a fegyvereiket a Járásbíróság épületébe vitték, és ott leadták. 4-én délben megszűnt a jászberényi ifjúsági szövetség, a fiatalokat haza küldtük. Az itt lévő üres ládákból 3-4-et felvittem a múzeum padlására, mivel deszkaanyagra a múzeumnak polcépítés céljára szüksége volna. A múzeumi tárgyak elásása után 4-én 12 órakor hazamentem azzal a tudattal, hogy az ifjúsági szövetséghez tartozó fiataloknál sem fegyver, sem lőszer nincs kinn, mint ahogy ez valójában is volt. Mint előbb említettem, a nemzetőrök közül [többen] tagjai voltak az ifjúsági szövetségnek, és a nemzetőröket ekkor nem fegyverezték le. A harc idején feleségemmel a Fazekas u[tca] 21. sz[ám] alatti szomszédos házban tartózkodtam. Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy ellenforradalmi törekvéseink nem voltak, s a szövetséget a nemzeti kormány támogatására akartuk megszervezni. A múzeumba november 6-án délelőtt 9 órakor jöttem be. Semmiféle tárgy nem hiányzott, a múzeum azonban ablaksérülést szenvedett. Az üvegtörmeléket november 5-én [!] Sződi Béla hivatalsegéddel takarítottuk ki. November 7-én délután 2 órakor az ÁVH helyi dolgozói és Oláh János V.B. titkár behatoltak a múzeumba, amikor elvitték a Megyei tanács itt lévő magnetofonját, mellyel néprajzi gyűjtéseket végeztem. November 9-én jöttem be a múzeumba, amikor a bejárati ajtót nyitva, feltörve találtam. Dombai József, a Tanács hivatalsegédje közölte velem, hogy a telefondrót miatt jöttek be a múzeumba, és a rendőrségre vitték a magnetofont. Haladéktalanul átmentem a rendőrségre, hogy a magnetofont visszakérjem. Ott a 15. számú szobában Gergely és Gyimesi nevű ÁVH tisztek és szovjet tisztek voltak. Kérésükre a magnetofon-szalagokat lejátszottam. Mivel megállapították, hogy a szalagokon csak népzenei felvételek vannak, a készüléket visszaadták. November 10-én délután a lakásomról felhívattak, hogy a múzeumot megnézzék. Jelen volt Oláh János V.B. titkár, Fülöp Gyula főhadnagy légolt[almi] városparancsnok, Szabó József városi gondnok, Dombai József hivatalsegéd, egy szovjet tiszt és néhány szovjet katona. A múzeumot átkutatták. Ekkor meglátták az üres ládákat is. Később tudtam meg, hogy ezen a napon felásták Dombai József útmutatása szerint a vasládát, melyben a múzeumi tárgyakat elástam. Ezt azonban Dombai közlése szerint, Oláh János utasítására 12-én nem kaptam vissza. Még november 4-e előtt a múzeum írógépét átvittem a Könyvtárba, ahol leveleket gépeltem rajta. Ez az írógép ott maradt, és 5-én átvitték a rendőrségre. A könyvtárból - ahol az ifjúsági szövetségnek központja volt - más tárgyakat is átvittek a rendőrségre, nyomozás végett. A megyei tanács népművelési osztályának vezetője, Kádár Gusztáv közvetett úton értesült az itteni eseményekről. Majd ezt követő napok egyikén kijött, és többek között kérte a helyi szerveket, hogy a múzeumnak a tárgyakat adják vissza. Ez meg is történt, a múzeum visszakapta az elásott tárgyakat és az írógépet, s a magnetofont egyenesen Szolnokra szállították. Attól kezdve zavartalanul dolgoztam a Jász Múzeumban.

K. m. f. [Kelt mint fent]

Korek József
Művelődésügyi Minisztérium
m[eg] b[ízott] főoszt[ály] vez[ető]

Budai Gyula
min[isztériumi] előadó


múzeumvezető

MOL XIX-I-3-a-1403-063-1957 (Magyar Országos Levéltár, Népművelési Minisztérium Általános iratok, 1957. évi 1403-063-as csoportszám). Tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 08.

1911

Nagy földrengés Kecskeméten.Tovább

1946

Az egység jegyében megalakult a Magyar Zsidók Országos Egyesülete.
A SZIT üzemi úttörőcsapatok szervezését kezdi meg.Tovább

1974

A KISZ KB jelzésére a KB Párt és Tömegszervezeti Osztálya előterjesztést készített Aczél György számára, hogy a „nyilvánosság legteljesebb...Tovább

1983

A Hazafias Népfront támogatásával megalakították a Népfőiskolások Baráti Körét. Ez a lépés is a demokratikus erők összefogását szolgálta,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők