Nylonharisnya magánimport 1961-ben

Egy volt illegális kommunista csempészügye

„Mi, akik többször jártunk már nyugaton, meg tudjuk érteni, hogy egyeseket megragad és elront a nyugati kalmárszellem. Nyilván ez történt ezzel a szerencsétlen flótással is. Bármennyire is hibázott, még egy enyhítő körülményt fel lehet hozni mellette. Tulajdonképpen nem károsította meg a magyar népgazdaságot, hiszen a kint két hónap alatt összespórolt ösztöndíjából vette azokat az átkozott harisnyákat. Ha egy csöpp esze lett volna, legalább annyi, mint amennyi hiányzik neki, inkább streap-steese bárra költötte volna. Az ő korában ez már inkább használt, mint ártott volna neki."

Bevezető 

Az Egészségügyi Minisztérium iratai között bukkantunk a következő ügyre, amely egy - saját hibájából vámhatósági, s emiatt pártfegyelmi ügybe keveredett - orvos kálváriáját mutatja be. Az ügy önmagában is érdekes, mivel az „illegális importot" olyan elismert orvos hajtotta végre, akinek a „politikai múltja messzemenően kiemelkedő" volt. Feltehető, hogy a '60-as években számos hasonló eset történt, azonban a mostani különlegességét az adja, hogy a dokumentumokból megismerhetjük a konkrét vádat, az érintett védekezési módszerét, amely sok más esethez hasonlóan jellemző volt az adott korra. Az ügy szereplőjének fiktív nevet adtunk, mivel nem célunk senkit sem pellengérre állítani, csupán az eset és a módszer az, amit láttatni szeretnénk.

A hatvanas évek eleje a Kádár-rendszer megszilárdulásának időszaka, ám a nyugati szellemi és fogyasztói kultúra hatása és terjedése az 1956 előtti zártsághoz képest érezhetően megnövekedett. A hatalom képviselőinek el kellett dönteniük, hogyan kezeljék az új jelenségeket, mi az, ami még elviselhető, és mi az, ami megengedhetetlen a szocialista Magyarországon.

A szocialista gazdaságra jellemző áruhiány miatt a termékek egy részét a hazai ipar megpróbálta helyettesíteni, a nehezen beszerezhető nyugati termékek azonban csempészúton jutottak be az országba. Az áruhiányos időszakban szinte mindenki csempészett, akinek lehetősége volt Nyugatra vagy egyes árucikkek miatt akár a szocialista országokba utazni. A Kádár korszak egyes szakaszaiban - a műszaki fejlődés, a divat, vagy éppen az ország nyitottságától is függően - kimutatható, hogy mikor mi volt a legnépszerűbb és jól eladható csempészáru. Elsősorban ezek az áruk álltak leginkább a csempészek érdeklődésének középpontjában. A legkedveltebb csempészáruk közé tartozott az orkánkabát, a farmer, a rágógumi, a gyógyszerek, márkás nyugati cigaretta, a nylonharisnya, a zseb-és a táskarádió, a bakelit rock and roll, később a rocklemezek, a magnókazetták, a kvarcórák, a zsebszámológépek is. Azok, akik illegálisan akartak árut behozni, kockázatot vállaltak, és a lebukás veszélye állandóan ott lebegett a fejük felett. Akit a vámellenőrzésnél elkaptak, annak az akkori törvények értelmében szembe kellett néznie a következményekkel, ami akár börtönbüntetés is

Forrásközlésünk főszereplője is ezt a büntetést kockáztatta.

Hegyeshalom az 1960-as években

www.retronom.hu

Az ügy hátteréről, a mozgatórugókról keveset tudunk. Az eldugott árucikkek egy részét vélhetően saját magának, esetleg családtagjainak, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak hozta, de a nála megtalált nagy mennyiségű női harisnyanadrágot nyilvánvalóan üzleti célból „importálta". Nem vitás, hogy a '60-as években számos hasonló eset történt, esetünkben azonban nem egy hétköznapi embert vádoltak vámbűncselekménnyel, hanem „a munkásmozgalom régi harcosát".

Történetünk főszereplője egy alig ötvenéves orvos, aki 1961-ben saját gépkocsijával [!] két hónapos tanulmányútra utazott Olaszországba. Ösztöndíja lejárta után a hegyeshalmi

kelt át. A vámvizsgálat során jegyzéket készített mindarról, amit külföldön vásárolt vagy ajándékba kapott. A jegyzék alján található büntetőnyilatkozatot aláírta, hogy azt a valóságnak megfelelően készítette el. A vámvizsgálat során a vámőr kérdéseire, hogy elrejtett-e valamit a testében vagy a gépkocsijában, tagadólag válaszolt. Valószínűnek tartjuk, hogy az orvos ideges viselkedése kelthette fel a vámőr gyanúját, mert valami ok folytán nem hittek neki, és alapos vizsgálatnak vetették alá gépkocsiját. A vámvizsgálat során a csomagtérben elhelyezett pótkerék felett és mögötte 179 pár gyári csomagolású nylonharisnyát talált a vizsgálatot végző vámtiszt. Ezután a vámőr ismételten megkérdezte az érintettet, hogy van-e még valami a kocsijában. Az orvos, látva szorult helyzetét, bevallott mindent. Elmondta, hogy a szennyes ruhák és a hátsó ülés rugói között is találhatók nylonharisnyák, ám nemcsak a közel négyszáz pár nylonharisnyát próbálta meg becsempészni az országba, hanem a zsebéből két darab 21 köves férfikaróra, a pulóvere zsebéből és a kocsi kesztyűtartójából két különféle típusú tranzisztoros zsebrádió is előkerült, amit a harisnyákkal együtt szintén lefoglaltak. A csempészett áru értékét 30 000 Ft-ra becsülték. Tekintettel arra, hogy a csempész-holmi értéke ötezer forinton felüli összegű volt, az akkori törvények szerint ez már nem szabálysértésnek, hanem bűntettnek minősült. A vámvizsgálat után az árut elkobozták, és az orvos ügyét átadták az illetékes hatóságoknak.

Ezen a napon történt július 14.

1956

Átadják a Keleti-főcsatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők