Jules Verne francia író (*1828)Tovább
„Éljen a király, éljen a haza!”
Források az utolsó magyar királykoronázás történetéhez
„Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népemnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink dacza megengedi."
A koronázási esküminta Tisza István miniszterelnök felterjesztésével
4525.sz. I 3882 Budapest, 1916. deczember 23.
M. Kir. Miniszterelnökség
Érk.: 1916. dec. 27.
hódolatteljes felterjesztése
Gróf T I S Z A I S T V Á N
magyar királyi ministerelnöknek
Az országgyűlés két háza által elfogadott koronázási hitlevéltervezet és esküminta bemutatása valamint a koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízott személyére nézve a magyar országgyűlés által megejtett választás eredményének bejelentése tárgyában.
Legkegyelmesebb Úr!
Hódoló mély tisztelettel bátorkodom Császári és Apostoli Királyi Felségednek 1/. és 2/. alatt legalázatosabban bemutatni az országgyűlés két háza által elfogadott és a két ház elnökei, valamint jegyzői által aláírt koronázási hitlevéltervezetet és esküminta végleg megállapított szövegét, amely eredeti okiratokat a hitlevél átnyújtó küldöttség szónokának: az esztergomi érsek Ő Eminentiájának kezeihez juttattam.
Addig is míg ez az átnyújtás megtörténhetik, bátorkodom Felségednek az országgyűlés által elfogadott hitlevél- és esküminta szövegét /. és 2/. alatt hódolattal mellékelni és a következő legalázatosabb felterjesztést tenni.
Az országgyűlés által elfogadott hitlevéltervezet Császári és Apostoli Királyi Felségednek nagy czímét, miután e nagy czím végleges megállapítására vonatkozó tárgyalások Felséged osztrák kormányával még nem voltak befejezhetők, abban az alakban tünteti fel, amelyet az 1867 évi hitlevél mutat, s attól mindössze abban különbözik, hogy az „Apostoli Király" czím közvetlenül csak Magyarországra vonatkozik.
A hitlevéltervezet bevezetése a továbbiakban mindenekelőtt elsorolja a trónnak azokat a közvetlen várományossait, akik az 1723.évi 1. és 2. törvényczikkek értelmében Császári és Apostoli Királyi Felséged előtt a trónra lépni hivatottak lettek volna, de még megdicsőült I. Ferenc József Ő Felsége életében vagyis mielőtt a trónöröklés Rájuk nézve megnyílhatott volna, elhaláloztak.
Ebben a felsorolásban a bevezetés az elhunyt Fenséges Főherczeg Urakat azzal a czímmel illeti, amelyet a közös czímer megállapítása tárgyában 1915. évi október hó 11-én és 1916. évi márczius hó 5-én kelt legfelső elhatározásokhoz mellékelt czímerleírások tartalmaznak.
Miután a hitlevéltervezet az uralkodásnak Felséged által történt átvételét megállapítja, hivatkozik a folyó évi november 21-én kelt kegyelmes királyi leiratra, melyben Felséged megkoronáztatása iránt legmagasabb szándékát legkegyelmesebben kifejezni méltóztatott. Ezzel kapcsolatban a tervezet Felségednek személyes tapasztalatai alapján szerzett és a magyar állam népének hősiességével és önfeláldozásával megerősített meggyőződéseként kifejezésre juttatja azt a gondolatot, hogy a magyar királyi trón hatalmának legbiztosabb bástyáit és az állam tartós fejlődésének és felvirágoztatásának leghathatósabb tényezőit a Királynak és a nemzetnek teljes, félreértések által meg nem zavart kölcsönös bizalma és az ezredéves alkotmány folytonossága és egészséges működése alkotják.
A hitlevél bevezetésének ezeket a gondolatait az országgyűlés teljesen újonnan állapította meg. Felvételükhöz Felséged kormánya Felségednek szóbelileg adott legkegyelmesebb felhatalmazása alapján hozzájárult.
Ezeknek előrebocsátása után következik a hitlevéltervezet bevezetésében az a megállapítás, amely szerint az országgyűlés Felséged elé járul, hogy az ország jogainak biztosítására a hitlevél öt czikkét elfogadni, királyi hatalmával helyben hagyni, és megerősíteni s mind legmagasabb Személyében megtartani, mind mások által megtartatni méltóztassék.
A hitlevéltervezet bevezetése az 1867 évben használt „Magyarország és társországai" megjelölést váltakozva használja a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" megjelöléssel E két megjelölésnek mindegyike törvényes megjelölése a magyar szent korona országainak, és mind a kettő előfordul az 1868 évi XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvényben.
A hitlevéltervezetnek a bevezetést követő öt czikke az 1712 év óta, vagyis Felséged néhai dicső ősének: VI., illetőleg III. Károly királynak hitlevele óta lényegileg azonos tartalmú. A jelenleg megállapított öt czikk majdnem szó szerint is megegyezik megdicsőült I. Ferencz József Ő Felsége által kiadott hitlevél czikkeivel. Eltér azonban az utóbbitól annyiban, hogy „Magyarország és társországai" megjelölés helyett, tekintettel Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországoknak az 1868 évi XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvényére, mindenütt a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" elnevezést használja; továbbá, hogy az 1. czikk ott, ahol az ország jogainak alkotmányának törvényes függetlenségének, szabadságának és területi épségének biztosításáról van szó, az 1868: XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvény 1. és 2. §-ának egyenes és határozott rendelkezései következtében oly záradékkal bővült, amely „a Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képező Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok integritását és országos alkotmányát" is megemlíti.
