Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább
Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója
„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”
Bevezetés
A második világháborút követően a megalakuló Magyar Honvédség, majd Magyar Néphadsereg kezdetben nem nélkülözhette — különösen a műszaki képzettséget igénylő beosztásokban — a Magyar Királyi Honvédség Ludovika Akadémián képzett tisztjeit. Legalábbis addig, amíg a megfelelő létszámú, az új rendszer számára megbízhatónak tekinthető tiszt el nem érte a hadra foghatósági szintet. Ugyanakkor azok a tisztek akik a második világháborúban nem kompromittálták magukat, igyekeztek az egzisztenciájuk alapját jelentő tiszti hivatásukat megtartani, szakképzettségüket és addig megszerzett tapasztalataikat, ismereteiket hasznosítani. Ezért gyakran próbálták múltjukat kompenzálni, a hangsúlyok áthelyezésével magukat olyan színben feltüntetni, hogy helyzetük minél kedvezőbb legyen az új hadseregben.
A következő önéletrajz a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárában lelhető fel, Kende Péter okmánygyűjtőjében (47842. sz. tiszti okmánygyűjtő). Leírása alapján a család tagjai rendkívül változatos középosztálybeli életutakat futottak be. Úgy érzem, ez a sokszínű, szerteágazó családi kapcsolatrendszer izgalmas keresztmetszetét mutatja Magyarországnak a XX. század első felében.
A önéletrajzban a legkevésbé életszerű, hogy íróját — származása ellenére — rohamtüzér tanfolyamra iskolázták be. A zsidótörvények bevezetése után a Magyar Királyi Honvédségen belül számos hivatásos tiszt maradhatott meg állományban tekintet nélkül a származásra — , így módjuk volt egzisztenciájuk megőrzésére. Ez elsősorban a szövegben említett Istvánffy
hasonló jóindulatú elöljáróknak volt köszönhető. A „problémás” tiszteket a legtöbbször olyan beosztásba helyezték, ahol nem szúrtak szemet az esetleges ellenőrzések során. Mivel az anyja származásának minden okmányon szerepelnie kellett, ezért Kende Péter nem kaphatta meg a „nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású” minősítést, a rohamtüzér csapatnemhez való önként jelentkezés így indokolatlan kockázatvállalásnak tűnik.Az előzőekben említett megfelelni vágyás számos helyen tetten érhető az önéletrajzban. Az önéletrajz dátuma (1949) időpontjában a legtöbb „horthysta” tisztet már eltávolították, helyüket megbízhatónak ítélt „munkáskáderekkel” töltötték fel, így a rendszerhez való lojalitás hangsúlyozásának, az előző rezsimtől való elhatárolódásnak különösen nagy jelentősége lehetett (ekkor már lezajlott Mindszenty pere, nyomozás volt folyamatban a Rajk-ügyben). Különösen érdemes kiemelni azt az utalást, miszerint már a harcmincas években világos volt előtte, „hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával”. Ugyancsak figyelemre méltó a Mindszentyvel szembeni kirohanása, amelyben párhuzamba állítja a „horthysta” Oszlányival, holott — fiatal korából és távolban végzett iskolai tanulmányaiból adódóan — nem rendelkezhetett mélyebb személyes tapasztalatokkal a későbbi hercegprímásról. Kende Péter nem tudta elfeledtetni dzsentri származását és ludovikás múltját. Ugyan 1950. május 1-jével őrnaggyá léptették elő, ám még ebben az évben meg kellett válnia az egyenruhától. Egy összejövetelen kijelentette, hogy „Sztálingrádnál az oroszok elzavarták a komisszárokat és a francia hadiakadémiát végzett cári tisztek vezetésével győztek”. Izgatásért egy év börtönre ítélték és megfosztották rendfokozatától, 1952. május 11-én szabadult, ezután nem térhetett vissza a Néphadseregbe. 1989 után rehabilitálták és alezredessé léptették elő.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
1905
1910
Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább
1916
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább
1956
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább
1956
Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő