„Éljen a király, éljen a haza!”

Források az utolsó magyar királykoronázás történetéhez

„Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népemnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink dacza megengedi."

5.

Beszámoló a koronázási album céljaira

1917. február

 

M a g y a r   K i r á l y i   M i n i s t e r e l n ö k

M.E. 790 szám érkezett 1917 III/25 Ezzel Elintézve

I. ügyosztály

Tárgy:

H i v a t a l b ó l

A képviselőház elnöki osztálytanácsosa félhivatalos megkeresése tárgyában, amelyben a képviselőházi koronázási emlékkönyv czéljaira a rendelkezésre álló adatok közlését kéri.

Az elnöki osztály tanácsosainak a másolatban itt fekvő félhivatalos levél kiséretében megküldetett az ügyirathoz másolatban csatolt összefoglalás.

További intézkedést nem igényelvén

a d a c t a  teendő

Budapest, 1917. február hó 25-én

***

Tóth Ferencnek                                                                                                                             Másolat

Budapest, 1917. február 18.

K e d v e s   B a r á t o m !

A kívánt adatokat a hozzátartozó listákkal együtt szives rendelkezésedre bocsátom.

Azt hiszem, felhasználandó anyagot adtam a koronázási album céljaira, szives elnézésedet kérem azonban, hogy formája szerint nyers anyagot küldök, ámde légy jó figyelembe venni azt a körülményt, hogy orvosi szigoru parancsra és utasitásra szanatóriumba vonulok vissza és teljesen kimerült állapotban iparkodtam teljesíteni kívánságodat.

Szivből üdvözöl

igaz hived

Marsovszky s.k.

I.

Királyi biztosok kinevezése.

 

Ősi szokás szerint a szent koronának és a koronázási jelvényeknek a várpalotából a koronázó templomba való átvitele és visszahozatala körüli teendők ellátása végett biztosok neveztetnek ki.

Az 1916 évi deczember hó 30.-án tartott koronázás alkalmából a m. kir. ministerelnök előterjesztésére Ő Felsége gróf Khuen-Héderváry Károly és gróf Dessewffy Aurél b.t. tanácsost nevezte ki királyi biztossá.

 

II.

Zászlós-urak helyettesítése.

Az előző koronázások alkalmával is megtörtént, hogy Ő felsége legmagasabb engedélyével egyes zászlósurak, akik magas koruk, illetve egészségi állapotuk fogyatékossága következtében akadályozva voltak a zászlósuri méltóssággal járó teendők ellátásával mások által helyettesitettek.

Ő Felsége IV. Károly megkoronáztatása alkalmából is felmerült a helyettesitések kérdése és pedig olyképpen, hogy egyes zászlósurak egyáltalában képtelenek voltak a szertartáson részt venni, igy tehát ezeknek általános helyettesitéséről történt gondoskodás, voltak pedig olyan esetek is, hogy a zászlósurak a templomi szertartás alatt képesek voltak a méltóságukhoz kötött teendőket ellátni, viszont pedig a lovas menetben helyettesítésükről kellett gondoskodni.

A

jegyzék pontosan ismerteti a helyettesítéseknek személyi vonatkozásait.

 

III.

Zászlóvivők.

A zászlóvivők kijelölésénél érvényre jutott az a felfogás, hogy IV. Károly király és Zita királyné Ő Felségeik megkoronáztatása alkalmából a hagyománynak megfelelően a koronázási zászlók vitele ugyan azon családoknak biztosittassék, akiknek tagjai az 1867. évi koronázási szertartásoknál hasonló minőségben szerepeltek.

Ugyancsak régi hagyományos szokások szerint a zászlóvivők az általuk vitt országzászlókat örök emlékül ereklye gyanánt megtarthatták.

 

IV.

Aranysarkantyus vitézek.

Tekintettel arra a körülményre, hogy az 1916. évi koronázás a háboru harmadik esztendejében ment végbe, az aranysarkantyus vitézek kijelölése összefüggésbe hozatott harcztéri érdemekkel, s az aranysarkantyus vitézségre csak olyan férfiak hozattak legfelső helyen javaslatba, akik komoly harcztéri szolgálattal érdemesültek erre a magas kitüntetésre s emiatt szem előtt tartatott az a körülmény is, hogy harcztéri szolgálat által érdemesült olyan egyének üttessenek aranysarkantyús vitézekké, akik az ellenség előtt tanusitott vitéz magatartásukért háborus kitüntetésben részesittettek.