A hitlevél befejezése, amely az előterjesztett öt czikkhez a királyi hozzájárulást s az annak megtartására vonatkozó ígéretet tartalmazza, csak annyiban tér el az 1867 évi hitlevél befejezésétől, hogy a „Magyarország és társországai" megjelölés helyett itt is a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" megjelölést használja.
A koronázási hitlevél horvát nyelvű példánya tárgyában később lesz szerencsém legalázatosabb előterjesztésemet megtenni.
A koronázási eskü mintája, eltekintve a társországoknak a hitlevélnél már jelzett megjelölésétől, továbbá attól, hogy az azóta alkotott 1868:XXX. t.c 2.§-ából folyóan Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok integritására és országos alkotmányára is utal, szintén szó szerint megegyezik a megdicsőült I. Ferencz József Ő Felsége letett koronázási eskü szövegével. Császári és Apostoli Királyi Felséged címéül az esküminta az 1868 évi november hó 14-én kelt legfelsőbb kéziratnak megfelelően szerkesztett kis czímet tartalmazza.
Mindezeknek alapján hódolatteljesen kérem Császári és Apostoli Királyi Felségedet, méltóztassék jelen legalázatosabb előterjesztésemet tudomásul venni, az országgyűlés küldöttsége által átnyújtandó s a fentebbiekben ismertetett hitlevél szövegéhez kegyelmes beleegyezésével hozzájárulni és egyúttal megengedni, hogy a hitlevél szövege ünnepélyes alakban kiállítva, legmagasabb aláírás végett Felséged elé terjesztessék, és hogy az országgyűlés a legkegyelmesebben aláirt hitlevél átvétele végett Felséged színe előtt megjelenhessék.
Egyúttal méltóztassék a mellékelt koronázási eskümintát, amelynek tervezetét az országgyűlés küldöttsége a koronázási hitlevél tervezetével együtt Felségednek szintén átnyújtani bátorkodik, legkegyelmesebben tudomásul venni.
Egyidejűleg bátorkodom legalázatosabban kijelenteni, hogy a magyar országgyűlés képviselőháza folyó évi deczember hó 20-án tartott ülésében a legmagasabb koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízottul engem választott meg, amely választáshoz a főrendiház ugyanaznap tartott ülésében hozzájárult.
Amidőn még legalázatosabban megjegyezni bátorkodom, hogy az esztergomi érsek Ő Eminentiája folyó hó 28-án az országgyűlés együttes megjelenése alkalmával fogja Felségednek ezen választáshoz való legkegyelmesebb hozzájárulását legalázatosabban kikérni, azzal a legalázatosabb kérelemmel bátorkodom Felséged elé járulni, hogy a mély tisztelettel bemutatott hitlevéltervezethez és eskümintához legkegyelmesebben hozzájárulni, s a nádorhelyettes választásának megerősítését illetve legfelsőbb elhatározását annak idején az országgyűléssel élőszóval legkegyelmesebben közölni méltóztassék.
Ezen legalázatosabb felterjesztés elfogadása reményében bátorkodom az ilyen értelemben szerkesztett legfelső elhatározás tervezetét idezártan 3/. alatt hódolatteljes tisztelettel bemutatni.
Tisza
A magyar ministerelnököm által bemutatott koronázási hitlevéltervezetet és eskümintát jóváhagyom s a koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízott személyére vonatkozó jelentést tudomásul veszem.
Kelt: Bécsben, 1916. évi deczember hó 26-án.
Károly
Koronázási esküminta.
Mi, I. Károly, Isten Kegyelméből Ausztria Császára, Csehország Királya stb. és Magyarország e néven IV. Apostoli Királya, mint Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországoknak Örökös és Apostoli Királya, esküszünk az élő Istenre, boldogságos Szűz Máriára s az Istennek minden szenteire (!) hogy az Isten egyházait, Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok törvényhatóságait, s egyházi és világi minden rendű lakosait jogaikban, kiváltságaikban, szabadságukban, szabadalmaikban, törvényeikben, régi jó és helybenhagyott szokásaikban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok jogait, alkotmányát, törvényes függetlenségét és területi épségét, valamint a Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képező Horvát-, Szlavón és Dalmátországok integritását és országos alkotmányát sértetlenül fentartandjuk, dicsőült II. András király törvényeit, kivéve mindazonáltal azon törvények 31. cikkének záradékát, mely így kezdődik: „Quodsi vero Nos", egészen azon szavakig: „in perpetuum facultatem", megtartandjuk; Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok határait és ami ezen országokhoz bármi jog és címen tartozik, el nem idegenítjük, se meg nem csonkítjuk, sőt amennyire lehet, gyarapítjuk és kiterjesztjük, s megteendjük mindazt, amit ezen országaink közjavára, dicsőségére és öregbítésére igazságosan megtehetünk. Isten minket úgy segéljen, s annak minden szentjei.
Elfogadta az országgyűlés képviselőháza 1916. évi december hó 18-án, főrendiháza pedig 1916. évi december hó 20-án tartott ülésében.
Báró Jósika Samu
a főrendiház elnöke
Szász Károly
a képviselőház alelnöke
Gróf Csekonics Sándor
a főrendiház jegyzője
Szojka Kálmán
a képviselőház jegyzője
A koronázási hitlevél szövegét lásd itt.
Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Miniszterelnökségi Levéltár K 26 1916-I-3882 (1916-4525) 1054. cs. Eredeti, gépelt forrás
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt március 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő