Bevezető 

1916. november 21-én meghalt Ferenc József császár és király, a monarchia egyszemélyes szimbóluma, akinek a trónra léptére a legöregebbek is alig emlékeztek. A világháború harmadik évében járunk, szükségesnek látszott, hogy a kijelölt utódból mielőbb új király legyen. Maga Károly trónörökös is a mielőbbi koronázás híve volt, nem akarta uralkodását törvényen kívüli (exlex) kormányzással kezdeni, ugyanis a következő évi

elfogadásához az ország koronázott királyának a szentesítésére volt szükség. (Lásd az 1. és 2. sz. forrást!)

Bánffy Miklós

December elsején ült össze az országház épületében a Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság, Jekelfalussy Zoltán császári és királyi kamarás elnöklete alatt. Ezen belül négy albizottságot szerveztek, mégpedig forgalmi, rendészeti, tribünjegyeket kiosztó, valamint művészeti és műszaki albizottságot, ez utóbbi elnöke lett gróf

, aki az ünnepségek tényleges „főrendezőjének" mondható. A színházi ember, Bánffy volt az, aki a szervezést kézi vezérléssel irányítva az eseményt igen emelkedetté és ünnepélyessé tette. A bizottságok tagja volt továbbá különböző státuszban a magyar művészi és közélet színe-java. Bánffy a művészeti tervezéshez építészeket kért fel, a koronázási templom dekorálásával Lechner Jenőt, az esküemelvény elkészítésével Pogány Móricot, a kardvágási domb elkészítésével Kós Károlyt bízta meg, akiknek az előkészítő csapat többi tagjával együtt a rendkívül szűkre szabott határidőn belül kellett teljesíteniük. A bizottság egyhangúlag egyetértett abban, hogy az ünnepségeket a budai Várban kell megtartani, hiszen a háborús időszak a költségek kímélését indokolta.

 

Az országgyűlés december 6-án bizottságot állított fel a királyi

szövegének megszerkesztésére, ennek elnöke Csernoch János hercegprímás lett. Az eredeti tervezet szerint a szöveg csaknem azonos volt a Ferenc József által kiadott hitlevéllel, végül különböző módosítások után egy kiegészített tervezetet fogadott el a képviselőház, majd a felsőház. A koronázás három kiemelkedő elemének a hitlevél, maga a koronázási ceremónia és a koronázási eskü tekinthető. A hitlevél és az eskü szorosan összefüggenek egymással, mindkettő egy ünnepélyes fogadalomtétel, azonban lényeges szempont az, hogy időrendben a hitlevél kiadása megelőzte a koronázási aktust és az eskü felolvasását is. Ennek alkotmányjogi oka az, hogy a hitlevélnek az országgyűlés által elfogadott és a miniszterelnök által ellenjegyzett példányának a megléte a koronázás előfeltétele volt. A megkoronázott király ebben felesküszik az alkotmány megtartására, a hitlevél körvonalazza a nemzet alkotmányos jogait.

A koronázási ceremónia eseménytörténetéhez szerencsére korabeli források, valamint videó- és képfelvételek sora áll rendelkezésre. Míg Ferenc József koronázásakor 1867-ben többek között Székely Bertalan készített rajzokat, grafikákat, most Benczúr Gyulát érte a megtiszteltetés a jeles esemény művészi tolmácsolására, minisztériumi megfogalmazás szerint „csak a nemzet legnagyobb művészének ecsetje [...] lehet

" az ünnepély megörökítésének. Rajta kívül persze művészek, grafikusok és fényképészek hada rögzítette az ünnepi alkalmat. Az Érdekes Újság által kiadott díszes kivitelezésű Koronázási Album a következő évben jelent meg, és részletekbe menően, természetesen a megfelelő pátosszal írja le az aznapi eseményeket. A kötetben Apponyi Albert, Heltai Jenő, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond és mások eredeti közleményei mellett neves művészek (Pór Bertalan, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula) szövegközti művei, illusztrációi, valamint a királyi pár  kapott helyet. (Lásd az 5. sz. forrást!)

1916. december 30-án reggel báró Jósika Samu, a főrendiház elnöke megnyitotta a képviselőház és a főrendiház együttes koronázó országgyűlését, majd a képviselők és a főrendek hosszú sorban a Várba hajtattak. Károly és felesége, Bourbon-pármai Zita, valamint Ottó trónörökös reggel 9 körül huszárok sorfala között érkezett a Mátyás-templomba. A koronázási ceremóniával kapcsolatban az egykorú források egyike sem mulasztja el megemlíteni a négyéves Habsburg Ottót, aki lelkesedésével és szőke fürtjeivel mindenkit levett a lábáról. Az új királyt felkenték a szent olajjal, majd felöltötte a koronázási palástot, Csernoch hercegprímás és Tisza István mint nádorhelyettes a fejére helyezték a koronát. Az országgyűlésben megelőzőleg nagy felháborodást keltett a terv, hogy egy protestáns töltse be a nádori tisztségnek kijáró pozíciót a római katolikus szertartáson, ezt az ellenzék mindenképp megpróbálta megakadályozni, és számos egyéb javaslatot tett Tisza mellőzésére. A vitát végül a hercegprímás döntötte el, aki állítólag ezt

: „Én jobbán tudom, én vágyok kárdinális".

A Szent Koronát a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) részéről még a ceremónia előtt tudományos szempontból megvizsgálták azért, hogy kiderüljön, hogy van-e szükség a belső bélelés bármilyen átalakítására. Még két nappal korábban, december 28-án a Várpalotában Károly felpróbálta a koronát, és miként azt az MNM

megállapítja: a „korona tetemes bősége eleve kizárja annak bélés nélkül lehető használatát s a belső rész nyers kidolgozottsága is arra vall, hogy ahhoz kezdettől fogva sapka alakú bélést szántak." Az 1867-es koronázáskor beletett bélelést, amely egy aranyszövetből készült bélésből és egy selyembevonatú parafa abroncsból állt, ekkor eltávolították. Az utólagos pótlás nem sikerült tökéletesen, és a ceremónia során a nem megfelelő illeszkedés következtében a korona többször is instabilnak tűnt a frissen koronázott király fején, ezt később többen baljós előjelként értelmezték.

Az Unsere Krieger (többnyelvű, képes magazin) koronázási kiadása

Jelzet: MOL I 60 1916 - IV. Károly koronázása (20.d.)

Az egész koronázási szertartást talán leginkább jelképező pillanat az, amikor Károly a Szentháromság téri emlékmű tövében felállított, balusztrádos királyi esküemelvényen kezét esküre emeli. Habár az eredeti elképzelések szerint az eskü letétele a Halászbástyán zajlott volna, azonban ezt az ötletet biztonsági okokból végül is elvetették. Az esküszöveg kapcsolódott a hitlevélben megfogalmazottakhoz, amelyben a király kijelenti, hogy Magyarország és Horvát-Szlavón-Dalmátország jogait, alkotmányát, törvényes függetlenségét és területi épségét sértetlenül fenntartja. (Lásd a 3. sz. forrást!) Az eskü után a menet az ország összes megyéjének földjeit is magába foglaló, Kós Károly által tervezett koronázási dombhoz vonult. Itt a király Krőzosz, a fehér arab mén hátán, a domb tetején kardjával szimbolikusan a négy égtáj felé suhintott. Amikor azonban a dombról levágtatott, mintha megbillent volna a fején a korona...

A koronázás szertartásának utolsó pontja a koronázási ebéd volt a királyi palotában, ez a korona levételével indult. Maga az ebéd szimbolikus jelentőségű, a díszmagyaros főurak által némán felhordott tálakhoz senki sem nyúlt, azokból senki sem evett. Végül az „Éljen a király!" felhangzásakor Károly „Éljen a haza!" felkiáltással válaszolt.

A szertartás befejeztével a tömeg egy kis „szuvenír" reményében megrohamozta a különböző helyszíneket, a koronázási domb földjének és a templombelső díszítései elszállításától megkímélve a szervezőséget. A széles nyilvánosság számára már nem látható defilier-cour, azaz udvari felvonulás és bemutatkozás a királyi családnak a palotában zajlott. Mivel a frissen koronázott uralkodó és családja már este vonattal vissza szándékozott térni Bécsbe, így a jelenlévő urak és hölgyek nagy létszámára való tekintettel a felvonulást a végén fel kellett gyorsítani, és a tömeges bemutatkozásra kellett szorítkozni. A magyar fővárosból való hirtelen távozást a közvélemény zokon is vette.

A koronázás alkalmából a minisztertanács

ahhoz, hogy a magyar közélet egynéhány kiváló egyénisége legfelső szintű kitüntetést kapjon, amelyeket a következő évben, az egyéves évforduló kapcsán továbbiak követtek, elsősorban a tagjai munkájának elismeréseként. Többek között titkos tanácsosi méltóságot,a Lipót-rend nagykeresztjét és lovagkeresztjét, Vaskorona-rendet és a Ferenc József-rend nagykeresztjét adományozták összesen mintegy 40-50 fő részére. A díjazottak közt volt például Bethlen István gróf és Klebelsberg Kunó, ők valóságos belső titkos tanácsosi (titkos tanácsos) címet . A császárné és királyné nevében pedig „emberbaráti és közegészségügyi téren kiváló érdemeket " hölgyek kapták meg az Erzsébet-rend kitüntetését. Ugyanakkor, mint a koronázások történetében évszázadok óta mindig, vitézeket is avattak. A korábban kosztümtervező Bánffy színpadias mozzanatként rendezte meg az avatási jelenetet. A frontkatonák mindennapi egyenruhájukban való megjelenésével a harctér és a lövészárkok elevenedtek meg a koronázótemplomban, ez a jelenlévőket és magát a királyt is megrendítette. Így vissza a főrendező: „Valóban a Divina Comediába illő fordulat! Csak más sorrendben: A Paradiso előbb, azután az Inferno."  Ezen momentum azonban nem aratott osztatlan sikert az úri világ szemében, az udvarmesteri tisztségből való felmentés lett később a jutalma.

Az Érdekes Újság koronázási számának címlapja (Forrás: képkönyvtár.hu)

A magyar közélet egynehány tagja a történelmi múltra és a vagyoni helyzetre való hivatkozással rangemelésben

, a mindannyiukat megillető örökös főrendiházi tagsággal egybekötve. Érdekességként megemlítendő, hogy a címadományozási értesítések kiküldésekor valamiféle porszem csúszhatott a gépezetbe, hiszen a honti nagybirtokos Ivánka László helyett egy másik, draskóczi és jordánföldi Ivánka László címére érkezett értesítés a Nógrád megyei Szirákra. A megyei főispánnak, Degenfeld Lajosnak gyanús lett a dolog, ezért Tisza István miniszterelnök véleményfét kérte ki az ügyben, aki azonnali válaszában kérte ezen „sületlen tévedés" helyesbítését. (Lásd a 4. sz. forrást!)

Törcsvár

Az új uralkodót és családját trónra lépésük alkalmából az ország minden részéből érkező hódoló feliratokkal és ajándékokkal halmozták el. A lelkes ajándékozási kedv szemléletes példája Brassó városa, amelynek polgárai a törcsvári várkastély

igyekeztek biztosítani a királyt tántoríthatatlan hűségükről. A vár 1498 óta a város zálogbirtoka, majd 1651-től szabad tulajdona volt mindeddig, és általában igen jó karban tartották. Károly - előzetes tájékozódás után - a felajánlást elfogadta, majd a várat Zita királynénak ajándékozta. (Lásd a 6. sz. forrást!) Aztán hamarosan Mária román királyné birtoka lett. A vár ma Románia egyik jelentős turisztikai nevezetessége, népszerűségét annak köszönheti, hogy a legendás

Vlad Tepes

	[X] III. Vlad, más néven Karóbahúzó Vlad (románul Vlad Țepeș vagy Cepes vagy Cepelus 'nyársba húzó'), (1431. november 8., Segesvár – 1476. december 14., Bukarest) havasalföldi fejedelem 1448-ban, 1456 és 1462 között, valamint 1476-ban. Hírnevet az uralkodása alatti különös kegyetlenkedéseivel szerzett. Uralkodóként az Oszmán Birodalomtól független politikát folytatott és harcolt az oszmán terjeszkedés ellen. Éppen emiatt Romániában III. Vladot Havasalföld védelmezőjének tekintik. Uralkodása alatt még kis értékű lopásért is karóba húzás járt. Kedvelt kínzási módszerei között szerepelt az élve karóba húzatás, testcsonkítás, nyúzatás és – az ezek után megváltásnak tekinthető – lefejezés. Forrás:Wikipedia

, azaz Drakula gróf egyik kastélyaként tartják számon.

 A forrásokat a ma érvényes helyesírásnak megfelelően közöljük, de a korjelző kifejezéseket meghagytuk.