 

V.

A Diplomácziai testület meghivása

A ministerelnök a magyar kormány nevében felkérte a közös külügyminister urat a Bécsben akkreditált missiók vezetőinek és a külképviseleti diplomáciai testület személyzetének meghivására.

Helyszüke miatt a templomban csak a missiók vezetői dámáikkal együtt voltak elhelyezhetők, a diplomáciának egyéb tagjai pedig a pénzügyministerium palotájába hivattak meg a kormány részéről.

A diplomaták kivétel nélkül meghivót kaptak a koronázási ebédre és ugyanide meghivattak a missiók vezetőinek feleségei.

Meghivattak végül a koronázási szertartásokhoz a Budapesten székelő tényleges főkonsulok és pedig a német birodalmi, a török, a bolgár, az amerikai és az argentinai főkonzulok, akik valamennyien hivatásbeli diplomáciai tisztviselők. Ezeknek a főkonsuloknak nejei meghivót kaptak a pénzügyministerium diszhelyiségeibe, ahonnan végignézték a koronázási szertartásokat.

Megjegyzendő, hogy a tiszteletbeli főkonzulok a koronázási ünnepélyre hivatalos meghivót nem kaptak.

 

VI.

Az osztrák Reichsrat meghivása.

A ministerelnök félhivatalos levelet intézett az osztrák ministerelnökhöz, közbenjárását kérve, hogy a magyar kormány meghivását közvetitené az urakháza, illetve a képviselőházi elnökséghez.

A meghivásban előrebocsáttatott, hogy a küldöttség tagjai közül házanként csak 10-10-en lesznek a templomban elhelyezhetők, a többiek részére pedig megfelelő elhelyezés helyeztetett kilátásba. Ezeka  templomból kiszorult osztrák vendégek a pénzügyministerium palotájához kapcsolt tribünön helyeztettek el.

 

VII.

A sajtó képviselőinek elhelyezése.

Nagy körültekintést igényelt a sajtó képviselőinek elhelyezése, kiváltképp azon okból, mert a koronázási menet rövid utvonalán aránylag csak kevés nézőközönség volt elhelyezhető.

Mivel tehát a koronázási szertartások lefolyását aránylag nagyon kevesen láthatták, a legmesszebbmenő könnyitéseket kellett a sajtó hivatalos képviselőinek biztositani a hirszolgálatnak pontos ellátása végett.

A legtöbb nehézségek a templomi elhelyezés körül mutatkoztak, sikerült azonban a jogos igényeket kielégiteni azáltal, hogy három különböző helyen helyeztettek el a sajtó képviselői a templomban és pedig: a diplomaták páholya feletti tribünön, ahol elsősorban a külföldi sajtó képviselői, ezenkivül pedig rajzolók helyeztettek el a baptistoriumban, végül pedig az emeleti loggiákban összesen 50 helyet sikerült a sajtó képviselőinek biztosítani a templomban.

A hirszolgálatnak ellátása érdekében a laptudósítók és a képes lapok rajzolói elönyös helyeket kaptak a tribünökön is, továbbá igazolványok a hivatásos fényképészek részére, akik a müvészi albizottság által kiszemelt és megjelőlt pontokról készítettek felvételeket.

 

VIII.

Az apostoli legátus meghivása.

Ősi szokás szerint a magyar királyok megkoronáztatása a szent szék képviselőjének jelenlétében ment végbe.

A ministerelnök IV. Károly Ő Felsége megkoronáztatása alkalmából érintkezésbe lépett a közös külügyminister urral, aki az apostoli legátus meghivása iránt a szokásos diplomáciai lépéseket megtette.

A pápa őszentsége a bécsi nunciust gróf Valfré bibornokot bizta meg apostoli legatusi minőségben személyes képviseletével.

 

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Miniszterelnökségi Levéltár K 26 1917-I-2 (790.) (1094.cs.)

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő