Egy gyárüzem leszerelésének kálváriája
„[...] gyártelepünkön az orosz katonaság a leszerelést változatlanul folytatja. Az említett három miniszter úr legmegértőbb támogatása sem érte el az orosz hatóságoknál, hogy a leszerelési munkát beszüntessék, ezért mély tisztelettel felvetjük az a gondolatot, hogy Miniszterelnök Úr magához Sztálin marsallhoz intézzen egy távirati kérést, hogy a május 1-i ünnepségekkel kapcsolatban, ha másként nem lehetséges, ajándékképen adja vissza az ország közgazdasága szempontjából oly mérhetetlen fontosságú kulcsjellegű gyárunkat hazánknak."
Feljegyzés a Karajev őrnagy és Wagner főmérnök közötti megbeszélésről
Feljegyzés Karajeff őrnaggyal az orosz ellenőrző bizottságtól és Wagner iparügyi minisztériumi főmérnök úrral 1945. június 6-án gyárunkban folytatott megbeszélésről
Az Őrnagy úr kijelentette, hogy semminemű anyagot, sem szenet, sem gépet gyárunkból az oroszoknak elvinni nem szabad, kivéve, ha felmutatják a XI. kerületi Városparancsokság erre vonatkozó engedélyét. Az erre vonatkozó orosz intézkedés az orosz katonai alakulatoknak és a Városparancsnokságnak már kiment.
A Városparancsokság egy iratot fog nekünk átadni, amelyben a fentiek le lesznek fektetve, úgyhogy ha bármely orosz alakulat tőlünk valamit el akar vinni, úgy ezt az iratot kell felmutatni.
Az Őrnagy úr közölte, hogy a gyárunkból már elszállított anyagokat - így a gépeket sem - visszakapni nem fogjuk, és éppen így nem számíthatunk a leszerelt német gyárak gépberendezéséből való pótlásra sem. Ezzel szemben állítsuk össze minden olyan gép jegyzékét, melyeket Magyarországon beszerezni nem tudunk, s egy kérvénnyel együtt nyújtsuk be az Iparügyi Minisztériumhoz, melyben kérjük, hogy a gépeknek németországi gyárakból való beszerzését tegye lehetővé. E kérvény az Iparügyi Minisztérium megfelelő alátámasztással magához Silov [Vorosilov] marsallhoz továbbítja. A maga részéről ajánlja, hogy Svájcot és más beszerzési országokat is vegyünk figyelembe, mert Németországból nehézkes lesz a gépek behozatala.
Az Őrnagy úr arra kér, hogy amint lehet, Magyarországon rendeljük meg, és kilátásba helyezte támogatását oly gyáraknál, melyek orosz katonai parancsnokság alatt állnak, hogy géprendeléseink gyorsan vitelezhessenek ki.
A budafoki pincében megmaradt anyagokat, melyeket személyesen fog még ma megtekinteni, vissza fogjuk kapni és megígérte, hogy az erre vonatkozó intézkedést is kiadja az illetékes orosz parancsokságnak.
Közölte még, hogy az elvitt gépek be fognak számítani a jóvátételbe, úgyhogy azok értéke számunkra meg fog térülni. Az elvitt anyagokra nézve ez valószínűleg nem lehetséges.
Kifejezett kérésemre kijelentette az ?rnagy úr, nyugodtan hozhatunk be mindezek után úgy anyagot, mint gépeket a gyártelepre, mert az elvitelnek immár semmi veszélye nincsen, sőt felszólított, hogy a gyárat a legnagyobb energiával igyekezzünk ismét felépíteni és törekedjünk a termelést megkezdeni.
Budapest, 1945. június hó 6-án.
Jelzet: Magyar Országos Levéltár Z 478 146. tétel. 22. csomó
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 29.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő